Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Ezernyi lehetőség várt minket a HVG Állásbörzén

Kicsivel több, mint egy hete több ezren látogatták meg a Syma Rendezvényközpont őszi börzéjét, ahol a fejvadász cégek mellett az oktatás és a szórakozás is helyet kapott.

Csütörtök délelőtt, Puskás Ferenc Stadion metrómegálló. A szerelvény dugig öltönyös fiatalemberekkel, kosztümös kisasszonyokkal. Egyesek kezében dosszié – tömve önéletrajzzal; mások az üdítőjüket vagy kávéjukat szorongatják. Ha nem tudnám, hogy állásbörze van a Symában, könnyen hihetném, hogy valami céges összejövetelbe csöppentem bele.

 

Alig hogy beléptem a főbejáraton, ezernyi pult fogadott. Regisztrálni lehet, be-checkolni, infókat kérni, mappát bezsebelni. Már ez is izgalmas, ám a lényeg a csarnokon belül van: több, mint 140 céggel találkozhatunk a karriervásáron!

 

Ugyanis: a HVG Állásbörze Magyarország legjelentősebb karrier rendezvénye, amely évente két alkalommal (tavasszal és ősszel) kerül megrendezésre. A karriervásáron legfőképpen informatikai, mérnöki, gazdasági és elsősorban csak nyelvtudást igénylő pozíciókat kínálnak, míg a tanulni vágyók számos képzés és továbbképzés között válogathatnak. Éppen ezért a tavaszi és őszi börzére diákokat, pályakezdőket, tapasztalt szakembereket és vezető pozíciót keresőket egyaránt várnak. Az érdeklődők karrierépítést segítő programokon, előadásokon és ingyenes, személyes tanácsadásokon is részt vehetnek.

 

Karrier és tanulási lehetőségek

A számos szakmai és tanulási lehetőség mellett az önkéntesség előnyeivel és a külföldi önkéntes projektekkel is megismerkedhettek a szeptember 24-25-én a HVG Állásbörzére látogató fiatalok! Az Erasmus+ standon nem csak, hogy volt önkéntesekkel találkozhattak, de a kerekasztal beszélgetéseken keresztül meg is ismerhették, milyen előnyökkel jár egy-egy külföldön eltöltött önkéntes év a hazai álláskeresésben!

 

Az én szerepem is itt jelent meg: a csütörtöki kerekasztal beszélgetés folyamán a „Mennyit ér a nemzetközi tapasztalat a munkaerőpiacon?” témát jártuk körbe. Célunk az volt, hogy megmutassuk a nemzetközi mobilitási programok során szerezhető kompetenciák érvényesíthetőségét, használhatóságát a munkaerőpiacon – mind a munkavállalói, mind a foglalkoztatói oldal nézőpontjából. A beszélgetés során szó volt az EU tanulási célú mobilitási programjairól – kifejezetten az Európai Önkéntes Szolgálatról (EVS) és bemutattuk a volt EVS-esek munkaerőpiaci érvényesülését felmérő kutatás eredményeit is.

 

Jó, ha van nemzetközi tapasztalatunk!

A Karvalits Ivett (NCSSZI) által moderált beszélgetésben Filep Krisztina segítségével emeltük ki, mennyire sokat tanultunk az önkéntes időnk alatt és ezeket a kompetenciákat miképpen tudtuk itthon hasznosítani. Szinte valamennyi munkahelyen pozitívan fogadják a nyitottságot, melyet egy-egy EVS önkéntes projekt alatt szívhatunk magunkba, de az élő és aktív idegen nyelvismeret, a talpraesettség is egyértelművé válik, ha a külföldi életünkről beszélünk. Illetve komolyabban is vesznek minket, hiszen az élettapasztalat és a „kibújunk a mama szoknyája alól” életvitel elengedhetetlen egy-egy pozíció betöltésekor.

 

Elhelyezkedés az EVS után

Szó volt arról is, hogy mindketten az EVS önkéntességnek köszönhetően szinte azonnal állást kaptunk idehaza, és bár teljesen más területen tevékenykedtünk korábban, valamennyien a civil szférában helyezkedtünk el.

 

A beszélgetésben szót kapott az Erasmus+ Ifjúsági Programiroda programkoordinátora, Szőke Zsófia is, aki az EVS önkéntesség szakmai oldalát ismertette, valamint Göndör Nóra, HR szakember (Humanbridge) is, aki az EVS-t megjárt álláskeresők lehetőségeit ismertette.

 

Nóra úgy látja, bár az EVS kiemelten nagy állomás a fiatalok életében, sokan az álláskeresésnél mégis csak egy-két mondatban, valahol a lap alján említik meg. Pedig a külföldi tapasztalat még akkor is előnyben részesítheti a pályázót, ha a kint ellátott tevékenységünk nem közvetlenül áll összhangban a megpályázott munkakörrel.

 

Ezt erősítette meg Töviskes Imre, a Human-Net Alapítvány tanácsadója is: valamennyi külföldi tapasztalat jobb helyzetbe hoz a versenytársakkal szemben, éppen ezért kiemelten fontos minél nagyobb hangsúlyt fektetni rá. Az önéletrajz mellett persze érdemes mellékelni az Europass igazolványunkat is, melyben a megszerzett kompetenciánkat emelhetjük ki – és amolyan ajánlásként is felhasználhatjuk!

 

Aki most lemaradt, ne búsuljon, tavasszal jön a következő karriervadászat!

 

Fülep Bálint

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted.

Közzétéve: sze., 08/10/2014 - 15:52


Tweet Button: 

Kapcsolódó linkek


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!