Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

„Szeretem, ha a dolgok életre kelnek” − interjú Adorjáni Bálinttal

Komoly és laza egyszerre. A munkában alázatos és következetes, de közben igazi játékos és örök színész. Adorjáni Bálinttal, a Radnóti Színház művészével beszélgettem útkeresésről, pályaválasztásról és színházról.

 

Megtalálni a saját utunkat nem könnyű. Te a közgazdász pályát hagytad ott a színpadért. Még keresed, vagy már megtaláltad az utad?

 

Amikor az ember azt hiszi, hogy megtalálta a helyét, vagy azt az áhított végpontot, ami felé tart, akkor az élet mindig hoz valami változást. Aztán észreveszi, hogy megint úton van. Választottam egy pályát a közgazdaságtannal szemben, és most ezen az úton vagyok, de nem érzem azt, hogy elértem volna valamilyen végcélba, és akkor most meg lehetne nyugodni.

 

Hogy lettél végül színész? A közgazdaságtan nagyon racionális, míg a színház inkább az érzelmekről szól.

 

Édesapám művész, szobrász, édesanyám építészmérnök, aki a racionális vonalat képviseli, tehát úgy gondolom, mindkét irány megvan bennem. Egy ideig ez a kettő hadakozott egymással, de a művészet iránti vonzalom győzött. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bizonyos kérdésekben nem döntenék racionálisan.

 

Ezt a váltást hogy fogadta a környezeted?

 

Mindenki csodálkozott. A környezetem számára talán ez nagyobb döntésnek tűnt, mint nekem. Szerintem édesanyám fogadta a legnehezebben, mivel ő azt szerette volna, hogy legyen a bátyámnak meg nekem valami „normális”, polgári foglalkozása. Ez végül is sikerült, mert a diplomát megszereztem.

 

Otthagyni a közgazdász pályát merész döntésnek tűnik. Manapság sok fiatal nem meri a bizonytalanabb művészi pályát választani.

 

Igen, a színészet nem egy kézzelfogható, mérhető dolog. Édesanyám is ettől óvott, vagy azt gondolom, hogy ettől akart megmenteni, az örök kételkedéstől, kereséstől, a művész lét folyamatos bizonytalanságától. Nagyon sok minden múlik a szerencsén, és azon, hogy hol vagy bizonyos pillanatban. Ezek aztán meghatározzák az életedet, meg ezt a szakmát is.

 

Voltak kétségeid, vagy gondolkodtál azon, hogy ebből majd meg fogsz-e tudni élni?

 

Akkor, amikor az ember elindul, nagy bizalommal teszi. Azt gondolja, hogy van rátermettsége, ambíciója, és ha egy kis szerencséje is van, akkor majd úgy alakul, hogy ebből meg tud majd élni, meg tudja alapozni a jövőjét, és majd megtalálja a boldogságát. Mert talán ez a legfontosabb, hogy jól érezze magát abban a közegben, abban a feladatban, amit éppen csinál, és olyan helyzetekbe kerüljön, ahol a benne rejlő tehetséget, készségeket felszínre tudja hozni.

 

Manapság, a 21. században, az internet és a mozi világában mennyire kíváncsiak az emberek a színházra? Szerinted mennyire vonzza a fiatalokat?

 

Vonzza, mert amikor beülök egy-egy előadásra, látom, hogy a fiatalokat is vonzza a színház. Azt gondolom, hogy a mostani fiatalság nagyon kíváncsi, jól informált, internetfogyasztó, tehát ebből a szempontból nagyon tájékozott, speciális ízléssel rendelkezik, és elvárásai vannak. Annyi változás történt talán, hogy felgyorsult a világ, és bizonyos dolgokat, vagy bizonyos típusú előadásokat kevésbé fogadnak be, de nem gondolnám, hogy nem érdekli őket. Másrészt a színház egy közösségi műfaj, nem lehet semmivel sem pótolni.

