Tairseach Eorpach na hÓige
Eolas agus deiseanna do dhaoine óga ar fud na hEorpa.

20 éves a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság

Közösség, élmény, tudás egy helyen - nemrég ünnepelte 20. születésnapját a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság (GYIÖT).

A 2016 decemberében megrendezett XVI. Országos Találkozó kapcsán beszélgettem Virág Péter Lászlóval, aki az egyik meghatározó alakja, újraalapítója a GYIÖT-nek, s a szervezet szíve, lelke, mosolya.

 

Mivel foglalkozik a GYIÖT? Miért jött létre? Milyen célokat fogalmaz meg?

 

A GYIÖT egy ernyőszervezet, melynek célja, hogy támogassa és segítse a Települési Gyermek- és Ifjúsági önkormányzatok egymással való kapcsolattartását. A települési GYIÖK-ök emellett azt szeretnék elérni, hogy a helyi gyerekek, fiatalok is gondolkodjanak településük helyzetéről, hogy ők maguk is alakítsák közösségeiket, környezetüket, és érvényesítsék elképzeléseiket a település vezetésénél. A fiatalok így természetes úton sajátítják el az aktív állampolgári magatartást, és helyben alakítják, fejlesztik a településüket, közösségeiket.

 

A GYIÖT egy közösség, melynek tagjai aktívan tesznek településükért, képviselik a fiatalok jogait és érdekeit a települést fenntartó intézményeknél.  Részesei lehetnek egy fenntartható település létrehozásának, amely elősegíti, hogy a fiatalok helyben maradjanak, szívesen éljenek a településen, és hogy a magukénak érezzék azt.

 

Milyen meghatározó eseményei voltak a GYIÖT-nek az elmúlt 20 évben?

 

A GYIÖT sokat alakult az elmúlt évek során, a tevékenységeinket ma már nagyban meghatározzák a nemzetközi és hazai projektjeink.  Ezek jó része Erasmus+-os forrásokból valósulnak meg. Vannak projektek, amik a strukturált párbeszéd kialakítását segítik elő, míg más projektünk a demokráciára nevelést segíti, illetve a szervezet tagjai számára a mindennapi munkát elősegítő képzéseket, konferenciákat is szervezünk.

 

Az internet előtti világban is volt már nemzetközi kapcsolata a GYIÖT-nek, elsősorban francia területről, ma már talán el sem tudjuk képzelni, hogy a kapcsolattartás postai levelezésen keresztül valósult meg, írógéppel vagy kézzel írva.

 

Ha fel kellene rajzolni az GYIÖT idővonalat, az alábbi fontos dátumokat emelném ki:

 

1992: Megalakul a Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete (TGYSE).

1996: A TGYSE mellett a fiatalok megalakítják a GYIÖT-öt.

2002: A GYIÖT és a TGYSE passzív állapotba kerül az utánpótlás hiánya miatt.

2009: Pécsváradi országos találkozó, a GYIÖT újraéledése

2016: 20 éves a GYIÖT- Országos találkozó Orosháza.

 

Hogy kerültél kapcsoltba a GYIÖT-tel?

 

Zuglóban, 2000-ben csatlakoztam a Zuglói Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzathoz. Pontosabban az osztály „DÖK-öseként” az osztálytársaim elindítottak a választáson, és így alapítója lettem a kerületi GYIÖK-nek.

 

Kilenc évvel később a Zuglói GYIÖK küldötteként részt vettem a pécsváradi országos találkozón. Itt merült fel az a kérdés, hogy akarunk-e újra GYIÖT-öt. Az akkor 16-20 évesekből álló aktív fiatalság egyöntetűen kimondta, hogy szeretnének egy országos hálózatot „újraéleszteni”. Így 2009-ben újraalakult a GYIÖT, ahol én a Felügyelő Ellenőrző Testület elnöke lettem.

 

Hogy tudtatok egy alvó szervezetet újraéleszteni?

 

Lépésről lépésre. Az első feladatunk a jogi és pénzügyi háttér megteremtése volt, annak érdekében, hogy elkezdhessük a tevékenységünket. Ezeket az utakat magunk jártuk ki, de nagy segítség volt, hogy az elődeinket bármikor kereshettük és kérdezhettünk tőlük.

 

Egy nagyobb lépés volt, mikor megszerveztük az újjáalakulás utáni első Országos Találkozónkat Orosházán. Pályázat útján teremtettünk rá forrást, és 2010-ben meg tudtuk mutatni elődeinknek, hogy kiérdemeltük a bizalmat és képesek vagyunk egy ilyen nagyszabású találkozó megszervezésére és lebonyolítására. Ettől az évtől kezdve minden évben (kivéve 2015-ben) megszerveztük az országos találkozót.

