Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Miklós Ádám, akinek a filmjét még a Dalai Láma is ismeri

Ádám még csak 26 éves, de már nemzetközileg elismert filmrendező és első filmje premierjét követően jelölést kapott az Év Reménysége díjra. Véleménye szerint sikerét a kemény munkának köszönheti, de a sok külföldi tapasztalat is segített.

 

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy filmrendező szeretnél lenni?

 

Mindig is tudtam, hogy a művészetek valamelyik ágával fogok foglalkozni, a reál tárgyak valahogy sosem vonzottak. A középiskola alatt volt lehetőségem kimenni Ausztriába cserediákként, ahol végül az érettségiig kint is maradtam. Ebben az időszakban az írás volt a nagy szerelmem, és azt tűztem ki magamnak célként, megtanulok olyan szinten németül, hogy úgy tudjak írni, hogy senki se tudja megmondani, hogy nem a német az anyanyelvem. Sajnos hamar rá kellett döbbennem, hogy ez nem fog összejönni. Abban az időben történt, hogy az egyik lakótársam készült kiköltözni és kitaláltuk, rakjunk össze egy filmet búcsúzóul. Nagyon jól sikerült és fantasztikus volt látni, milyen hatást értünk el vele. Rögtön felismertem a filmgyártás szépségeit: a benne rejlő kreativitást, a csapatmunkát és, hogy ez egy olyan univerzális nyelv, amit mindenki megért.  

 

Az érettségi után is külföldön folytattad?

 

Igen. Nagy álmom volt Skócia, ezért elhatároztam, hogy oda fogok egyetemre járni. Persze ez nem ment ilyen könnyen, mert először össze kellett szedni az induláshoz szükséges pénzt. Ezért Írországba költöztem és az ott töltött egy év alatt babysitterként, pincérként dolgoztam, valamint egy call centerben, sokszor ezeket egymással párhuzamosan és közben szorgosan töltögettem az egyetemi jelentkezési lapokat. Nem volt könnyű hirtelen magamról gondoskodni, de a nemzetközi környezet nagyon stimulált. Aztán jött az értesítés, hogy felvettek Skóciába. 

 

Arra az egyetemre jártál, ahol a brit Vilmos herceg és Katalin hercegnő is tanult, ugye?

 

Igen. St Andrews Skócia dél-keleti részén helyezkedik el a tengerparton, festői környezetben és itt található az ország legrégibb egyeteme, amit az Oxford és Cambridge mellett az Egyesült Királyság legjobb egyetemei között tartanak számon. Imádtam ott tanulni, a légkör fantasztikus: majdnem minden második lakos diák, akik több, mint száz különböző országból érkeztek ide, így lépten-nyomon érdekesebbnél érdekesebb emberekbe és történetekbe botlik az ember. Az első filmem is, 'Dolma lányai' egy ilyen találkozásnak köszönhető, egy barátom mesélt nekem a tibeti szerzetesnőkről, ami rögtön megragadott.

 

Mesélnél egy kicsit a film megvalósulásáról?

 

Egy hat fős stábbal utaztunk először Indiába, majd onnan Nepálba. Számomra fontos volt, hogy ne rögtön St Andrewsból Katmanduba csöppenjünk, hanem, hogy nekünk is át kelljen esni egy spirituális utazáson az érkezés előtt. Ilyen megfontolásból sikerült kiválasztanunk a világ második legveszélyesebb útvonalán át vezető 40 órás buszutat, ami talán a projekt legnagyobb kihívása volt. 

 

Katmanduban szerzetesnőkkel éltünk együtt egy hónapon keresztül, azért, hogy testközelből láthassuk, ők hogyan élik a mindennapjaikat. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan tudják összeegyeztetni a spiritualitást a modern világgal. Volt jó néhány dolog, amire nem is számítottunk, például rögtön az első nap egy rekesz kólával vártak minket, vagy, hogy a mobiltelefonok és  a Facebook használata ott is természetesnek számít. Másfelől a szerzetesi fogadalomnak megfelelően rendkívül szigorú napirend szerint élik az életüket: hajnalban kelnek imádkozni, dolgoznak, tanulnak, szertartásokon vesznek részt és rendben tartják a kolostort. De ez nem jelenti azt, hogy teljesen mások, mint mi: ők is emberek, ugyanazokkal a problémákkal, érzésekkel és vágyakkal, mint akár az európaiak.

 

Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt ez az egy hónap, rengeteget tanultam, nem csak mint filmrendező, de mint ember: a boldogságról, a hitről, az emberek közötti kapcsolatokról.

 

Milyen volt a film fogadtatása?

 

Szerencsére nagyon pozitív volt itthon is és külföldön is. Magyarországon ebben a pillanatban 10 mozi vetíti, Budapesten az Uránia, a Puskin és a Toldi mozikban látható. Megvette a jogokat egy amerikai forgalmazó is, így hamarosan 20 amerikai városban is megtekinthető lesz. Sok meghívásunk érkezett Hollandiától Indiáig a premierekre és a film kapcsán lehetőségünk volt arra is, hogy a Dalai Lámával találkozzunk a skóciai körútja során. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez megtörtént! Egy teremben fogadott minket, mindegyikünktől egyesével megkérdezte, honnan érkezett, majd a filmről beszélgettünk és jótanácsokkal látott el minket. A pozitív kritika inspirációt adott ahhoz, hogy rögtön belevágjunk a következő filmünk készítésébe, ami a 'Mendla hagyatéka' nevet kapta és aminek a tibeti rákgyógyítás áll a középpontjában.

 

Mit üzennél azoknak, akiknek hasonló ambíciói vannak, de nem tudják, hogyan induljanak el, esetleg kétkednek saját képességükben?

 

Én úgy vélem, az életben bármi lehetséges, de csak akkor, ha az ember nagyon akarja azt, és hajlandó áldozatokat hozni érte. Sokan hiszik, hogy nagyon akarnak valamit, de amikor a tettek mezejére kéne lépni, hamar kiderül, hogy mégsem olyan elkötelezettek. Én a kemény munkában hiszek és abban, hogy amikor adódnak a lehetőségek, élni kell velük. Nem lesz mindig egyszerű, sok lemondással jár ez az életmód, de amikor az ember először látja a moziban a saját filmjét, az semmihez sem fogható.

 

Molnár Judit

 

Ezt a cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook oldalán kommentelheted!

 

Közzétéve: k., 04/02/2014 - 11:58


Tweet Button: 

New!


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!

Kapcsolódó linkek