Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

A multilateralizmus megerősítése: Juncker elnök és az EU magas szintű küldöttsége az ENSZ Közgyűlése 73. ülésszakának miniszteri hetén

Brüsszel, 2018. szeptember 21.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió magas szintű küldöttségével együtt jövő héten részt vesz az ENSZ Közgyűlése 73. ülésszakának miniszteri hetén New Yorkban.

Az EU képviselői számos esemény házigazdái lesznek és számos eseményen részt vesznek, ahol a világ vezetőivel találkoznak. Mindezt az Európai Uniónak az erős és hatékony Egyesült Nemzetek kialakítását célzó szilárd elkötelezettségével összhangban teszik, valamint azért, hogy támogatást építsenek ki a multilateralizmus és a szabályokon alapuló globális rend számára.

Juncker elnök is kitért erre 2018. szeptember 12-én elmondott, az Unió helyzetéről szóló beszédében: „Európa nem lesz soha erődítmény, amely hátat fordít a világnak és főként a szenvedőknek. Európa nem lesz soha sziget. A multilateralizmus élharcosának kell lennie, és az is lesz. Mindannyian egy Földön élünk, amely nemcsak egyesek tulajdona.

Jean-Claude Juncker elnök és Federica Mogherini főképviselő vasárnap, szeptember 23-án António Guterres ENSZ-főtitkárral szervezett kétoldalú találkozóval nyitja meg a hetet, mely alkalommal újra megerősítik az EU és az ENSZ közötti stratégiai partnerséget. Ők együtt találkozni fognak Moussa Faki Mahamattal, az Afrikai Unió (AU) Bizottságának elnökével, hogy megvitassák, miként vihetik előre az innovatív EU–ENSZ–AU háromoldalú együttműködés munkáját.

Juncker elnök hétfőn, szeptember 24-én beszédet mond a Nelson Mandela Békecsúcson, Nelson Mandela születése századik évfordulójának tiszteletére rendezett, a globális békével foglalkozó magas szintű csúcstalálkozón.

Kedden Juncker elnök, Frans Timmermans első alelnök és Mogherini főképviselő/alelnök a Közgyűlés 73. ülésszakának megnyitóján csatlakozik Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez. Tusk elnök beszédet mond az EU nevében a Közgyűlésen csütörtökön, szeptember 27-én.

Az EU kiemelt eseményei a hét folyamán

Az EU a Közgyűlés mellett rendezett számos kiemelt eseménynek lesz házigazdája vagy társ-házigazdája:

  • Cecilia Malmström biztos lesz a levezető társelnöke a Kínzóeszközök Kereskedelmének Beszüntetését Célzó Szövetség első miniszteri szintű találkozójának hétfőn, szeptember 24-én. A szövetség tagjai, majdnem 60 ország, számba veszik majd a kínzás és a halálbüntetés végrehajtása során alkalmazható áruk kereskedelmének beszüntetésében elért haladást. Az esemény keretében további országok csatlakoznak majd a szövetséghez, és a tagok megvitatják, hogyan kezdjék meg az ilyen kereskedelmet betiltó, kötelező erejű ENSZ-egyezmény létrehozására irányuló munkát.
  • Kedden, szeptember 25-én Timmermans első alelnök az ENSZ Környezetvédelmi Programjával közösen lesz a társ-házigazdája a „Műanyagszennyezés elleni küzdelem: pozitív globális szabályozáspolitika” című eseménynek, amely arra bátorítja a kormányokat a világ minden táján, hogy kövessék az EU vezető magatartását és kezeljék ezt a határokon átnyúló kihívást. Az EU élen jár a fokozottabban körforgásos gazdaság irányába mutató globális átmenetben, amely oly módon alakítja át a termékek tervezésének, előállításának, felhasználásának és újrahasznosításának módját, amely kedvező a környezetünk szempontjából és javítja az iparunk versenyképességét.
  • Mogherini főképviselő/alelnök ugyanezen a napon hívja össze a 2018 májusában létrehozott Globális Tech Panelt, amely a magánszektor és a civil társadalom globális vezetőit tömöríti azzal a céllal, hogy új típusú együttműködéseket mozdítson elő a diplomácia és a technológia között.
  • Az EU egy ötödik magas szintű eseménynek is házigazdája lesz, amely a szíriai válsággal foglalkozik szeptember 26-án. Mogherini főképviselő/alelnök és Hrisztos Sztilianidesz biztos lesznek az esemény elnökei, amelyen megerősítik az európai és nemzetközi támogatást a szíriai konfliktus politikai megoldása mellett, valamint igyekeznek kielégíteni a Szírián belül és az egész térségben zajló válság által érintettek humanitárius szükségleteit és megerősíteni rezilienciájukat.
  • Sztilianidesz biztos ugyanezen a napon Belgiummal és az OCHA-val közösen társ-házigazdája lesz a „Kereszttűzben: a polgári lakosság védelme és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartása” című eseménynek.
  • Szeptember 27-én Mogherini főképviselő/alelnök Sztávrosz Lambrinídisszel, az EU emberi jogi különleges képviselőjével közösen indítja el az „emberi jogi sikertörténetek” című kezdeményezést, amely az emberi jogok kedvező szempontból történő bemutatását mozdítja elő a világban, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70. évfordulója alkalmából.
  • Szintén szeptember 27-én Mogherini főképviselő/alelnök és Neven Mimica biztos megnyitja a nők és lányok ellen elkövetett erőszak minden formájának megszüntetését célzó EU–ENSZ Reflektorfény kezdeményezés következő szakaszát, a Latin-Amerika programot, amely a nőgyilkosságoknak szentel kiemelt figyelmet. Ugyanezen a napon Sztilianidesz biztos lesz a társ-házigazdája a szükséghelyzetekben elkövetett nemi alapú erőszakkal szembeni védelem biztosítására irányuló cselekvési felhívásnak.

