Európai Ifjúsági Portál

Információk és lehetőségek az Európában élő fiatalok számára.

A picture
© fotolia.com - goodluz

Munkakeresés Európában

Közismert, hogy Európában sok a munkanélküli a fiatalok között. Biztató viszont, hogy csaknem a fele azoknak, akik el tudtak helyezkedni 2010-ben, a 19–29 éves korosztályból került ki. Ez azt jelenti, hogy 2010-ben hozzávetőleg 20 millió fiatal talált munkát. Ha nincs állásod, érdemes elolvasnod ezt a rovatot, melyben hasznos információkkal és tanácsokkal szolgálunk arról, hogyan javíthatod elhelyezkedési esélyeidet.

Természetesen első lépésként tanácsos a nemzeti foglalkoztatási szolgálathoz fordulnod a lakhelyed szerinti országban.

Az is hasznosnak bizonyulhat, ha ellátogatsz az EURES portálra. Az EURES, azaz az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálja több mint 5000 helyi állami munkaügyi hivatalt kapcsol hálózatba Európa-szerte. A hálózat összeköttetést teremt az álláskeresők és a munkaadók között, és tevékeny segítséget biztosít mindkét fél számára.

 

Milyen életkorban vállalhatsz munkát?

A gyermekmunkát az Európai Unió egész területén tiltják az uniós jogszabályok. Ez főszabály szerint azt jelenti, hogy ha még nem töltötted be a 15 évet, illetve ha kötelező nappali tagozatos oktatásban veszel részt, nem vállalhatsz munkát. Ez alól a szabály alól egy-két esetben kivételt lehet tenni, így előfordulhat, hogy – bizonyos feltételek teljesülése esetén – 13 vagy 14 évesen már munkába állhatsz.

Az Európai Unió egészségügyi és biztonsági szabályokat is életbe léptetett annak érdekében, hogy védelmezze a 18 éven aluli fiatalokat. A szabályok többek között meghatározzák, melyek azok az állások, melyek nem alkalmasak arra, hogy fiatalok töltsék be őket. Ezek közé tartoznak például azok a szakmák, melyek a testi és a mentális képességek tekintetében túl nagy kihívást jelentenének számukra, illetve azok a munkahelyek, ahol egészségre ártalmas veszélyes anyagokkal kell foglalkozni.

EU-szabályok a fiatalok munkahelyi védelmének szolgálatában

 

Javítsd elhelyezkedési esélyeidet!

  • Áldozz elég időt és energiát arra, hogy színvonalas önéletrajzot készíts.
  • Ügyelj arra, hogy a közösségi portálokon és más weboldalakon ne adj meg olyan információkat magadról, amelyek rossz fényt vethetnek Rád. Manapság már sok munkaadó használja az internetet arra, hogy tájékozódjon a jelentkezőkről. Legjobb, ha rákeresel arra, milyen információk találhatók meg rólad a neten.

  • Ne várj ölbe tett kézzel, hanem kezdeményezz.
    • Fordulj közvetlenül a Téged érdeklő cégekhez, még akkor is, ha a kérdéses vállalatok éppen nem hirdetnek felvételt.
    • Törekedj arra, hogy kitűnj a többiek közül.
    • Kérdezd meg barátaidat és ismerőseidet, nem tudnak-e valamilyen álláslehetőségről.
    • Hozd mindazoknak a tudomására, akik segíthetnek elhelyezkedni, hogy állást keresel, és hogy pontosan milyen képesítéssel és szaktudással rendelkezel.
  • Ha van rá lehetőséged, vegyél részt szakmai képzésben – a munkaadók sokszor előnynek tekintik, ha a munkavállaló a megfelelő iskolai végzettségen túl szakismeretekkel is rendelkezik.