Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

[Csak az elhangzott szöveg hiteles]

José Manuel Durão Barroso

az Európai Bizottság elnöke

Barroso elnök búcsúbeszéde

Az Európai Parlament plenáris ülésén,

Strasbourg, 2014. október 21.

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Képviselők!

Először is szeretném megköszönni, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy beszédet mondjak a Parlamentben, ezúttal utoljára. Az Európai Bizottság elnökeként második mandátumom is véget ér, és nagy öröm számomra, hogy ma itt lehetek Önökkel és munkatársaimmal, hogy mérleget vonjak - mivel két ciklust töltöttem a Bizottság élén - az elmúlt tíz évről.

Szeretném megosztani Önökkel érzéseimet, érzelmeimet, és véleményemet arról, hogy az Európai Unió miként állt helyt ezekben az igen nehéz időkben, illetve feltárni, hogy szerintem melyek a jövő legnagyobb kihívásai.

Azt hiszem, abban mind egyet érthetünk, hogy rendkívüli és kihívásokban bővelkedő időszakot éltünk meg. 10 évnyi válságot és az Európai Uniónak a válságra adott válaszát. Nem csak a pénzügyi és az államadósság-válságra gondolok, mert az első mandátumom elején még alkotmányos válságban voltunk: az Európai Unió két alapító tagja népszavazással utasította el az Alkotmányt. Az alkotmányos válságot a pénzügyi és államadósság-válság követte, most pedig kiélezett geopolitikai válságot élünk meg az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus következtében.

Az alkotmányos válság aztán a Lisszaboni Szerződéssel megoldódott. Akkoriban sokan mondták, hogy az EU képtelen lesz új intézményi rendszert kialakítani. Voltak is nehéz, hitet próbáló pillanatok. Ám végül alapjában véve meg tudtuk őrizni az Európai Unió vívmányainak túlnyomó részét, így a Lisszaboni Szerződés legtöbb új elemét is, amelyet valamennyi tagállam jóváhagyott, még azok is, akik manapság úgy viselkednek, mintha ezt elfelejtették volna.

A közelmúltban pedig - merthogy megtanultam, hogy a gazdasági problémákat a végére hagyjam, hiszem még jelen vannak - komoly fenyegetés érte Európa stabilitását azáltal, hogy Oroszország elfogadhatatlan módon viselkedett Ukrajnával szemben. Meggyőződéseinkre támaszkodva foglaltunk állást. Ukrajnának társulási és szabadkereskedelmi megállapodást ajánlottunk, és örömmel nyugtáztam, hogy minden nehézség ellenére Ukrajna ott volt: aláírta és jóváhagyta a társulási megállapodást. Ugyanakkor gratulálnom kell e Parlamentnek, mert annak a napnak abban az órájában, amikor az ukrán képviselőház jóváhagyta a megállapodást, Önök is jóváhagyták, reményt nyújtva ezzel Ukrajnának, megmutatva, hogy valóban az európai nemzetek családjába tartozik.

Most, mikor e beszédet mondom, e válság még mindig nem oldódott meg, ezt mind tudjuk. De arra mindenképp büszkék lehetünk, hogy hűek maradtunk az elveinkhez, hogy a lehető legegyértelműbben elítéltük Oroszország fellépését, és társulási megállapodást kötöttünk, Ukrajna mellett Grúziával és Moldovával is, mert véleményem szerint tartozunk ennyivel ezeknek az országoknak, akik lélekben és reményeikben európaiak, és velünk képzelik el jövőjüket, osztozni szeretnének értékeinkben.

Jelenleg még mindig közvetítünk: ma is zajlik a Bizottság mediálásával egy orosz—ukrán kormányzati találkozó energiaügyben, hogy tárgyalásos megoldás születhessen, mert ez a mi célunk. Minden félnek az az érdeke, hogy politikai egyezség jöjjön létre, ám ennek olyan politikai egyezségnek kell lennie, amely megfelel a nemzetközi jog elveinek, olyan politikai egyezségnek, amely tiszteletben tartja e szomszédos ország jogát ahhoz, hogy maga döntsön a saját jövőjéről, és tiszteletben tartja az ország szuverenitását, teljes függetlenségét. Úgyhogy büszkék lehetünk mindarra, amit e kényes geopolitikai válságban tettünk.

És akkor most beszéljünk a pénzügyi és államadósság-válságról. Ez a válság valójában nem Európában keletkezett, de felkészületlenségünk okán, mert az euróövezet még nem volt felvértezve, igen erősen sújtott minket, és nem csak pénzügyi, hanem gazdasági, társadalmi és politikai szempontból is. Úgy vélem, valószínűleg ez volt a legjelentősebb válság az európai integráció hajnala, a múlt század 50'-es évei óta. De tegyük a dolgokat a helyükre.

