Den Europæiske Ungdomsportal
Information og muligheder for unge i hele Europa.

A múlt nem visz közelebb a jövőhöz

Amikor a jövőt firtatjuk, a múltba nyúlunk vissza. Ha a tegnapi tudásunkkal próbáljuk kifürkészni a holnapot, még sikerrel járhatunk, de így van ez akkor is, ha a 10 vagy 100 éves jövőt próbáljuk megjósolni? Láthatunk-e tovább a holnapnál?

A szerdánként megrendezésre kerülő Vírus Pszicho estek november 19-i eseményén Mányai Csaba marketing tanácsadó, a TEDxDanubia főszervezője tartott előadást Jövő fittség címmel.

 

Az előadás első perceiben elhangzott történettel már meg is kaptuk a választ a fentebbi kérdésre: érdemes-e a régi tudásra és tapasztalatokra támaszkodva kísérletet tenni a jövő megjóslására?

 

Gyorsan lőjük le a poént: nem. Valójában azonban a történet maga sokkal többet ér, mint a válasz, amit megkapunk általa. Íme:

 

„Az 1860-as években összehívtak egy csapat szakértőt, hogy megvitassák New York városának jövőjét. Elemeztek, vizsgálódtak, végül pedig külön-külön egyhangú következtetésre jutottak: 100 év múlva New York városa nem létezhet már. Arra jutottak ugyanis, hogy amennyiben a népesség abban az ütemben növekszik tovább, ahogyan addig, akkor 100 év múlva már annyian fognak lakni New Yorkban, hogy csak a belső közlekedés megoldásához több mint 6 millió lóra lesz szükség. 6 millió ló pedig annyi trágyát termel majd, amennyibe a város lakossága gyakorlatilag bele fog fulladni.”

 

Így tehát – az 1860-as évek tudása alapján – New York ma már nem létezne. Lám-lám, a Big Apple mégis virágzik, sikerült kibekkelni a lótrágya-problémát néhány gurulós járgánnyal. Hogy a történet maga igaz-e, nem tudom, de azt hiszem, van elég szemléletes ahhoz, hogy kezdhessük kapizsgálni a dolgok lényegét.

 

Több, mint 150 évvel később ugyanis hasonló kihívásokkal nézünk szembe, amikor a jövőt próbáljuk kifürkészni: nem tudjuk, amit tudni fogunk, így azt sem tudjuk, hogy mi lesz.

 

Jelenünk – az exponencialitás és a komplexitás kora

 

Napjainkban a változás eszelően gyors (üteme exponenciálisan nő) és egyre komplexebb – ez az a két tényező, amely miatt fel sem tudjuk fogni, mi várhat ránk a jövőben. Szinte szemvillanásnyi idő alatt születnek új, bonyolult találmányok, amiket még nem tudunk megérteni, mivel az évszázadok alatt megszerzett tudás keretei között gondolkodunk – ezt a korlátot séma fogságnak nevezik.

 

Létezik egy idevágó szakkifejezés: a VUCA, amely a volatility, uncertainty, complexity, és az ambiguity (magyarul: illékonyság, bizonytalanság, komplexitás, megfoghatatlanság) szavak kezdőbetűiből összeálló mozaikszó. Az üzleti élet az amerikai vadászati szakzsargonból emelte át és kezdte használni a kifejezést arra, ahogyan a jövőt, a világot látjuk, ha múltbéli sémákra próbálunk támaszkodni. „A kérdés persze az, hogy ez jó, vagy rossz? A válasz pedig az, hogy igen.” – ahogy Mányai Csaba fogalmazott, mármint a régi sémákhoz való ragaszkodást illetően. A viccet félretéve, Mányai szerint mintafelismerő gépekként funkcionálunk: nem a valóságot látjuk, hanem a megtanult, ránk hagyományozott szűrőkön keresztül érzékeljük és értelmezzük a világot. Ennek mély, evolúciós okai vannak – egy példa kedvéért utazzunk vissza az időben!

 

„Valaki sétál a szavannán, hall valamit. Felismeri a mintát, valószínűleg egy kardfogú tigrist hall – vagy nem. Következik a mérlegelés. Ha azt feltételezi, hogy ez egy tigris, és félreugrik, abból nem származik túl nagy baj, legfeljebb feleslegesen ugrott. Ellenben ha azt gondolja, hogy nem tigris, de téved, akkor valószínűleg az volt az utolsó tévedés az életében. Ezért biztonságosabb rászokni arra, hogy minden mintáról feltételezzük, hogy igaz – hosszú távon így jobban járunk: túlélünk.”

