Európai Ifjúsági Portál

Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

A picture
© shutterstock.com - iko

Légy egészséges, légy önmagad! – Az EU és a fiatalok egészsége

Az EU nagyon fontosnak tartja az ifjúság egészségének megőrzését: segítséget nyújt hazád kormányának, civil szervezeteinek és egyéb szereplőinek abban, hogy egészségjavító intézkedéseket hozzanak a te érdekedben, valamint barátaid érdekében. Itt az ideje azonban, hogy te magad is felelősségteljes magatartást tanúsíts és az egészséges életmód mellett tedd le a voksodat!

A fiatalok egészségének megőrzése az EU egészségügyi stratégiájának fontos része. Figyelj oda te is! Az egészséged javítása leginkább a te feladatod.

 

Uniós kezdeményezés az ifjúság egészségének megőrzésére

Az EU Tanácsa 2008-ban állásfoglalást fogadott el a fiatalok egészségéről és jólétéről, amelyben elismerte, hogy nagyon fontos előmozdítani az európai fiatalok egészségét és jólétét.

 

Az Európai Bizottság 2009-ben elindította a fiatalok egészségével foglalkozó kezdeményezését, amelynek fő célja az volt, hogy bevonja a fiatalokat az egészségüket érintő döntéshozatali folyamatba, és hogy elérje, hogy az érintett felek kötelezettséget vállaljanak a fiatalok egészségének javítására. Az Európai Ifjúsági Fórummal közösen szervezett „Légy egészséges, légy önmagad!” című konferencia résztvevői menetrend-tervezetet dolgoztak ki, hogy beütemezzék a fiatalok egészségét előmozdítani hivatott intézkedéseket.

 

Uniós kezdeményezések a fiatalok egészségének megőrzéséért

A fiatalok egészségével kapcsolatban a Bizottság különböző tevékenységeket indított útjukra. A legfontosabbak közülük:

Az Egészség–EU portál fiataloknak szentelt rovatából tájékozódhatsz a különböző egészségügyi témákról, európai vagy Európán kívüli tevékenységekről, illetve az EU közegészségügyi programjairól.

Az európai egészségbiztosítási kártyával pénzt, időt és energiát takaríthatsz meg azokban az esetekben, amikor külföldön megbetegszel vagy baleset ér.

Az Egészségügyi Világszervezet európai irodájának a gyerekek és a serdülők egészségével foglalkozó részlege felhívja a figyelmet az alkohol- és az illegális drogfogyasztás, a dohányzás és a nem biztonságos szex veszélyeire, illetve az erőszak és a sérülések megelőzésének fontosságára.

 

Az EU meghatározása a fiatalokról és az egészségről

Számos felnőttkori egészségügyi probléma gyerek- illetve serdülőkorban alakul ki. Példaként említhetők a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, a stroke, a rák egyes fajtái és a mentális rendellenességek. A fiataloknak ezért az egészséget tágabb értelemben, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározásával összhangban kell értelmezniük: „Az egészség nem csupán a betegség hiánya, hanem az az állapot, amikor az egyén fizikai, pszichológiai és társadalmi értelemben is teljes mértékben jól érzi magát.”

A fiatalok egészségének uniós definíciója kitér még a fizikai erőnlétre, a normál pszichológiai funkciók és a társasági kapcsolatok meglétére, illetve a környezeti potenciálra (például arra, hogy egy adott fiatalnak van-e lehetősége tanulni, új készségeket elsajátítani, szabadidős tevékenységeket végezni stb.).