Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Ismerd meg az ENSZ Ifjúsági világjelentését a fiatalok részvételéről

A jelentés a fiatalok részvételét vizsgálja a gazdasági, a politikai és a közösségi életben.

A jelentés információkat tartalmaz a fiatalok politikai, gazdasági és közösségi szerepvállalásáról, valamint szakértői tanulmányokat tesz közzé annak érdekében, hogy a fiatal részvételét minél teljesebb mértékben és minél több szempontból bemutassa.

 

A jelentést olvasva feltehetjük a kérdést, vajon mennyire látható is a fiatalok közéleti szerepvállalása? Miért van ez? Az érdeklődés vagy a lehetőségek hiánya az oka? 


Az ifjúsági részvétel kapcsán új perspektívákat és innovatív ötleteket is feltáró riport egyszersmind lendületet is kíván adni, és eszközként szolgálni a fiatalok és a döntéshozók közötti párbeszédhez, együttműködéshez és cselekvéshez. Segítséget nyújthat az érdeklődés hiányából eredő problémák megoldásához azáltal, hogy arra szólít fel, hogy az oktatás, nevelés és az ifjúsági munka révén minél korábban legyen lehetőségük a fiataloknak a részvételre, valamint saját ötleteik, kezdeményezéseik megvalósítására.

 

A jelentés itt olvasható:
Ifjúsági világjelentés a fiatalok társadalmi részvételéről
Összefoglaló tanulmány 

Közzétéve: p., 29/07/2016 - 13:44


Tweet Button: 


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!