Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Nyilatkozat

Együttes nyilatkozat a 2018. évi nemzetközi nőnap alkalmából

Brüsszel, 2018. március 6.

A nemek közötti egyenlőség az Európai Unió egyik alapvető, a szerződéseink által is biztosított értéke. Uniónk élen jár a nemi alapú megkülönböztetés elleni küzdelemben, és eddigi eredményeinkre büszkék lehetünk: Európa a világ egyik legbiztonságosabb és a legnagyobb egyenlőséget nyújtó helye a nők számára.

A munkánk azonban még nem ért véget – hosszú út vezet ahhoz, hogy a teljes egyenlőséget átültessük a gyakorlatba. A nők és a lányok még mindig gyakran találják magukat szemben zaklatással, bántalmazással, erőszakkal. És továbbra is túl gyakran ütköznek üvegplafonba szakmai életük során – alacsonyabb fizetéseket kapnak és kevesebb lehetőségük nyílik a karrierépítésre vagy a szakmai fejlődésre.

Azt kívánjuk, hogy a nők és a lányok az élet valamennyi területén kivívják egyenlőségüket: ugyanolyan feltételekkel férhessenek hozzá az oktatáshoz, azonos munkáért kapjanak azonos fizetést, vezető pozíciókba juthassanak a vállalatokon és a politikai szférán belül, valamint védelemben részesüljenek az erőszakkal szemben.

A nők vezető szerepének előmozdítása és gazdasági szerepvállalásának erősítése számunkra mindenek felett álló prioritást jelent. Az Európai Unió új jogszabályokat terjesztett elő a dolgozó szülők és gondozók munka és magánélet közötti egyensúlyának javítása érdekében, valamint cselekvési tervetdolgozott ki a nemek közötti bérszakadék felszámolására; mindent megteszünk a példamutatás érdekében: 2018 februárjában az Európai Bizottságnál vezető pozíciót betöltő nők aránya elérte a 36%-ot – ez az arány 2014. novemberi hivatalba lépésünkkor még mindössze 11% volt. Juncker elnök kötelezettséget vállalt arra, hogy 2019. október 31-ig – a megbízatásunk lejártáig – a vezető pozíciót betöltő nők aránya el fogja érni a 40%-ot.

Szakpolitikáink minden szempontját tekintve – úgy az Unión belül, mint a külső fellépéseink során – következetesen törekszünk a nemek közötti egyenlőség előmozdítására és a nők szerepvállalásának erősítésére. Szakpolitikánk hozzájárul a fenntartható fejlesztési célok, valamint a nőkkel, a békével és a biztonsággal kapcsolatos menetrend globális szintű sikeres végrehajtásához. Az idei Európai Fejlesztési Napok középpontjában a nők és a lányok fenntartható fejlődésben betöltött létfontosságú szerepe, valamint a társadalom legkülönbözőbb területein való egyenlő részvétele és vezető szerepe áll majd. Ezen túlmenően az idei évben az EU áll a nemi alapú erőszak elleni védelmet célzó cselekvési felhívás élén. Ez a több mint 60 országot és szervezetet tömörítő kezdeményezés a nemi alapú erőszak kezelésének biztosítására törekszik a humanitárius válságok során..

Az Európai Unió világszerte támogatást nyújt – például a Reflektorfény kezdeményezés révén – azon nők és lányok számára, akik úton vannak vagy a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek, akik erőszak áldozatai vagy nem tanulhatnak, nem vehetik igénybe azonos feltételekkel az egészségügyi és családtervezési szolgáltatásokat, nem dolgozhatnak, illetve általánosabb értelemben nem vehetnek részt a politikai életben. A világon több mint 15 millió általános iskolás korú lány nem jár iskolába, így az EU arra törekszik, hogy megkönnyítse az oktatáshoz való hozzáférésüket Afrikától, Latin-Amerikától és a Közel-Kelettől kezdve egészen Délkelet-Ázsiáig.

A nemek közötti egyenlőség nem pusztán az Európán belüli méltányosság vagy igazságosság kérdése – elengedhetetlen ahhoz is, hogy az egész világon megvalósulhasson a fenntartható béke, biztonság, fejlődés, gazdasági jólét és növekedés.

A nőkben és lányokban rejlő potenciálba való beruházással az egész társadalmunkba ruházunk be, és ez éppen annyira a fiúk és férfiak felelőssége, mint amennyire a nőké és a lányoké.

 

Aláírók:

Frans Timmermans első alelnök

Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a Bizottság alelnöke

Jyrki Katainen, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnöke *

Günther Oettinger, a költségvetésért és az emberi erőforrásokért felelős biztos

Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos

Neven Mimica, a nemzetközi együttműködésért és a fejlesztésért felelős biztos

Dimitrisz Avramopulosz, a migrációs ügyekért, az uniós belügyekért és az uniós polgárságért felelős biztos

Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos

Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztos

Hrisztosz Sztilianidesz, a humanitárius segítségnyújtásért és a válságkezelésért felelős biztos

Violeta Bulc, a közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos*

Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos

Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságért és a sportért felelős biztos

Corina Crețu, a regionális politikáért felelős uniós biztos

Carlos Moedas, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos

Mariya Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos

További információk

Kérdések és válaszok

A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének sajtóközleménye a műszaki területen dolgozó nőkről szóló jelentésről

A Bizottság március 8-án hozza nyilvánosságra az innovációval foglalkozó női szakemberek uniós díja tizenkét döntősének névsorát; ez a díj világszerte a legjelentősebbnek számít a maga nemében. 2011 óta azoknak a nőknek ítélik oda, akik a tudományos kiválóságot összekapcsolják a vállalkozói sikerrel.

A Bizottság június 5–6-án rendezi meg az Európai Fejlesztési Napokat (#shEDDs), melyek központi témája a „Nők és lányok a fenntartható fejlődés élvonalában” lesz.

„A nők jogai nyugtalan időkben” Éves Alapjogi Kollokvium keretében a nők elleni erőszak és zaklatás, valamint a nők és férfiak közötti gazdasági és politikai egyenlőtlenség problémájára keresték a megoldást, különös figyelmet fordítva a nemek közötti bérszakadékra és a munka és a magánélet közötti egyensúlyra.

Az Európai Bizottság és az Egyesült Nemzetek által közösen elindított Reflektorfény kezdeményezés a nemi alapú erőszak globális szintű kezelésére szolgál.

A nemek közötti egyenlőség 2017. évi mutatója

Figyelemfelkeltő videó a nők elleni erőszakról

 

 

 * [updated on 06/03 at 16:01]

 

STATEMENT/18/1601

Kapcsolattartás a sajtóval:

Tájékoztatás a nyilvánosság számára: Europe Direct a 00 800 67 89 10 11 telefonszámon vagy e-mailben


Side Bar