Evropský portál pro mládež
Informace a příležitosti pro mladé z celé Evropy

Közösen vagy egyedül? Közösségi iroda, az új típusú munkahely

A közösségi média után már a közösségi munkahely is megjelent a palettán. Hogy mit jelent pontosan a coworking, és mik az előnyei, most megtudhatod.

„Sharing is caring”, vagyis a megosztás gondoskodás, tartja a mondás. Mára már tényleg mindent megosztunk. Azt, hogy mit ettünk, mit ittunk, hol jártunk. Úgy tűnik, már a munkahelyünket is!

 

A coworking, vagyis a közösségi munkahely kifejezés 2005 körül látott napvilágot, és megalkotója Brad Neuberg volt, aki egy startupnál dolgozva elégedetlen volt a munknájával. Szerette volna, ha a szabadúszás előnyeit kombinálhatta volna a közösségben dolgozás élményével és struktúrájával. Így született meg a hagyományos irodai kereteken túllépő munkahely elképzelése, ami az elmúlt bő tíz évben hódít, hiszen csak 2014 ás 2015 között 36%-kal nőtt a közösségi munkahelyek száma, és a becslések szerint 2017-re már egy millióan dolgoznak ilyen irodákban.

 

Nomád generáció

 

Mint csaknem minden újdonság, ami teljesen más szögből ragad meg egy szokványos dolgot, a coworking is erősen kötődik a millenniumi generációhoz, mondhatni, ez az egyik mozgatórugója. A fiatal korosztály tagjai, akik már nem ragaszkodnak a hagyományos irodai munkaidőhöz és beosztáshoz, egyre gyakrabban választják a több szabadságot jelentő virtuális nomád vagy szabadúszó életmódot.

 

 

Egy közösségi munkahelyen asztalt bérelni több szempontból jó megoldás lehet. Az otthonról dolgozó életmódnak egyértelműen megvannak az előnyei, főleg ha épp aznap délben jön a szerelő, és jók vagyunk a saját időnk beosztásában. Ha azonban hajlamosak vagyunk struktúra nélkül szétcsúszni és a nap végén rájönni, hogy tulajdonképpen semmit nem is csináltunk egész nap, a coworking lehet a megoldás. Nem csak arra ad lehetőséget, hogy irodai, ám mégis kötetlenebb, lazább keretek között a feladatunkra koncentrájunk, hanem arra is, hogy más dolgozókkal, akik minden valószínűséggel másik cégnek, akár teljesen más területen dolgoznak, ötleteket cseréljünk, ezzel színesítve a saját munkánkat. Ráadásul elkerülhetjük az otthonról dolgozás lassan kialakuló magányát.

 

Mik az előnyei?

 

A Harvard Business Review munkatársai azt kutatták, mennyire érzik jól magukat azok, akik közösségi munkahelyen dolgoznak. Az eredmény egy hetes skálán hat pontos lett, ami a hagyományos keretek között dolgozók elégedettségét legalább egy ponttal megelőzi. A kutatók az eredményt olyan meglepőnek találták, hogy részletesebben utána akartak járni a jelenségnek.

 

A coworkinget választó dolgozók úgy érzik, jelentőségteljes, amit csinálnak. Nem csak azt érzik, hogy munkájuk által így jobban kiteljesedhetnek, hanem mentálisan is jobban érzik magukat, mert egy közösségi munkahelyen (lévén egy hagyományosnál gyakrabban változó közösség) kevesebb munkahelyi csetepaté és dráma bújik meg, ami a munkahelyi stressz egyik fő okozója.

Másodsorban jobban kézben tartják a saját munkakörülményeiket és időbeosztásukat. Ha a nap közepén szünetet tartanának, megtehetik, vagy leugorhatnak a konditerembe. Ha nyugalmas egyedüli munkára vágynak, egyedül dolgoznak, de ötletelhetnek is a közös asztaloknál másokkal. Értékelik az önállóságot, de a struktúrát is, amit az irodai környezet nyújt.

 

Végül elmondható, hogy a coworking nem csak egy megoldás a produktívabb munka elősegítésére, hanem közösség, ami összetartő erőként megadja a dolgozóknak azt az érzést, hogy tartoznak valahova, ami minden embernek jól esik. A mozgalom maga közösséget kovácsol olyan dolgozókból, akiknek lehet, hogy teljesen más a szakterületük, de a fenntarthatóság, a közös ötletelés és a hasznos munka egyformán fontos számukra.

 

Lehetőségek Budapesten

 

A gombamód szaporodó coworking irodák, mint minden nagyobb városban, vagy kisebb egyetemi városban, Budapesten is megjelentek. Ha te is bérelnél asztalt, ajánlom például a Kaptárt, ami a Deák tértől két perc sétára van, vagy a Loffice-t, ami Budapesten négy irodával is rendelkezik. Ha zöld munkahelyre vágysz, akkor pedig ott a Greenspaces, ahol a coworking mellett a fenntarthatóság is a figyelem középpontjában áll. Ilyen lehetőséget azonban nemcsak a fővárosban találhatunk, például Debrecenben is létesítettek már ilyen irodát Xponential néven.

 

Kőszegi Anna

 

Képek: madrideducacion.se Flickr-oldala, Germanoparra Wikipedia Commons oldala, Haldane Martin Flickr-oldala

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted! 

Zveřejněno: st, 04/10/2017 - 16:55


Tweet Button: 

New!


Info for young people in the western balkans

Potřebujete odbornou pomoc či radu?

Zaslat dotaz

Související internetové odkazy