Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

„Egy különc srác feljegyzései” Interjú a Hipster c. könyv szerzőjével

Egy fiatal szerző, akinek eddig két könyve megjelent, de még mindig nem áll meg, a folytatást tervezi. Emellett részt vesz művészeti témájú Erasmus+ projektek szervezésében is. Bódi Péterrel a Hipster című regénye kapcsán beszélgettem.

Amikor először a kezembe vettem Bódi Péter könyvét, azt hittem, egy komolytalan, örökké lázadozó fiatal srác történetét fogom olvasni, tele szlengekkel és a világ iránti gyűlölettel. Nos, tévedtem, méghozzá hatalmasat. Ez a könyv ugyanis valami olyat ad, ami nem sok hasonló műről mondható el: nemcsak hiteles, húsbavágóan aktuális is. Olyan, mintha erővel kellene szétfeszítened a szemhéjadat, hogy befogadd a sorokat, mert nem akarod tudni, mert könnyebb lenne elfordítani a fejed. Pedig épp azt bizonyítja be, a problémákról végre merni kellene beszélni - és beszéltünk is, méghozzá magával a szerzővel.

 

Legújabb könyved a Hipster címet kapta. Miért döntöttél emellett, mit jelent neked ez a szó?

 

A könyv főszereplője a maga módján egy különc srác, egy olyan fiatal, aki nem halad együtt a „fősodorral”. Erre szerettem volna utalni a címben, hisz ez a hozzáállás nagyban motiválja a karaktert is. Sokaknak a hipster elnevezésről egy szubkultúra ugrik be először, ma már szinte szitokszóként használjuk, pedig ez valójában egy életérzés. Hipsternek lenni nem azt jelenti, hogy bizonyos stílusban öltözködsz, együtt jár azzal is, hogy otthonosan mozogsz különböző kulturális területeken, legyen szó akár zenéről vagy filmekről. És van, hogy megkérdezik, nem zavar-e, hogy évek múlva akár el is tűnhet a kifejezés, de én nem gondolom, hogy így lenne. Sőt, nekem épp az tetszik benne, hogy nincs konkrét jelentése, hisz folyamatosan alakul.

 

Mi az oka annak, hogy úgy döntöttél, a fiatalok életét mutatod be a könyveidben?

 

Néhány éve nemzetközi közegben mozgok, egy ifjúsági egyesületet vezetek néhány barátommal és az egyik húgommal. Elsősorban nemzetközi művészeti projekteket és Erasmus+ cseréket szervezünk fiatalok számára, és én is sokat utazom mások projektjeire, ezért úgy érzem, hogy átfogó képet tudok nyújtani az európai középosztálybeli fiatalok életéről. A regényeim olyan érzéseket, gondolatokat, problémákat igyekeznek megjeleníteni, melyekben sokan magukra ismerhetnek. Nem csak a fiataloknak szólnak, hanem azoknak is, akik meg akarják érteni a következő generációkat. Sajnos elég kevesen foglalkoznak azzal, milyen viszonyban vannak a mai fiatalok a különböző intézményrendszerekkel, milyen hatással vannak ezek a mindennapjaikra, én pedig pont erről szerettem volna beszélni.

 

Szerinted mi az üzenete, aktualitása a regényeidnek?

 

Manapság már annyi változás történik a világban, hogy azt szinte lehetetlen nyomon követni. Semmi sem állandó, épp ezért bizonytalan minden. Jelenleg egy olyan generáció nő föl, ami teljesen máshogy fogadja be az információkat, mint a korábbiak. Ezért fontos feltenni például azt a kérdést, hogy mi lesz az, amit harminc év múlva regénynek fogunk tekinteni? Hogyan változik a művészet, az oktatás, a mindennapi élet az évek során? Ma már a világ egyre inkább a vizualitás felé billen át az írott szöveg helyett, ez pedig minden fiatal életére hatással van. Hiába közhely, a felgyorsult világ problémája nagyon is valós jelenség, épp ezért muszáj beszélnünk a változásokról, a problémákról. Fontos, hogy mások is tudják, nincsenek egyedül, hogy nagyon sok fiatal van, aki hasonlóan érez. 