Tisztelt parlamenti képviselők,

emlékezzünk csak vissza, mi volt a legtöbb gazdasági és pénzügyi elemző véleménye, sok Európán kívüli, de akár belüli ország előrejelzése: mindenki azt gondolta, Görögország kilép az euróövezetből, Görögország elhagy minket, és persze a görögök kilépése azonnal dominóhatást gyakorolt volna a többi országra, amely hatás úgy Írországban, mint Portugáliában valóban érezhető volt. És Spanyolország is nagyon nehéz helyzetbe került, Olaszországról nem is beszélve. A szakadék szélén álltunk. Emlékszem hogy 2011-ben a cannes-i G20-as találkozó idején, az üléseken kívül mik hangzottak el, emlékszem arra, amikor az elemzők szinte egyhangúan azt jósolták, Görögország elhagyja az euróövezetet, és legalább e szakértők fele úgy gondolta, maga az euró is megszűnik. És aztán mi történt? Nemcsak hogy nem lépett ki senki az euróövezetből, hanem épp a 19. tagot készülünk fogadni: Litvánia 2015. január 1-jén csatlakozik hozzánk. Nemcsak hogy Görögország nem hagyta el az euróövezetet, hanem az ki is bővült, ahogyan az Európai Unió is. Ezt az elemzések hajlamosak figyelmen kívül hagyni.

Pedig 2004-ben, amikor nagy örömre átvehettem az Európai Bizottság vezetését, még csak 15-en voltunk, nem igaz? Ma pedig 28 tagállamot számlál az Unió. Vagyis az Európai Unió tagsága csaknem megkétszereződött a válság ideje alatt. Van ennél jobb bizonyíték az Unió ellenálló és alkalmazkodóképességére? Az egység és a nyitottság válságos időkben való megőrzése szerintem tanúbizonysága annak a példátlan kitartásnak és erőnek, ami az Európai Unió sajátja, és amit nem lenne szabad alábecsülni.

Tudom, hogy vannak olyanok, akik mindennek nem tulajdonítanak igazi jelentőséget. Ők tulajdonképpen a múltat idealizálják; talán egy zárt Európáról álmodnak; szerintük jobb volt Európának, amikor a fél kontinens kommunista önkényuralom alatt állt. Nem értek egyet velük. Szerintem jobb ma Európának, mint amikor a kommunisták uralták a felét. Az, hogy e válságok közepette az Európai Unió képes volt megnyílni, megszilárdulni, és csaknem egy egész földrészt egyesíteni a béke, a szabadság és az igazság jegyében, nagyszerű dolognak tartom, amit ünnepelni kell, nem pedig szégyellni, ahogy egyesek teszik.

Úgy vélem, erről meg kell emlékezni. Sokan azt jósolták - erre biztosan emlékeznek azok, akik követték az eseményeket -, hogy az Európai Bizottság nem lesz képes 25, 27 vagy 28 taggal működni, hogy ellehetetlenedik az Európai Unió. A bővülés következtében erre nem került sor, és most már elmondhatom Önöknek, hogy valójában időnként nehezebb volt összehozni az EU alapító tagjait, mint elnyerni mind a 28 tagállam egyetértését.

Szerintem erre is büszkék lehetünk, mindannyian, hiszen az Európai Unió a nehéz időkben mindvégig egységes és nyitott maradt. A nyitott alatt sok mindent értek, többek között a külvilág felé való nyitottságot. Például nyitottság az, hogy a dohai fejlesztési és kereskedelmi tárgyalások kudarca után proaktív éghajlatpolitikát mozdítottunk elő. És ebben vezető szerepre törtünk, mert a kereskedelem hitem szerint az egyik legjobb eszköz a globális és az európai uniós növekedés támogatására. Az is jó példa - mert uniós kezdeményezés volt -, hogy megkerestük az Amerikai Egyesült Államok előző elnökét, és fokozatosan meggyőztük arról, hogy hívja össze az első államfői, illetve kormányfői szintű G20-as találkozót, mert így világszintű együttműködés jöhetett létre, és el lehetett kerülni az oly utálatos protekcionizmushoz való visszatérést. Válságos időkben ennek ugyanis nagy a kísértése. Tehát Európa egységes maradt, tagsága bővült, és a világ felé is nyitottan viselkedett.

Akkor most erősebbek vagyunk vagy gyengébbek? Tudom, hogy a leghevesebb kritikusok szerint gyengébbek lettünk. De vajon igazuk van-e?

