Ugrás a fő tartalomra
Az európai polgári kezdeményezés fóruma

10 évvel az európai polgári kezdeményezésről szóló első rendelet elfogadása óta: az ünneplés vagy aggodalom oka?

Frissítés dátuma: 29/03/2021

Az európai polgárok és a szervezett civil társadalom eddig központi szerepet játszott abban, hogy az európai polgári kezdeményezés megfeleljen a célnak; most az európai intézményeknek csatlakozniuk kell hozzájuk, és fokozniuk kell játékukat.

kalypso2

Mivel az európai polgári kezdeményezésről szóló rendelet tíz év telik el, közelebbről megvizsgáljuk ezt a transznacionális eszközt, amely ígéretet tett arra, hogy előtérbe helyezi azokat a kérdéseket, amelyekkel a polgárok foglalkoznak, de amelyeket Európa politikai osztálya figyelmen kívül hagyott. Úgy véljük, hogy ez meglehetősen felgyorsult az Unió egyedülálló demokratikus és szörnyű törekvései iránt. Hogyan kezdődhetünk el az európai polgári kezdeményezés egy évtizeddel ezelőtti ígéretével, és hogyan tudjuk jobban teljesíteni az európai polgári kezdeményezés ígéretét?

Nagy büszkeséggel kell bírnia, hogy a részvételi demokrácia első transznacionális eszközét az Európai Unió tíz évvel ezelőtt hozta létre a világban. A Lisszaboni Szerződésben 2007-ben rögzített, a 2001–2003-as alkotmányegyezményben kidolgozott európai polgári kezdeményezés tíz évvel ezelőtt kezdte meg működését, ami lehetővé tette az első tényleges európai polgári kezdeményezések egy évvel később, 2012-ben történő elindítását. A rendelet 10. születésnapján okot adtunk-e az ünneplésre vagy aggodalomra?

Egy évtized alatt sok mindenre sor kerülhet. Az európai integráció jól példázza a gyaníthatóan évtizedes évfordulókat. 1960-ban az Európai Közösségek ünnepelte a Schuman-nyilatkozat 10. évfordulóját. Az elmúlt tíz évben aláírták az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződést, a Római Szerződést és az Euratom-Szerződést. Ez utóbbi 10. évfordulóját viszont olyan jelentős fejlemények jellemezték, mint például az, hogy az e három szerződés által létrehozott intézményeket egyetlen, ma ismert uniós szervként egyesítették. Mit tehetünk azonban az európai polgári kezdeményezés első évtizedéből?

A mai napig 101 európai polgári kezdeményezés kérte nyilvántartásba vételét 2011 óta, átlagosan csaknem havonta egy alkalommal. Ez lenyűgöző tanúbizonyságot jelent arról, hogy az európai civil társadalom minden fiókban élénk. De onnan a számok csökkennek: 76 nyilvántartásba vételre került sor, 6-nak sikerült összegyűjtenie a szükséges egymillió aláírást legalább hét tagállamban, illetve 7 aláírást, ha egyenlünk, ahogy azt tesszük, a STOP TTIP önszerveződő európai polgári kezdeményezést, amelyet később az Európai Unió Bírósága hozott létre.

A legfontosabb azonban, hogy az ezt a célt követő hét kezdeményezéstől kezdve több jogalkotási sikertörténetet várnánk. Az Európai Bizottság kevés nyomonkövetési tevékenységének egyike a Right2Wate r kezdeményezésenalapult. Ennek eredményeként sor került az idei év elején hatályba lépett ivóvíz-irányelv felülvizsgálatára, amely az első sikeres európai polgári kezdeményezés elindítása után 9 évvel a felhígított (nincs szándékozott) válaszként lépett hatályba. Úgy tűnik, hogy a lenyűgöző teve számára könnyebb a tű szemébe menni, mint egy elindított európai polgári kezdeményezés jogszabállyá alakítása.

Miért egy ilyen ígéretes születéstől kezdve ez az alulgyermekkor? És honnan kell haladnunk?

