We noticed that you are using an older version of Microsoft Internet Explorer. This website is optimised for Internet Explorer version 9 and later, so please consider upgrading your browser so that you can enjoy all of this website's features. Visit the Microsoft website http://www.microsoft.com to download a newer version of Internet Explorer.

European Youth Portal

Information and opportunities for young people across Europe.


flag

Your community


Az utolsó generáció az emlékek őrzője

Csukd be a szemed! Képzeld el, hogy cigány vagy. Vagy zsidó. Vagy meleg. Piréz… Képzeld el, hogy betuszkollak egy vagonba és 4 napig utaztatlak. Képzeld el, hogy az utolsó emléked az, hogy hallod a puffanást. 70 éve volt a Roma Holokauszt.

“Mi vagyunk az utolsó generáció, akinek még valós, élő kapcsolata van a vészkorszak borzalmait, az emberiség szégyenfoltját, a holokausztot túlélt emberekkel, ezért a mi kötelességünk, hogy megőrizzük és továbbadjuk a szörnyűség emlékét az utókornak” – olvasható Herfort Marietta, szervező Facebook oldalán egy kép alatt, melyen a Roma Holokauszt 70. évfordulójának megemlékezésén résztvevő magyar delegáció látható. A budapesti székhelyű Phiren Amenca és a ternYpe által szervezett lengyelországi találkozón 120 magyar roma és nem roma fiatal vett részt.

 

Július 29-én, Budapesten szemináriumokkal, drámajátékokkal és Roma Holokauszt történelem-ismertetőkkel indult a 2014-es „Dikh he na bister” (Láss és ne felejts) majd’ egyhetes megemlékezés. Az esemény másnapján közel ezer résztvevővel, Európa 20 országából érkezett roma és nem roma fiatallal és mintegy 50 roma és nem roma civil szervezettel ismerhettük meg a cigány népirtás múltját és jelenét. Délelőttönként több mint 40 workshopot és előadást tartottak a roma népirtás, a holokauszt, az emberi jogok oktatásával és aktivizmussal kapcsolatban a Krakkói Pedagógiai Egyetem épületében, valamint Krakkó belvárosának közterein.

 

Koszorúzás Auschwitz-Birkenau „Blle” blokkjában.

 

 

 

 

 

 

 

Koszorúzás Auschwitz-Birkenau „Blle” blokkjában.

 

 

 

A nem formális pedagógiai módszereknek köszönhetően mi, nem roma és zsidó résztvevők is könnyen azonosulni tudtunk az érintettekkel. A szemináriumokon kiderült, hogy a romák üldözése már 1927-ben megkezdődött: ujjlenyomatokat vettek a cigányoktól, összeírták őket és a törzslapjukra, sőt, sokszor a karjukra is egy C betűt írtak. Ám ez nem minden: az I. Cigány Rendelet keretein belül megtiltották a vándorló életmód folytatását, és azt, hogy 100 főnél nagyobb befogadó képességű vendéglátóhelyeken romák zenéljenek. A ’33-39 közötti években fokozatosan elszigetelték és gyakorlatilag valamennyi emberi joguktól megfosztották hazánk cigányságát, míg 1938-ban megkezdődtek az európai roma deportálások.

 

"Amikor mi bekerültünk a gettóba, rá a harmadik-negyedik napra bejöttek ezek a borbélyok, és ezeknek a gyönyörű szép leányoknak azt a gyönyörű szép hajukat levágták ezek a németek!  Nem ismertük meg ezeket a lányokat rá egy-két órára, olyan kopasz volt mindegyik!” – meséli Forgács József „Bandi bácsi”, a roma holokauszt egyik magyar túlélője. A deportálás éveiben első osztályos fiút első körben a komáromi táborba hurcolták, majd Ausztriába, Mauthausenbe került. Itt a gyárakban dolgoztatták az erősnek tűnő gyerekeket: söpörtek, köveket kellett pakolniuk, miközben a cigány férfiakat vagy a birkenaui, vagy az auschwitzi táborba vitték, vagy osztrák területen kivégezték. Míg József anyukája és testvérei is megmenekültek, édesapja halálának körülményeiről a mai napig nem tud. A legnehezebben mégis azt dolgozta fel – illetve a mai napig nem bírja feldolgozni -, hogy minden nap 2-3 korabeli gyerek holttestét találták a tábor területén.

