European Youth Portal

Information and opportunities for young people across Europe.


Egyiptom felfedezése Varga Edit egyiptológussal

„Úgy érzem, hogy egy pici részem nekem is van abban, hogy Egyiptom iránt ilyen nagy az érdeklődés.” – interjú Varga Edittel, az egyiptológia múltjáról, jelenéről, vitatott kérdéseiről, kiállításokról és az oktatás lehetőségeiről.

Jelenleg a magyar egyiptológia oktatás milyen helyzetben van más országokhoz képest?

 

Jól nevelt magyar egyiptológusaink vannak. Sokat dolgoznak, ásatási publikációkat jelentetnek meg. Kákosy László tanítványai tovább ásnak Thébában és ezeknek is jelennek meg publikációik. Azok a „fiatalok”, akik nemzetközi konferenciákon szerepelnek, nagyon komoly és elismert munkát végeznek.

 

Mi volt a személyes motivációja, hogy egyiptológus legyen?

 

Ez a rémkérdés. Amikor felvételiztem, folyton azon gyötrődtem, hogy mit fogok mondani, hogyha ezt kérdezik. Ha azt mondom, hogy: ez érdekelt - az ugye a bizottságot nem elégíti ki. De magának megmondhatom, hogy ez érdekelt, illetve nem is az egyiptológia, hanem a héber művelődéstörténet, zsidó irodalom, de ilyen szak nem volt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, úgyhogy muzeológus szakra jelentkeztem, ami a legközelebb áll ezekhez, mert ott őskor, ókor, középkor, újkor régészete, művészettörténete, néprajza szerepel. És onnan lehetett különböző kollégiumokat választani. Asszirológiát is tanultam, Dávid Antalnál, aki egy nemzetközi hírű professzor volt az ékírásnak a nagy tudója, publikálója. Én Kákosyval együtt jártam hozzá. Emlékszem, amikor azt mondta az első órán, hogy nehogy azt higgyük, hogy az asszirológia az Ezeregyéjszaka meg ilyen mesék tudománya. Itt van ez a 100 egyszerű szótagjel, ezt kell jövő órára megtanulni. A privát lakásába jártunk hozzá a Rákóczi út 7-be. És nagyon megszerettük.

 

De onnan kalandoztam el, hogy mi motivált, hogy egyiptológus legyek. Érdekelt az ókori kelet. Az egyetemen, első évesen tanultunk ősrégészetet, utána jött az ókor. Az ókorban pedig Dobrovits Aladár volt a tanárunk, aki egészen kivételes személyiség volt. Egy kiváló egyiptológus és egy nagyszerű előadó. Úgyhogy az ő számlájára írható, hogy mi ketten a Kákosyval a tanítványai lettünk.

 

Egy Önnel készült portréban elhangzott, hogy kilenc hónapot töltött Egyiptomban és sikerült leleteket vásárolnia. Ez hogyan zajlódott? Milyen árban voltak a műtárgyak?

 

1959-ben vásároltunk. Ez, olyan, mint az ember fizetése. Nem kap olyan kevés fizetést, de ahhoz képest, hogy milyen árak vannak, ahhoz képest ez mindig kevés. Lyukas volt a cipőm talpa és szerettem volna venni egy gyönyörű egyiptomi cipőt, ami három fontba került. Egyik nap Kákosy csengetett be, hogy: „Gyere velem, nézegessünk műtárgyakat, nem vásárolni, csak nézegetni.” Mondtam: „Nézegetek, de esküdj meg, hogy nem engeded, hogy én vásároljak, mert nekem cipőt kell vásárolnom, és három fontom van.”

 

Az Opera tér környékén, az egyik műtárgykereskedőnél megláttam egy deir el medine-i büsztöt. Deir el Medine egy kézmunkás település volt. Deir el Medine-i francia ásatásokból került elő egy elég egyedülálló, csak erre a telepre jellemző büszt (büszt jelentése: mellszobor). Ez különlegesnek számít, hiszen ilyenek Magyarországon egyáltalán nincsenek. Megláttam egy ilyet, és nagy izgalomba jöttem. A műkereskedővel csak úgy látszatként alkudtam, és végül azt mondta, hogy három fontért odaadja. Akkor cipő helyett megvettem. Ez volt az utolsó év, amikor még műtárgyakat szabadon lehetett vásárolni. Akkor is engedély kellett ahhoz, hogy kivigyék az országból, de még vásárolhattak, és ezért vásárolhattunk mi is egyiptomi és antik műtárgyakat.

 

Tudna példát mondani az utazásairól, hogy mi volt a legnagyobb kalandja?

