Európai Ifjúsági Portál

Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.


Ne ragaszkodjunk az angolhoz?

Patricia Ryan-t a legtöbben unokáit meglátogató nagymamának nézik Dubaiban, pedig már több mint 30 éve tanít angolt az arab világban. A TED-videóban az angol nyelv egyeduralmának hátrányairól beszél.

A 10 perces, Patricia humorától zengő beszédet már csaknem másfél millióan látták és többszázan fejtették ki véleményüket kommentben a megosztó videó alatt.

A tanárnő egy sokkoló statisztikával kezdi mondandóját: jelenleg mintegy hatezer nyelv él, de az angol nyelv globalizációjának hatására ez a szám egyre gyorsabb ütemben csökken, 90 év múlva már csak 600 nyelv fog létezni és minden második hétben kihal egy nyelv. Patricia a British Council kiküldetésében ment Kuvaitba 24 másik tanártársával együtt, ők voltak az első nem muszlim angoltanárok, akik kuvaiti állami iskolában taníthattak.

 

Beszédének fő mondanivalója annak a változásnak a megfigyeléséből fakad, amit a hosszú idő alatt észrevett. Vagyis, hogy hogyan vált az angoltanítás, illetve az angol nyelvi képességek tesztelése puszta üzletté. A hivatalos angolvizsgák díjai talán nekünk nem tűnnek túlzónak, viszont kirekesztenek több millió szegényt a nyugati oktatás lehetőségéből. Azonban nem csak ez a baj. A másik problémás kérdéskör, hogy vajon jogosan utasítunk-e el, rekesztünk-e ki az angolszászoktatásból egy zsenit, vagy akár egy, a szakmájában kiemelkedően teljesítő egyént pusztán az angol nyelvtudása (vagy annak hiánya) alapján.

 

Előadásában egy nagyon jó példát is hoz arra, hogy miért is olyan fontos a nyelvek, azok különbözőségének megőrzése. Két angol tudós egy genetikai kutatást végzett az állatok elülső és hátsó végtagjaival kapcsolatban, de sajnos nagyon sok munka után sem sikerült sokra jutniuk, míg egy német tudós észre sem vette, hogy a genetika nem különböztet meg első és hátsó végtagot, pont úgy, ahogy maga a német nyelv sem.
 

A tudományos elakadást tehát pont egy olyan gondolat mozdította ki a holtpontról, ami az egyik nyelven gondolkodó embernek természetes, míg a másik nyelven gondolkodónak eszébe sem jut. A nyelvtanár szerint az sem probléma, hogy a kutatások nagy része angolul van, hiszen éppen erre való a fordítás. Ugyanilyen elven a nem angolnyelvű kutatók is írhatnak a saját anyanyelvükön.

 

A gondolat, hogy mindenkinek egyenlő esélyeket adjunk, ráadásul a saját anyanyelvén, szép felvetés, de arról nem esik szó, hogy bár az angol vizsgák díjai kirekesztik a nyugati oktatásból a szegényebb sorsú fiatalokat, ők nem is tudnák finanszírozni azt, de akár még a felvételi eljárás díját sem. A probléma tehát sokkal többrétű ennél. Arról nem is beszélve, hogyha az angol nyelvtudása nem túl erős a jelentkezőnek, akkor az oktatása is nehezen megvalósítható egy pusztán angol nyelvű környezetben.
 

Erre még a tolmácsot is nehezen elképzelhető megoldásnak tartom, persze a bámulatosan gyorsan fejlődő világunkban biztosan kiküszöbölhető lesz informatikai megoldásokkal.

Patricia mondanivalója becsülendő, hiszen le szeretne számolni az „angoltanárok, mint a kapu őrei” szereppel és bátorít bennünket arra, hogy ünnepeljük a sokszínűséget, amit a nyelvek adnak nekünk. Bíztat, hogy ápoljuk, őrizzük anyanyelvünket, legyünk tudatában különlegességének, és figyeljünk fel rá, hogy milyen kiváló ötleteket adhat nekünk.

 

A kommentekben megszületett még az a gondolat is, hogy a saját anyanyelvünk másságát legtöbbször csak akkor tudjuk észrevenni, ha beszélünk még azon kívül egy-két idegen nyelven. Azok összehasonlításával már nem vesszük természetesnek, hogy úgy esik, mintha dézsából öntenék (It'sraining cats and dogs), vagy valaki szép, mint egy virágszál (estáscomo un tren spanyolul: olyan vagy, mint a vonat).

 

Ahogy Patricia is megerősíti, nem egy világnyelv, egy közös nyelv ellen szól, hanem a többi nyelv mellett, mert a világunk sokkal szürkébb lesz minden egyes nyelv eltűnésével.

 

 

Don't insist on English! - Patricia Ryan

 

 

Rosta Ágnes

 

Képek forrása:

 

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted.