Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Mobbing – bullying felnőtt módra

Ha az iskolából kikerülve megkönnyebbülünk, hogy végre felnőttek közt dolgozva távol tarthatjuk magunkat a felesleges konfliktusoktól, sajnos van egy rossz hírem: a munkahelyi zaklatás, vagyis mobbing talán tovább kíséri utunkat.

Persze nem arról van szó, hogy mindenképpen mi fogunk áldozattá válni (bár a fiatalok, nők és azok, akik kiemelkednek tehetségükkel és teljesítményükkel, hamarabb áldozattá válhatnak), hanem arról, hogy amikor azt hinnénk, a felnőtt munkatársak között nem ok nélküli szurkálódást, sőt terrorizálást tapasztalunk majd, hanem érett konfliktuskezelést és kommunikációt, sajnos szembesülnünk kell azzal, hogy talán tévedünk. Sokszor akár a felnőtt dolgozók is tizenkét évesként viselkednek.

 

Mi lehet az oka?

 

A mobbing oka általában ott lelhető fel, hogy egy munkahelyen a dolgozók féltik a pozíciójukat, esetleg komolyan fenyegetőnek érzik a többieket, hiszen egy kapitalista vállakozásban az alapján, hogy ki végzi jobban a feladatát, bármikor előnybe kerülhet a többiekhez képest, vagy mások kerülhetnek hátrányba, ha nem végzik elég jól a feladatukat.

 

 

Ezért gyakori, hogy amikor mobbingra kerül a sor, gyakran lehet az az áldozat, aki jobban teljesít a többieknél, sőt még az is, aki egy adott csoportban az ellenőrző szerepét tölti be, esetleg azok, akiket a többiek gyenegébbnek, érdekérvényesítésre kevésbé képesnek vagy alárendelésre hajlamosabbnak látnak.

 

A kifejezést magát állatok falkákban megfigyelhető viselkedését tanulmányozva alkották meg, azt látva, hogy közöttük is megfigyelhető kiközösítő, agresszív, fenyegető magatartás. A jelenség az emberek között is hasonlóan működik: többen kiszemelnek maguknak egy áldozatot és ellene indítanak támadást.

 

Többféle fokozata lehet a dolognak, a pletykálástól, kiközösítéstől egészen a fenyegetésig. Bár elég ritka, hogy valóban fizikai bántalmazássá fajuljon a probléma, mégis könnyen lehetnek fizikai tüntetei, ha az, aki elszenvedi azt, már olyan mértékű stresszen megy át, ami megzavarja az életmódját és munkavégzését is.

 

 

 

Mit lehet tenni?

 

Mint minden hasonnló szituációban, itt is nagy szerepet játszanak azok, akik csak nézik az egész helyzetet és nem tesznek semmit, inkább csak sóhajtanak, hogy legalább nem én… Ugye, ismerős az iskolából ez az érzés?

 

Főképp azért is nehéz ezt a dolgot kezelni, mivel az ellenséges hangulat, kiközösítés nehezen bizonyítható. Érdemes hát szövetségeseket gyűjteni, akik szemtanúi lehetnek annak, ami történik. Végső esetben be lehet vonni vezetőket is, de fontos, hogy kedvesen, de távolságtartóan viselkedjünk a munkahelyen, és elválasszuk a munkahelyi ügyektől a magánéletünket. Ezzel kivesszük a mobbingolók vitorlájából a szelet, és a módszer megelőzésként is alkalmazható: ezzel biztos nem adunk fogást magunkon, mivel a mobbing egy dinamikus szerepjáték, és csak azzal lehet eljátszani, aki rész vesz benne.

 

Kőszegi Anna

 

Képek: Pexels, Pexels, Pexels

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted!

Közzétéve: sze., 28/03/2018 - 13:58


Tweet Button: 


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!