Mi van a név mögött?

Vissza kell térnünk magához az európai polgári kezdeményezés születéséhez, amelyet tíz évvel ezelőtt szinte mindenütt üdvözöltek, mivel a legtöbben úgy vélték, hogy ez olyan, precedens nélküli eszköz, amely jelentős potenciális hatást gyakorolhat az Unió demokratikus életére. E nyilvánvaló konszenzus azonban kezdettől fogva keményen alakult ki, ami nagyon eltérő nézeteket tükröz a demokrácia és a polgárok EU-ban való részvételének kívánatos jellegével kapcsolatban. Azóta az európai polgári kezdeményezésnek az EU demokratikus Rorschach-tesztjét kellett szolgálnia, amely egy transznacionális demokratikus innováció, amelynek kialakítása elég kétértelmű ahhoz, hogy lehetővé tegye a különböző érdekelt felek eltérő olvasatát. Összefoglalva, a legambiciózusabb olvasat a közvetlen demokrácia szemszögét használja, amely általában konzultációs vagy kötelező, alulról felfelé építkező mechanizmusokat foglal magában a polgárok preferenciáinak közvetlen kifejezésére, például jogalkotási kezdeményezésekre és népszavazásokra. A részvételi demokrácia a köztársaság elmélete által népszerűsített tágabb fogalom, amely az aktív polgári szerepvállalás eszméjének megvalósításának különböző módjait foglalja magában az érintett egyének vagy csoportok, valamint a társadalom egésze érdekében. Végül pedig a deliberatív demokráciáról beszélünk, amely a demokrácia mint politikai vita fóruma, amely remélhetőleg hozzájárulhat egyfajta konszenzus kialakításához azáltal, hogy lehetővé teszi a polgárok számára, hogy kollektív nyilvános érvelés révén megváltoztassák preferenciáikat.

A demokrácia ezen értelmezései eltérő elképzeléshez vezetnek az európai polgári kezdeményezések céljáról, hatóköréről és lehetőségeiről. Az európai polgári kezdeményezést kezdetben „aközvetlen demokrácia első transznacionális eszközeként” hívták fel a nemzeti szintű, hasonlóan nevesített népi kezdeményezésekkel valóanalógiákra. A spektrum másik végén az Európai Bizottság több mint örömét fejezte ki az európai polgári kezdeményezések eredendő kétértelműségével kapcsolatban, hogy a polgárok döntéshozatala helyett inkább az egyszerű transznacionális tanácskozást hangsúlyozza. Ez utóbbi értelemben az európai polgári kezdeményezések ezüst lövedékként szolgálhatnak a polgárok apátiájának vagy legalábbis az európai ügyek közömbösségének kezelésére. Amikor például 2010-ben a média nyomást gyakorolt arra a veszélyre, hogy az európai polgári kezdeményezés esetleg nem hidalja át a Brüsszel és a polgárok közötti demokratikus szakadékot, akkori alelnöke nem értett egyet ezzel, „nem csak azért, mert közvetlen kapuként szolgál a polgárok számára ahhoz, hogy hallassák hangjukat Brüsszelben, hanem azért is, mert valódi, határokon átnyúló vitát ösztönöz az uniós kérdésekről”.

Az európai polgári kezdeményezésről szóló új és sokkal felhasználóbarátabb rendelet 2020-tól alkalmazandó 2.0. sz., régóta várt elfogadását követően csak részben sikerült eloszlatni azt az elvárást, hogy a civil társadalom azon tagjai, akik reményüket fejezték ki a közvetlenebb demokráciáról, valamint egy olyan Bizottság, amely attól tartott, hogy túlterhelik a szigetelt döntéshozatali kultúrát, csak részben oldódott meg az európai polgári kezdeményezésről szóló új rendelet (2.0) régóta várt elfogadása után. Első ránézésre úgy tűnik, hogy közös megegyezésre jutottunk abban, hogy az európai polgári kezdeményezés jelenlegi formájában nem több, sem kevesebb, mint egy transznacionális menetrend-meghatározási eszköz. Ily módon és nagyon alkalmanként az európai polgári kezdeményezés transznacionális vitákat válthat ki, és előtérbe helyezhet olyan új kérdéseket, amelyekkel a polgárok foglalkoznak, és amelyeket a politikai osztály figyelmen kívül hagyott. Ez meglehetősen felgyorsult törekvés az Unió egyedülálló, szörnyű szörnyűsége iránt. Hogyan kezdődhetünk el az európai polgári kezdeményezéssel, és hogyan lehet jobban teljesíteni az európai polgári kezdeményezés ígéretét?

