Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Hazatértek a külföldre vágyott fiataljaink

EVS live!

Az Európai Önkéntes Szolgálatból visszatért fiatalokkal és az Erasmus+ nyújtotta lehetőségekkel találkozhattak a Kockába látogatók az év végi EVS-live!-on!

A 2014-es december sem telhetett el anélkül, hogy ne szervezte volna meg az NCSSZI Erasmus+ Ifjúsági Programiroda soron következő ifjúsági rendezvényét – az EVS live!-ot. A hazánkból a nagyvilág felfedezésére vállalkozó, ám azóta hazatért fiatalok a program nulladik, szakmai napján tapasztalatokat cseréltek és bemutatták egymásnak, ki milyen önkéntes projektben vett rész, majd másnap a Kocka várta az ifjúságra- és a külföldi lehetőségekre nyitott vendégeit.

 

Amerikából jöttem…

Pontosabban, ha onnan idén éppen nem is, Európát és Ázsiát szép számmal megjárt ex-EVS önkéntesek találkoztak a decemberi lezáró rendezvényen. A Fortuna Hajón szervezett program célja az volt, hogy a legalább 2 hónapot, maximum egy évet külföldön önkénteskedő fiatalok még egy kapcsolódási pontot kapjanak és élményeik prezentálásán keresztül dolgozzák fel a hazánktól távol töltött időt. A Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) Erasmus+ Ifjúsági Programiroda munkatársa, Szőke Zsófia kiemelte: „A magyar nemzeti irodának nagyon fontos, hogy a megszerzett tudást az élet későbbi szakaszában is fel tudjuk használni. Ezt segíti elő ez a találkozó is.”

 

Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) lehetősége még a korábbi Fiatalok Lendületben Program (FLP) idején kezdett a köztudatba robbanni. A külföldi önkéntesség célja, hogy azon 17-30 év közötti fiatalok, akik nyitottak a világra, kalandra vágynak és égnek a tudásvágytól, hazájuktól pár (ezer) kilométerre ismerkedhessenek meg a nem formális tanulás módszereivel, bekapcsolódhassanak külföldi szervezetek mindennapjaiba, kapcsolatokat építsenek ki és olyan kompetencia fejlődésen vegyenek részt, melyre a hazai környezetben nem, vagy csak nagyon lassú folyamattal tehetnének szert.

 

Az EVS live!-on került bemutatásra az Egy perc EVS animációs film is, amelyet Drienyovszki Eszter, volt EVS önkéntes, grafikus  készített, saját portugál EVS-e alatt szerzett élményei alapján.

 

Egy perc EVS

Video Description: 

A Kockát elfoglalták a „nem kockák”

A kétnapos rendezvény csúcspontja a december 14-én megszervezett EVS live! volt. A bárki által szabadon látogatható ingyenes rendezvényen  az Európai Önkéntes Szolgálat, az Erasmus+ program lehetőségei, és általában a nemzetközi mobilitás népszerűsítése kapta a főszerepet. A TEDD+ inspirációk etap során az Erasmus+ programban megvalósult izgalmas nemzetközi ifjúsági kezdeményezések, sikeres fiatal vállalkozók, volt EVS önkéntesek személyes sikertörténetei kerültek terítékre.

 

A 7 perces előadások folyamán hat inspiráló történettel ismerkedhettek meg a rendezvényre látogatók. A tematikusan felépített TEDD+ programban Preszeller Dóra által szó volt arról, mekkora kaland az EVS önkéntesség és mindez mennyiben tudja segíteni a fiatalt a sikeres elhelyezkedésben; megismerkedhettünk a  „Dizájn és aktivizmus Európa fenekén” szülőanyjával, Drienyovszki Eszterrel; vagy éppenséggel egy igazi siker sztori: a Hard Body Hang márka kialakulásának folyamatába pillanthattunk bele Csepregi Szabolcs jóvoltából. Szó volt a Tatai Önkormányzat aktív nemzetközi együttműködésének megvalósításáról is, amiért a város tavaly Európa díjat kapott az európai egységet erősítő nemzetközi kapcsolatok elismeréseként. A „Velünk változhat a világ” előadói Osgyáni Zsuzsanna, Kollár Martina és Márkus Bence volt; valamint egy, a zsűri által kimagasló művészeti teljesítménynek tartott filmsorozattal is találkozhattunk. Az Északi Támpont Egyesület Álomgyár - Álmok nélkül nincs valóság című projektjében készült filmsorozat alkotói, Tóth Bálint és Cibulya Nikol egyértelműen kiérdemelték a példa előadói szerepét.

 

Patai Krisztina (Randstad Hungary) arról mesélt, mit ér a nemzetközi tapasztalat a munkaerő-piacon és hogyan tűnhet ki egy-egy fiatal a tömegből és hogyan érvényesülhet a nagyvilágban. Krisztina elmondta, hogy manapság a szofisztikáltabb nyelvtudás mindenképpen előnyt jelent: az állások közel 80%-ánál alap az angol ismerete ezért eleve olyan pályakezdők vannak előnyben, akik legalább 2, de inkább 3 nyelven is meg tudnak szólalni. Ezen kompetenciák (azaz a többnyelvűség) leginkább a külföldön eltöltött évek alatt fejlődhet, hiszen nem ritka, hogy például Barcelonában a lakóközösség egymással angolul beszél, ám az utcán katalánul kell megszólalnunk, dolgozni viszont spanyol nyelven fogunk.

 

Összességében a külföldön szerzett tapasztalat mindenképpen előnnyel jár a munkaerőpiacon, hiszen a munkáltatók gyakorta a bátor, élettapasztalattal rendelkező munkatársakat keresik.

 

Kávé, szövegelés, kapcsolatépítés

Az EVS live! kiemelt célja volt a kapcsolatépítés is. A Kocka modern belsőépítészeti bravúrjai kimondottan jó meetup helyszíneket biztosítottak, ahol egy kávéval, üdítővel a kezünkben szabadon csatlakozhattunk egy-egy asztalhoz, eszmét – és persze elérhetőségeket - cserélhettünk, majd haladhattunk tovább egy másik asztaltársasághoz, egy másik témához.

 

Az inspiratív meetingek (rövid találkozók) után nagyszerű Szeder koncert várta a közel kétszáz fős résztvevői gárdát.

 

Természetesen idén is lesz EVS-Live! – találkozunk decemberben!

 

Fülep Bálint

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted.

Közzétéve: h., 26/01/2015 - 10:02


Tweet Button: 

New!


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!

Kapcsolódó linkek