Den europeiske ungdomsportalen

Informasjon og muligheter for unge i aldersgruppen 13 til 30.


„A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?”

Kosztolányi verse (Akarsz-e játszani?) a magyar irodalom klasszikusa, de társadalmi szinten csak az utóbbi időben kezdjük igazán elismerni a felnőttek játékhoz való jogát.

A játék véget ért?

 

Persze, a felnőttek játékának azért mindig volt valamennyi tere, például költészet vagy hadijátékok formájában, ám ezek köré jellemzően szükségesnek láttak valami komoly ideológiát szőni. Gondoljunk csak a költészetet és a színházat egészen a 20. századig kísérő elvárásokra, miszerint ezeknek (is) a befogadók erkölcsi nemesedését kellene szolgálniuk. Jellemzően a sportnak is a teljesítmény- és versenyszellem, végső soron a nemzetek közötti versengés ad „komoly” karaktert.

 

Manapság azonban gomba módra szaporodnak az olyan felnőtteknek szóló játékok, melyeknek tényleg nincs más céljuk, mint hogy a kimerítő munka és a „halaszthatatlan” kötelességek árnyékában néha újra átélhessük a gyermekkor önfeledt gondtalanságát. Mindennek már pszichológiai magyarázata is van: Csíkszentmihályi Mihály professzor híres flow-elmélete szerint életünk legtermékenyebb – egyszersmind legemlékezetesebb – pillanatai éppen ezek az önmagáért való tevékenységek.

 

 

 

Az is lehet persze, hogy egyeseknek a felnőtt játékokkal való találkozás a gyermekkor kihagyott élményeinek, végső soron a nem kielégítő kötődésnek a pótlékát is jelentheti. Hozzátéve, hogy a kívülről nem háborgatott, egészséges kötődési mintákkal bíró bennszülött kultúrákban a munkát is közös játékként fogják fel, amire így (mármint a munkára) ezért külön szavuk sincs. És nem vállalnak el olyan munkát, ami bár jól jövedelmez, de elveszi az életkedvüket…

 

 

Íme, most csokorba szedjük a mi kedvenceinket – figyelem, szigorúan szubjektív!

 

Kalandparkok

 

Mindenki emlékszik még rá, milyen volt először pótkerék nélkül, szabadon biciklizni? És egyedül, előre-hátra löködve magunkat hintázni? Nos, valami hasonló élmény egy mai kalandpark, amelynek bejárása közben némi fantáziával gyerekkori olvasmányaink (pl. a majmokkal kergetőző Maugli vagy az üldözőire leselkedő Winnetou) világát is újra átélhetjük. S mindehhez nem is kell messzire mennünk: a fővárosiakat várja például a csillabérci Challengeland, a ferencvárosi Orczy Kalandpark, az óbudai Római Kalandpark, vagy akik egy kicsit messzebbre merészkednek, azokat a budaörsi és az egészen sajátos hangulatú tordasi kalandpark. Ezek a játékparkok segíthetnek többek között abban, hogy levezessük a napi vagy heti stresszadagot, szinten tartsuk az állóképességünket, és közben jól is szórakozzunk.

 

Szabadulószobák

 


A turizmusban az elmúlt évtized egyik legnagyobb dobását a gomba mód szaporodó szabadulószboák jelentik, ami bár talán nem kizárólag magyar találmány (illetve ezt nehéz eldönteni), igazi fellegvárának csakugyan az eklektikus Budapest számít. A szabadulószobák a kivándorolt magyar fiatalokon keresztül először Angliát, majd rövidesen Amerikát is meghódították, tavaly már szabadulószoba világbajnokságot is rendeztek a magyar fővárosban.

 

A szabadulószobákról elsőre talán sokaknak a Fűrész, A kocka, a Pánikszoba és hasonló ijesztő filmek jutnak az eszébe, s persze a piac „kitermelte” magából az ilyen „fekete” változatokat is, az alapötlet inkább egy jó hangulatú társasjátékra hasonlít – a régi tárgyak szerelmesei előnyben! A szabadulószobák segíthetnek abban, hogy frissen tartsuk szellemi képességeinket, (tovább)fejlesszük a munka világában is fontos logikánkat, és még megannyi előnye lehet a szórakozás mellett.

 

A legkeresettebb magyar szabadulószobákat itt találod.

 

Paintball

 

Ki ne hallott volna már a néha kisebb-nagyobb fájdalmat, kék-zöld foltokat is okozó festékes golyócskákról? Na de a gyerekeknek – különösen a fiúknak, de a nemi szerepek változásával ez sincs már kőbe vésve – nem volt mindig kedvelt tevékenysége a különbőz harci játékok művelése, amelyek közben ennél nagyobb sérüléseket is lehetett szerezni?

 

A minap jártam egy várfesztiválon, ahol a kicsik – a máig népszerű népi gyerekjátékok mellett – leginkább a „hadi” sátraknál tömörültek, ahol a hagyományőrzők és a magyar honvédség különleges egységei vezették be őket a kardvívás, az íjászat és persze a lőfegyverekkel való bánásmód helyes technikáiba. Ha a gyerekek ennyire szeretik, csodálhatjuk-e, hogy sok felnőtt már hétfő reggel azt várja, mikor mehet a barátaival újra háborúsdit játszani?

 

Ráadásul a paintball-biznisz képes gazdaságosan újrahasznosítani a régi szovjet haditechnikát: nemcsak az elhagyott reptereket és laktanyákat, hanem még a levitézlett harcjárműveket is. Ez az apáink-nagyapáink – gyűlölettel vagy nosztalgiával emlegetett – katonaideje iránti kíváncsiság adja a különleges ízét például a tököli, a kápolnásnyéki és a szentendrei gyakorlópályáknak is. Ne feledjük a latin mondást: „Si vis pacem, para bellum!” (Ha békét akarsz, készülj a háborúra!)

 

Hojdák Gergely

 

Képek: gjbmiller Pixabay oldala, Freepik, @v.ivash Freepik

 

 Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted!