Chemin de navigation

Left navigation

Additional tools

Az Unió helyzete, 2013

Commission Européenne - SPEECH/13/684   11/09/2013

Autres langues disponibles: FR EN DE DA ES NL IT SV PT FI EL CS ET LT LV MT PL SK SL BG RO GA HR

European Commission

José Manuel Durão Barroso

az Európai Bizottság elnöke

Az Unió helyzete, 2013

Az Európai Parlament plenáris ülése, Strasbourg

2013. szeptember 11.

Tisztelt Elnök Úr!

Tisztelt Elnök Asszony!

Tisztelt Képviselők!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az európai választók 8 hónap múlva ítéletet mondanak az elmúlt 5 évben közösen elért eredményeinkről.

Ebben az 5 évben Európa több szerepet kapott polgárai életében, mint előtte bármikor. Az egész kontinensen Európa volt a téma a kávéházakban és a népszerű beszélgetős műsorokban.

A mai napon át szeretném tekinteni eddigi eredményeinket és jövőbeli feladatainkat. Emellett be szeretném mutatni mindazt, ami véleményem szerint a jövő évi választások előtt egy valóban európai politikai vita tárgyát képezheti.

Tisztelt Képviselők!

Egész pontosan 5 évvel ezelőtt az Egyesült Államok kormánya átvette a Fannie Mae és a Freddie Mac irányítását, továbbá kimentette az AIG-t, a Lehman Brothers pedig csődvédelmet kért.

Ezek az események pénzügyi világválságot idéztek elő, amely először példátlan gazdasági válsággá alakult, majd olyan szociális válságba torkollott, amely polgáraink közül sokak számára drámai következményekkel jár. Ezek az események elmélyítették az adósságproblémát, amelyre kormányaink még mindig nem találtak megoldást. Riasztó mértékben megnőtt miattuk a munkanélküliség is, különösen a fiatalok körében. És még mindig béklyóba kötik az európai háztartásokat és vállalkozásokat.

De Európa nem adta meg magát. Az említett 5 évben határozott válaszokat adtunk. Együtt szenvedtünk a válságtól, és rájöttünk: csak együtt küzdhetünk ellene. Ezt tettük, és így teszünk most is.

Ha visszatekintünk mindarra, amit a válság alatt közös erővel véghezvittünk Európa egységéért, úgy gondolom, túlzás nélkül állíthatom, mindezt 5 évvel ezelőtt nem tartottuk volna lehetségesnek.

Alapjaiban megreformáltuk a pénzügyi szektort, hogy biztonságba kerüljenek az emberek megtakarításai.

Tökéletesítettük a módját a kormányok közötti együttműködésnek, költségvetésük megszilárdításának és gazdaságuk korszerűsítésének.

Több mint 700 milliárd eurót mozgósítottunk, hogy visszahozzuk a válság sújtotta országokat a szakadék széléről – országok között még soha nem volt ilyen nagyságú stabilizációs erőfeszítés.

Ma is élénken emlékszem tavalyi találkozómra sok nagy bankunk vezető közgazdászaival. Legtöbbjük szerint Görögország kifelé tartott az euróövezetből. Mindannyiuk az euróövezet széthullásától tartott. Immár egyértelműen eloszlathatjuk félelmeiket: senki sem vált meg önként vagy kényszerből az eurótól. Az Európai Unió 27 tagállamához az idén csatlakozott a 28-adik. Az euróövezet jövőre 17-ről 18 tagúvá válik.

A fő kérdés most az, hogy mihez kezdünk ezzel az előrehaladással. Felnagyítjuk vagy lekicsinyeljük? Erőt merítünk belőle a folytatáshoz, vagy lebecsüljük erőfeszítéseink gyümölcsét?

Tisztelt Képviselők!

Épp most értem vissza a G20-as csúcsról Szentpétervárról. Elmondhatom Önöknek: az idén mi, európaiak – szemben a közelmúlt éveivel – nem leckéket kaptunk a világ más részeitől válságkezelésből. Elismerést és bátorítást kaptunk.

Nem mintha véget ért volna a válság, mert ott még nem tartunk. Uniónk ellenálló képességére további próbák várnak. De amit teszünk, bizalmat teremt az iránt, hogy legyőzzük a válságot – amennyiben tovább dolgozunk.

Kihívásainkat együtt válaszoljuk meg.

Együtt kell megválaszolnunk azokat.

Úgy hiszem, tektonikus léptékű geogazdasági és geopolitikai változásokkal jellemzett világunkban csak együtt, Európai Unióként adhatjuk meg polgárainknak, amire vágynak: értékeink, érdekeink és jólétünk védelmét és fejlődését.

Eljött tehát az ideje, hogy felülkerekedjünk a tisztán nemzeti problémákon és a helyi érdekeken, és valós előrelépést érjünk el Európáért. Hogy valóban európai szemléletet vigyünk a nemzeti választókerületekben folytatott vitákba.