Amikor a válság felütötte a fejét, gyakorlatilag nem volt mivel fellépnünk ellene. Akkoriban úgy mondtuk: példa nélküli helyzetbe kerültünk. Nem voltak meg azok a mechanizmusok, amelyekkel segíteni lehetett volna a csőd szélére jutott országoknak. Azóta rengeteget tettünk. A tagállamok és a Bizottság, mindvégig a Parlament erős támogatásával, létrehoztak egy új irányítási rendszert. Ma erősebb ez a rendszer, mint valaha, a közösségi intézményekre olyan hatásköröket ruháztunk, mint még soha, és mindent megettünk azért, hogy a közösségi módszer legyen az integráció vezérelve. A Bizottságnak ma nagyobb befolyása van az euróövezetre, mint a válság előtt volt. Az Európai Központi Bank közvetlen felügyeletet gyakorol az európai bankok fölött, amit régebben lehetetlennek tartottak, a válság előtt szinte elképzelhetetlen volt. Arra is emlékszem, amikor a bankunióról beszéltünk; amikor először említettem egy interjúban, hogy bankunióra van szükség, több tagállamból is felhívtak, hogy miért beszélek én bankunióról, hiszen ilyen nincs is a szerződésekben. Erre azt válaszoltam, hogy valóban nincs ilyen a szerződésekben, de ha el szeretnénk érni a szerződések céljait, nevezetesen a stabilitást és a növekedést, akkor szükségünk lesz rá. És mára megvalósult a bankunió.

Tisztelt képviselők!

Ha kellő perspektívából szemléljük az eseményeket, és átgondoljuk, hol voltunk tíz évvel ezelőtt és hol vagyunk ma, teljes meggyőződéssel és bizonyossággal kijelenthetjük, hogy ma az Európai Unió – vagy legalábbis az euróövezet – tagállamai között elmélyültebb az integráció, és az Unió több kompetenciával rendelkezik, illetve azt is, hogy a közösségi módszer alkalmazása révén több lehetőségünk van az euróövezetben esetlegesen előálló válságok kezelésére. Ezt nemcsak a bankunió irányítási rendszere teszi lehetővé, hanem a pénzügyi stabilitásról, szabályozásról és felügyeletről szóló jogszabályok is.

Mintegy 40 új jogszabályt terjesztettünk elő, és az Európai Parlament ezek mindegyikét jóváhagyta. Újból szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Önöknek azért, hogy a jogszabályokról folytatott viták során az Európai Parlament és az Európai Bizottság szinte minden alkalommal azonos platformon állt, és arra törekedett, hogy soha ne kisebb, hanem mindig nagyobb mértékű legyen az európai szintű cselekvés. Elmondhatom tehát, hogy ma erősebbek vagyunk, mivel az európai irányítási rendszer szorosabb integrációra épül, mivel jogszabályaink vannak a pénzügyi piacokon esetlegesen tapasztalható visszaélések kezelésére, és mivel sokkal világosabb felügyeleti és szabályozási rendszerrel rendelkezünk. Éppen ezért úgy vélem, ma a korábbinál sokkal jobban fel vagyunk készülve a korábbiakhoz hasonló válságok kezelésére, amennyiben ilyenek a jövőben esetlegesen jelentkeznének.

Természetesen elmondható, hogy továbbra is számos nehézséggel kell megküzdenünk. Erről is beszélni fogok hamarosan, méghozzá a növekedési kilátások kapcsán, de arra kérem Önöket, ne feledjék, honnak indultunk. Olyan helyzetből indultunk, amikor egyes tagállamokat a nemteljesítés vagy – kevésbé udvarias kifejezéssel éve – az államcsőd kockázata fenyegette. És nézzék, hol állunk most. Azon országok közül, amelyek kiigazítási programot voltak kénytelenek kérelmezni, Portugália és Írország már leépítették a válságkezelő intézkedéseket. Írország ma Európa egyik legdinamikusabban növekvő országa. Valójában az összes, korábban az azonnali összeomlás fenyegette ország ma sokkal stabilabb helyzetben van. Spanyolországban, ahol bankmentési programra került sor, szintén jelentős javulás tapasztalható. Így gyakorlatilag már csak két olyan ország van, ahol kiigazítási program folyik – ne feledjük, hogy közép- és kelet-európai országokban is sor került kiigazítási programra, noha ezek még nem tagjai az euróövezetnek.

Az államháztartási hiány az eurózónában átlagosan 2,5%, ami sokkal alacsonyabb az Egyesült Államok vagy Japán hiányánál. A stabilitás tekintetében tehát a korábbinál előnyösebb helyzetben vagyunk. Itt említem meg, hogy az euróövezet kereskedelmi többletre tett szert. Az Európai Unió mára többlettel rendelkezik az ipari termékek, a szolgáltatások és – sok év után először – a mezőgazdasági termékek tekintetében.

Ezt azért hangsúlyozom, mert egyes politikai körök gyakran hangoztatják, hogy a globalizáció károkat okoz. Ez egyáltalán nincs így. Valóban vannak olyan uniós tagállamok, amelyek a globális versenyben lemaradtak, de a kereskedelem és a beruházások terén Európa összességében egyre jobb helyen áll.

A növekedés persze egyelőre még visszafogott mértékű. Nem jelenthetjük ki, hogy a válságnak vége, hiszen vannak még fenyegető tényezők, a stabilitásért vívott csatát azonban megnyertük. Ma a világon senki sem gondolhatja őszintén azt, hogy az euró meg fog szűnni. Az euró bizonyította, hogy igen erős, megbízható és stabil fizetőeszköz. A növekedés mértéke azonban még mindig enyhe és nyilvánvalóan alatta van a várakozásoknak.

Mit tehetünk a növekedés érdekében? Ez a fő kérdés. Mielőtt válaszolok rá, szeretném Önöket még egyszer emlékeztetni valamire. Tisztában vagyok vele, hogy az Európai Unió, és különösen az Európai Bizottság politikájáról nagyon gyakran azt mondják, hogy kizárólag a megszorításokra koncentrál. Úgy vélem, hogy akik ezt mondják, egyoldalúan akarják láttatni a dolgokat.

A hangsúlyt mindig is három fontos pontra fektettük: a piaci nyomással küzdő országok esetében a költségvetési konszolidációra. Felelőtlenség lett volna részükről, ha az államháztartási egyensúly helyreállítása érdekében nem fogtak volna megszorító programba, ugyanakkor mi azt is mindig hangsúlyoztuk, talán egyes országok nem akarták meghallani, hogy strukturális reformokra, a versenyképesség javítására is szükség van, az a helyzet ugyanis, hogy már a válság előtt is a lehetőségeink alatt növekedtünk és egyes országokban súlyos versenyképességi problémák voltak, ezzel szembe kell nézni, és ezért van szükség ambiciózusabb szerkezeti reformokra.

Azonban mindig is amellett érveltünk, hogy szükség van beruházásokra is. Mindig hangsúlyoztam, hogy több – magán- és a közforrásból megvalósított – beruházást kell végrehajtanunk. A magánforrások annál jobban kezdenek el áramolni, minél inkább bizonyítjuk, hogy a bevonásukra alkalmas versenyképes gazdaságot működtetünk. Örömmel látom, hogy eltérő sebességgel ugyan, de a legtöbb tagállam olyan ambiciózus strukturális reformok végrehajtásán dolgozik, amelyek a válságot megelőzően elképzelhetetlenek lettek volna.

Ha őszinték vagyunk, akkor a számok elemzése alapján látnunk kell, hogy a pénzügyi válság során éppen azok az országok szenvedtek a legtöbbet, amelyek a válság bekövetkezte előtt veszítettek versenyképességükből. A többek között Spanyolország, Írország, Portugália és Görögország által végrehajtott reformok igen látványosak.

Mindig is tudtuk, hogy a politikai konszolidáción és a szerkezeti reformokon túlmenően több beruházásra van szükség, nemcsak magán-, de közforrásból is. Biztosan emlékeznek a többéves pénzügyi keretről folyt vitákra. Schultz elnök úr egészen biztosan. Számos egyeztetést tartottunk, ahol arra kértük a tagállamokat, hogy tegyenek többet a beruházásokért, és az európai szinten ehhez rendelkezésünkre álló legfontosabb eszköz a többéves pénzügyi keret, amely mintegy egybillió eurónyi forrással rendelkezik.

Látni kell tehát, hogy ha most a kívánatosnál kevesebb a beruházás, az nem a Bizottság vagy a Parlament ez irányú elkötelezettségének hiányából fakad, hanem egyes tagállamok ellenkezése miatt. Ez a valóság. Mi a növekedést elősegítő, stabil, célzott beruházások mellett vagyunk, nem csupán a többéves pénzügyi keret biztosította lehetőségek révén. Emlékezzenek például azokra a javaslatokra, amelyeket az Unió helyzetéről tartott beszédeimben vázoltam fel Önöknek ugyanitt. Javasoltam az EBB tőkeemelését, amelyről végül megegyezés született. Ott vannak a projektkötvények, amelyeket kísérleti projektként ugyan, de a tagállamok elfogadtak. Létrehoztunk egy olyan finanszírozási eszközt, amely révén a kkv-k az EBB-től hitelt igényelhetnek, az uniós költségvetésből, azon belül a strukturális alapokból pedig forrásokhoz juthatnak. Sajnos csupán két ország kívánt élni ezekkel a lehetőségekkel.

Említhetném továbbá az „ifjúsági garancia” elnevezésű programot, amelyre mi tettünk javaslatot és amelyet a tagállamok is elfogadtak. Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében azonban mindössze két tagállam vállalta, hogy kifejezetten a fiatalokat megcélzó programot indítson el.