 

Mi történik egy Országos Találkozón?

 

A GYIÖT Országos Találkozók célja, hogy a tapasztalatok és a jó gyakorlatok gazdát cseréljenek. Ebben az évben például több mint 30 civil szervezet képviseltette magát a találkozón. Összesen 100-120 résztvevője van egy-egy találkozónak. Ebből 100 fő körülbelül a résztvevő fiatal, és 20 fő a felnőtt segítő és szervező.

 

A találkozó, azon túl, hogy teret ad a találkozásokra, szakmai témájú szekciókkal is várja az ideérkezőket. Ezek témája minden évben változik, a pályázatírástól a „hogyan vezessünk vagy valósítsunk meg projektet” témáin keresztül a szervezeti kommunikáción és érdekképviseleten át a településfejlesztésig minden megtalálható. A találkozók harmadik pillére a kétévente megrendezésre kerülő tisztújító közgyűlés, ahol a szervezet új elnökségét választják meg, a GYIÖT tagcsoportjai.

 

Milyen eredményei vannak egy-egy találkozónak?

 

Lehetőséget teremetünk az együttműködésre a GYIÖK-ök között. A találkozásokból barátságok és szerelmek alakulhatnak. A találkozók célja a tapasztalatszerzés, a kapcsolatépítés, az egymástól tanulás; jó találkozni olyan emberekkel, akik hasonlóak hozzánk. Akik tenni akarnak a közösségükért, településükért. S talán a legfontosabb, hogy ez egy olyan hely, ahol fontos a fiatalok véleménye, ahol komolyan veszik a kezdeményezéseiket, ötleteiket, és ahol önbizalmat, támogatást kapnak.

 

Mi történt az idei találkozón Orosházán?

 

A szekcióülések és a régen várt találkozás mellett most szerepet kapott az adományozás is. Az orosházi XIV. GYIÖK Jótékonysági Mikulásfutás keretében ajándékcsomagokat juttattunk el mi is a rászorulóknak, hátrányos helyzetűeknek és kórházban lévő gyerekeknek. Emellett a 20. születésnapunkat ünnepeltük egy videóval és egy kiállítással, ahol a GYIÖT eddigi történetét tekinthették és hallgathatták meg a résztvevők.

 

Mit adott Neked a GYIÖT?

 

Nekem a GYIÖK egy szerelem. 16 éve tevékenykedem a gyermek önkormányzatiság területén.   Nehéz ezt megfogalmazni. Barátokat, szerelmeket, élményeket, és szakmai tapasztalatokat is kaptam. Például az országos találkozók logisztikai feladatait többször is én koordináltam. Ezen a feladaton keresztül mind rendezvényszervezésben, mind logisztikai területen sokat fejlődtem, és vezetői képességeim is gyarapodhattak. A pályaválasztásomat is nagyban meghatározták ezek a tapasztalatok. Műszaki menedzser képzésemkor ezért is végeztem logisztika szakirányon.

 

 A GYIÖT-ben szerzett tapasztalataimat például eddigi munkahelyeimen is tudtam kamatoztatni. Képes vagyok átlátni folyamatokat, rendszereket, és stratégiai gondolkodásom is segíti a mindennapi munkavégzésem, továbbá nagyon könnyen megtalálom a közös hangot az emberekkel.

 

Mit tudtál Te hozzátenni a GYIÖT életéhez?

 

Állandóságot, stabilitást. Főként háttérmunkákat végeztem, ilyen volt például a weboldal készítése, szerkesztése. Vagy az autómmal, amit „Virághintónak” neveztek el a többiek, jutottunk el a kollégákkal A- ból B-be. Az országos logisztikai feladatok tervezése, kivitelezése is a feladataim közé tartozott. Az időmet, munkámat adtam a GYIÖT-nek, és azt hiszem, a lehető legjobb helyen vagyok önkéntes.

 

Miért legyen valaki GYIÖK-ös?

 

Ennél jobb helyet nem talál az, aki tenni akar a településéért, környezetéért. Egy valós közösség részévé válik, amely politikamentes és befogadó.

 

Mit kívánnál a GYIÖT-nek?

 

Még 200 évet, és hogy mindig legyenek lelkes fiatalok a szervezet körül. 

 

Holczer Mónika

 

 Képek forrésa: GYIÖT Facebook

 

A cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook-oldalán kommentelheted.

Foilsithe: Déa, 16/02/2017 - 16:57


Tweet Button: 


Info for young people in the western balkans

An bhfuil cúnamh nó comhairle uait?

Cuir ceist orainn!