Europos jaunimo portalas
Informacija ir galimybės visos Europos jaunimui.

Magyar Ifjúság Kutatás 2016

2017. február 13-án mutatták be a Magyar Ifjúság 2016 kutatás gyorsjelentését.A kutatás elsődleges célja a fiatalok helyzetének jobb megismerése, ami hozzájárul a tényeken alapuló ifjúságpolitika-alkotáshoz.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában már előkészület alatt áll a Stratégia a fiatalokért, amelyet nemsokára a kormány elé terjesztenek, és amelyhez alapot szolgáltathatnak az ifjúságkutatásban feltárt eredmények. A kutatást 2000 óta négyévente készítik mindig azonos módszertannal, tavaly nyolcezer magyarországi és - első alkalommal - négyezer határon túli 15-29 éves fiatalt kérdeztek meg.

 

A kutatási eredmények alapján elmondható, hogy a fiatalok majdnem fele számára a legnagyobb problémák: az anyagi nehézségek, a létbizonytalanság és az elszegényedés - ami hasonló eredmény mint 2008-ban és 2012-ben. További problémának látják a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlan jövőt, a céltalanságot, a drogokat, az alkoholt, a munkanélküliséget és a bűnözést. Az eredmények szerint 2012 óta valamelyest nőtt a fiatalok érdeklődése a politika iránt, ugyanakkor azt is látni, hogy a közéleti témák jobban foglalkoztatják őket, mint a politikai kérdések. A magyar fiatalok többsége liberális, jobboldali, mérsékelt, és mindenekelőtt demokráciapárti - derült ki a kutatást vezető szociológus előadásából.

 

Aki a teljes kutatási eredményekre kíváncsi, itt megtalálhatja az online változatot 

 

Néhány érdekes adat a teljesség igénye nélkül:

 

  • A vizsgált 15-29 éves korosztály nagyjából 1,7 millió főt tesz ki –  49/51 százalék a lányok/fiúk aránya.
  • Nyelvtudás: jelentősen növekedett, érdekes viszont, hogy a nyelvvizsgát szerzők aránya alig változott. A Stratégia a fiatalokért épp ezért tartalmazza annak a lehetőségét, hogy az első nyelvvizsgát az állam állja.
  • A megkérdezettek szerint "az a fiatal, aki annak tekinti magát, illetve az a felnőtt, aki képes felelős döntéseket hozni"
  • Szabadidő: a képernyős tevékenységek dominálnak – a fiatalabbaknál leginkább a számítógép, azonban minél idősebb valaki, annál inkább a TV felé mozdul a mérleg.
  • Még egy idevágó adat: nem gondolnád, de 85 százalékunknak van okostelója – a nyilatkozatok szerint legfeljebb egy napot bírna ki nélküle: 42 százalék.
  • A neten naná, hogy a Facebook a vezető oldal. Ha azt gondolnánk, leáldozóban van neki, ne gondoljuk, mert nem igaz (mármint itthon)
  • Ami szomorú: egyre nagyobb az aránya azoknak, akik nem járnak el kulturális helyszínekre (fesztivál, koncert, színház)  – operába a legkevesebben, multiplexbe a legtöbben jutnak el.

 

Forrás: ujnemzedek.hu

 

 

Paskelbta: A, 14/02/2017 - 11:40


Tweet Button: 

New!


Info for young people in the western balkans

Reikia specialisto pagalbos ar patarimo?

Teiraukitės mūsų!