Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Külföldön szeretnél tanulni?

Ma már a nyugat-balkáni egyetemek hallgatói is részt vehetnek csereprogramokban. Az alábbiakban nekik szolgálunk információkkal a lehetőségekről és a követelményekről.

Ha elvégzel egy vagy két szemesztert valamelyik külföldi egyetemen, fejlesztheted nyelvtudásod, megismerkedhetsz más kultúrákkal és emberekkel, és kipróbálhatod, milyen külföldön élni.

 

Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Albánia és Montenegró 2014 óta korlátozottan ugyan, de részt vesz az Erasmus+ programban. Az említett országokban működő egyetemek zömét ma már megállapodások fűzik európai uniós partneregyetemekhez. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók, a gyakornokok és az oktatók élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy egy vagy két szemesztert egy külföldi felsőoktatási intézményben töltsenek el.

   

Néhány egyetem emellett kétoldalú megállapodást kötött nem uniós felsőoktatási intézményekkel is. Vedd fel a kapcsolatot az egyetemeden a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó részleggel, ahol megtudhatod, milyen programokban vehetsz részt.

 

A PhD- vagy posztdoktori tanulmányokat folytató hallgatók az alábbi mobilitási csereprogramokra is pályázhatnak:

 

- Közép-Európai Felsőoktatási Csereprogram (Central European Exchange Program for University Studies, CEEPUS). A közös oklevelet biztosító program Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Horvátország, Koszovó (Pristina), Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, a Szlovák Köztársaság és Szlovénia egyetemein tanuló hallgatók, különösen a PhD-hallgatók előtt áll nyitva. További információkért keresd fel a hazádban működő CEEPUS-irodát.

- Nyugat-balkáni Erasmus program (Erasmus Western Balkans, ERAWEB). Ezt a közös mobilitási programot nyolc nyugat-balkáni és hat európai uniós egyetem működteti. A programban orvosi és egészségtudományi karon posztdoktori tanulmányokat folytató hallgatók vehetnek részt, és tanulhatnak, taníthatnak vagy kutathatnak külföldön. A jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról ezen a weboldalon lehet tájékozódni.

 

Előfordul, hogy valaki nem csereprogramban szeretne részt venni, hanem egy teljes képzési programot kíván más európai egyetemen elvégezni. A nyugat-balkáni országok állampolgárainak ehhez igazolniuk kell felsőfokú végzettségüket. Így pl. a Belgrádi Egyetemen szerzett diplomával bárki beiratkozhat egy külföldi egyetem mester- vagy doktori képzésére.

 

Információk a hallgatók számára kiállított tartózkodási engedélyről

Közzétéve: p., 24/06/2016 - 10:12


Tweet Button: 

Kapcsolódó linkek


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!