Tehát tisztelt kollégáim, ismétlem: a beruházások pártján állunk. Sok sikert kívánok az új Bizottságnak, illetve barátomnak és kollégámnak, Jean-Claude Junckernek, és remélem, hogy a tagállamok részéről több támogatást kapnak majd ahhoz, hogy az elkövetkezendő években egy ambiciózusabb beruházási programot valósíthassanak meg. Úgy hiszem, erre most lehetőség kínálkozik, mivel a tagállamok jobban tisztában vannak ennek fontosságával. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a beruházások ösztönzésének egy olyan átfogó stratégia részét kell képeznie, amely a pénzügyi konszolidációt strukturális reformokkal és beruházásokkal ötvözi, és természetesen mindazokkal az intézkedésekkel, amelyeket a bankunió és a stabilitást célzó pénzügyi szabályozás keretében már meghoztunk.

Mindezt azért hangsúlyozom ennyire, mert úgy vélem, hiba lenne, ha éppen most, miután oly sok intézkedést megtettünk, adnánk alább elszántságunkból és térnénk le a strukturális reformok útjáról. Véleményem szerint a munka egy részét elvégeztük, a stabilitás nagyrészt megvalósult, növekedés van, még ha lassabb is, mint szeretnénk. Most azonban kellő eltökéltségre van szükségünk ahhoz, hogy befejezzük a reformokat, és így fenntarthatóvá tegyük a növekedést. Ugyanis fenntartható, nem pedig az eladósodásra épülő növekedésre van szükség: a hiány, a magánszféra vagy az állam túlzott mértékű eladósodása mesterséges, nem valódi növekedést gerjeszt, amelyért előbb-utóbb súlyos árat fizetünk. A fenntartható növekedés véleményem szerint megvalósítható, ha erős uniós gazdasági irányítás mellett tovább haladunk a merész reformok útján.

Sajnos nincs időm arra, hogy az összes többi olyan szakpolitikai területet megemlítsem, amelyek esetében az elmúlt években fontos fejlemények történtek, de engedjék meg, hogy néhány olyanról mégis szót ejtsek, amelyek tekintetében döntéshozatal előtt állunk, és amelyekről azt gondolom, kiemelkedően fontosak.

Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a Bizottság elnökeként betöltött első mandátumom idején, 2007-ben terjesztettük elő a világ legambiciózusabb éghajlatvédelmi programját. Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben továbbra is vezető szerepet vállalunk.

Sikeresen összekapcsoltunk ugyanis az éghajlat-változási teendők menetrendjét az energiabiztonsági teendőkkel. Ezt azért említem külön, mert ezen a héten fontos tárgyalásra kerül sor Brüsszelben állam- és kormányfői szinten, és remélem, hogy az Európai Unió a továbbiakban is képes lesz vezető szerepet betölteni – természetesen nem egyedül, hanem másokkal együtt –, mivel hiszem, hogy felelősek vagyunk bolygónk jövőjéért. Az elmúlt évek egyik legfontosabb fejleménye egyértelműen az volt, hogy az Európai Unió mindenki másnál fontosabb és merészebb lépéseket tett az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

Egy másik terület, amelyre büszkék lehetünk, az, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetből fakadó megszorítások ellenére is 30%-kal több forrást sikerült a többéves pénzügyi kereten belül a kutatás és innováció területét célzó „Horizont 2020” keretprogram számára elkülöníteni. Úgy vélem, most nagyszerű lehetőségünk van arra, hogy e területen előrelépjünk, és ugyanez mondható el a kultúra területéről is, ahol útjára indult a „Kreatív Európa” kezdeményezés.

Tény, hogy egyes területeken a gazdasági és pénzügyi válság ellenére is sikerült európai szinten növelni a beruházások mértékét.

Továbbá arra is büszke vagyok, hogy a költségvetési nyomás ellenére is mindig tudtunk forrásokat szánni a fejlesztési támogatásokra és a szomszédságpolitikára.

Minden alkalommal, amikor a világon valahol nagyobb tragédia történt, így az indonéziai földrengés, a mostani ebolakrízis, a szíriai menekültügyi válság, vagy a darfuri események idején az elsők között voltunk a helyszínen. Úgy hiszem, hogy nekünk, európaiaknak erre is büszkének kell lennünk, mivel az EU és tagállamai több fejlesztési segélyt nyújtanak a rászoruló országoknak, mint bármely más donor. Ez teljes összhangban áll az európai értékekkel, és örömmel látom, hogy a válság ellenére is teljesítjük a fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos kötelességünket.