 

Így lettünk a sémák foglyai, ami egy biztonságos, de rugalmatlan életvitelt eredményez. Ezzel azonban a jövőt megjósolni nem lehet. Persze másképp sem, viszont helyette megtanulhatunk jól reagálni a váratlan kihívásokra. Ez a jövő fittség. Amikor a jövő kiszámíthatatlan, ködös, veszélyesnek tűnő háborgó tengerén ahelyett, hogy belefulladnánk, szörfdeszkára állunk, és meglovagoljuk a hullámokat.

 

Egy jó sztorival mindent el lehet adni – a keretek átrendezésének ereje

 

A kontextusnak kiemelkedő szerepe van az észlelésben, az értelmezésben és a kommunikációban. Annál, amiről beszélünk, sokkal fontosabb, az, ahogyan beszélünk róla és amit mondunk róla. Mert igazából a dolgok az által nyernek értelmet, hogy milyen történetet mesélünk köréjük. Önmagukban nem sokat érnek, a köréjük épített sztori teszi őket értékessé. Mernünk kell ezeket a kontextusokat, ezeket a sémákat, kereteket kibillenteni a sarkaikból, fejjel lefelé fordítani – másképp, rugalmasan értelmezni őket. Mányai Csaba előadása a történetek előadása volt, jöjjön hát egy harmadik sztori példaként, a múltból. XVIII. század, Nagy Frigyes és a krumpli esete.

 

„Hogyan terjedt el a krumpli? Abban az időben jellemzőek voltak az éhínségek, így nagyon jól jött, hogy a búza mellett megjelent a krumpli, mint alapvető élelmiszer. Az azonban egy új, ismeretlen zöldség volt – színtelen, szagtalan, a föld alatt terem. Ki bízik benne?


A XVIII. századi Poroszországban embereket végeztek ki, mert visszautasították a termesztését. Nagy Frigyes tehát egy zseniális húzással császári növénynek nyilvánította a krumplit. Csak a császári család fogyaszthatta, a császári veteményesben volt termelhető, és őrök őrizték. Titkos szabályok szerint – hogy mégse őrizzék annyira. Ugyanis ha volt egy hüvelykujjszabály a XVIII. századi porosz paraszt életében, az az volt, hogy amit érdemes őrizni, azt érdemes el is lopni. Így hát pillanatokon belül létrejött egy underground krumplitermesztő mozgalom – így terjedt el a krumpli Poroszországban.”

 

A jövő felé félúton

 

A gépszerű logika lineáris, és kauzalitáson alapuló módon próbálja feldolgozni és megérteni a világot. Ez azonban arra a változási ütemre, és arra a komplexitásra, ami a mai világunkban jellemző, már nem megfelelő módszer. Ma már a világ, amelyet behálóz az internet, minden pontja minden pontjával összeköttetésben áll, sokkal inkább hasonlít egy organikus rendszerre, mint egy gépiesítettre.

 

Hogyan hatok másokra? Mit képviselek? Milyen újat tudok hozni a világba, hogyan tudom megújítani a szakterületem? Miben hiszek? Milyen értékekkel tudok hozzájárulni a világhoz? Ezeket a kérdéseket kell feltennünk magunknak.

 

„A legáltalánosabb séma, amely mindannyiunkban rögzült, talán az, hogy a kérdés arra való, hogy tudáshoz vezessen. De valójában abban a világban, ami felé tartunk, ez fordítva igaz. A tudás arra való, hogy jól tudjunk kérdezni. Mert nem lesz meg a válasz. De a tudásra lehet építeni, hogy utána okosan tudjunk hibázni, kérdezni és felfedezni – mindez pedig gyorsan el tud vezetni a jó megoldáshoz.” Szóval: vidám szörfözést mindenkinek!

 

Drubina Kamilla

 

A kép forrása: seier+seier oldala

 

A cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook-oldalán kommentelheted.

Offentliggjort: Tor, 27/11/2014 - 22:12


Tweet Button: 

Links


Info for young people in the western balkans

Har du brug for hjælp rådgivning fra en ekspert?

Spørg os!