Evropský portál pro mládež

Informace a příležitosti pro mladé z celé Evropy


Kell-e nekünk finn suli?

Feltételezem, mindenki hallott már a legendás finn oktatásról. Felfújt médialufi vagy univerzális csodarecept? Utánajártunk.

Fordított logika

 

Finnországnak alig három évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy „elmaradt” oktatási rendszerét a világ élvonalába emelje. Sokak szerint ennek köszönhető, hogy a világ összes országa közül a versenyképesség, az innováció és a kulturális-oktatási mutatók alapján a legjobb ötben szerepel.

 

Az északi országban az oktatási reform ahelyett, hogy a versenyre, a kiválasztásra és a diákok külső felmérésére támaszkodott volna, a tanári munka szakmai tartalmának növelésére, az iskolák szakmai vezetésének fejlesztésére, valamint a tanárok és iskolák felé irányuló bizalom megerősítésére helyezte a hangsúlyt. A tanári kompetenciák és elégedettség javulása (amit az átlagon felüli fizetések mellett jól jelez a tíz-húszszoros túljelentkezés a Helsinki Egyetem tanári képzéseire) automatikusan húzta maga után az egész oktatási rendszert.

 

Sztereotípiák és valóság

 
 

Illetve azért nem teljesen automatikusan. Ehhez nagyon sok egyéni kreativitásra és strukturális reformokra volt szükség. Ezzel kapcsolatban azonban sok a félreértés. Az egyik ilyen az, hogy Finnországban nincsenek is tantárgyak.

 

Az igazság ezzel szemben az, hogy vannak tantárgyak, amelyek között azonban viszonylag nagy az átjárhatóság, mivel a hangsúly a kompetenciafejlesztésre (a megszerzett tudás hasznosítására) került. Ennek érdekében olyan tanulmányi körök vagy műhelyek alakulnak, ahol lehetőség nyílik összetett „jelenségek” (demokrácia, fenntartható fejlődés, migráció stb.) közös átbeszélésére – beleértve a diákok egymás közti és a több tanárral való párhuzamos eszmecsere lehetőségét is.

 

Életszerű, nem igaz? Nos, a finn diákok évente legalább egy ilyen „multidiszciplináris” műhelymunkában vesznek részt, és viszonylag nagy szabadságot kapnak a saját tanrendjük összeállításában is – ahogy a tanárok is a tananyag „feldolgozásában”.

 

Mindez azonban nem helyettesíti, inkább csak kiegészíti az egységes, országos alaptantervet (az oktatási adminisztráció megszervezése ugyanakkor önkormányzati feladat, és az egyes iskoláknak is nagy beleszólása van a helyi sajátosságok kialakításába), valamint a hagyományos, frontális ‒ a tanár előadására, megnyilvánulásaira épülő ‒ óraszervezési módokat. Ahogy például a valóban széleskörűen alkalmazott digitális eszközök (okostelefon, laptop) sem váltották le a kézírást, hanem praktikusan megférnek egymás mellett.

 

Érezd magad otthon!

 

A legjobban azonban minden bizonnyal a zokniban szaladgáló nebulók és az úgynevezett „olvasókutyák” (lukukoira) képei sokkolják a konzervatív tanodák híveit. Ez utóbbiak a dallamos szövegmondás hallgatására trenírozott állatok, amelyek segítik az olvasási és történetmondási kompetenciák kialakulását.

 

Az olvasási kultúra tekintetében a finnek valóban verhetetlenek (az OECD-eredmények mellett elég ránézni egy finn család könyvespolcára és újságos állványára), de például a meséltetés (egyéni vagy kollektív, kötött vagy szabad, kiegészítő eszközzel vagy anélkül zajló formában), az ábrás kottás módszer és a közös éneklés is a finn modell szerves részét képezik.

 

Tény, hogy a finn diákok számunkra elképzelhetetlen mértékű szabadságot (vagy inkább rugalmasságot) élveznek a tanórák alatt és között, az egyetlen feltétel, hogy a viselkedésükkel ne zavarják a többieket. Az egymás iránti tisztelet és szabadság megadása (mind a tanárok, mind a diákok részére) valóban a finn oktatás alappillére – talán ettől lesz ilyen fontos, közös érték ez az egész társadalom számára.

 

Mennyiség helyett minőség

 

A finn diákok csak hét évesen kezdik az iskolát, az alapképzés viszont 9 évig tart. Ezután választhatnak a három éves, elméletibb jellegű középiskola és a szintén három éves szakképzés között. A tanárokra napi négy vagy kevesebb órát bíznak, hogy ezekre alaposan fel tudjanak készülni. A pedagógusok nagy szabadságot kapnak a tanmenet összeállításában, hogy azt az egyes osztályok és tanulók egyéni tempójához tudják igazítani – és nincsenek államilag előírt, szabványosított tesztek sem.

 

Ugyanakkor a finn diákok kapják a legkevesebb házi feladatot a világon: átlagosan kevesebb, mint napi fél órát töltenek vele, és többnyire nem járnak különórákra sem az iskola mellett.

 

Finn-magyar rokonság?

 

A finn suli szerelmeseinek jó hír, hogy nemrég Magyarországon is felállt egy olyan munkacsoport, amely nagyrészt e modell legfontosabb elemeinek átültetési lehetőségeit vizsgálja. Mint ahogy az elmúlt években bevezetett menzareform vagy az ingyenes közétkeztetés kiterjesztése is ebbe az irányba mutatott.

 

Vegyük észre: a finn oktatás nem valami távoli délibáb, hanem olyan jól kimunkált elvek és gyakorlatok gazdag tárháza, amelyek részben már nálunk is megvalósultak, vagy – a szükséges változtatások mellett – a jövőben megvalósíthatóak, amennyiben megfelelő mennyiségű anyagi forrást és pedagógusi energiát szánnak erre. Ne féljünk tanulni a finnektől – hátha nemcsak nyelvrokonok, hanem társadalmi értelemben is „rokonlelkek” vagyunk.

 

Hojdák Gergely

 

Képek:

 

Tupiolan Venla Flickr-oldala

Public_Domain_Photography Pixabay-oldala

Pexels Pixabay-oldala

Aapo Haapanen Flickr-oldala

 

A cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook-oldalán kommentelheted.