Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Tolószékkel a világ körül

Haian Dukhan Szíriában nőtt fel, de 33 éves korára beutazta a világ 22 országát. Részt vett már sí óráktól kezdve sivatagi túrákon át hátizsákos utakig, és jelenleg Skóciában PhD-zik – mindezt úgy, hogy gyermekkora óta tolószékhez van kötve

Haiannal először egy utazási fórumon találkoztam. Végigolvastam a profilját, amin izgalmasabbnál izgalmasabb utazásairól számolt be, és ahol már az írásain keresztül is érezni lehetett azt az életigenlést és kalandok iránti lelkesedést, ami annyira jellemzi őt. Pont olyan világutazó, mint én – gondoltam. Majd felnagyítottam a fotóját és hirtelen megértettem, hogy azért egy hatalmas különbség mégis van köztünk: ő mindezeket tolószékkel csinálta végig!

Haian még gyerek volt, amikor testi fogyatékossága miatt tolószékbe kényszerült. Bár a kemény edzésterveknek és hatalmas akaraterejének köszönhetően képes rövid távolságokat mankóval megtenni, a hosszabb utak során a tolószék marad a társa. Hogy tudott így olyan helyekre eljutni, mint Libanon, Szingapúr vagy a francia Alpok? Milyen nehézségekkel kell szembenéznie, amikor egyedül utazik? És milyen életfilozófia ad erőt neki ahhoz, hogy újra és újra felvegye a harcot démonjaival? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettem vele.

 

Szíria nem éppen a bohém fiataljairól ismert, akik egyetem előtt kihagynak egy évet, hogy beutazzák a világot. Hogy kerültél kapcsolatba az utazó életmóddal?

 

Amikor gyerek voltam, a családom minden szempontból kiválóan viselte gondomat, ezért egy nagyon védett környezetben nőttem fel. Azonban mikor eldöntöttem, hogy szeretnék továbbtanulni, az egyedüli lehetőség az volt, hogy a közeli nagyvárosba költözzek, ahol hirtelen teljesen magamra voltam utalva. Itt volt először, hogy rövid távolságokon egyedül kezdtem el utazni.

 

Mikor 24 évesen befejeztem az egyetemet, a Szíriai Turisztikai Minisztériumnál kaptam állást, ahol az volt a feladatom, hogy a gyönyörű Palmyra városában segítsem az oda utazókat a várossal kapcsolatos információkkal. A munkának köszönhetően napi szinten találkoztam utazókkal, és egy nap egyikük megismertette velem a Couchsurfing weboldalt, ahol utazók ajánlhatnak fel egymás számára szállást, városnéző túrákat vagy segítséget a saját városukban teljesen ingyen.

 

Onnantól nem volt visszaút. Elkezdtem egyre több utazóval találkozgatni a szabadidőmben is, majd fokozatosan egyre több helyre kísértem el őket. Nem sok idő telt el, mire azon kaptam magam, hogy már bejártam Szíria 90%-át. Ez alatt az idő alatt sokan bátorítottak, hogy rendezzem meg az első közép-keleti Couchsurfing tábort, így hamarosan a világ 12 országából érkező több mint 50 emberrel közös kirándulást szerveztem, mely során egy beduin sátorban szálltunk meg.

 

Mikor döntöttél úgy, hogy Szírián kívül is szét szeretnél nézni?

 

Szíriában nem szokás utazni. Valahogy ez nem a kultúra része, és még a tehetősebbek, akik megengedhetnék maguknak a külföldi nyaralást, sem szívesen hagyják el az országot, így sok mindent kellett tanulnom a más országokból érkező utazóktól, mielőtt bele mertem vágni. Az első külföldi utazásom is az egyikükhöz köthető. Miután hosszú időn keresztül beszélgettünk az utazásainkról online, meghívott magához Szingapúrba. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor visszavonhatatlanul függővé váltam. Amikor megtapasztaltam az új kultúrát, nyelvet, világlátást, mentalitást, és azt, hogy a világ másik felén hogy élnek az emberek, eldöntöttem, hogy még többet szeretnék utazni.

 

A következő tervem a környező országok meglátogatása volt. Eljutottam Törökországba és Libanonba annak ellenére, hogy ezek nem kimondottan tolószék-barát országok. Szerencsém volt, mert az ottani Couchurfing-es barátaim kiváló gondomat viselték: volt, aki vendégül látott, más elvitt megnézni a nevezetességeket.

 

De a fordulópont akkor jött, amikor megítéltek nekem egy ösztöndíjat, hogy Angliában végezhessem el a mestertanulmányaimat, majd amikor Skóciában kaptam lehetőséget egy posztgraduális PhD program elvégzésére. Ez alatt az idő alatt az utazási kedvem egyre csak nőtt, és elkezdtem bejárni Európát. A 2014-es év során például 10 különböző országot látogattam meg.

 

Milyen nehézségekkel találkozol az utazásaid során?

 

Mielőtt belevágok egy utazásba, mindig gondosan utánaolvasok a helyi viszonyoknak és annak, hogy a következő úti célom mennyire akadálymentesített. Szerencsére sok website létezik a témában, ahol az utazásaim után általában én is megosztom a tapasztalatomat.

 

Amikor repülőjegyet foglalok, mindig fel kell hívnom a repülőtársaságot, hogy értesítsem őket, hogy tolószékkel utazom, különben megtagadhatják a beszállásomat. Van néhány légitársaság, ahol ez mindig egy végeláthatatlan procedúrának tűnik.

 

Azonban sajnos a gondos előkészületek után is érnek néha meglepetések. Például mielőtt Lisszabonba utaztam, nem sok információt találtam arról, hogy milyen nehézségekkel kell számolnia egy testi fogyatékos utazónak a városban. Így mikor megérkeztem, igencsak meglepődtem: Lisszabon akadálymentesítettség szempontjából olyan, mintha egy fejlődő országban lenne. A legtöbb metrómegálló nem hozzáférhető tolószékkel, a villamosokra lehetetlen kerekesszékkel felszállni, és a buszokon semmi nem jelzi, melyek alkalmasak testi fogyatékos utazók szállítására. Egyáltalán nem voltam felkészülve rá, hogy a város tele van dombokkal, így folyamatosan fel-alá kell navigálni, ezért sokszor elvesztettem az irányítást a tolószék felett, ami igencsak balesetveszélyes helyzeteket eredményezett.

 

Hogy tudod ezeket a nehézségeket kezelni?

 

Ha előre tudok róluk, akkor csak gondolkozni kell, hogy hogy tudom őket megkerülni. Például tudtam, hogy Rómában nagyon magasak a járdák, de emiatt nem akartam kihagyni ezt a gyönyörű várost, ezért az ott tartózkodásom alatt folyamatosan megkértem a járókelőket, hogy segítsenek felemelni a tolószékemet a járdára.

 

Viszont így is tudom, hogy a helyek kb. 30%-a hozzáférhetetlen számomra. Sokszor csak kívülről csodálhatom meg a nevezetességeket, hiszen a történelmi épületeket nehéz akadálymentesíteni.

 

Mik voltak a legnagyobb sikerélményeid?

 

Nemrég a francia Alpokba utaztam egy barátom meghívására. Az utazást megelőzően rengeteg nehézséggel kellett szembenéznem; nem tudtam elképzelni, hogy fogok tudni a hóban mozogni a kerekesszékemmel. Beszereztem off-road kerekeket, de ezek nem működtek a tolószékemmel, így a normális tolószékemmel kellett utaznom. Majd megpróbáltuk a kerekeket műanyag vezetékszalagokkal ellátni, de ez sem volt az igazi, így az utam során folyamatosan rászorultam a barátom segítségére. Azonban amikor a rengeteg nehézség ellenére sikerült egy speciális székben két órát síelnem az Alpokban, az mindenért kárpótolt.

 

Milyen az emberek hozzáállása a testi fogyatékosokhoz?

 

Ez kultúránként változik. Sok kultúrában a fogyatékos embereknek otthon a helyük. Például Olaszországban értetlenül álltak a tény előtt, hogy miért akarom elhagyni a házamat, amikor az csak megnehezíti az életemet. Kelet-Európában pedig sokszor látom azt a lesajnáló tekintetet az emberek arcán, hogy ’ennek az embernek nem itt a helye, otthon kéne lennie egy ápolóval’.

 

Sokszor megkérdezik, hogy segíthetnek-e. Bár mikor otthon vagyok, ez néha zavar, mert törekszem az önállóságra, azt már helyre tettem magamban, hogy az utazásaim során muszáj segítséget kérnem, mert egyedül sokszor nem megy. Ha valaki úgy áll hozzá, hogy túl büszke ahhoz, hogy segítséget kérjen, nem fog tudni tolókocsival utazni, az biztos.

 

Mik a jövőbeli úti terveid és utazási álmaid?

 

2015 során az Amerikai Egyesült Államokba és Japánba fogok ellátogatni. Szeretnék még több kontinensre eljutni. Érdekel Kína, India és sok afrikai ország. Most éppen azon dolgozom, hogy utánajárjak, hogy tudnék feljutni a perui Machu Picchura a tolószékemmel. Lehet, hogy egy off-road tolószékkel lenne rá lehetőség.

 

Milyen tanácsokat adnál azoknak a fiataloknak, akik valamilyen fizikai fogyatékosságtól szenvednek, de szeretnék követni a példádat?

 

Első lépésként keressenek az interneten cikkeket olyan emberekről, akik valamilyen fogyatékossággal utaznak, az biztos inspirálja majd őket. Majd mikor eldöntik, hogy belevágnak, nagyon alaposan szervezzék meg az útjukat. Tudják, hol fognak megszállni, illetve hogy fognak közlekedni, különben nagyon ijesztővé válhat a külföldön tartózkodás. Tervezzenek a képességüknek megfelelő programokat és béküljenek ki a ténnyel, hogy nem fognak tudni mindenhova eljutni. Végül, de nem utolsó sorban, tanuljanak meg segítséget kérni, mert enélkül nem megy.

 

Őszinte leszek, nem mindig könnyű így utazni. Viszont én próbálok Einstein mottója szerint élni, miszerint két módon élhetjük az életünket: úgy, mintha semmi nem lenne csoda vagy mintha minden az lenne. Ha sikerül ráhangolódnunk arra a gondolatra, hogy ezen a világon minden egy csoda, akkor sokkal könnyebben vesszük majd az akadályokat.

 

Molnár Judit

 

A cikket az Európai Ifjúsági Portál Facebook-oldalán kommentelheted.

 

Közzétéve: h., 27/04/2015 - 22:08


Tweet Button: 

Kapcsolódó linkek


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!