Hogyan ne dobjuk ki a csecsemőt a fürdővízzel?

A témával kapcsolatos egyre bővülő szakirodalom számos lehetőséget javasolt, de ami a legfontosabb, mit lehet tenni a Szerződés módosítása nélkül? Először is foglalkozni kell azzal a páratlan problémával, hogy az európai polgári kezdeményezések esetében a Bizottság bíróként és zsűriként is működik, és mind az elfogadhatóságukról, mind a nyomon követésükről, valamint a végső sorsukról dönteni tud. Úgy véljük, hogy ezt az értékelési folyamatot – bár a Bizottság kezében marad – meg kell nyitni a másik két intézményi szereplő, nevezetesen a Tanács és a Parlament előtt. Az intézményi reformon túl azonban ezen intézmények nagyon demokratikus szellemisége forog kockán. Napi praxisunk nemcsak a formális szabályokon, hanem a közös demokratikus szellemiségen vagy gondolkodásmódon alapul.

Engedje meg, hogy egy adott pillanatra visszatérjünk abban a gondolatban, hogy az európai polgári kezdeményezés elindítására irányuló minden egyes petíció egy olyan ügyről szól, amelyet sok polgár elég fontosnak tart ahhoz, hogy részt vegyen a transznacionális politika és szervezés nehéz feladatában – legyen szó akár az éghajlatunkért folytatott küzdelemről, a feltétel nélküli európai alapjövedelemről, az uniós polgárok teljes körű politikai jogairól vagy az oltóanyagokhoz való méltányos globális hozzáférésről –, az európai polgári kezdeményezés kampányai nem csupán a határokon átnyúló klubokat vitatják meg. A szervezők és a támogatók kemény munkája révén minden európai polgári kezdeményezés felbecsülhetetlen értékű új transznacionális hálózatot hoz létre, heterogén koalíciókat hoz létre az erre a célra törekvő európaiakból, akik úgy döntenek, hogy mind horizontálisan – a nemzeti közszférák európaivá tételével –, mind vertikálisan növelik hangjukat az uniós intézményekre gyakorolt nyomás révén. A kutatások azonban azt mutatják, hogy tudatos intézményi támogatás nélkül az ilyen kampányenergiák túlnyomó többsége elpárolog, hivatalos következtetése szerint. Az erőteljes áramlat után a tipikus európai polgári kezdeményezés kampánya száraz folyófenéket hagy hátra. Csak néhányan szilárdítják meg örökségüket az alulról felfelé építkező és határokon átnyúló politikai részvétel állandó forrásává.

Az ilyen „demokratikus pazarlásra” tekintettel úgy véljük, hogy helyénvaló lenne, ha a Bizottság innovatív módszereket alkalmazna az európai polgári kezdeményezések által generált humán tőke gazdagságának fenntartására. Ez nem lenne megfelelő egy olyan szerv számára, amelynek a Szerződések őreként kellene szolgálnia? Ez nem lenne ilyen magas rend – hiszen az európai polgári kezdeményezés szervezői már leadták a hálójukat, így az Európai Bizottság mandarinjainak csak segítségre lesz szükségük a fogás begyűjtéséhez. Ahhoz, hogy az EU valódi megközelítést alkalmazzon a fenntartható integrációval kapcsolatban, jobban fel kell karolnia azokat a folyamatokat, amelyek tartósak, reziliensek és politikailag több generációra kiterjednek. Ez a megközelítés amellett, hogy életben tartja a részvétel és a demokratikus erők értékes hálózatait, segítené az uniós jogok és a jogállamiság támogatását a tartós részvétel, valamint az egyre több európai polgár – és remélhetőleg azon túli – felelősségérzete révén, hogy az Unió is hozzájuk tartozik.

