European Youth Portal
Information and opportunities for young people across Europe.

Így lesznek sikeresek az újévi fogadalmaid

December utolsó napján nagyon sokan fogadkozunk, aztán január első heteiben el is fogy a lelkesedésünk. Miért van ez, és hogyan érdemes célokat kitűzni, hogy azok tartósnak bizonyuljanak?

Semmiképp ne essünk abba a hibába, hogy túl sokat akarunk változtatni, túl hirtelen. Mindannyiunk kitartása véges, és a motiváció is gyorsan megcsappan, ha nem kapunk azonnali eredményeket. Van azonban néhány trükk, amit bevethetünk.

 

Vállalj felelősséget!

 

Ahhoz, hogy terveid szerint alakuljanak a dolgaid, el kell fogadnod az alábbi szabályt: az életben 10% olyan történés esik meg velünk, amit semmilyen körülmények között nem tudjuk befolyásolni. A maradék 90% azonban annak függvénye, hogyan reagálunk ezekre az eseményekre. Igyekezz tehát felhagyni az önigazolással és kifogáskereséssel.

 

Ha már az első nehézség esetén külső körülmények láncolatával magyarázod a kudarcot, vajmi kevés energiád lesz újra megpróbálni. Azonban, ha veszed a bátorságot, és magadat teszed felelőssé a céljaidért, sokkal kitartóbb leszel.

 

Írd le!

 

Szó elvész, írás megmarad. A le nem jegyzett fogadalmak csupán óhajok, elképzelések. Ha azonban papírra veted és kitűzöd valamilyen jól látható helyre, máris tudatosítottad magadban, hogy ezt bizony teljesíteni kell. Gondolom, hallottál már róla, hogy a legsikeresebb emberek minden napra célokat tűznek ki és véghez is viszik azokat. Ezek a kis célok szolgálják a havi terveket, amik hozzájárulnak a hosszú távú végcélhoz.

 

Például azt mondom: „Idén B2 nyelvvizsgát szerzek spanyolból.” Tegyük fel, 10 nagyobb témát ölel fel az anyag, ezeket beoszthatod egy-egy hónapra. Januárban ki kell végezned a család topikot. Ehhez első héten átveszed a családtagokat, másodikra jut a családi ünnepek és így tovább. Egy napra pedig valahogy így alkotsz célt: „Holnap iskola után megalkotom a saját családfámat spanyolul.

 

Így sokkal könnyebb nekilátni, és máris teljesen realisztikus, hogy az év vége felé nyelvvizsgát teszel.

 

Rendelj hozzá határidőt!

 

A halogatás az egyik legnagyobb ellenségünk. A „jövőre lefogyok” és társai hamvában született tündérmesék. Hisz addig-addig fogod tolni az erőfeszítések megtételét, míg végül arra jutsz, hogy már nem is érdemes elkezdeni. Határozz meg konkrét időpontokat, így mérni tudod a haladásod. Ezek legyenek ambiciózusak, de a valóságtól nem elrugaszkodottak.

Confucius mondta: „Egy több ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.”

 

Például vesd inkább ezt papírra: „Június 1-jén 65 kilót fogok nyomni.” Így tudni fogod, hol kell tartanod januárban, márciusban és májusban.

 

Vizualizálj!

 


Képzeld el, hogy már el is érted a terved! Milyen előnyökkel fog járni, mennyit javít az életminőségeden? Mártózz meg minden nap a kellemes gondolatban, és ha valóban fontos neked, akkor ez megteremti a megfelelő motivációt a cselekvésre, és a tudatalattid is folyamatosan dolgozni fog ennek elérésén. Ezért sikeresebbek a pozitív emberek – határozott víziókat látnak magukról, ahogy egyre feljebb és feljebb jutnak az életükben.

 

És az utolsó fontos komponens az idő. Bánj vele bölcsen és tudatosan. Ne feledd tehát, fogalmazd meg az idei céljaidat világosan, írt formátumban. Ne akarj egyszerre túl sokat vállalni, légy türelmes. Csak pozitívan, de a határidő szemmel tartásával.

 

Legyen csodás 2018-ad!

 

A cikk alapját Brian Tracy: Célok! című könyve szolgáltatta.

 

Kordé Krisztián

 

Képek: sweetlouise Pixabay, Glenn Carstens-Pteres Unsplash, dooder Freepik, photoangel Freepik

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted!