Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Idén ezek az OKJ-s képzések a legnépszerűbbek

Régóta a pénzügyi terület a legnépszerűbb az OKJ-s képzések körében, de sokan választják a fizikai kurzusokat is. Nézzük, hogy tavaly melyek voltak a legnépszerűbb képzések, és mit érdemes tudni erről a képzési formáról.

A Perfekt Zrt. felnőttképzéssel foglalkozik, és évről-évre összeállít egy listát, ami a 10 legnépszerűbb OKJ-s képzést tartalmazza. A listán továbbra is a pénzügyi képzések vannak többségben, és a listavezető képzések is ezt a területet képviselik.Évek óta listavezető például a társadalombiztosítási ügyintéző, viszont a második helyen változás történt a korábbi évek felméréseihez képest. A 2015-ös évben ugyanis még a vállalkozási mérlegképes könyvelő képzés állt a dobogó második fokán, 2016-ban azonban már csak a negyedik helyet foglalja el. Így idén a lista második és harmadik helyezettjei a bérügyintézői és pénzügyi-számviteli ügyintéző képzések lettek.

 

Ötödik helyezett a sportedző képzés, ami öt éve még sehol nem volt ezen a listán. Hatodik az IFRS mérlegképes könyvelő, melyet a targoncavezető, az adótanácsadó és az államháztartási mérlegképes könyvelő követ. A lista végét a népszerűségét egyre vesztő pénztárkezelő és valutapénztáros zárja.

 

Amit az OKJ-s képzésekről tudni kell

 

Az OKJ-s képzés annak lehet jó választás, akit nem vettek fel az egyetemre vagy a főiskolára, esetleg már rendelkezik diplomával, de pályamosósításon töri a fejét. A felmérésből az is kiderül, hogy a felnőttképzésben részt vevők kétharmada leginkább a 25-44 évesek korcsoportjából kerül ki, illetve sokan jelentkeznek még a 15-24 éves korosztályból is. Az éves felmérés szerint 2016-ban nőtt azoknak a száma, akik főiskolai végzettségük mellé választják ezt a képzési formát.

 

Az OKJ-s képzések a pár hónapostól elkezdve egészen két évesek is lehetnek, ez utóbbiak is egyre közkedveltebbek. Az állam 2015 óta lehetővé teszi, hogy nem csak egy, hanem két szakmát is szerezhessünk ingyen. 26 éves kor alatt az első képzés nappali munkarendben ingyen elvégezhető, míg a második képzés már általában csak esti tagozaton kezdhető el. Azok, akik már betöltötték a 26. életévüket, és még nem végeztek OKJ-képzést, csak és kizárólag esti, levelező vagy távoktatásos formában tanulhatnak.

 

Az OKJ-s képzés nem összekeverendő a felsőoktatási szakképzéssel, amelyet egyetemeken és főiskolákon lehet már csak elvégezni, és ezekre ugyanúgy kell jelentkezni, mint a diplomát adó képzési területekre.

 

Bár az első két OKJ-s képzés ingyenes, azért itt is felmerülnek rejtett költségek; sok iskola kér például egy egyszeri működési támogatást, ami körülbelül 20-50 ezer forint között mozog. Van olyan iskola, ahol a tankönyvekért kell fizetni, esetleg egyénileg kell beszerezni azokat, illetve a tanuláshoz szükséges eszközöket is. De lehetnek különeljárási vagy vizsgadíjak is, amit sikeres vagy sikertelen vizsga esetén kell megfizetni.

 

Így válaszd ki a megfelelő sulit!

 

Szakmát szerezni több szempontból is érdemes, például segítségével eldöntheted, hogy milyen irányban szeretnél továbbtanulni, tapasztalatot szerezhetsz, sőt még akár plusz pontokhoz is juthatsz az egyetemi felvételi előtt. Amennyiben a plusz pontokra pályázol, akkor tudnod kell, hogy csak szakirányos képzés számít bele a felvételibe, illetve ha a bizonyítványod 54-es vagy 55-ös szakmaszámú szakképesítésről szól. Ezzel kapcsolatos további információt a Felvi.hu-n olvashatsz.

 

A szakmaválasztáshoz a melyiktanfolyam.hu oldalon kaphatsz segítséget. Az oldalon a képzési területeken található szakmákról olvashatsz bővebb tájékoztatást. Ha már tudod, hogy mit szeretnél tanulni, de még nem tudod, hogy hol, akkor a melyiksuli.hu oldalán tudod összehasonlítani a képzést indító iskolákat.

 

Fontos számodra, hogy olyan szakmád legyen, amellyel könnyen el tudsz helyezkedni? Akkor érdemes körülnézned a hiánypótló szakmák háza táján. Ezeknek a szakmáknak a listáját minden évben a megyei fejlesztési és képzési bizottságok állítják össze, a 2017/2018-as évi listát ide kattintva tudod megnézni.  

 

Ezek a képzések indulnak ingyenesen

 

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján a képzési jegyzékben tudod megnézni, hogy egy adott képzés milyen formában indul. Amennyiben betöltötted a korhatárt (26. életév) vagy ez lesz a második OKJ-képzésed, akkor az E (esti), L (levelező) és T (távoktatás) jelzésű képzések között érdemes kutakodnod. A TK jelzés pedig az iskolarendszeren kívüli, tanfolyami képzéseket jelöli. Ebben a jegyzékben az iskolák sajnos nincsenek feltüntetve, így az ingyenes képzésekre szintén a NIVE oldalán lévő kereső segítségével tudsz rákeresni.

 

Serestyén Sára

Közzétéve: k., 25/04/2017 - 17:14


Tweet Button: 

New!


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!