Európai Ifjúsági Portál
Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

Van mi a szemnek láthatatlan…

A Láthatatlan Kiállítás hazánk egyik méltán népszerű különlegessége, amely unikális lehetőséget kínál a látogatók számára. Az eddigi tapasztalatokról, és a várható fejleményekről Varga Lilit, a kiállítás marketingreferensét kérdeztem.

 

Tapasztalatai alapján milyen fogadtatásban részesül a kezdeményezés a látogatók körében?

 

Azt gondolom, hogy azok a vendégek, akik a kiállításra érkeznek, már eleve rendelkeznek egyfajta nyitottsággal, kíváncsisággal a látássérültek életére vonatkozóan, illetve elhivatottsággal az ügyben, hogy segítsenek valamilyen módon megkönnyíteni a mindennapjaikat. Annak ellenére, hogy a kiállítás már 6 éve üzemel, szerencsére még mindig sok látogató érkezik hozzánk, ami nekünk is egy pozitív visszajelzés. Mivel ez egy olyan tárlat, ahol a látogatók egy órán keresztül,vak sötétségben, vak vezető segítségével mennek végig egy túrán,  így sokat  lehet abból is leszűrni, ahogy a látogatók közvetlenül a kiállítás után viselkednek: még hunyorognak a hirtelen jött sok fénytől, de vidámak, és még akkor is egy csapatként jönnek ki, ha ismeretlen emberekként mentek be. Ezen felül rengeteg pozitív hangvételű levelet, e-mailt és vendégkönyv bejegyzést kapunk, mely nagyon sokat jelent az itt dolgozó látássérült kollégáknak is.

 

Melyek azok a különlegességek, amelyek a legnagyobb népszerűségnek örvendenek a Láthatatlan Kiállításon?

 

A kiállítás látható részén van egy „botorkáló”-nak nevezett labirintusunk, mely arra szolgál, hogy bekötött szemmel a látogatók kipróbálhassák a fehérbotos közlekedést. Ezt az eszközt szoktuk magunkkal vinni külső rendezvényekre is, ahol a kiállításhoz hasonlóan nagy népszerűségnek örvend, mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Ezenkívül nagyon sok pozitív visszajelzés érkezik hozzánk a Láthatatlan Vacsora programunkról, mely annyiban tér el a Láthatatlan Kiállítás hagyományos tárlatától, hogy a túra utolsó állomásaként egy étterembe érkeznek a vendégek, ahol vak és látássérült pincérek és zenészek, valamint finom ételek, italok és jó hangulat várja őket. A különbség egy átlagos éttermi estéhez képest mindössze annyi, hogy – a megszokottól eltérően - nem látják az őket körülvevő embereket, berendezéseket, tárgyakat, csak hallják a beszédet, a zenét, érzik az illatokat és érzékelik az őket körülvevő éttermi hangulatot. Végül pedig mindenképp meg kell említenem a Láthatatlan Borkóstoló és Láthatatlan Masszázs programjainkat is, melyek szintén nagy népszerűségnek örvendenek.

 

Mivel a látogatókat vak vezetők kísérik, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy részükről milyen visszajelzések érkeznek Önökhöz?

 

Szerencsére elmondható, hogy mindenki, aki a kiállítás működtetésben részt vesz – látó és látássérült egyaránt – az tagja egy nagyon erős és összetartó csapatnak. Ez azt is jelenti, hogy mindenki, aki itt dolgozik hisz abban, amit csinál, és úgy érzi, hogy a munkája révén értéket teremthet. E nélkül nem is működhetne. Ezenkívül természetesen a kiállítás működésének alapfeltétele, hogy a program egésze, - beleértve az új programokat is - minden szempontból illeszkedjen a látássérültek véleményéhez, tapasztalataihoz; hiszen a kiállítás róluk szól.

 

A kezdeményezés megalkotásakor milyen célokat tűztek ki maguk elé és mennyiben sikerült azokat elérni az eltelt idő alatt?

 

Azt gondolom, hogy a cél egyértelmű: bármely lehetséges módon segíteni a látássérültek társadalomba való beilleszkedését. Ez csak akkor működhet, ha a segítség, ami érkezik, az valóban számukra is segítség. Az emberek többségéről elmondható, hogy a segítő szándék megvan bennük, csak sokszor nem tudják, hogyan kezeljék a gyengén látókat, miként szóljanak hozzájuk, pontosan hogyan segítsék őket. A kiállítás célja, hogy ezeket a gátakat megszüntesse, azáltal, hogy a látogató a saját bőrén tapasztalja, hogy milyen a látássérültek élete.

 

Azok számára, akik még nem vettek részt a Láthatatlan Kiállításon, milyen érveket tudna mondani, amelyek arra ösztönözheti őket, hogy betekintést nyerjenek ebbe az „ismeretlen világba”?

 

Azt gondolom, hogy azon felül, hogy tényleg nagyon sok hasznos és meglepő dolgot tanulhatnak a látogatók a gyengén látók életéről, a program egyben szórakoztató, néhol vicces, néhol megdöbbentő is. Olyan kikapcsolódás, ami tartalmas, hosszú távú élményt nyújt, és olyan értéket közvetít, ami mindenki számára hasznos. A legnyomósabb érv mindemellett pedig - az oly sokszor elhangzó látogatói visszajelzés, – az „Ezt mindenkinek „látnia” kell!”.

 

Milyen terveik vannak a jövőre nézve? Tervezik a kiállítás bővítését, esetleges átalakítását?

 

Természetesen mindig dolgozunk azon, hogy a kiállítás megújuljon, és azok számára is tudjon újat mutatni, akik már jártak a kiállításon. A Láthatatlan Vacsora, -Masszázs, és Borkóstoló, a Csapatépítés program, melyet cégek számára hoztunk létre, valamint a most készülő Láthatatlan Kiállítás Haladóknak program is ezt a célt szolgálja.Ezenkívül szeretnénk eljuttatni kiállításunkat azokhoz is, akik jelenleg nincsenek megközelíthető távolságban: 2007-ben megnyitott prágai és varsói kiállításunk is, valamint a jövőben is tervezzük, hogy mind Európában, mind a tengerentúlon további kiállításokat létesítsünk.

 

Balázs Tibor Balázs

Közzétéve: h., 14/10/2013 - 09:06


Tweet Button: 

Kapcsolódó linkek


Info for young people in the western balkans

Szakértői segítségre vagy tanácsra van szükséged?

Fordulj hozzánk!