 

A mozi, az internet konkurenciát jelenthet a színháznak?

 

Jelen helyzetben, jelen televíziózásban annyiféle program van, hogy lehet, hogy konkurenciát jelent a televízió a színháznak, de teljesen más élményt ad. A színház szempontjából nagyon fontos a fiatalokkal minél hamarabb megismertetni a színházat. Megmutatni, hogy mi ez a csoda, mit remélhetnek, mit kaphatnak tőle. És hogyha megvan ez az első benyomás, hogy kötődnek színházhoz vagy emblematikus előadásokhoz, akkor meg van az az első szikra, ami aztán be tudja gyújtani a színházhoz való vonzódásukat.

 

Amikor színpadon vagy, mennyit érzékelsz a közönségből?

 

Az, hogy milyen nézők ülnek lent a nézőtéren, meghatározza az aznapi előadás milyenségét. Ez egy folyamatos energiaáramlás, egy folyamatos kommunikáció a színész és a nézők között. Fura érzés, de lehet érezni, hogy mikor vannak veled, mikor élnek át, vagy élnek meg úgy egy pillanatot, hogy az nagyon erős tud lenni.

 

Van egy önálló, zenés irodalmi ested, amelyen Szabó Lőrinc verseit mondod el. Miért éppen Szabó Lőrinc verseit választottad?

 

Vannak versek, amelyek meghatározóak számomra: például a Hörpentő című verset mondta édesanyám gyermekkoromban, vagy a Semmiért egészen című verset próbáltam már gimnáziumban is szavalóversenyeken elmondani érvényesen. Másrészt vannak Brel-sanzonok is, amelyek számomra nagyon fontosak, ezért szerettem volna, hogy ezek szerepeljenek az estben, ráadásul Szabó Lőrinc rengeteg francia költőt fordított, ezért is illettek bele. Be is került egy Baudelaire és egy Villon vers ebbe a programba.

 

A Radnótiban arra volt lehetőség, hogy csináljunk verses-zenés esteket, a költészet és zene kölcsönhatása témakörben. Azt gondolom, hogy a Szabó Lőrinc versek nagyon jól „szájra vannak írva”, és azt éreztem, hogy közvetlenül tudom mondani őket, nem érződik, hogy vers, hanem az érződik, hogy akár lehetnének ezek az én gondolataim is: Adorjáni Bálint gondolatai a világról, szerelemről, halálról, Istenről, gyerekekről.

 

Ilyenkor, amikor egyedül vagy a színpadon, mennyire nehéz fenntartani a hallgatóság figyelmét?

 

Ebből a szempontból is kihívás volt. Kíváncsi voltam, mennyit érek (kvázi) egyedül, mert bár jelen van két zenész, Dinyés Dániel zongorázik és a Pagonyi Andris harmonikázik, de attól függetlenül neked kell fenntartanod a figyelmet. Meg akartam tapasztalni, hogy milyen az, amikor egyedül kint vagy, és vinni kell az előadást. Tudsz-e érdekes lenni hetven percen keresztül? Nem egyedül vagyok, mert velem van közben Szabó Lőrinc, velem vannak a Jacques Brel-sanzonok, amelyeket Hajós András fordított le, tehát nagyon jó társaim vannak ebben a feladatban.

 

Rengeteg erőt ad, a pozitív visszacsatolás, hogy az ember valamit eltervez, megvalósít, és aztán a végén ez jól sikerül. Most azon dolgozunk, hogy találjunk egy állandó helyet a Szabó Lőrinc estnek, ahol ezt lehet folyamatosan játszani. Most úgy néz ki, hogy december közepe körül mutatjuk be Brell estünket. Hajós Andrással fogunk dolgozni, ugyanúgy Dinyés Dániel lesz a zenei vezető, és az Orlai Produkció keretében fog megvalósulni.

 

Kinek szól ez az est?