A hét többi magas szintű eseménye

Az EU képviselői egész héten magas szintű vitákon és kísérő rendezvényeken vesznek részt, emellett számos kétoldalú találkozón is:

  • Szeptember 24-én Mogherini főképviselő/alelnök lesz a levezető elnök az EU külügyminisztereinek informális találkozóján, melynek napirendjén Szíria és Líbia fog szerepelni. Ugyanezen a napon az E3/EU+2 és Irán közötti miniszteri találkozón is elnökölni fog, ahol a téma az átfogó közös cselekvési terv, vagyis az iráni nukleáris megállapodás végrehajtása lesz.
  • Timmermans első alelnök Tusk elnökkel és Mogherini főképviselővel/alelnökkel együtt nyitja majd meg az EU éves fogadását szerdán, szeptember 26-án.
  • Szeptember 26-án az Európai Uniót Maroš Šefčovič és Valdis Dombrovskis alelnökök, valamint Mimica biztos fogja képviselni a „One Planet” klíma-csúcstalálkozón, a párizsi éghajlatváltozási célkitűzések végrehajtásának felgyorsítását célzó, nyomon követést szolgáló rendezvényen.Ezt megelőzően Timmermans első alelnök, Šefčovič és Dombrovskis alelnökök, valamint Pierre Moscovici és Margarethe Vestager biztosok részt fognak venni a Bloomberg Globális Üzleti Fórumon.
  • Andrus Ansip alelnök a „Szélessávú Bizottság a Fenntartható Fejlődésért” éves találkozóján vesz részt.
  • Vytenis Andriukaitis biztos képviseli majd az EU-t az egészségüggyel kapcsolatos magas szintű találkozókon, melyek témája a nem fertőző betegségek megelőzése és ellenőrzése, illetve a tuberkulózis lesz.
  • Szeptember 26-án Mogherini főképviselő/alelnök és Johannes Hahn biztos a Nyugat-Balkán vezetőivel találkozik munkavacsora keretében. Hahn biztos szeptember 25-én munkareggelit is tart a térség külügyminisztereivel.
  • Avramopulosz biztos szeptember 24-én beszédet mond az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa Hivatalának a menekültekről szóló globális megállapodással foglalkozó rendezvényén, szeptember 26-án pedig a migrációval kapcsolatos globális megállapodásról szóló rendezvényen fog beszélni.
  • Mogherini főképviselő/alelnök és Hahn biztos társ-házigazdaként vesz majd részt az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közel-keleti palesztin menekülteket segélyező hivatalával foglalkozó szeptember 27-i miniszteri találkozón. Ugyanezen a napon Mogherini főképviselő/alelnök és Mimica biztos képviseli majd az EU-t a Szomáliával foglalkozó magas szintű találkozón. Mimica biztos részt vesz emellett az EU képviseletében a Közép-afrikai Köztársasággal foglalkozó miniszteri találkozón is.
  • Szeptember 28-án Mimica biztos hivatalosan megnyitja az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) államokkal a Cotonoui Megállapodás örökébe lépő új partnerségi megállapodásról folytatott tárgyalásokat.

Az EU egyes képviselőinek teljes napirendje honlapjukon található.

További információk

Sajtóanyagokat és audiovizuális anyagokat fognak közzétenni az EKSZ és a Tanács honlapján, valamint az Europa-honlapon.

Csatlakozzon az online beszélgetéshez a Twitteren, az Instagramon és a Facebookon a #UNGA, #EU címkékkel, és friss hírekért kövesse az @EUatUN-t és a biztosok fiókjait egész héten.

Tájékoztató: Az EU az ENSZ-ben

Tájékoztató: EU–ENSZ-partnerség: tények és számadatok

A Tanács következtetései – Az EU prioritásai az Egyesült Nemzetek Szervezetében és az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének hetvenharmadik ülésszakára

IP/18/5839

Kapcsolattartás a sajtóval:

Tájékoztatás a nyilvánosság számára: Europe Direct a 00 800 67 89 10 11 telefonszámon vagy e-mailben


Side Bar