Már szóltam néhány szót a kereskedelemről. Úgy vélem, nagyon fontos, hogy e téren ambiciózus tervekkel rendelkezzünk, hogy Európa nyitott, a kereskedelem pedig szabad és tisztességes legyen. A Bizottság rekordszámú megállapodást kötött: partnerünk lett Dél-Korea, Szingapúr, Közép-Amerika (ez az első régió, amellyel megállapodás jött létre), Peru, Ecuador, nemrégiben pedig Kanada, Nyugat-, Kelet- és Dél-Afrika. Továbbá számos más – például Japánnal és az Egyesült Államokkal kötendő – megállapodás van tárgyalási szakaszban, és beruházási megállapodás készül Kínával.

Mi vagyunk tehát a világ legfontosabb kereskedelmi tömörülése. Az EU a világ legnagyobb gazdasága.

Mindezt azért említem, mert tudom, hogy ma igen divatos pesszimistának lenni, borúsan látni Európa jövőjét: ezt nevezem én a pesszimizmus intellektuális bájának. Úgy hiszem azonban, hogy büszkék lehetünk eddigi eredményeinkre, és együtt sokkal erősebbek vagyunk, és sikeresebben tudjuk megvédeni érdekeinket és értékeinket.

Tisztelt Kollégák! Engedjék meg, hogy kollégáimnak hívjam Önöket, hiszen néha vitáztunk ugyan, de kollégákként működtünk együtt ebben az európai projektnek nevezett nagy vállalkozásban. Úgy vélem, politikai szempontból le kell vonnunk néhány tanulságot.

Először is nagyfokú ellenálló képességről tettünk tanúbizonyságot. Úgy gondolom, kimondhatjuk, hogy nagyobb erők hatnak az integráció, mint a dezintegráció irányába. Mindig hittem ebben, még a néha rendkívül drámai pillanatokban is, akkor is, amikor időnként drámai felhívást kellett intéznem egyes kormányokhoz: a gazdagabb országokhoz azért, hogy tanúsítsanak fokozottabb szolidaritást, a szegényebb országokat pedig arra kérve, hogy legyenek felelősségteljesebbek.

Való igaz, néha nagyon diszkréten tettük mindezt. Az Európai Bizottság valószínűleg diszkrétebben jár el, mint mások. Nem akartam, hogy a válság legélesebb pillanataiban a Bizottság is csak fokozza a hangzavart. A piacok rendkívül érzékenyen reagáltak mindenre abban a helyzetben. De teljes határozottsággal állíthatom, hogy a rendelkezésünkre álló eszközöket felhasználva mindent megtettünk annak érdekében, hogy elkerüljük az euróövezet szétaprózódását, illetve az Európai Unió megosztottságát. Nagyon gyakran fel kellett szólítanom európai tanácsi kollégáimat, az állam- és kormányfőket arra, hogy tanúsítsanak etikus, az Európai Unióhoz méltó felelősséget.

Az egyik tanulság azonban, amit levontam mindebből, az volt, hogy ha végül képesek voltunk is határozatokat hozni, rendkívül fájdalmas és nehéz folyamat vezetett el odáig. Ráadásul időigényes is volt. Említettük már, és úgy gondolom, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a demokrácia lassabban működik, mint a piacok.

A Bizottság – és biztos vagyok abban, hogy ez a Parlament is – jobban szerette volna, ha merészebb, átfogóbb és gyorsabb döntések születnek. Mi azonban demokratikus államok uniója vagyunk, nem pedig egy szuperállam. A különféle érzékeny pontokat is tiszteletben kell tartanunk.

Tíz éves tapasztalatom alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az intézményeknek együtt kell működniük. Tudom, néha nagyobb népszerűséggel jár, ha az ember lehetetlen elképzeléseket terjeszt elő, másokat pedig kritizál. Mégis szilárd meggyőződésem, hogy párbeszédet kell folytatnunk a különböző intézményekkel, és az nem megoldás, ha a tagállamokat szembeállítjuk az Európai Unióval. Épp ellenkezőleg: azt kell bizonyítanunk a tagállamainknak, hogy erősebbek az Európai Unió részeiként. Hogy mi nem a nemzeti identitásukat kívánjuk gyengíteni, hanem éppen ellenkezőleg, azért kérjük őket a szuverenitásuk megosztására, hogy világszinten jobban tudják érvényesíteni az érdekeiket. Ez szilárd meggyőződésem.

Most, mielőtt néhány napon belül távoznék, hangsúlyozom Önöknek, hogy egy dolog vezérel csupán: vonjuk le ezeket a tanulságokat, hogy a jövőben ne ismétlődjenek meg ezek a hibák. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy kimondhatjuk: céljainkat konfrontáció helyett együttműködés útján tudjuk elérni.

