„Atolmácsok ásza” – így mutatta be Walter Hallstein, az Európai Bizottság elnöke David Reinertet Teddy Kennedy amerikai politikusnak néhány évvel a Római Szerződés aláírását követően.David nem sokkal az után kezdte meg pályafutását az Európai Bizottságnál, hogy a szerződés aláírásakor az olasz fülkében tolmácsolt.A római eseményt megelőzően Konrad Adenauer kancellárnak dolgozott. Két nappal a szerződés aláírása előtt telefonon keresték: azt tudakolták, tudna-e a ceremónia során segíteni.David szívesen ment Rómába. Tudta, hogy különleges alkalomról van szó, de azt nem sejtette, hogy döntése egész jövőjét meghatározza majd.
Ma is jól emlékszik arra a bizonyos napra Rómában – esett az eső, ernyőik fedezékében mégis viszonylag sokan gyűltek össze a Campidoglio téren, hogy részesei legyenek a történelmi eseménynek. Az elhangzottakat a téren kihelyezett hangszóróknak köszönhetően élőben követhették. „A tömeg nem a kormányfők beszédét hallhatta élőben, hanem azok olasz nyelvre történő tolmácsolását, azaz engem, mivel én voltam az egyedüli tolmács az olasz kabinban” – meséli.
A tolmácsolást az olasz rádió is közvetítette, így az emberek Olaszország-szerte be tudtak kapcsolódni az eseményekbe. Mint később kiderült, az adást egy dél-olaszországi szülőotthonban is hallgatták, ahol az egyik anyuka éppen gyermeknek adott életet. A szülők – ihletet merítve az olasz tolmács által közvetített eseményekből – kislányukat Európára keresztelték! „Fogalmam sincs, mi lehet most vele, csak találgathatok: remélhetőleg ma betöltötte ötvenedik évét, időközben valószínűleg megházasodott és maga is gyermekeket szült. Őket vajon hogy hívhatják?” – gondolkodik el David.
Az aláírási ceremóniát követően rendezett elegáns fogadáson ő maga is részt vett, de mivel nem volt szmokingja, helyben kellett egyet vásárolnia. A szmoking jó vételnek bizonyult, mert 30 éves pályája során „a tolmácsok ászának” gyakran volt rá szüksége, miközben biztosok és miniszterek kíséretében járta a világot.
1959 februárjában David az Európai Bizottság hivatalos tolmácsa lett. Rövid idővel később már rendszeresen tolmácsolt a heti üléseken, és elkísérte a Bizottság elnökét a G7-ek és G8-ak csúcstalálkozóira éppúgy, mint az EU–USA együttes ülésekre. Így emlékszik vissza arra az alkalomra, amikor Franco Malfatti bizottsági elnök kíséretében Nixon amerikai elnökkel találkozott: „Ott-tartózkodásunk során az elnöki látogatók részére fenntartott Blair házban szálltunk meg a Fehér Házzal szemben. A találkozó előtt hatalmas fekete limuzint küldtek értünk – abban tettük meg az alig száz méteres távolságot! Úgy éreztem magam, mint egy filmsztár.”
David kimondottan szeretett tolmácsként dolgozni a Bizottságnál. Gyakorlati ember lévén kevésbé örült az adminisztratív feladatoknak; helyettük szívesebben tolmácsolt az üléseken. Végül azonban elkerülhetetlenül az adminisztratív feladatok kerültek túlsúlyba, és David a konferenciaszolgálat ügyvezető igazgatói posztjáról vonult nyugdíjba. „Amikor a pályát kezdtem, hetente egy-két ülés, illetve konferencia volt mindössze. 1989-ben már az is megesett, hogy számuk az 50-et is elérte naponta. Teljesen megváltozott a munka jellege. Ennek ellenére változatlanul szerettem a tolmácsfülkében dolgozni. Különösen megható volt számomra, hogy Jacques Delors elnök nyilvánosan köszönetet mondott nekem, amikor utolsó alkalommal tolmácsoltam a Bizottság heti ülésén. A mi munkánkat néha magától értetődőnek tekintik, az elnök úr azonban közvetlen, személyes hangon fejezte ki elismerését.”
David nem otthon ülő típus, és bár számos házi kedvence van, a nyugdíjas életet nem tartja elég izgalmasnak. Ezért még ma is vállal szabadúszóként munkát, és vészhelyzetek esetén is „beugrik”, ha úgy hozza a sors. Ma, 50 évvel az aláírási ceremóniát követően is tevékenyen segíti az európai integráció ügyét.
