Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

„Inkább kevesen szeressenek, mint sokan lájkoljanak”

Forrás: Marks Timót
Forrás: Marks Timót
Aki írásból akar megélni, tanuljon meg jól angolul. Kell még az, hogy szeresd, amit csinálsz, ne ragaszkodj görcsösen a hírnévhez, de jól menedzseld magad. Sütő Fannival, szárnypróbálgató író- és költőnővel beszélgettem.

Ki az a Sütő Fanni?

 

Egy álmodozó, utazó, író-költő lány vagyok, aki most egy kilenctől hatig tartó irodai munkában próbálja megkovácsolni a jövőjét, hogy később majd azt csinálhassa, amit akar. Felfedezőnek szeretem definiálni magam, meg mesélőnek, mert szerintem a mai világban nagyon kellenek a történetek az embereknek. Nagyon keveset beszélünk egymással, nagyon fel van gyorsulva minden…

 

Van a mesékre igény? Olvasnak az emberek egyáltalán?

 

Nem tudom, de ha csak néhány barátom olvasna rendszeresen, valószínűleg akkor is írnék. Kevés dolog mellett tartok ki, viszont 13 éves korom óta írok. Nem azért, mert arra számítok, hogy eladom, és veszek belőle egy BigMac menüt, hanem mert ez jön attól függetlenül, hogy elolvassa-e valaki vagy sem. Persze, ha az ember ebből szeretne megélni, akkor nem árt, ha van, aki el is olvassa. Ha egyszer tényleg eljutok arra a szintre, inkább az angol nyelvű írásaimból szeretnék megélni, és a magyar lenne az, amit szeretetből és lelkesedésből csinálok; ami inkább művészi, mint fogyasztói.

 

Milyen különbséget látsz itthon és külföld között?

 

Nem mindegy, hogy egy tízmilliós piacra írsz, ahol elég kicsi a mozgástér, vagy egy olyan piacra, ahol a sokmillió angol anyanyelvű mellett ott a másik sokmillió ember, aki olvas angolul. Ezen kívül azt érzem, hogy itthon nagyon sok múlik azon, hogy kit ismersz, melyik iskolába jártál, milyen a háttered.  Az angol nyelvű piac sokkal „individualistább”, fontosabb az, hogy te ki vagy, és mit tudsz letenni az asztalra. Azt is érzem, hogy itthon van egy szűk befutott írói réteg, akikre felnéz a szakma, ők irányítanak, nehezen engednek be újakat a köreikbe. Az a legnagyobb baj szerintem, hogy nincsen középmezőny. Van  „A kortárs magyar irodalom”, illetve vannak az úgymond amatőrök (vagy kedvesebben a kezdő írók), akik ugyan megjelenhetnek különféle antológiákban, ha szerencséjük van, de a legtöbb esetben fizetniük kell a megjelenésért. Ezeket viszont nem olvassa el más, csak az, aki benne van. Nem feltétlenül azért, mert nem érdekelné az embereket, hanem mert a mai gazdasági helyzetben nem szívesen adnak ki háromezer forintot az emberek egy olyan dologra, amelyben ismeretlen szerzők vannak, amikor ennyiért már megveheti a legújabb Stephen Kinget vagy Haruki Murakamit is.

 

 

Ettől függetlenül vannak itthon is terveid?

 

 Marks TimótSzeretnék a jövőben magyarul is minél többet írni és megjelenni, hiszen ez az anyanyelvem.  Szeretem, és kötelességemnek is érzem, hogy megpróbáljak szépet és maradandót alkotni a segítségével.  Keresem itthon is az utakat, lehetőségeket, de mivel kicsi piac vagyunk, ezek korlátozottabbak. Vannak például felolvasóestjeim, ezek kicsit a Nyugat matinék hangulatát idézik. Nemrég volt a hetedik ilyen felolvasásom, ahol majdnem harmincan voltunk. Mindig van egy-két új ember, aki eljön anélkül, hogy valaha is járt volna ilyen jellegű eseményen, teljesen új neki a dolog, mégis nyitott. Eljön, meghallgat és végül jól érzi magát. Persze harminc- negyven ember elég kicsi „rajongótábornak” számít, de nekem fontosabb, hogy az a kevés ember, aki ismer, mint írót, tényleg szeressen, minthogy tizenötezer ember „lájkolja” az írásaim Facebook oldalát, de soha ne gondolkodjon el rajtuk.

 

 

 

Inkább írónak vagy költőnek tartod magad?

 

Leginkább mindkettőnek, bár most a versekkel kicsit szünetet tartok. Nagyon érdekes, itthon több versem jelent meg, mint novellám, viszont angolul a verseim nem mennek annyira. Kettőt ugyan elfogadtak, egy meg vár arra, hogy megjelenjen, de odakint a költészet kicsit más, mint itthon, átment már egyfajta stand up comedy-be.

 

Hogyan lehet itthon íróként érvényesülni?

 

Az első megjelenésem 2010-ben volt az Ígéretek antológiában, utána ott többször is megjelentem, ez jó kezdés volt, önbizalmat adott. Ezen kívül a palyazatok.org-ot szoktam figyelni, és lett egy kis írói baráti köröm, ha valaki érdekes lehetőségre bukkan, szólunk egymásnak. Most szorgalmasan csinálom az íróiskolát is, amit a Könyvmolyképző Kiadó tart. Regénypályázatuk is van minden évben, ha majd egyszer összeszedem magam, és befejezek egy regényt, akkor én is beküldöm hozzájuk.

