Europeiska Ungdomsportalen
Information och möjligheter för unga i hela Europa.

A testem eszköz. A testem tárgy?

http://www.theartfuldesperado.com/a-life-lesson-by-marina-abramovic-and-ulay/
http://www.theartfuldesperado.com/a-life-lesson-by-marina-abramovic-and-ulay/
Az idei év első Vírus Pszicho Estje a test művészeti megjelenéséről, fel- és kihasználásáról, valamint a szépségről szólt, a bennük rejlő megfoghatatlansággal, lehetőségekkel és veszélyekkel együtt.

A témák változatlanul izgalmasak (viszont egyre összetettebbek, és sajnos kezdik kinőni az időkeretet), a helyszín továbbra is a kolor, az időpont szerda este 8, és a felállás is a régi: két egymást követő előadás, egyenként 30 percben, a végén személyes kérdéseket lehet feltenni az előadóknak, ha sikerül levadászni őket.

 

Performansz – A testem eszköz

Az első 30 percben Beck András művészetkritikusé volt a színpad, aki Marina Abramović művészetét mutatta be, különös hangsúllyal karrierjének nagy fordulópontjára: A művész jelen van című performanszára, amely világhírűvé tette. Végtelenül egyszerű produkciója nem szólt másról, minthogy néhány emelettel a kézzelfogható életművét bemutató kiállítás alatt két és fél hónapig jelen volt, a szó legalapvetőbb értelmében. Heti hat napon, napi 8-10 órán át ült egy széken, és nem mozdult onnan. A kíváncsi közönség tagjai pedig szépen sorban helyet foglalhattak a művésznővel szemben levő széken. Hogy mit csináltak ezek után? Nézték egymást, csendben, ameddig a látogató csak akarta, de legfeljebb a múzeum aznapi zárásáig. Átlagosan 20 percet ült ott egy vendég, amelyért ki tudja, hány órát állt sorba. Abramovic mindeközben szigorúan nem csinált semmit: a napi nyitvatartás alatt nem evett, nem ivott, és nem mozdult el a székéről (sőt, úgy egyáltalán nem nagyon mozgott), így egyéb szükségleteit sem tudta végezni.

 

Ahogy Beck András mondta, mindez óriási fizikai, lelki és szellemi megterhelést jelent, amit csak úgy lehet két és fél hónapon át csinálni, ha a művész mégsincs teljesen jelen. Egyfajta meditatív állapot fenntartása szükséges ahhoz, hogy ezt a passzív monotonitást kibírja és végigcsinálja valaki.

 

Milyen hatást váltott ki?

Nos, azok, akik a művésznővel szemben ülve valami izgalmas történést vártak, vagy éppen azt, hogy valamit megtudjanak róla, minden bizonnyal csalódtak. Mindannyiukra ugyanaz a rezzenéstelen arc nézett vissza, így máshol kellett keresniük a lényeget – önmagukban. Hogyan reagálok egy olyan helyzetben, ami a való életben sosem adódna? Ülök egy mozdulatlan nővel szemben, tőlem tisztes távolságban emberek, nincs csend, de beszélnem a nőhöz nem szabad, legalábbis felesleges, mert válaszolni úgysem fog. De köszönni azért csak kellene … lehet? Az ember tekintetek kereszttüzében kerül egy bizarrul kényelmetlen és ismeretlen helyzetbe, majd kezd vele, amit kezd. Meg kell oldania a saját helyzetét, s eközben tanul újat önmagáról.

 

Mindezt pusztán a saját testét eszközül hívva váltotta ki Abramović, nyakától a lábujja hegyéig lepelszerű ruhába burkolva, tehát aki meztelenséget sejt a siker hátterében, téved. (Igaz, nem túl nagyot, hiszen a művésznőnek a meztelen testet eszközül hívó performansza is volt, jóval korábban.)

 

Szépség – A testem tárgy?

A Vírus Pszicho Est következő 30 perce Oltai Kata művészettörténész-kurátoré volt, aki a szépségről, a női test tárgyiasításáról beszélt, vagy ahogyan ő fogalmazott, témája a „szépségversenyek és egyéb társadalmi fojtások a női testképen” volt.

 

Kata Molnár Csilla, a sokak által ismert, tragikus sorsú fiatal szépségkirálynő példáján keresztül mutatta be, hová fajulhat a női test tárgyiasítása.

 

Talán kevesebben tudják, hogy az 1985-ös szépségkirálynő választás egyik díja nem volt más, minthogy az első három helyezettről életnagyságú szobor készült. A szépségverseny kezdetétől forgatott Szépleányok című dokumentumfilmben a szoborkészítés folyamatát is megörökítették, az erről szóló 10 perces részletet Oltai Kata le is vetítette az előadása alatt.

 

A győztes lányok meztelen testéről vettek gipszlenyomatokat, melyek alapján később elkészültek a szobrok. Ez a szobor készítésének folyamata, nincs mit tenni, azonban az egyetlen meztelen lányt körülvevő 8-10 férfi (a szobrász csapata, ugye), a dokumentumfilmes férfiak, továbbá két, váratlanul megjelent fotós talán egy kicsit már túlzás. Megdöbbentő, visszataszító, de nagyon sokatmondó a szobrász, Pauer Gyula következő mondata, amelyet a szépségkirálynőhöz intéz a filmben:

 

„Ehhez, hogy mindez elkészüljön, nekem meg kell ismerkednem a te egész egyéniségeddel, személyiségeddel, formáiddal, úgyhogy rövidesen arra kerül a sor, hogy megkérlek, hogy vetkőzz le.”

 

A filmben egyébként elhangzik az is, hogy a lányoknak a szobrász ezer forintot fizetett, hogy lenyomatot vehessen a testükről, amelyet végig titokban tartottak, és remélték, sosem derül majd ki, hogyan született a szobor. Ami a két potyautas fotóst illeti, gyanús körülmények között, váratlanul érkeztek, és azzal takaróztak, hogy a fotók dokumentációs célokat szolgálnak majd.

 

Hazugságuk hamarosan lelepleződött, amikor is a lányok kezébe került a Lui című német erotikus magazin, amelyben viszontláthatták magukat, meztelenül a szobrászműhelyben. Nem történt tehát más, mint a fotósok mindenféle beleegyezés nélkül, tudtukon kívül eladták a szoborkészítés alatt kattintott fotókat.

 

Tanulság? Nehéz általános érvényűt megfogalmazni egy ilyen megosztó és érzékeny téma kapcsán, ahol a kizsákmányolók és kizsákmányoltak szélmalomharca talán sosem ér véget. Mindenesetre tegyünk egy próbát: a tested a tiéd, és akármilyen is, a maga nemében gyönyörű. Használd, ahogyan jól esik, jeleníts meg vele, amit szeretnél, közölj általa, kommunikálj vele… egy a fontos: mindig TE dönts róla!

 

Drubina Kamilla

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted.