Menü

Örökbefogadás

Az uniós jog nem szabályozza sem a belföldi, sem a nemzetközi örökbefogadásra vonatkozó követelményeket és eljárásokat az uniós országokban. Valamennyi uniós országban lehetőség van azonban gyermek örökbefogadására, az adott ország nemzeti jogszabályainak megfelelően. Minden uniós ország a saját előírásait és eljárásait alkalmazza az örökbefogadásra, amely lehet belföldi, nemzetközi (más uniós országból vagy nem uniós országból származó gyermek örökbefogadása) és társszülői (Magyarországon: házastársi) örökbefogadás. A házastársi/társszülői örökbefogadás (más néven közös gyermekké fogadás) esetében az új házastárs, illetve élettárs örökbe fogadja házastársának, illetve élettársának gyermekét (aki nem vér szerinti gyermeke), így a gyermeknek két törvényes szülője lesz.

Vannak olyan, nemzetközi egyezményekben rögzített elvek az örökbefogadással kapcsolatban, melyeket az uniós országok mindegyike tiszteletben tart:

  • a gyermek biológiai szüleinek, ha élnek, hozzá kell járulniuk az örökbefogadáshoz;
  • az örökbefogadásnál a gyermek legjobb érdeke a döntő szempont;
  • az örökbefogadást bíróságnak vagy az illetékes közigazgatási hatóságnak kell engedélyeznie.

Az örökbe fogadott gyermeket valamennyi uniós országban ugyanazok a jogok illetik meg, mint a vér szerinti gyermeket, például megilleti őt a jog, hogy az örökbe fogadó szülők vezetéknevét viselje, illetve az örökbe fogadó szülők törvényes örököse lesz. Az örökbe fogadó szülőket ugyanazok a jogok illetik meg, illetve ugyanazok a kötelezettségek terhelik örökbe fogadott gyermekük tekintetében, mint a vér szerinti gyermek tekintetében.

Ha szeretne részletesebben tájékozódni az örökbefogadásról, kérjük, látogasson el az Önt érdeklő ország alább megadott honlapjára.

Ország kiválasztása Megnyitás Bezárás

Gyakran feltett kérdések

Tanácsra vagy segítségre van szüksége?

Vegye fel a kapcsolatot a szakosodott segítségnyújtó szolgálatokkal

Igénybe veheti támogató szolgálat kereső is, ahol elirányítjuk az Önnek leginkább megfelelő segítségnyújtó szolgálathoz.

Utolsó frissítés: 07/04/2025
Oldal megosztása