Nincs többé gyermek

Mostanáig – talán nem meglepő módon – az európai polgárok és a szervezett civil társadalom játszott központi szerepet az európai polgári kezdeményezés célnak megfelelővé tételében. Bárhonnan származnak is, továbbra is hatalmon kell tartaniuk az igazságot. Az európai intézményeknek azonban ebben a szakaszban csatlakozniuk kell ehhez a nagy demokratikus kalandhoz, és fokozniuk kell játékukat. Megbízatása kezdetén Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kötelezettséget vállalt arra, hogy „jogalkotási aktussal válaszol” minden olyan esetben, amikor az Európai Parlament „állásfoglalásokat fogad el, amelyekben felkéri a Bizottságot, hogy nyújtson be jogalkotási javaslatokat” (Egy erősebb Unió). Ennek az új kötelezettségvállalásnak a tudatában az Európai Parlament próbára tehetné azt a jogát, hogy ne csak a sikeres európai polgári kezdeményezéseket támogató, nem kötelező erejű állásfoglalásokat fogadjon el – ahogyan legutóbb a Minority SafePack esetében tette –, hanem azáltal is, hogy él az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 225. cikke szerinti kezdeményezési jogával és állásfoglalásokat terjeszt elő. Ez a lépés támpontot adna az intézmények azon kötelezettségvállalásának, hogy az uniós polgárok nagyobb mértékben vegyenek részt az európai politikai döntéshozatalban. Képzelje el a következőket: a polgároktól – az EP-n és a Bizottságon keresztül – egy új uniós jogszabály felé vezető láncreakció. A transznacionális demokrácia azzal kezdődik, hogy a hatalmon lévőket saját szavaikhoz hűen tartják.

 

Felelősségkizáró nyilatkozat: Az európai polgári kezdeményezés fórumán megosztott vélemények kizárólag a véleménynyilvánító személy álláspontját tükrözik, éssemmiképp sem tekinthetők sem az Európai Bizottság, sem az Európai Unió hivatalos álláspontjának.

kalypso
Petar

Közreműködők

Kalypso Nicolaidis

Kalypso Nicolaidis a firenzei EUI Transznacionális Kormányzási Iskola transznacionális kormányzásának professzora. Jelenleg az Oxfordi Egyetemen dolgozik, ahol 1999 óta a Nemzetközi Kapcsolatok professzora és az Európai Tanulmányok Központjában a St Antony-i Főiskola irányító testületének munkatársa. Korábban a Harvard Egyetem Kennedy School of Government és az ENA professzora számos uniós intézménnyel együttműködött, többek között az Európai Tanács Európa jövőjével foglalkozó vitacsoportjának tagjaként, amelynek elnöke Felipe González (2008–2010), valamint az ECFR tanácsának tagja. Kutatási érdekei az európai integráció belső és külső aspektusaira, a globális ügyekre, az elismerés színházaira, a demokrata elméletre, a szolidaritásra és az empátiára, a globális kormányzásra és a nemzetközi kereskedelemre, a fenntartható integrációra, a kolonializmust követő időszakra, a mítoszra és a politikára, valamint a nemzetközi kapcsolatok új technológiáinak importjára összpontosulnak.  Legutóbbi könyvei: „Exodus, Reckoning, Sacrifice: A brexit három fogalma” (Nincs korlátozás, 2019), „A Greco-német ügy az euróválságban: Elvesztette a kölcsönös elismerést?” (a Sternberg és Gartzou-Katsouyanni, Palgrave, 2018 társszerzője) és az „Echoes of Birodalom: Emlékezet, Identity and Colonial Legacies” (szerkesztő: Sebe, I.B. Taurus, 2015). További információk a következő weboldalon találhatók: http://kalypsonicolaidis.com/

