Europese Jongeren Site

Informatie en kansen voor jongeren in heel Europa.


Megtalált gyökerek - a cigány identitásról

„Isten, könyörülj meg nékünk/Ne szenvedjen tovább népünk/Megátkoztál, meg is vertél/Örök csavargóvá tettél” – hallhatjuk a fülbemászó dallamú cigány himnuszban. Milyen identitása lehet egy olyan népcsoportnak, amely így ábrázolja önmagát?

Beszélgetőtársaim közül Kitti angol-német szakos tanárnak készül, Réka a Kossuth Rádiónál dolgozik, Tibor rendőr törzsőrmester, Zsolt történészkutató. Ami összeköti őket: mindnyájan a kispesti Jezsuita Roma Szakkollégiumban találták meg elveszettnek hitt identitásukat. Interjú tehetséges magyar roma fiatalokkal.

 

Mennyire befolyásolta a karriereteket az, hogy roma származásúak vagytok?

 

Zsigmond Kitti

Kitti: A nyilvánvaló hátrányok mellett én a pozitív diszkrimináció felhajtó erejét is megtapasztaltam. Ha nem lennék cigány, nem kerültem volna be különböző programokba, így például egy sokgyerekes magyar család akár még hátrányba is kerülhetett velem szemben.

 

Réka: Az egyetemen én nem találkoztam hátrányos megkülönböztetéssel, a munkakeresés során azonban – az ilyenkor szokásos kiélezett versenyben – voltak kínos beszélgetések. De próbálom a jó oldalát nézni: én már fogok tudni segíteni a gyerekeimnek olyan „alapvető” dolgokban, mint például, hogy hogyan kell kitölteni egy felvételi jelentkezési lapot. Az én családomban nem volt senki, akinél ez egyáltalán felmerült volna!

 

Tibor: Kár azon fantáziálni, hogy „mi lett volna, ha…” Például, ha a szüleim alám raknak egy 320-as BMW-t, akkor lehet, hogy én most egy kábítószeres tróger lennék… Szerintem a Jóisten mindenkit belerakott egy élethelyzetbe, és adott hozzá fegyvert, amit, ha jól használsz, eljuthatsz oda, ami neked lett szánva. A munkahelyen meg elsősorban a szaktudás számít, az, hogy meg tudod-e csinálni, amit rád bíztak.

 

Zsolt: A jászsági kisvárosban, ahol felnőtten, nagyon nem volt menő cigánynak lenni. Ott még a cigányok is azt mondták egymásnak, hogy ha valakinek sikerül „kitörnie” (ez azt jelenti, hogy meggazdagszik), akkor ne foglalkozzon a cigányokkal, hanem legyen olyan, mint egy magyar, lehetőleg még magyar feleséget is válasszon. Pozitív diszkriminációval először a szakkollégiumban találkoztam, ennek hatására kezdtem az egyetemen olyan anyagokat olvasni, ami segített megismerni a származásomat. Megdöbbentem azon, hogy mennyire az előítéletek és a sztereotípiák határozzák meg a cigány identitást, nem függetlenül attól, hogy a cigányok átlagban sokkal nagyobb arányban élnek mélyszegénységben a nem cigányokhoz képest. Nekem is csak azért sikerült idáig eljutnom, mert mindig álltak mellettem olyan emberek, akik motivációt adtak, és segítettek megtalálni magamban a kellő önbizalmat a továbblépéshez. Enélkül szerintem nem is lehet „kitörni”.

 

Mit jelent számotokra a cigány/roma identitás?

 

Kitti: Én nagyon kacskaringós utat jártam be, amíg megtaláltam a saját identitásomat. Egy időben például még nyáron a strandon is hosszú ruhában jártam, hogy ne „barnuljak le” még jobban. Amikor egy társaságban voltam, kellemetlenül érintett, ha elkezdtek cigányvicceket mesélni. Sohasem tudtam, hogy ezt azért csinálják, mert szekálni akarnak, vagy éppen azért, mert nem vettek igazán cigánynak. A szüleim elváltak, a cigányságról nem is nagyon beszéltünk otthon. Először akkor merült fel ez a téma, amikor édesanyámat nem vették fel egy munkahelyre, pedig 100%-os tesztet írt. Mint később kiderült, azért, mert roma. Szóval számomra ez egy nehéz út volt, de most már bármilyen társaságba is kerülök, bátran ki merem mondani: igen, én cigány vagyok.

 

Réka: Én egy nagy, összetartó roma családból, „hagyományos” cigánytelepről jöttem, ahol kezdettől fogva úgy neveltek, hogy legyek büszke a származásomra. Mi romungrók vagyunk, de a telepen oláh és beás cigányok is élnek. Régen be se mehettek egymás területére, de ma már minden gond nélkül házasodnak is egymással. Én a szüleimmel és az anyai nagyszüleimmel laktam, de nagyon sokszor jöttek hozzánk unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik is látogatóba. Ilyenkor a lányok, asszonyok főztek, mostak, takarítottak. A férfiak elővették a hegedűt, nagybőgőt, az idősek sztorizgattak. A mai napig szívesen hallgatjuk az ismert történeteket, milyen volt az élet a régi cigánysoron. Nagy mélyszegénység nincs náluk, kivéve egy-két családot. A két-háromezer emberből mindenki dolgozik, igyekszik, képezi magát. Iskolába is mindenki jár, viszont megvan bennük az a gát, hogy minek tanulni, ha „úgysem lehet több” – nem veszik fel őket dolgozni, nem jutnak be az egyetemre. Én mindig arra törekedtem, hogy ne a származásom, hanem a teljesítményem után ítéljenek meg.