 

Sok kaland történik Egyiptomban az emberrel. Amikor legelőször voltam és hárman utaztunk, akkor olyan kevés ösztöndíjunk volt, hogy az egyszerűen nevetséges. 30 font volt az ösztöndíjunk és ebből 27-et kaptunk meg. Nekünk 9 hónapos ösztöndíjunk volt és 8 hónapig kellett spórolni ahhoz, hogy elmehessünk vidékre és megnézhessük a vidéki emlékeket. Gizát, Szakkarát kivéve, ami ott van Egyiptom környékén. A Nílus mentén utaztuk végig az országot. Tell El Amarnában, megalkudtunk egy egyiptomival és egy kis lélekvesztőn mentünk át a túlsó partra. A Nílus közepén, azonban megemelte az árakat a hajós. Ott álltunk a Nílus közepén és alkudoztunk az árakról.

 

Vagy egy másik: akkor még titkos rendőrök őrizték a külföldieket. A titkos rendőrt úgy lehetett megismerni, hogy egy nagy bot volt a kezében. Talán Edfuban voltunk, amikor még a moziba is jött velünk a titkos rendőr. De utunk során még ruhatetűt is kaptunk. Asszuánban kitettük minden holminkat a folyosóra, mert ott kimosták és kivasalták, megpihentünk és így indultunk tovább. Egy pazar angol hajóval mentünk, Abu Simbelben kötöttünk ki. Abu Simbelt, alaposan meg akartuk nézni. A közönség visszaszállt a hajóra, mi meg mind a két ott található templomot megnéztük. II. Ramszesz és a felesége Nefertiti templomát is. Az ott lakó őrrel megállapodtunk, hogy mi is behúzódunk az ő kis kuckójába, és ott éjszakázunk. Felejthetetlen emlék volt. Volt bent egy nagy asztal és közepén feküdt a férjem. Én voltam az egyik oldalán és Kákosy László a másik oldalán. Majd Asszuánból Kairóba folyton másodosztályon utaztunk, amit ott európai ember nem tett meg. Este fölszálltunk a vonatra, jött a kalauz, sötét volt, zseblámpával nézte a jegyünket és nem akarta elhinni, hogy mi magyarok vagyunk, nem valamiféle csaló, gyilkos banda. Nehéz körülmények voltak, de ezt fiatalon jól el tudtam viselni.

 

Mi a menetrendje egy ásatásnak?

 

A mi ásatásunk az Abdallah Nirqi volt, Núbiában. Béreltünk egy hajót. A hajónak a fedélzetén, kis cellákban laktunk. Több napig tartott, amíg odaértünk az ásatás helyszínére. Bár tudtuk, hogy nem óegyiptomi leleteket fogunk feltárni, de mégis csalódás volt, hogy kopt temetővel és kopt városemlékekkel találkoztunk. Kákosyval, a temetőt választottuk és találtunk egy, olyan női tetemet, aminek még a hennázott körömdíszítése is megvolt a kezén és a lábán. A lábán volt egy papucs. A papucs a túlvilági utaknak a világát is jelképezte. Érdekes módon ez egy természetes módon mumifikálódott halott volt. A homokban tökéletesen kiszáradt, felszívta a test nedvességét.

 

A mumifikálás szokását ez indította el Egyiptomban, de ehhez még rengeteg vallási képzet és technikai újítás is csatlakozott. Nekünk 30 valahány munkásunk volt, akik külön laktak. Mindig reggel hatkor kezdődött a munka és a munkások nagyon álmosan kerültek elő, mert éjfélig mulatoztak. Nem volt, olyan nagy buli, csak énekeltek szegények és reggel rettenetesen fáradtak voltak. Mielőtt kimentem Egyiptomba, az Egészségügyi Minisztériumtól megkérdeztem, hogy megtanulhatnék-e injekciót beadni és valamiféle képzésben részesülhetnék-e. Azt mondták, hogy menjek el a Szobi utcai (akkor még megvolt) mentőkórházba gyakorlatra. Megtanultam injekciót adni, vért venni. Az egyik munkásuknak be kellett adnom vérmérgezés elleni injekciót, mert valami rozsdás szög ment a lábába, kezébe. Küldtek egy kis motorcsónakot, átmentem, beadtam az oltást és három óra múlva megismételtem. Rendbe is jött az illető. A szakácsunkat saját kezűleg operáltam, akinek a lábán, csúnyán elfertőződött egy fekély. A sarka fölött egy nagy daganat-féle volt. Itattunk vele mindent és adtunk neki fájdalomcsillapítót. Büszkén mondhatom, hogy jól sikerült. Ma már csak sivatagi ásatásnál kapnak orvosi „képzést” vagy visznek orvost vagy valakit, aki ért az orvosláshoz vagy kapcsolatot tartanak egy kórházzal.

 

Ön szerint jelenleg az egyiptomi régészeti leleteknek hány százaléka van feltárva, illetve, mennyi az, ami esetleg még a jövőben feltárandó?

