European Youth Portal

Information and opportunities for young people across Europe.


Segítség, szülő lettem!

„Szülőnek lenni azt jelenti, hogy az ember egész látható és láthatatlan lényével szüntelenül hat és vizsgázik - ami jó bennünk és tiszta, s ami rossz és koszos: továbbadjuk.”/Müller Péter/

Szülőnek lenni

Pár évtizeddel ezelőtt még tökéletesen normálisnak számított, ha egy 18 éves lány – mit lány, nő, feleség, háziasszony – gyereket szült. Ma azokra is furcsán nézünk, akik a húszas éveik elején vállalnak babát. Aki mégis családot alapít a mai átlaghoz képest viszonylag fiatalon, annak rengeteg mindennel kell megküzdenie. A szülők nemegyszer érezhetik: magukra maradtak, kimerültek, nincs kivel megosztani hétköznapi problémáikat, lakásuk négy fala lelkileg is elszigeteli őket a külvilágtól. Az új élethelyzetben jelentkező "természetes nehézségeket" felnagyítják a betegségek, a családi, illetve testvérkonfliktusok, a megélhetési gondok, az egyedüllét stb. A kisgyermekes családok vállán sokszor többszörös terhelés van, mivel egy időben kell megerősíteni a munkahelyi egzisztenciát, megoldani a lakáskérdést, megtartani a párkapcsolatot, valamint kialakítani a család életritmusát. Persze számos segítségre lelhetnek családi, baráti környezetükben és így könnyebben lendülnek át a problémákon.

 

Ám nem csupán a közvetlen környezetükben találhatunk segítséget. A SZIFON egyesület arra hivatott, hogy támogassa a szülőket és szaktudásával, tanácsaival, programjaival hozzájáruljon a gyermek egészséges testi, lelki fejlődéséhez.

 

Legfőbb céljuk, hogy a gyermekek békés és harmonikus családi környezetben nőhessenek fel, melynek alapvető feltétele, hogy a szülők kiegyensúlyozottan neveljék őket. A SZIFON önkéntesei, szakértői képesek a szülők kétségeit, problémáit, illetve megoldhatatlannak tűnő élethelyzeteiket tudatosan, hatékonyan és eredményesen kezelni. Személyes és online - tájékoztatást és gyakorlati tanácsadást nyújtanak a szülőknek és a nagyszülőknek, hogy válaszaik és megoldásaik megkeresésekor ne csak ösztöneikre hagyatkozzanak, hanem szakértők több éves tapasztalatát is felhasználva segítsék a gyermek nevelését.  Olyan élő és aktív mikroközösségek kialakítását kívánják elősegíteni, ahol a szülők egymást segítve könnyebben össze tudják hangolni a gyereknevelést a mindennapi feladatokkal és a munkával egyaránt.

 

A SZIFON egyedi emberi kapcsolatokon keresztül kettős üzenetet hordoz a családok felé. Egyrészt elfogadják és tisztelik a másik embert, másrészt rávilágítanak arra, hogy mások is járnak hasonló cipőben, és senki sincs egyedül a problémáival. Különböző témák boncolgatásával igyekeznek felkészíteni a szülőket, leendő szülőket a gyermeknevelésre. Ilyen pl. a terhesség, szülés, magzat fejlődése, hozzátáplálás, szoptatás, meddőség, bölcsőde-, óvoda-, iskola választás, gyereknevelés, párkapcsolati-, családi-, kamasz-szülő problémák, apák bevonása a gyermeknevelésbe. Facebook oldalukon rengeteg információt, előadást és tájékoztatást lehet kapni.

 

A támogatás mindenkinek jár

Magyarországon még gyerek cipőben jár, de ennek ellenére létezik néhány civil kezdeményezés a SZIFON mellett, melyek legfőbb célja a szülők támogatása. Ilyen például a Szülők háza vagy a Biztos Kezdet.

