Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

„Rossz ötlet nem létezik!”

Szalóki Viktor mindennapi élete nem hasonlít egy átlagos fiataléhoz.Tagja több szervezetnek, munkacsoportnak, és gimnáziumának önkormányzatát is képviseli. Ismerd meg tevékenységét, amelyből inspirációt meríthetsz!

A 18 éves veszprémi fiú tagja a Nemzeti Ifjúsági Tanács Nemzetközi Munkacsoportjának, országos diákparlamenti képviselő, és ő a Vetési Albert Gimnázium diákönkormányzatának elnöke. A Lélektér Alapítvány nemzetközi kapcsolattartójaként is tevékenykedik, de dolgozott a Veszprémi Diák-és Ifjúsági Önkormányzat elnökeként is. Az őnevéhez fűződik a Veszprémi Középiskolás Liga (VKL) is.

 

Kérlek, meséld el, mi pontosan a VKL?

 

A Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat (VEDIÖK) a 2014/2015-ös tanév kiemelt projektje. A VKL a Veszprémi Középiskolás Liga rövidítése. A liga egy egyedülálló versenysorozat, amelyben 10 középiskola (8 veszprémi és 2 Veszprém környéki) mérte össze tudását egy tanéven keresztül. Minden egyes versenyszám után az iskolák pontokat kaptak a helyezéstől függően, és ez alakította a tabellát.

 

 A 12 versenyszám alatt összesen több, mint 350 fiatal vett részt a rendezvénysorozaton. A cél az volt, hogy mindenki megtalálja a saját versenyét, amelyben képviselni tudja saját iskoláját, és ezért próbáltuk a legérdekesebb, kevésbé hétköznapi versenyszámokat összerakni (slam Poetry, Halloween futás, zenekarok háborúja stb.)

 

Mi adta az ötletet?

 

Maga az ötletgazda és a Liga megálmodója én vagyok. Az ötletet két forrásból merítettem, az egyik az Ameriaki Ivy League (Borostyán Liga), míg a másik az ismert Harry Potter könyvekben zajló házak közötti verseny volt.

 

Mi motivált a megvalósításban?

 

A legfőbb motiváció, hogy egy új dolgot, értéket hozzunk létre, hisz ilyen széleskörű versenysorozatra középiskolák között még nem volt példa. Emellett természetesen az ifjúsági önkormányzatnak is egy hatalmas kihívás volt, és ez még inkább motiválta az egész szervezői stábot.

 

Kik segítették a folyamatot?

 

A Liga szervezésében és lebonyolításában nagyon sokan részt vettek. Volt egy szűk stáb, akikkel összeraktuk a programokat, majd önkéntesek segítettek megvalósítani a rendezvényeket. Sokat köszönhetünk: dr. Bagladi Orsolyának, a Pannon Egyetem oktatójának, aki nélkül mindez nem valósulhatott volna meg, a városi önkormányzatnak, és a helyi civil szervezeteknek.

 

Mire vagy a legbüszkébb?

 

Talán a legfontosabb és a legnagyobb siker számunkra, hogy nagyon sok akadályt leküzdve megvalósítottuk ezt a rendezvénysorozatot. Számos új barátság született a Liga alatt, és megannyi kialakuló kapcsolat vette kezdetét. A legbüszkébbek arra lehetünk, hogy az év során több ifjúsági találkozón bemutathattuk a Ligát, és nagyon nagy érdeklődés érkezett más településektől. Úgy érezzük, értéket teremtettünk a városnak.

 

Lesz Liga jövőre is?

 

Habár én idén júniusban lemondtam a VEDIÖK elnöki pozíciójáról, a Liga mindig is egy fontos program marad számomra! A VEDIÖK mindenkori elnökének a feladata, hogy eldöntse, megrendezi-e a jövőben is a Ligát. A város vezetése és a fiatalok is nyitottak rá.

 

Mik a terveid a jövőre nézve?

 

Természetesen a tanulás! Jelen pillanatban a negyedik évemet fogom kezdeni egy veszprémi gimnáziumban. Azonban a tanulás mellett az ifjúságpolitika, az oktatás és a fiatalok helyzete sem szorul háttérbe. Jelenleg tagja vagyok a Nemzeti Ifjúsági Tanács Nemzetközi Munkacsoportjának, illetve egy helyi alapítványnál, a Lélektér Alapítványnál töltöm be a nemzetközi kapcsolattartói feladatkört. Mindkettő nagyon fontos számomra, mind az, hogy nemzetközi szinten képviseljem a magyar fiatalokat a NIT által, mind az, hogy a veszprémi ifjúságot segítsem a tőlem telhető legmagasabb szinten.

 

A középiskola után nemzetközi tanulmányok szakra szeretnék tovább menni.

 

De tudom, hogy az élet minden területén csak úgy tudok előrébb lépni, ha cselekszem, és nem a múltban elért eredményekkel hitegetem magam.

 

Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik szeretnék megvalósítani az álmaikat? Hogy kezdjenek hozzá? Mi kell hozzá?

 

Az első és legfontosabb, hogy nincs lehetetlen! Igenis addig kell küzdeni, addig kell csinálni, amíg meg nem tudjuk valósítani az álmainkat. Rossz ötlet nem létezik! Néha a legfurcsább, legbizarrabb dolgokból valósulnak meg a legsikeresebb projektek! Fiatalok vagyunk, tele vagyunk kreatív, jobbnál jobb ötletekkel, amik csak arra várnak, hogy megvalósítsuk őket!

 

Mi vagyunk a jövő!

 

Holczer Mónika

 

A cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook-oldalán kommentelheted.

Közzétéve: szo., 22/08/2015 - 00:19


Tweet Button: 

New!


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!

Kapcsolódó linkek