 

Még egyet sem fejeztél be?

 

De, egyet befejeztem, csak éppen teljesen át kéne írni. Úgyhogy sajnos nem.

 

Az írásnak mekkora része az ihlet, és mekkora a munka?

 

 Marks Timót

Az a baj velem, hogy ötletem sok van, türelmem és időm viszont kevés… türelmem sosem volt. Azt mondják, a munka 10% zsenialitás, 90% munka, ami tényleg így van. Ötleted lehet, de azt mondta nekem egyszer egy nagyon kedves irodalomtanárom, hogy „oké Fancsika, hogy van nyolcmillió ötleted, de egy félkész novellát senki sem fog kiadni”. Tehát keményebb munka leülni és átjavítani azt, amit írtál, mert néha iszonyatosan nagy hülyeségeket hagy benne az ember, amikor megszállja az ihlet, és gyorsan ír valamit. Sokáig nem szerettem szerkeszteni magam, mert nem szerettem látni, hogy hibázok. Azóta már sokat fejlődtem e téren, és az íróiskolának köszönhetően megismertem a bétázás intézményét. Ez azt jelenti, hogy valaki, aki van olyan kedves, elolvassa, amit írsz, és végigkommentálja azt. Te vagy az alfa, ő meg a béta.

 

Hibátlanul írsz angolul?

 

 

Biztosan nem, de az angolok sem. Sőt, magyarul sem írok hibátlanul, de szerintem senki sem, mindenkire ráfér egy jó szerkesztő.  A londoni egyetemen, ahol fél évig tanultam, volt egy verseny, ahol az egyik zsűriző lány azt mondta, hogy nem a nyelvhelyességem miatt nem lettem díjazott. Kevesebb nyelvtani hibát ejtettem, mint némelyik brit pályázó.

 

Szeretnél te lenni a következő J.K. Rowling?

 

Mindenki ezt kérdezi, de ilyen nagyratörő álmaim nincsenek. Persze, szeretnék ismert lenni, de nem vágyom nagy felhajtásra meg az ellenségeskedőkre. Ha csak egy-két könyvem megjelenne, és lenne, aki elolvassa, már boldog ember lennék.

 

Ezek szerint téged jobban érdekel az emberek véleménye, mint a szakmáé?

 

Igen. Szerintem, sajnos a kortárs íróinkat inkább szakmabeliek olvassák, nem a széles olvasóközönség. Én azért irodalmilag elég művelt lánynak tartom magam, és olvastam pár kortárs szerzőt, de korántsem az összeset, és sajnos még kevesebbet a fiatalok közül. Akiket szeretek - például Závada Pétert vagy Szabó T. Annát - sem irodalmi újságok hasábjain ismertem meg, hanem a Magashegyi Underground tolmácsolásában, akik megzenésítették a verseiket. A szórakoztató irodalom roppantul népszerű, de amit a szakma tényleg elismer, azt az emberek nem annyira olvassák. Nem feltétlenül azért, mert nem jó, hanem azért, mert nem tudnak róla, vagy, mert „magas irodalomként” van marketingelve, amiről az embernek az jut eszébe, hogy „de hát én a Szigeti veszedelmet is utáltam”.

 

Jó út az irodalom számára, ha összehozzák más művészeti ágakkal?

 

Igen, én például jobban vágyom arra, hogy a Magashegyi, vagy valamelyik másik szimpatikus zenekar megzenésítsen, mint hogy elolvassanak tíz millióan.

 

Ez visszacsempészheti a verseket az emberek életébe, vagy így ez már dalszöveg, zene marad?

 

Gondolj a trubadúrokra például, a kezdetekben a legtöbb ilyen mű zenével volt előadva, nem egy papíron halottan heverve, szóval a megzenésítés a dolog eredeti formája, és így sokkal inkább élmény. Egyébként is szeretem az ilyen összművészeti alkotásokat, próbálkozom képzőművészekkel is összebarátkozni: én írnék verseket az ő képeikhez, és ha esetleg ők illusztrálnának engem, annak nagyon örülnék.

 

Van-e más út, ami segíthet abban, hogy az emberek többet olvassanak, vagy akár többen írjanak?

 

Megyek majd Bajára, meghívtak két iskolába is előadni, beszélgetni kicsit a diákokkal. Oda kell menni a fiatalokhoz, és elmondani, hogy helló, én is fiatal vagyok, írtam valamit, ami nem feltétlenül Nobel díjra érdemes, de legalább valami, ami az enyém. Csak hogy lássák, hogy ezt is lehet csinálni. Nekem az írás sokat segített, hogy megértsek és feldolgozzak dolgokat.  De nem lesz mindenki híres. Tényleg nem érdemes csak azért csinálni, hogy az ember befusson, ezt nem lehet ilyen görcsösen. Én is azért írok, mert egyszerűen így dolgozom fel az életet. Ha ez másoknak tetszik, vagy akár valakinek segít is, mert magára ismer a verseimben, akkor látom, hogy van értelme. Meg, ha sírnak azon, amit írtam, az is nagyon jó.

 

Drubina Kamilla

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted.

Közzétéve: k., 15/04/2014 - 11:46


Tweet Button: 

Kapcsolódó linkek


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!