Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

ProfilKÉPviselet

Egy kép többet mond ezer szónál – unalomig ismételt közhely, mégis előfordul, hogy a közösségi oldalakon közzétett profilkép kiválasztásakor figyelmen kívül hagyjuk. Leendő munkaadók például akaratlanul is képet alkotnak rólunk!

 

Leendő munkaadók például akaratlanul is képet alkotnak rólunk, sőt, akár határozott elképzelést alakítanak ki velünk kapcsolatban egyetlen kép alapján. Mit képvisel rólunk egy kép?

 

Egy felmérés szerint a HR-esek egyötöde utasította már el azért egy jelölt pályázatát, mert olyasmit talált az interneten, ami nem tüntette fel jó fényben a leendő munkatársat. Egyetlen kép és máris nyert vagy épp vesztett ügyünk van. Mindezért nem a HR-esek „vaskalapossága” tehető felelőssé, hanem az evolúció. Egyszerűen kódolva van a génjeinkben, hogy az arc mimikájából, a testtartásból, az öltözködésből akaratlanul levonunk a személyiségre vonatkozó következtetéseket.

 

Idegen igenek és nemek

 

Ezt támasztja alá a Sonoma Állami Egyetem kutatása.  A kutatásban 12 megfigyelőnek kellett 123, általuk nem ismert egyetemistát előre megadott szempontok szerint, fényképek alapján jellemezni. A szempontok között szerepelt az extrovertáltság, szeretetre méltóság, lelkiismeretesség, érzelmi stabilitás, nyitottság, kedvesség, önértékelés, magányosság, vallásosság, és a politikai nézet. Az egyetemistákról két képet készítettek: az egyiken a kutatók állították be őket valamilyen pózba, a másik képen pedig úgy álltak, ahogy kedvük tartotta. Ezután a megfigyelőket két csoportra osztották, az egyik csoportnak az előre beállított, semleges képek alapján kellett az egyetemistákat értékelnie, a másiknak pedig a spontán képek alapján. A semleges póz alapján a megfigyelők csupán két szempont szerint ítéltek helyesen (extrovertáltság és önértékelés). Viszont a spontán, dinamikus non-verbális jeleket is hordozó kép alapján a résztvevők tíz szempontból kilencet ítéltek meg jól (mindet, kivéve a politikai nézetet). Az eredmények alapján belátható, hogy egy fénykép alapján még egy idegen is többet tud rólunk, mint hinnénk.

 

Arcok és arculatok

 

Képeink arculatunk részét képezik. Kialakítanak rólunk egy elképzelést, véleményt, vagyis azt, hogy az emberek mit gondolnak rólunk. Ezt a tudást felhasználva érdemes tudatosan olyan képet kiválasztani, ami valóban azt tükrözi, amit bátran felvállalhatunk. A következő, egyszerű kérdések megválaszolásával könnyen eldönthető, hogy megfelelő képet választottunk-e:

 

1. Egyértelműen látszódom a képen?

 

Ha a válasz nem: A legtöbb ilyen kép bizonytalanságot sugall, aki ilyet választ, nem biztos önmagában. Ha nincs jó okod a rejtőzködésre (pl. foglalkozásod CIA ügynök), érdemes inkább olyan képet választani, amin te látszol.

 

2. Felismerhető vagyok a képen?

 

Ha a válasz nem: Lásd 1. kérdés.

 

3. Kimennél az utcára hétköznap olyan öltözékben, amit a képen viselsz?

 

Ha a válasz nem: Akkor a virtuális térben miért tennéd magad így közszemlére?

 

Ha mindhárom kérdésre igen a válasz, semmi ok az aggodalomra. A profilképünkre ezentúl úgy is tekinthetünk, mint egy eszközre, ami segít abban, hogy mások rólunk alkotott véleményét pozitív irányba tereljük.

 

Pável Luca

Közzétéve: h., 13/01/2014 - 12:44


Tweet Button: 


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!