Erasmus fiatal vállalkozóknak

Kezdő vállalkozók – Hogyan lehet részt venni a csereprogramban?

Saját vállalkozás alapításán gondolkodik, vagy nemrég indította el vállalkozását? Ebben az esetben Ön jogosult lehet arra, hogy részt vegyen az Erasmus fiatal vállalkozóknak csereprogramban.

Az EU társfinanszírozásával megvalósuló program keretében Önnek lehetősége nyílik arra, hogy bizonyos időt eltöltsön egy már sikeresen működő vállalkozásnál valamelyik másik EU-országban, az Önt fogadó cégnél munkát végezzen és értékes tapasztalatokkal gazdagodjon. Figyelem: csereprogramban való részvétel, nem pedig fizetett állás lehetőségét kínáljuk.

A csereprogramban azok vehetnek részt, akik kellően motiváltak és céltudatosan tervezik új vállalkozás indítását. Ha Ön jelentkezni kíván, kiforrott elképzeléssel kell előállnia, és realisztikus üzleti tervet kell bemutatnia. A program keretében nyújtott pénzeszközöket Önnek ki kell tudnia egészíteni saját forrásaival, hogy maradéktalanul fedezni tudja a külföldi tartózkodása során felmerült költségeket.

Akkor is jelentkezhet, ha már elindította vállalkozását – feltéve, hogy a jelentkezés időpontjában vállalkozása kevesebb mint három éve áll fenn.

Ahhoz, hogy élhessen ezzel a tapasztalatszerzési lehetőséggel, Önnek 18 évesnél idősebbnek kell lennie, és legalább 180 napja lakóhellyel kell rendelkeznie valamelyik EU-tagállamban vagy egy, a COSME programban en részt vevő országban.

A támogatási program időtartama

A csereprogram időtartama 1-től 6 hónapig terjedhet. Javasolt a csereprogramot egyhuzamban elvégezni, de lehetőség van arra is, hogy megszakításokkal rövidebb időszakokat töltsön az Önt fogadó vállalkozásnál. Ebben az esetben ügyelnie kell arra, hogy a programot a kezdeti időponttól számított 12 hónapon belül befejezze.

Kihez kell fordulni?

A legtöbb országban működnek helyi kapcsolattartó pontok (közvetítő szervezetek), amelyek teljes körű útmutatást nyújtanak a jelentkezéssel és a részvétellel kapcsolatos teendőkről és tudnivalókról, és folyósítják a támogatást a sikeres jelentkezőknek. Ha az Ön országában nincs közvetítő szervezet, felveheti a kapcsolatot egy másik országban működő közvetítő szervezettel.

Uniós pénzügyi támogatás

Ön uniós pénzügyi támogatást pályázhat meg, hogy könnyebben fedezni tudja a kiutazás és a külföldi tartózkodás költségeit. A pénzügyi támogatás összege országonként különbözik.

Fogadó ország A havi támogatás összege a csereprogram ideje alatt (euróban)
Dánia 1100
Írország 1000
Finnország, Svédország 950
Ausztria, Franciaország, Izland, Olaszország 900
Belgium, Hollandia, Luxemburg, Németország, Spanyolország 830
Ciprus, Görögország, Portugália 780
Törökország 750
Horvátország, Málta, Szlovénia 720
Észtország, Magyarország 670
Örményország, Csehország, Lettország, Lengyelország, Szlovákia 610
Bulgária, Észak-Macedónia, Litvánia, Montenegró, Románia, Szerbia 560
Albánia, Moldova 530
Az EU legkülső régiói, tengerentúli országok és területek és speciális szükségletű vállalkozók 1100

Hogyan lehet jelentkezni a programra?

A jelentkezéshez a következő dokumentumokat kell benyújtania:

  • önéletrajz,
  • motivációs levél,
  • üzleti terv.

Részletesebb tudnivalókért olvassa el a kezdő vállalkozóknak szóló jelentkezési útmutatót en PDF .

Fogadó vállalkozók

Ha Ön tapasztalt vállalkozó, vagy sikeresen működő kisvállalkozás tulajdonosa, lehetősége van arra, hogy a csereprogram keretében kezdő vagy leendő vállalkozót fogadjon a programban részt vevő országok valamelyikéből. Önnek számos előnye származhat ebből a fajta együttműködésből, így például:

  • egy tehetséges és motivált kezdő vállalkozó új ismeretekkel és készségekkel, valamint innovatív ötletekkel gazdagíthatja az Ön vállalkozását;
  • Ön ismereteket szerezhet külföldi piacokról, s e tudás birtokában bővülhetnek üzleti lehetőségei, határokon átívelő tevékenységekbe kezdhet;
  • a csereprogram lehetőséget nyújthat Önnek arra, hogy fejlessze nyelvtudását.

Hogyan lehet jelentkezni a programra fogadó vállalkozóként?

  • Jelentkezzen honlapunkon. en

Milyen feltételeknek kell megfelelniük a fogadó vállalkozóknak?

  • Állandó lakóhellyel kell rendelkezniük valamelyik EU-tagállamban vagy a programban részt vevő valamelyik másik országban.
  • Be kell nyújtaniuk az önéletrajzukat, melyben meg kell adniuk, mekkora vállalkozói tapasztalattal rendelkeznek (követelmény: legalább 3 év), és be kell mutatniuk jelenlegi vállalkozásukat.
  • Meggyőzően számot kell adniuk arról, hogy kellően motiváltak és elkötelezettek a programban való részvétel iránt.

Útmutatónkból en PDF Ön is részletesen tájékozódhat arról, milyen elvárásoknak kell megfelelnie és milyen feladatai lesznek fogadó vállalkozóként.

Kapcsolódó weboldalak

Vállalkozásoknak és vállalkozóknak
Fogyasztóknak és munkavállalóknak

Tanácsra vagy segítségre van szüksége?

Vegye fel a kapcsolatot a szakosodott segítségnyújtó szolgálatokkal

Kérdése van határokon átnyúló vállalati tevékenységgel kapcsolatban (export, a tevékenység kiterjesztése más uniós tagállamokra stb.)? Ha igen, akkor az Enterprise Europe Network díjmentesen segíthet Önnek.

Igénybe veheti támogató szolgálat kereső is, ahol elirányítjuk az Önnek leginkább megfelelő segítségnyújtó szolgálathoz.

Utolsó frissítés: 08/03/2024
Oldal megosztása