 

Zsolt: Az én szülővárosában már nincsenek igazán hagyományok. Nem különbözik egymástól a cigányok és a magyarok életvitele, de még a bőrszínük se nagyon – csak éppen számon tartják, hogy ki a cigány. Az identitásunk leginkább még a zenében nyilvánult meg: az apai nagyszüleim és anyai dédnagyszüleim is kiváló zenészek, „jó cigányok” voltak. Édesapám viszont már egy gyárban dolgozott – akkoriban nem is nagyon volt más munkalehetőség a környéken. Én az anyai nagyszüleimnél nevelkedtem, akik hangszeren már nem játszottak, de azért egész nap cigány zenéket hallgattak. Én is sok nótát tudok, és nagyon sajnálom, hogy vidéken már szinte teljesen eltűnt ez a kávéházi cigányzenei kultúra.

 

Tibor: Én is muzsikus családból származom, de az apámat már munkahelyre vitték, hogy szakmát tanuljon, mert a zenéből nem lehetett megélni. Számunkra a cigányságunk mindig természetes volt, fel sem merült, hogy emiatt mi ne lennénk igazi magyarok. Ez az anyanyelvünk, az állampolgárságunk, és amikor Erdei Zsolt bokszolt, vagy megszólalt a magyar himnusz a tévében, ugyanúgy dobogott a szívünk, mint bárki másnak. A faluban már van néhány pozitív példa, hogy aki tanult, az többre tudta vinni. A szülők törekszenek arra, hogy már a 3 éves gyereknek is legyen meg az internet, kap táblagépet, hogy tudjon csatlakozni egy kicsit a világhoz. Rendőrként mondjuk járőröztem olyan cigánytelepen is, ahol a földbe vájt viskókból patkányok és házillatok szaladtak elénk az útra. Amikor megkérdeztem a társamat, hogy az emberek itt hol laknak, ő rám nézett, és visszakérdezett: „te hülye vagy?”. Ebből tudtam meg, hogy a helyi cigánytelepre érkeztünk.

 

Beszéltek valamilyen cigány nyelvjárást?

 

Kitti: Én nem. A Vas megyei faluban, ahonnét származom, mintegy tíz roma család élt a hagyományaikat jobban őrző magyar, sváb és horvát közösségek mellett. Mindig irigyeltük őket, hogy ennyire összetartanak, leskelődtünk a fal mögül, amikor táncházat szerveztek.

 

Réka: Mi is magyarul beszéltünk otthon, legfeljebb voltak egyes szavaink, amiket másképp mondtunk vagy ejtettünk. Az ilyesmi csak az óvodában derül ki, ha nem értik meg az embert.

 

Zsolt: Én a lovári dialektust beszélem, de csak felnőttkoromban tanultam meg. Otthon mi is magyarul beszéltünk.

 

Többen együtt: Az egyébként csak legenda, hogy a cigány (lovári) nyelvvizsga olyan egyszerű volna… akkor már inkább az angol, az sokkal hasznosabb is.

 

Éreztek magatokban hivatást arra, hogy visszamenjetek a cigány közösségbe segíteni?

 

Kitti: Leendő pedagógusként én hiszek az integrált oktatás erejében. Nem értem, miért kellene egy roma gyerekkel másként foglalkoznom, mint mondjuk egy menekülttel, vagy egy hasonlóan szegény körülmények közül érkező magyarral. Ha egyszer saját osztályom lesz, én mindenkinek azt fogom adni, amire szüksége van, függetlenül attól, hogy milyen származású.

 

Réka: Én soha nem is szakadtam el a cigányteleptől, ahonnét származom. Rendszeresen járok haza, találkozom a családtagjaimmal, rokonaimmal és barátaimmal. Bár régen voltak olyan ambícióim, hogy majd valamilyen szociális missziós központot alapítok, ennél szerintem sokkal többet számít a puszta jelenlét és a példa, hogy tanulással ki lehet törni a szegénységből. És persze hiszek a média erejében is, ezért választottam ezt a szakmát.

 

Tibor: Lehet ilyenekről álmodozni, de egyszer úgyis fel kell ébredned. Ugyanakkor a példa, hogy egy „szénfekete cigánygyerek” rendőr egyenruhában járőrözik az utcán, elsőként ér egy baleset helyszínére, és kötözi be a pórul járt bácsika vérző fejét, önmagában nagyon sok embert inspirál.

 

Zsolt: Történészként én a felvilágosítás erejében hiszek, és nagyon fontosnak tartom a még fellelhető hagyományok összegyűjtését. Bár eredetileg nem a cigányság történetének kutatásával akartam foglalkozni, ahogy egyre inkább megismertem és elfogadtam a saját származásomat, törvényszerűen kötöttem ki ennél. A szakdolgozatomat az 1960-as években megindult cigánytelep-felszámolások társadalmi hatásaiból írtam, ami nagyban meghatározta a sorsukat, mégis alig tudunk róla valamit. És ha szabad itt megemlítenem, arról is keveset szoktunk beszélni, hogy a cigányság számára milyen fontos a hit. Én nagyon fontosnak tartom a cigány közösségek megszervezését, melyek a rendszerváltás után szétestek, s ezeknek a közösségeknek intézményi keretet az egyházak is adhatnak.

 

Hojdák Gergely

 

Az interjú bővebb változatát itt olvashatod el.

 

Kezdő fotó: Devalei Pixabay

 

Fotók: Orbán Gellért (A Szív) – minden jog fenntartva!

 

A cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook-oldalán kommentelheted.