 

A szülőtámogatás fontos része az EU politikájának.  A Gyermek jogairól szóló 1990. évi ENSZ-egyezmény Svédország általi ratifikációja után szülői neveléssel kapcsolatos kezdeményezések jöttek létre, amelyek jótékony hatást gyakoroltak az országban a gyermekek egészségére és testi-lelki jólétére. Ausztriában egy szülőképzéssel foglalkozó szövetségi szintű munkacsoportot is létrehoztak, melynek segítségével kidolgozták a szülőképzés pénzügyi támogatásának jogalapját. Az Európa Tanács tagállamokhoz intézett, a pozitív szülői magatartás támogatásának politikájáról szóló, Rec 2006/19. sz. ajánlásának hatására Belgiumban és Észtországban új jogszabályokat és programokat fogadtak el. Sajnos nálunk a pozitív hatásai ennek még nem láthatóak.

 

Ebből is kitűnik, hogy Európában a szülők támogatása természetes. Számos helyen szülőtámogató programokkal segítenek az anyáknak, apáknak a gyermeknevelésben. Hiszen ha a család jól van, akkor lesz jól a gyerek is. Azokban az országokban városokban ahol kialakultak a szülők támogatási formái és ennek megfelelően intézmények is létrajöttek, az ott található szolgáltatások és programok rendkívűl sokszínűek. Ezek közül a legjellemzőbb a pártanácsadás, a megelőzést célzó szolgáltatások, melyek informálják a szülőket a a gyereknevelést illető jó gyakorlatokról. Norvégia igazi úttörőként kifejlesztett egy programot ezzel kapcsolatban: „Érezzük magunkat jól, mint partnerek” címmel pároknak, ami az első gyermek születésével kapcsolatos nehézségekről szól és a célja az, hogy a párok ne menjenek szét a rájuk nehezedő nyomás miatt. Az európai szülőtámogatás magában foglalja még a tanácsadást és a segítségnyújtást a speciális, nehéz helyzetekben élőknek, például bűnelkövető fiataloknak, hiperaktív vagy fogyatékkal élő gyermekek családjainak. Szlovéniában és más országokban kiemelt segítséget kapnak a társadalmi kirekesztettségben élő csoportok. A szülők támogatásának egyik érdekessége, hogy létrehoztak segítővonalakat is, annak érdekében, hogy krízisben a családok azonnal segítséget kapjanak. Romániában olyan ingyenes telefonvonal működik, amely mindennap 8 és 20 óra között elérhető a szülők és a gyermekek számára egyaránt. A segítővonalak például Svédországban is nagyon népszerűek.

 

Néha a támogatás kell neked is, nekem is

A fejlődés során a kisgyermekkor olyan fontos szakaszt tölt be, amely alapvetően befolyásolja, hogy a gyermek mennyire lesz sikeres az iskolában vagy hogyan állja meg a helyét a munka világában.  A szülők felelőssége ebben alapvető, ahogy az is, hogy fontos, ha ebben a komoly feladatban támogatást kaphatnak vagy segítséget kérhetnek.  A legfontosabb, hogy értsünk egymás nyelvén és harmóniában, egészségben tudjuk nevelni a gyermekeket. A szülők támogatása egy sor olyan tevékenységet jelent, mint az információk nyújtása, támogatás, képzés, tréning, tanácsadás és más lehetőségek vagy szolgáltatások, amelyek arra irányulnak, hogy a szülők megértsék szülői szerepüket és képesek legyenek annak megfelelni. Közös célkitűzés, hogy a gyerekek és fiatalok sikeresebbek legyenek szolgáltatások nyújtásával, amelyek ismereteket, támogatást és akár átképzést nyújtanak a szülőknek. Bár Magyarország le van maradva némiképp, ám bízni kell abban, hogy az európai minta ragadós lesz itthon is. Hiszen mindannyian felelősek vagyunk nemcsak önmagunkért, hanem egymásért is!

 

Tupi Zsófia

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted!