Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Speakeasy koktélbutik Budapesten

Forrás: Rablóczky András
Forrás: Rablóczky András
Van egy bár Budapesten, amely világszinten is ott van az élmezőnyben: a Boutiq’Bar-t a Drinks International 2012-ben a világ 50 legjobb bárja közé választotta.

Az itallapról kiderül, hogy ez Magyarország első neo-speakeasy bárja, este hatkor nem lehetetlen koktélt reggelizni, a bárosok a legbiztonságosabb férfiak a flörtölésre, és hogy sokkal több féle koktél létezik, mint amennyiről valaha hallottunk.

 

Nagy Zoltán, a Boutiq’Bar egyik tulajdonosa egyetemi évei alatt nyaranta Spanyolországban dolgozott egy szórakozóhelyen, majd az állattenyésztői diploma megszerzése után fél évre Londonba költözött. Tízszer annyit maradt, állattenyésztéssel egy percig sem foglalkozott, azonban több bárban is dolgozott. Amikor 2005-ben hazatért Magyarországra, úgy tervezte, felhagy a vendéglátással, ruhaboltot nyitott. A bolt nem ment, 2008-ban megnyílt helyette a Boutiq’Bar, amely – s ezt a nemzetközi szakmai elismerések is igazolják – mára a világon bárhol megállná a helyét. Zoltánnal beszélgettem tanulásról, alázatról, tapasztalatról és a carpe diem-ről.

 

Hogyan kerültél külföldre?

 

Volt egy haverom, aki dolgozott Spanyolországban egy nyáron. Ő mondta, hogy nagyon jó buli, a következő évben már én is mentem vele, és tényleg az volt.

 

Miként profitáltál ebből?

 

Spanyolország megtanított nyelveket beszélni és a szégyentelenségre. Nagyon fontos ez, hogy szégyen nélkül éljünk, ne essen nehezünkre kérni. Azt vettem észre, hogy nagyon sok ember ott rontja el, hogy megjósolja előre, hogy mit fog mondani az az ember, akitől ő kérni akar bármit, és inkább meg sem próbálja. Pedig mi történhet legrosszabb esetben? Nemleges választ kapunk.

 

Nemrég emlékeztetett egy ismerősöm arra, hogy hogyan is sikerült leállamvizsgáznom. Abban az évben nagyon kevés pénzem volt, mert belekezdtem egy üzleti vállalkozásba, ahonnan végül az akkori üzlettársam lelépett az összes pénzemmel, úgyhogy kölcsön kellett kérnem tizenhétezer forintot, hogy ki tudjak utazni Spanyolországba dolgozni. Onnan küldtem haza pénzt, hogy be tudjam köttetni a diplomamunkámat, aztán egy hétre hazajöttem, leállamvizsgáztam, és mentem is vissza dolgozni.

 

Ami a nyelveket illeti, kezdetleges angoltudással mentem ki, és beszéltem románul is, de az is megkopott már addigra. Elhatároztam, hogy az elkövetkező öt évben megtanulok öt nyelvet. Őszintén szólva, teljesen még én sem hittem el, hogy ezt meg tudom csinálni, de mivel már tettem egy ígéretet magamnak, úgy gondoltam, hogy muszáj teljesíteni – és sikerült is. Ez után költöztem Angliába, hogy megtanuljam jól a nyelvet, és pénzt keressek.

 

Miért jöttél haza?

 

London iszonyatosan gyors, elfáradtam. Az első év után kötelező jelleggel utaztam el háromhavonta valahova, mindegy, hogy hová, csak el Londonból. Amikor hazajöttem, London után úgy éreztem magam Budapesten, mintha most innen Pestről lemennék egy Szeged melletti tanyára.

 

Emellett az ötödik év végére már nagyon sokat fájt a hátam, aminek akkor még nem ismertem az okát, de nem tudtam már miatta felszolgálni, a kivizsgálást és a kezelést pedig odakint nem tudtam volna finanszírozni. Továbbá ne felejtsük el, hogy eredetileg fél évre indultam Angliába. Úgy döntöttünk tehát a kedvesemmel, hogy 4 év és 9 hónap után hazajövünk.

 

Úgy gondoltad, jobb lesz itthon?

 

Úgy gondoltam, hogy itthon kolbászból van a kerítés, hogy öt év alatt rengeteg változás történt. Aztán kiderült, hogy nem változott sok minden, sőt, így „londoni szemmel nézve” még depressziósabbak lettek az emberek.

 

2008-ban elgondolkodtam rajta, hogy visszamegyek, de addigra már megvolt a bár, és annyi pénzt fektettünk bele a társammal, hogy úgy gondoltuk, ha elkezdtük, akkor ezt tovább kell csinálni. Gyakorlatilag előre menekültünk.

 

Úgy tűnik, bevált.

 

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mi volt a titka annak, amit csináltunk, és úgy gondolom, hogy ez a carpe diem. Mindig várunk valami óriási dologra, hogy bekövetkezzen, de óriási dolog nincsen. Az is sok apró dologból áll össze. Nagyon fontos még, hogy ne szabjunk korlátokat magunknak. Sok embernek, ha kitűz egy célt, rögtön az jut eszébe, hogy mi minden jöhet közbe, ami ezt megnehezíti – a kifogások, hogy hogyan nem fog eljutni oda.

 

Miért hoztad létre a Boutiq’Bar-t?

 

Nagyon egyszerű okom volt rá: szerettem volna megmutatni az embereknek, hogy lehet másképp is csinálni. Szerettem volna megmutatni a magyar bárosoknak, hogy az, ami itthon bárként működik, nem az, amilyennek valójában lennie kéne. Az italkínálat nem merül ki abban az öt klasszikus italban, ami mindenhol megtalálható.

 

Miben más a Boutiq’Bar, mint egy átlagos magyar bár?

 

Mi értékesítünk. Mindenkinek, aki elkezd nálam dolgozni, meg kell tanulnia, hogy itt nem kiszolgálunk vagy felszolgálunk, hanem értékesítünk. Értékesítesz a színnel, a fénnyel, a zenével, a kinézeteddel, a beszédeddel, a hanghordozással, a kézmozgással - mindennel értékesítesz. Ez a nagy különbség a mi bárunk és más bárok között.

 

Nagy problémának látom itthon, hogy a legtöbb helyen a személyzeten próbálnak spórolni. Elköltenek több százmillió forintot a belső kialakításra és a dizájnra, de nem hajlandóak rászánni három-négymillió forintot arra, hogy a személyzet kapjon egy olyan tréninget, ami alatt megtanulják, hogyan tegyék minőségivé a bárt a munkájukkal.

 

Te hogyan választod ki a megfelelő alkalmazottakat?

 

Nincs olyan, hogy elsőre kiválasztok valakit. A bár megléte óta tudatosan foglalkozom az emberi pszichével, a mozgáskultúrával, megtanultam, hogy elsőre is nagyon sok mindent meg lehet tudni egy emberről, de tökéletes felismerés nincsen. Az én szememben sokkal értékesebb egy olyan ember, akiben van alázat, de szakmailag nem tud semmit, mint egy olyan, akiben nincsen alázat, de mindent tud. Huszonöt-harminc éves korban nagyon nehéz valakit alázatra tanítani, mert minden ilyen törekvést személyes sértésnek vesz. Visszamenni az alapokhoz, és pótolni a hiányosságokat - a legtöbb ember ezt visszalépésnek tekinti.

 

A Boutiq’Bar-ban például egy új alkalmazott sem kezd azonnal a bárban. Mindegy, hol és mennyit dolgozott előtte, nálunk nulláról indul. Az csak rajta múlik, hogy milyen gyorsan tanul és illeszkedik be, de ez időbe telik.

 

Sokan keresnek meg, akik hallották, hogy a Boutiq’Bar milyen színvonalas hely, és nálad szeretnének dolgozni?

 

Az a baj, hogy nagyon rossz a reputációm, ami részben tudatos, részben nem az. Tudatos abból a szempontból, hogy mint ahogy azt már említettem, nagyon kevés szégyenérzetem van, így mindenkinek elmondom a véleményem arról, amit produkál. A legtöbb ember ezzel nem hajlandó szembenézni. Amikor valaki úgy jön ide, hogy ő egy szupersztár bármixer, én pedig három mondattal rávilágítok arra, hogy lehet, hogy a három éves kislányom is tud olyan italt keverni, mint ő, akkor az többnyire nagyon rosszul csapódik le.

 

Ha valaki jól fogadja a kritikát, és nyitott a fejlődésre, kap esélyt?

 

Természetesen.

 

Visszanézve lehet sodródásnak nevezni azt az utat, amin idáig eljutottál, vagy volt benne tudatosság is?

 

Úgy gondolom, hogy adott helyzetben az ember mindig tudatosan dönt. A tudatosságnak része az is, hogy rájöjj, nem kell, hogy mindenkinek megfelelj. Nem is lehetséges, a fontos az, hogy te magad légy elégedett azzal, amit elértél.

 

Nagyon fontos pont volt az életemben az is, amikor rájöttem, hogy visszatekintve nincsen bennem megbánás. Az ember az esetek 90 százalékában helyesen próbál dönteni, és ha nem is racionálisan, de hozunk egy döntést – ez az adott helyzetben a legoptimálisabb döntés. Mérlegelsz pro és kontra, kiválasztasz egy utat, amelyen elindulsz. Lehet, hogy tíz év múlva kiderül, hogy ez nem a jó út volt, de ha visszamész ugyanabba a döntési pozícióba, ugyanolyan feltételek mellett, ugyanannyi tudással, ugyanannyi tapasztalattal ugyanazt az esélyt választod, mert nem tudsz magad ellen dönteni. Ebből kifolyólag én nem bánok meg semmit.

 

Ha adhatok egy tanácsot, ami szerintem nagyon fontos, akárki akármibe is kezd: próbáld meg megérteni magad. Próbáld meg megismerni, elfogadni és megszeretni magad, és ha ez sikerül, akkor mindegy, mi történik, ragyogni fog a világ.

 

Drubina Kamilla

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted.

Közzétéve: sze., 23/04/2014 - 21:20


Tweet Button: 

New!


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!

Kapcsolódó linkek