Jelenleg arra készülök, hogy ezt a nagy kihívást jelentő, érdekes munkakört átadjam jó barátomnak, Jean-Claude Junckernek. Itt szeretném most elmondani valamennyi bizottsági kollégám és jómagam nevében, hogy minden jót kívánunk az új Bizottságnak, nagy kihívás előtt állnak, de a mi támogatásunkra is számíthatnak. És abban a támogatásban is biztos vagyok, amelyet ez a Parlament fog biztosítani számukra.

Igen, Elnök úr, az intézményeink közötti kapcsolatok nem voltak mindig tökéletesek. De úgy gondolom, Ön is egyetért abban, hogy sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani a Parlament és a Bizottság között.

Több mint 100 alkalommal fordultam meg a Parlamentben. A Bizottság még soha nem képviseltette magát ilyen gyakran a Parlamentben, mint két hivatali időszakom alatt. Együttműködést alakítottunk ki, és nagyon hálás vagyok, mert ez a Parlament – noha alkalmanként nagyon szigorú követelésekkel élt – mindig támogatta a közösségi módszert, és mindig támogatta a közösségi intézményeket. Meg vagyok győződve arról, hogy ez nagyon fontos Európa jövője szempontjából.

Kedves kollégáim, akikkel együtt dolgozhattam az európai projekten!

Itt Európában a problémáinkat nem forradalommal, még kevésbé ellenforradalommal oldhatjuk meg. A megoldás útja a kompromisszum, a reform. A fejlődés és a reform. Reformot kell véghezvinnünk ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az új kihívásokhoz, de ez nem járhat az intézmények közötti újabb összecsapásokkal vagy a tagállamainkkal való újabb összetűzésekkel. Meggyőződésem, hogy ha az európai közjót mindenek elé helyező szoros együttműködés gondolata érvényesül, kollégám és barátom, Jean-Claude Juncker és új Bizottsága sikerrel fog járni, természetesen azzal a támogatással, amit Önök minden bizonnyal biztosítani fognak számukra.

Hiszen az Európai Unió az értékek uniója. Az elmúlt napokban számos újságíróval találkoztam, akik feltették a kérdést: „Melyik volt az Ön számára a legmegindítóbb pillanat? Melyik pillanatra gondol vissza a legszívesebben?” Sok ilyen pillanat van, de hogy őszinte legyek, számos nagyon nehéz pillanatot is átéltem. Számomra a legmegindítóbb pillanat az volt, amikor Martin Schulzcal és az Európai Tanács elnökével, Herman van Rompuyjel az Európai Unió nevében átvehettük a Nobel-békedíjat.

Úgy gondolom, hogy a nemzetközi közösség hathatósan emlékeztetett minket arra, hogy számítunk ebben a világban, és nagyon fontos, amit csinálunk; hogy azok az eredeti értékek, amelyek az Európai Unió létrehozásához vezettek, azaz a béke mint érték, a mai napig ugyanolyan lényegesek; és hogy folytatnunk kell a küzdelmet értük.

Úgy gondolom, ez az pillanat, amelyet valóban meg szeretnék osztani mindazokkal, akik a különböző intézményekben, köztük itt, a Parlamentben, az egységes, nyitott és erős Európáért dolgoznak. Most, amikor a biztosi testülettel együtt leköszönök,, azt mondhatom Önöknek, nem értünk el mindent, amit el lehetett volna érni, vagy amit el szerettünk volna érni, de úgy gondolom, lelkiismeretesen, az Európai Unió globális érdekeit az egyéni érdekek elé helyezve dolgoztunk. Úgy vélem, megvannak a feltételek ahhoz, hogy tovább lehessen folytatni a munkát egy egységes, nyitott és erős Európáért.

Köszönöm szíves figyelmüket!

Auf wiedersehen, goodbye, au revoir, adeus.

Muito obrigado, thank you very much.

Az Európai Parlament tagjainak felszólalásai után Barroso elnök úr az alábbi záró megjegyzéseket tette:

Tisztelt Elnök Úr!

Szeretnék választ adni az előttem felszólalók néhány kérdésére. Először is úgy vélem: arra, hogy mi, azaz a Bizottság, melynek elnöki pozícióját betölthettem, jó úton halad, jó bizonyíték, hogy az e házban képviselt politikai spektrum mindkét végéről kapunk olyan kritikákat – nagyon gyakran ugyanolyan hangnemben –, amelyek kategorikusan tagadják a nehézségeket és az óriási kihívásokat, amelyekkel szembesültünk, ugyanakkor nem kínálnak semmilyen összehangolt választ.

Az igazság az, hogy a legnagyobb gazdasági és pénzügyi válságot éltük át, legalábbis az európai integráció kezdete óta, és az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a válság nem az Európai Unió rovására írható. Ez az, amit egyes szuverenisták – hogy a saját kifejezésükkel éljek – nem értenek meg vagy nem akarnak megérteni. Nem Európára vezethető vissza a magánszektor túlzott adósságállománya, a pénzügyi ágazat felelősségvállalásának hiánya – éppen ellenkezőleg! Mindez nemzeti felügyelet vagy inkább annak hiánya mellett következett be. Európa a megoldást jelenti. Mára az egyik legambiciózusabb, ha nem a legambiciózusabb szabályozási és felügyeleti rendszerrel rendelkezünk a világon. Ezért az az állítás, hogy Európa hátrányosabb helyzetben van az Európai Unió miatt, egyszerűen hazugság. Ez a tisztelet és az intellektuális fegyelem teljes hiánya. A pénzügyi válságot nem az EU robbantotta ki. Az Egyesült Államokban alakult ki. Kétségtelen, hogy Európában is voltak gyenge pontok, de az Európai Unió reagált ezekre. A válságot nem az Európai Unió okozta, és szerintem ez olyasmi, amit mindazoknak – akár a jobb-, akár a baloldalon, akár középen foglaljanak is helyet –, akik magukénak vallják az európai eszmét, bátran ki kell tudniuk mondani, mivel ellenkező esetben a szélsőbal vagy a szélsőjobb populizmusát fogjuk erősíteni.

Figyelmesen hallgattam néhányukat, akik azt állítják, hogy a populizmus felerősödött, és ezért az Európai Uniót hibáztatják. Kedves Barátaim, ez nem igaz. A populizmus, az idegengyűlölet nyilvánvalóan létezik az Európai Unión kívül is. Lássuk csak, mi történt Svájcban a bevándorlókkal szemben. Nézzük meg, mi történt Norvégiában, ahol egy terrorista számos fiatal életét oltotta ki, csak mert ellenzi a multikulturalitást Európában. Vegyük az amerikai Tea Party példáját. Európa okolható az amerikai Tea Party mozgalomért?

Napjainkban a világban megfigyelhető populizmus agresszív, amely olykor baloldali érveket hoz fel, olykor jobboldali érveket, olykor pedig nehéz különbséget tenni, ezért azt állítani, hogy mindez az Európai Unió eredménye, az az intellektuális fegyelem és a politikai tisztesség hiányával egyenlő. Európaiként pontosan az a feladatunk, hogy bizonyítsuk: a válság nem Európában és nem is a tagállamok államadósságainak eredményeként jött létre. Az Európai Uniónak nagyon kicsi volt a mozgástere abban az esetben például, ha az egyik tagállam meghamisította az elszámolásait. Európának szembesülnie kellett ezzel. Második hivatali időm során a Bizottság első kezdeményezéseként arra kérte a tagállamokat, adjanak szélesebb felügyeleti hatáskört a nemzeti statisztikák ellenőrzésére, mivel első hivatali időszakomban megtagadták ezt. És bizony nem Görögország tagadta meg. A kérést a nagy tagállamok utasították el, amelyek nem akartak nagyobb felelősséget ruházni az Európai Unióra. Ezért ha valóban vitázni akarunk, legyünk pontosak és következetesek a szellemi tisztesség és a politikai fegyelem tekintetében.

Ezért, kedves barátaim, szeretnék megosztani Önökkel valamit, amiről teljes mértékben meg vagyok győződve. A csapat, amelynek elnöke lehettem, a legnagyobb odaadással, hatalmas fegyelemmel, mindig az európai érdekeket előtérbe helyezve dolgozott. Szeretnék még valamit kiemelni, hiszen egy olyan politikai testületben vagyunk most itt, amelyben különböző politikai erők érvényesülnek, de amely mindig az európai közjót helyezi előtérbe. Hivatali időm alatt a Bizottságban nem európai néppárti, szocialista vagy liberális munkatársaim voltak; hanem olyanok, akik mind Európáért dolgoztak. Az Európai Néppárthoz tartozom, és erre büszke vagyok, de a Bizottság elnökeként egész Európa a pártom, ezt az üzenetet szeretném megosztani Önökkel, különösen a nagy Európa-párti balközép és jobbközép erőkkel.  Természetesen kifejezésre kell juttatni a különbségeket, de nem szabad hagyni, hogy ezek a különbségek az Európa-párti tábort gyengítsék. Nem szabad még nagyobb teret engednünk a szélsőjobbnak és a szélsőbalnak. Az Európa-párti erőknek egyesülniük kell, és minden bátorságukat összeszedve meg kell védeniük Európát. Ennek nemcsak itt, Strasbourgban, hanem a tagállamokban is meg kell történnie. Létre kell tudnunk hozni ezt a nagykoalíciót Európa érdekében, mert meggyőződésem, hogy elég energiánk van ahhoz, hogy mind a jelen, mind a jövőbeli csatákat megnyerhessük.

Köszönöm.


Side Bar