 

„1945 áprilisában, amikor a szovjet katonák felszabadítottak bennünket és a vaskapukat kitárták, láttuk, hogy szabadok lettünk, akkor már örömünkben azt sem tudtuk, mi csináljunk, és láttuk, hogy már nincsenek katonák, akkor elindultunk haza. Csakhogy én akkor még azt sem tudtam mondani, hogy Ungarn, hanem azt mondogattam, hogy magyar! Aztán akkor voltak, akik mutattak egy irányt, mi meg arra mentünk tovább.” – kezd bele a hazatérés történetébe Bandi bácsi. Útjuk során olykor belopóztak egy-egy istállóba éjszakára, de sokan étellel és itallal kínálták az akkorra már csontsoványra fogyott túlélőket.

 

„Soha nem adtam fel a reményt! Gyerekként ezt nem is nagyon értettem, na meg végig katonák őrködtek felettünk, és dolgoznunk kellett, ezen nem is gondolkodunk. Amikor meg megszabadultunk, akkor meg már csak örültünk és siettünk haza!”

 

Ugyan „Bandi bácsi” azon szerencsés pózvai (Zala megye), aki túlélte a deportálást, ezt az Ausztriába küldött, 3-4 marhavagonba tuszkolt, közel 250 cigány származású magyarról rajta kívül mindössze hetvenen mondhatták el magukról. Ám egyikőjük élete sem lett könnyebb a menekülés után: az iskolát újra kellett kezdeniük, és arra szinte senki sem volt kíváncsi, mi történt velük az elmúlt másfél évben.

 

„Az a helyzet, hogy minden országban a cigányság kevés, mindenütt kisebbségnek tartanak bennünket. Azt kellene, hogy erősebbnek kellene lennünk a parlamentekben, hogy jobban szóljanak hozzánk, cigányokhoz, és ne csak cigányozzanak bennünket, hanem vegyenek emberszámba minket is!  Mert elvégre mi is emberek vagyunk, nem igaz?” – könnyes szemmel üzeni „Bandi bácsi”. Szerinte ennyi kezdetnek bőven elég lenne, hogy ne történhessen meg még egyszer ez a szörnyűség.

 

Forgács József „Bandi bácsi” – az egyik magyar túlélő másfél évet töltött az egyik ausztriai táborban

 

A vérkorszakban a Lengyelországba deportált cigányok helyzete még az ausztriainál is kegyetlenebb volt. A ’38-as években  a zsidó deportáltaknak sárga csillagot, cigányoknak a lefelé néző barna háromszöget, a homoszexuális férfiaknak pedig rózsaszín háromszöget kellett viselniük. Hazánkból (főleg Komáromból) 1944-ben kezdődtek tömeges deportálások az auschwitzi lágerbe, ahol május 16-án a roma férfiak és nők a táborban található eszközökkel (ásók, kövek, kalapácsok, balták) visszavágtak az SS tiszteknek. Az életért folyó küzdelem egészen augusztus 2-a éjszakájáig tartott, amikor 3000 cigányt mészároltak le. A zsidó túlélők elmondása szerint az utolsó roma áldozat is a végsőkig küzdött, és a jajveszékelésük az egész tábort betöltötte.

 

A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján vált augusztus 2-a a cigány holokauszt nemzetközi emléknapjává, 2011-től pedig munkaszüneti gyásznappá Lengyelországban. A Phiren Amenca és a ternYpe ezért évek óta szervez megemlékezést és koszorúzást Auschwitz-Birkenauban. A szervezők közös állásfoglalásukban lefektették: „Mi, az új generáció tagjai kell, hogy átadjuk a tudást a következő nemzedéknek, arra figyelmeztetve, a kirekesztés, a szélsőséges ideológia, a diszkrimináció hová vezethet. Tanulnunk kell a múltból, és ennek tudatában kell figyelnünk a jelenre, hogy legyen és lehessen jövőnk. Együtt, közösen, emberként. A fiatalságot nem problémaként, hanem lehetőségnek kell tekinteni, mert mi építjük majd a jövőt, tagjaink közül lesznek a társadalom aktív, meghatározó tagjai.”

 

 

Fülep Bálint

 

A cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook-oldalán kommentelheted.