 

A sanzon műfaj szerintem örök érvényű, és azzal, hogy a Hajós Andris fogja fordítani ezeket, minden korosztály számára tartogat majd olyan izgalmat vagy szépséget, ami miatt érdemes lesz megnézni. És én abban bízom, hogy rengeteg fiatal érdeklődik majd iránta.

 

Két Karamazov testvérekben is játszol, a Mu Színházban és a Radnótiban, ami egy klasszikus, szöveghű darab.

 

A Mu Színházban is szöveghű, csak ott egy kicsit bátrabbak a fordítások. Lazább szerkezetű, közvetlenebb, mert ott nem színpadon, nem egy épített díszletben, hanem jóformán a nézők között, négy székkel és egy asztallal játsszuk el az előadást. Közösen dramatizáltuk, közösen raktuk össze, tehát ebből a szempontból szabadabb, sokkal inkább közelebb van a korosztályunkhoz. De nekem mindkettőt nagy öröm játszani, mert más-más feladatok vannak benne.

 

Milyen tulajdonságok azok, amelyek feltétlenül szükségesek ezen a pályán?

 

Mivel ez egy közös munka, az alázat és a koncentráció nagyon fontos. Lelki és fizikai rugalmasságra, teherbírásra van szükség. Illetve legyen munkakedv, kíváncsiság, és persze tehetség.

 

Hogyan kapcsolódsz ki? Mi a hobbid?

 

Falat mászok, lovagolok, megpróbálok minél több időt a természetben tölteni. Biciklivel közlekedem mindenhova, ez is valahogy a szabadságvágyamnak az egyik kifejeződése. A családommal és a barátaimmal próbálok minél több időt eltölteni.

 

A változások mennyire viselnek meg?

 

Van bennem vágy az állandóságra, meg arra, hogy valami biztos háttér legyen mögöttem. Ez lehet egy otthon, egy társ, lelki nyugalom, egyensúly. Úgy gondolom, hogy a barátok és a családom egy biztos háttér, nagyon jó kapcsolatot ápolok velük. Ebből a szempontból fontos nekem az állandóság. Aztán mindig jön valami változás, ami picit megborít, vagy nem feltétlenül esik jól, de aztán mindig megoldódnak a dolgok. És megyek tovább.

 

Nem bántad meg, hogy a színészetet választottad? Most is ugyanígy csinálnád?

 

Szerintem igen, de nem tudom, mit hoz az élet. Szeretném mindig tökéletes odaadással elvégezni a munkámat, ahogy eddig is tettem. Szeretem a munkát, szeretek elfáradni, szeretek emberek között lenni. Szeretek benne lenni valamiben, aminek nem látjuk a végét, csak az áhított cél a biztos, és szeretem, hogy az megvalósul. Szeretem, ha életre kelnek a dolgok.

 

Milyen tanácsot adnál a fiataloknak, akik pályaválasztás előtt állnak?

 

Azt mondanám, hallgassanak a szívükre, és ne sajnálják az időt arra, hogy megvizsgálják, hogy mi az, ami igazán érdekli őket, és azt csinálják. Olyan tevékenységet válasszanak, amiben örömüket lelik, amibe úgy gondolják, hogy képesek majd rengeteg energiát belefektetni akkor is, ha azonnal nem is látszódik az eredménye. De azzal foglalkozzanak, ami a szívüknek kedves és teljes emberként tudnak abba beleállni. És akkor boldogok lesznek. Lehet, hogy nehéz lesz, és lesznek időszakok, amikor sikertelen az ember. De abban hiszek, hogy a befektetett munka nem fog elveszni. Lehet, hogy nem éppen akkor és ott, amikor gondolod, hanem egy másik helyen, de meglesz a gyümölcse.

 

Zolnai Dóra

 

Képek forrása:

 

  • Főkép: Emmer László - InStyle
  • Szövegbéli kép: Almási Csaba

 

A cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook-oldalán kommentelheted.

Közzétéve: v., 15/05/2016 - 10:28


Tweet Button: 

New!


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!