 

Tele van a föld, szerencsére még rengeteg minden van a föld alatt. Rengeteg váratlan lelet kerül elő, nemcsak a földből, hanem a meglévő emlékművekből is. Például a luxori szoborlelet, amely 1988-ban került elő. Leástak a luxori templom oldalán, hogy megnézzék, hogyan vizesedik a kő és találtak egy rejtekhelyet, ahol váratlanul gyönyörű szobrok kerültek elő. A Luxori Múzeumhoz külön építettek egy részt, hogy ott mutassák be, Thotmesz, Ízisz istennő szobrát, királyné szobrokat. Szóval szebbnél szebb dolgok kerültek elő. Most találtak egy piramist. Ilyen piramisok vannak még, csak ezeket vastagon befedte a homok. Ezek nem, nagy piramisok, hanem kicsik, az ötödik dinasztia korában épültek, és belül szövegeik vannak.

 

Egyre többet lehet olvasni arról, hogy mind Egyiptom, mind Görögország követeli vissza, azokat a tárgyakat, amelyek külföldi múzeumokban vannak. Mi ezzel kapcsolatban a véleménye és a Szépművészetivel szemben van-e ilyen követelés?

 

Ez egy nehéz kérdés. Hogy a görögök követelik vissza a Parthenon díszeit, az teljesen érthető. Az egyiptomiak elsősorban a Nofretetet követelik. A Nofretete pedig Ekhnatonnak az eretnek fáraónak a felesége. Az ő büsztjét Tell El Amarnában tárták fel, és ez egy német ásatás volt. Úgy egyeztek meg akkor a Kairói Múzeum meg a német ásatók, hogy elviszik Németországba, de nem kapták meg az örökös jogot, csak azt, hogy elviszik bemutatni. Elvitték, bemutatták, bekerült a Múzeumba. Amikor Hitler hatalomra jutott 1933-ban, akkor kijelentette, hogy az a műtárgy, ami náluk van, (akár egyiptomi, akár görög, akár nigériai) az el nem hagyja Németországot. Jött a háború, de ezt a gyönyörű darabot nagyon óvták és elrejtették, Nyugat-Berlin egyik részén. Szerintem, hogyha jó helyen és biztonságosan van kiállítva egy tárgy, akkor ez a legfontosabb és nem az, hogy hol van, de ez vitakérdés.

 

A könyvtárakban kevés a fellelhető szakirodalom és csak néhány külföldi szakirodalmat fordítanak le. Miért van az, hogy Magyarországon nem lehet hozzájutni a megfelelő könyvekhez?

 

A könyvtárral mindig az volt a probléma, hogy nem volt pénze a Múzeumnak A könyvgyarapítás nagyon drága dolog. Kapunk valamennyi pénzt és minden évben vannak megrendeléseink és kapunk külföldi könyveket is, emellett baráti kapcsolatok fűztek a Francia Intézethez. A Francia Intézet időnként ajándékozott nekünk könyveket, valamint az egyes kutatók, akik ismertek, azok recenziós példányokat szereztek. Ezeket, a könyveket nem kell lefordítani, mert ezeket az egyiptológusoknak kell olvasni, németül, franciául, angolul.

 

Az emberek többsége televízióból ismeri Egyiptomot. Megjelentek néhány éve ezek az ismeretterjesztő csatornák például a National Geographic és így tovább. Mennyire korrektek ezek a filmek?

 

Szakmailag nem rosszak, tulajdonképpen Zaki Havasz egy öntelt fickó, de hülyeségeket, azért nem mond. Nem veszi el mások eredményeit, nem mond rosszakat. A National Geographic-ban közölt filmek szakmailag általában jók. Egy másik csatornán, talán a Sprektumon egyiptomi misztikus filmeket játszanak, ezeket soha nem szerettem.

 

A látogatók a tárlatokat már kész formában látják, hogy néz ki ennek a felépítése és a mechanizmusa? Mi a folyamata? A Múzeum raktárából még hány, tárgy nem került elő bemutatásra?

 

Valóban nagyon fontos, hogy a kiállításokat hogyan rendezzük meg. Korábban a múzeumnak volt egy technikus brigádja és a kiállítás rendezőjének a koncepciója szerint állították fel. Adva van egy nagy terem, és el kell dönteni, hogy most mit kezdjünk, az anyagokkal, hogyan állítsuk ki. Ha ezt az ember kitalálta, akkor a múzeum megcsináltatta. Szükség volt vitrinekre, posztamensekre stb. Ez rengeteg munkával jár. Nem csupán vitrinek kellenek, hanem feliratok, általában kétnyelvű feliratok, a külső, belső megvilágítás, nagyon sok fali tábla. Ezt mind a kiállítás rendezője tervezi meg. 15 évvel ezelőtt kezdődött az a szokás, hogy megbíztak egy dizájnert, aki megbeszélte a kiállítás rendezőjével vagy kurátorával, hogy milyen kiállítást képzel el, és ő azt megrendezte. Ez sülhet el jól, de rosszul is. Az egyiptológia részen az anyag 30-40%-a van kiállítva.

 

 

Ribáry Manuéla

 

Kép forrása: Unsplash/Les Andreson

 

A cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook-oldalán kommentelheted.