Gyakran feltett kérdések - Bejelentkezés a hatóságoknál 3 hónapot meghaladó ott-tartózkodás esetén

IGEN – A helyi hatóságoknak jogukban áll ellenőrizni, hogy Ön teljesíti-e a 3 hónapot meghaladó tartózkodásra vonatkozó feltételeket. Természetes tehát, hogy arra kérik, mutassa be azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy megfelel ezeknek a feltételeknek.

IGEN – Diákként Önnek rendelkeznie kell egészségbiztosítással, mely teljes körű fedezetet biztosít az Ön számára Belgiumban. Nyilatkoznia kell arról is, hogy rendelkezik az önfenntartáshoz szükséges anyagi forrásokkal, azaz hogy nem fog a belga szociális jóléti rendszer támogatására szorulni.

A diákoknak, illetve a gazdaságilag inaktív uniós polgároknak, amikor bejelentik tartózkodásukat, illetve tartózkodási kártyát igényelnek hozzátartozóik részére, igazolniuk kell (a diákoknak csak nyilatkozniuk kell arról), hogy rendelkeznek a „szükséges anyagi forrásokkal" maguk és hozzátartozóik megélhetésének biztosításához. A cél az, hogy ne jelentsenek majd terhet az új lakóhelyük szerinti ország szociális jóléti rendszere számára.

Az, hogy pontosan mekkora összeget kell "szükséges anyagi források" alatt érteni, nincs megszabva, a hatóságok ezt eseti alapon, az adott uniós polgár személyes helyzetét figyelembe véve döntik el. Mindenesetre Ön mindenképp teljesíti ezt a feltételt akkor, ha anyagi forrásai meghaladják azt a küszöbértéket, amely alatt a fogadó országban szociális jóléti ellátásért lehet folyamodni, vagy az országban hatályban lévő állami minimálnyugdíj összegét.

Az anyagi források meglétét bármely rendelkezésére álló okmánnyal – bankszámlakivonattal, nyugdíjszelvénnyel stb. – igazolni lehet. Senki nem kötelezhető arra, hogy akarata ellenére bankszámlakivonatot mutasson be igazolásként.

Amikor bejelenti tartózkodását vagy tartózkodási kártyát kér hozzátartozóinak, Önnek – diákként vagy önellátó személyként – igazolnia kell, hogy (adott esetben hozzátartozóira is kiterjedő) teljes körű egészségbiztosítással rendelkezik a fogadó országban.

Ennek igazolásaként a hatóságok elfogadják például

  • az európai egészségbiztosítási kártyát vagy
  • azt az okmányt, amely igazolja, hogy Ön egészségügyi ellátásra jogosult egy másik uniós országban (például az S1, az S2 vagy az S3 nyomtatványt) vagy
  • ha Ön magán-egészségbiztosítást kötött, az egészségbiztosítási kötvény eredeti példányát.

IGEN – Az érvényes európai egészségbiztosítási kártya igazolja, hogy Ön teljes körű egészségbiztosítással rendelkezik minden olyan egészségügyi ellátásra kiterjedően, amelyre szüksége lehet azalatt, amíg ideiglenesen egy másik uniós országban tartózkodik.

NEM – A bejelentés elmulasztásáért azonban egyes országok bírságot szabhatnak ki. A kiszabott bírságnak arányosnak kell lennie az ország saját állampolgárai által hasonló adminisztratív kötelezettségek elmulasztásáért fizetendő bírságokkal.

A témával kapcsolatos legfontosabb információk

EU-jogszabályok

Utolsó frissítés: 24/04/2023
Oldal megosztása