Petar Markovic jelenleg az olaszországi Firenzében található Európai Egyetemi Intézet transznacionális kormányzási iskolájának politikai vezető munkatársa. Az ösztöndíj elnyerése előtt az Európai Polgári Akciószolgálat (ECAS) polgári jogi képzési koordinátora volt. 2020-ig az ECIT Alapítvány igazgatója volt. Mindkét brüsszeli székhelyű civil társadalmi szervezetben az európai polgárság kutatásával, támogatásával és előmozdításával foglalkozik. Petar a belgiumi Université Libre de Bruxelles (ULB) és a római LUISS politikai elméletben és politikatudományban kettős doktori fokozattal rendelkezik, ahol a kutató az Oxfordi Egyetemen tartózkodik. Most az európai polgári kezdeményezéshez hasonló transznacionális demokratikus innovációkkal kapcsolatos ismereteit ülteti át a gyakorlatba azáltal, hogy a nemzetállamon kívül is támogatja a polgárok által irányított politikát. 2019-ben ő volt a felelős a Transeuropa Caravans képzési és politikai hatású tevékenységeiért, amely projekt keretében 25 fiatal aktivista 15 uniós országon keresztül kereste a partnerségeket és az innovatív transznacionális politikai részvétel bevált gyakorlatait. Petar az ULB Institut d’études européennes munkatársa is, és a Vesalius Főiskolán tanítja az uniós politikákat és a nemzetközi kapcsolatok történetét. Az EU-n kívül kutatási érdekei közé tartozik a Nyugat-Balkán demokratizálódása. 

Csatlakozzon velük a fórumon!

Szóljon hozzá!

Észrevételek beírásához kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon.

Hozzászólások

Adriana-Nicoleta MUNGIU PATRASCU | 26/03/2021

Íme egy másik ok az ünneplésre:

2021. március 27 —től alkalmazandóvá válik az élelmiszerláncban alkalmazott uniós kockázatértékelés átláthatóságáról és fenntarthatóságáról szóló rendelet. A Bizottság 2018. április 11-én nyújtotta be javaslatát, miután az Európai Bizottság válaszolt az európai polgári kezdeményezésre:„Tiltsák be a glifozátot, és védjék meg az embereket és a környezetet a mérgező növényvédő szerektől”, valamint hogy a minőségi jogalkotási programmal összhangban befejezzék az általános élelmiszerjogi rendelet célravezetőségi vizsgálatát. A javaslatot a két társjogalkotó, a Tanács és az Európai Parlament kevesebb mint 15 hónap alatt, 2019 júniusában fogadta el.

Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős biztos így nyilatkozott:„Az élelmiszerekkel kapcsolatos uniós tudományos munka nagyobb átláthatósága erősíti a fogyasztói bizalmat. Ezek az új átláthatósági szabályok közvetlenül reagálnak polgáraink igényeire. Egy olyan időszakban lépünk életbe, amikor a Bizottság a "termelőtől a fogyasztóig" stratégián keresztül határozott kötelezettséget vállalt arra, hogy nagyobb fenntarthatóságot biztosít annak érdekében, hogy élelmiszereink előállítása és fogyasztása ne csak nekünk, hanem bolygónk számára is egészséges legyen.”

További részletek: Az élelmiszeripari termékekkel kapcsolatos tudományos tanulmányokba vetett bizalom megerősítése (europa.eu)

Észrevételek beírásához kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon.
Felelősségkizáró nyilatkozat: Az európai polgári kezdeményezés fórumán megosztott vélemények kizárólag a véleménynyilvánító személy álláspontját tükrözik, és semmiképp sem tekinthetők sem az Európai Bizottság, sem az Európai Unió hivatalos álláspontjának.
Készen áll egy kezdeményezés regisztrálására? Támogatni szeretné valamelyik kezdeményezést? Bővebb információra van szüksége jelenlegi vagy korábbi kezdeményezésekről?