Van bármilyen önéletrajzi ihletése a könyveidnek?

 

Igen, hiszen számomra az a regényírás lényege, hogy az általam ismert környezetet, tapasztalatokat adjam vissza a lehető leghitelesebben. Ebben a könyvben a főszereplőm, Bence vívódásai, hogy bejusson egy művészeti egyetemre, nálam is hasonlóképpen jelentek meg, de persze azért nem mindenben egyezik a karakter sorsa az én életemmel. Ha az ember nem művészcsaládból származik, akkor mindig van egy olyan érzés benne, hogy vajon biztos ezt kell-e csinálnia, nem lenne-e okosabb, ha lenne valami hagyományos célja. Mert hiába fogadja el a környezet, hogy te ezt szeretnéd csinálni, nem egyszerű kitartani amellett, hogy tényleg van hozzá elég tehetséged. Kell egy stabil pont, egyfajta önigazolás, amiből erőt meríthetsz. Ez sok esetben a művészet intézményesítése, tehát első lépésben az egyetem. Ezt az érzést akartam megfogalmazni.

 

Mik a jövőbeli terveid, folytatod még az írást?

 

Megmondom őszintén, eleinte úgy terveztem, hogy csak egy kötetet fogok írni, de az első elkészült könyv után (Szétírt falak, 2012) már úgy éreztem, hogy jó lenne folytatni a történetet. Az azonban biztos volt, hogy nem akarok egy hagyományos trilógiát, amiben egyetlen karakter történetét követhetjük nyomon. Három különböző cselekményt vázoltam fel, amikben rengeteg kapcsolódási pont található: azonos világban játszódnak és hasonló témákról szólnak. A figyelmes olvasó már az első két kötetben is észrevehet visszatérő szereplőket, helyszíneket. Az elmúlt három évben ennek a sorozatnak a befejező részén dolgoztam, és már alig várom, hogy a könyvesboltokba kerülhessen. Annyit elárulhatok, hogy egy nagyobb lélegzetvételű chatregény lesz, amihez az inspirációt az Erasmusos élményeim adják. Emellett szeretném folytatni az ifjúsági munkás és projektszervezői tevékenységemet is, hogy a való életben is tudjak azokkal a fiatalokkal foglalkozni, akikről írok.

 

Említetted, hogy fontos neked a művészet. Kik azok az emberek, akikre felnézel, akiket követendő példának tartasz valamiért?

 

Mint a legtöbb Wikipédián felnőtt fiatal alkotót, engem is rengeteg művész inspirált. Eleinte a graffitihez köthető képzőművészet fogott meg, az olyan alkotók, mint Keith Haring vagy Jean-Michel Basquiat. Írók közül leginkább azok, akik mertek – számomra – valami újat mutatni, mint például Bukowski, Kerouac, Céline vagy Vaclav Havel. Mióta én is civil munkát végzek, úgy gondolom, hogy az a legfontosabb, hogy valaki a művészetből kilépve a való életben is megpróbáljon tenni valamit. Szerintem olyan világban élünk, ahol már nem elég leírni a véleményünket: ma egy művész már aktivista is, aki nemcsak gondolkodik a problémákról, hanem cselekszik is. Én nem tudnék úgy könyvet írni a fiatalokról, hogy csak agyalok rajtuk, ott kell lennem közöttük és beszélgetnem kell velük, hogy megértsem a miérteket és válaszokat kapjak.

 

Szopkó Zita

 

Képek: A Szerző Facebook oldala

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted!

Közzétéve: k., 31/10/2017 - 04:45


Tweet Button: 

Kapcsolódó linkek


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!