Eljött az ideje, hogy az Európa ügyével törődők – akármilyen politikai vagy ideológiai oldalon álljanak is, akárhonnan jöjjenek is – szót emeljenek Európa mellett.

Ha mi nem tesszük meg, másoktól sem várhatjuk el.

Tisztelt Képviselők!

Hosszú utat tettünk meg a válság kezdete óta.

Az Unió helyzetéről szólva tavaly azt állítottam, hogy „mindezen erőfeszítések ellenére válaszaink még nem győzték meg a polgárokat, a piacokat és a nemzetközi partnereinket”.

Egy évre rá a tények jelzik, hogy erőfeszítéseink kezdenek kifizetődni. A kamatkülönbözetek csökkennek. A legkiszolgáltatottabb országok kevesebbet fizetnek kölcsöneikért. Az ipari kibocsátás nő. A piaci bizalom visszatérőben van. A részvénypiacok jól teljesítenek. Az üzleti várakozások folyamatosan javulnak. A fogyasztói bizalom meredeken emelkedik.

Látjuk, hogy a válsággal szemben legkiszolgáltatottabb országok, amelyek most a legtöbbet teszik gazdaságuk megreformálásáért, kezdenek pozitív eredményeket felmutatni.

Spanyolországban az igen jelentős reformok és a megnövekedett versenyképesség jeleként az áruk és a szolgáltatások kivitele ma a GDP 33%-át teszi ki, többet, mint az euró bevezetése óta bármikor. Írország 2012 nyara óta újra pénzhez jut a tőkepiacokon, gazdasága 2013-ban, a harmadik egymást követő évben, várhatóan növekedni fog, az ír feldolgozóipari cégek pedig újra munkásokat vesznek fel.

Portugáliában a korábban strukturálisan negatív folyó fizetési mérleg mára várhatóan nagyjából egyensúlyba került, a növekedés a sok negyedévi gyengélkedés után kezd erőre kapni. Görögország mindössze 3 év alatt valóban figyelemre méltó költségvetési kiigazítást hajtott végre, kezdi visszanyerni versenyképességét, elsődleges mérlege pedig évtizedek óta először akár többletet is felmutathat. Ciprus, amely később kezdte programját, szintén a menetrendnek megfelelően halad a végrehajtással, ami a növekedési pályához való visszatérés előfeltétele.

A kilábalás látótávolságon belülre került Európa számára.

Természetesen ébernek kell maradnunk. „Egy fecske nem csinál nyarat”. Legyünk realisták az elemzésnél. Ne becsüljük túl – de alul sem – mindazt, amit elértünk. Egy jó negyedév nem jelenti azt, hogy elcsitultak a gazdaság viharai. De bizonyítja, hogy jó úton járunk. Az általunk látott adatok és tendenciák alapján jó okunk van bizakodni.

Ennek ösztönöznie kell minket erőfeszítéseink folytatására. Tartozunk ezzel mindazoknak, akik számára a kilábalás még nem került elérhető közelségbe, akik még nem élvezik a kedvező fejleményeket. Tartozunk ezzel a 26 millió munkanélkülinek. Különösen a fiataloknak, akik tőlünk várják, hogy reményt adjunk nekik. A remény és a bizalom is részét képezi a gazdasági egyenletnek.

Tisztelt Képviselők!

Ha elértünk oda, ahol ma tartunk, az annak köszönhető, hogy úgy döntöttünk: politikánkat és szakpolitikáinkat a válságból levont tanulságokhoz igazítjuk.

És amikor azt mondom, döntöttünk, valóban úgy értem: a döntés a mienk, valóban közös erőfeszítésünk eredménye.

Önök, az Európai Parlament, minden egyes lépésnél döntő szerepet játszottak a mögöttünk álló példátlan jogalkotási munkában. Személy szerint úgy hiszem, hogy Európa polgárai ennek nincsenek eléggé tudatában, és hogy Önök több méltatást és elismerést érdemelnek.

Folytassuk tehát a közös munkát gazdaságaink megreformálására, a növekedésért és a munkahelyekért, és intézményeink szerkezetének kiigazítására. Csak így hagyhatjuk magunk mögött a válság ezen szakaszát is.

Európai szinten sok mindent tehetünk még ennek a Parlamentnek, és ennek a Bizottságnak a mandátuma alatt is.

Legyünk konkrétak: elsődleges feladatunk és kötelességünk a bankunió megvalósítása. Ez az első és legsürgősebb szakasza a gazdasági és monetáris unió elmélyítésének, amint azt a Bizottság tavaly ősszel előterjesztett tervezete is felvázolja.

Az egységes felügyeleti mechanizmussal kapcsolatos jogalkotás csaknem befejeződött. A következő lépés, hogy az EKB, még mielőtt átvenné a felügyelet szerepét, elvégezze a bankok eszközeinek független értékelését.

Figyelmünket most legsürgősebben az egységes szanálási mechanizmusra kell fordítanunk. A Bizottság már júliusban a tárgyalóasztalra tette javaslatát, így együtt kell működnünk azért, hogy az még ebben a ciklusban elfogadásra kerüljön.

Ez a megoldás arra, hogy ne az adófizetők legyenek az elsők, akiknek fizetniük kell a bankok kudarcáért. Ez a megoldás arra, hogy elváljanak egymástól a bankok és az országok kockázatai.

Ez a megoldás arra, hogy orvosoljuk a válság egyik legriasztóbb és legelfogadhatatlanabb következményét: Európa pénzügyi szektorának és hitelpiacainak fokozódó töredezettségét, majdhogynem újraállamosítását.

És ez a megoldás arra, hogy helyreállítsuk a gazdaság pénzügyi vérkeringését, a hitelezést, különösen a kkv-k számára. Hiszen a monetáris politika alkalmazkodása ellenére az euróövezet gazdasága még mindig nem jut elég hitelhez. E probléma határozott megoldást igényel.

Végső soron minden egy dologról szól: a növekedésről, amely gyógyírt jelenthet napjaink legégetőbb problémájára, a munkanélküliségre. A munkanélküliség jelenlegi szintje gazdaságilag fenntarthatatlan, politikailag tarthatatlan és társadalmilag elfogadhatatlan. A Bizottságban ezért mi mindannyian – öröm számomra, hogy ma összes biztosom velem van itt – intenzíven együtt kívánunk működni Önökkel és a tagállamokkal annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk növekedési programunkból; minden eszközünket bevetjük, de természetesen őszintének kell lennünk: azok közül nem mindegyik európai szintű, némelyik tagállami szintű. Figyelmünket az ifjúsági foglalkoztatásról és a reálgazdaság finanszírozásáról hozott döntéseink végrehajtására kívánom összpontosítani. A kilábalás nem valósulhat meg munkahelyteremtés nélkül.

Európának ezért fel kell gyorsítania a strukturális reformok ütemét. Az országspecifikus jelentésekben meghatároztuk, a tagállamoknak mit kell tenniük e tekintetben.

Uniós szinten – mivel egyes dolgokat nemzeti, másokat pedig európai szinten tehetünk meg –, a reálgazdaság számára leginkább fontos kérdésre kell összpontosítanunk: először az egységes piac teljes potenciáljának kiaknázásával kell foglalkoznunk.

Az egységes árupiac jól működik, ennek mindannyian látjuk gazdasági előnyeit. A képletet ki kell terjesztenünk a többi területre is: a mobilitásra, a távközlésre, az energiaiparra, a pénzügyi piacra és az e-kereskedelemre, hogy csak néhányat említsek. Meg kell szüntetnünk a dinamikus vállalkozások és az emberek előtt álló akadályokat. Be kell fejeznünk Európa összekötését.

Szeretném bejelenteni, hogy ma hivatalosan el fogjuk fogadni azt a javaslatot, amely lökést ad az egységes távközlési piac megvalósításának. A polgárok tudják, hogy Európa drasztikus mértékben csökkentette barangolási költségeiket. Javaslatunk megszilárdítja a fogyasztók garanciáit és az alacsony árakat, és új lehetőségeket teremt a vállalkozások számára. Tudjuk, hogy a jövőben a kereskedelem egyre inkább digitalizálódik. Vajon nem ellentmondásos, hogy az áruk tekintetében van belső piacunk, de ha a digitális piacról van szó, akkor 28 nemzeti piacról kell beszélnünk? Hogyan ragadhatjuk meg a digitális gazdaságban rejlő jövőbeli lehetőségeket, ha nem valósítjuk meg annak belső piacát?

Ugyanez a logika érvényes a tágabb értelemben vett digitális menetrendre is, amely valós problémákra kínál megoldást, és kényelmesebbé teszi a polgárok mindennapi életét. Európa jövőbeni ipari alapjának ereje a polgárok és vállalkozások közötti összeköttetésektől függ. A digitális menetrendet az adatvédelemmel és a magánélet védelmével összekapcsolva, európai modellünk erősíti a polgárok bizalmát. A belső és a külső fejleményekre is tekintettel, a javasolt adatvédelmi jogszabály elfogadása kiemelkedő fontosságú az Európai Bizottság számára

Az egységes piac a versenyképesség és a foglalkoztatás kulcsfontosságú katalizátora. A következő néhány hónapban az első és a második egységes piaci intézkedéscsomagból még hátralevő javaslatok elfogadásával, illetve az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz végrehajtásával megteremthetjük az elkövetkező évek jólétének alapjait.

Globális léptékű dinamikus változásokhoz is alkalmazkodnunk kell, így európai szinten ugyanúgy innovatív dinamizmusra kell törekednünk. Ezért kell többet áldoznunk az innovációra, a technológiára és a tudományra. Erősen hiszek a tudományban, az emberi elmében és a problémáit megoldani képes kreatív társadalomban. A világ drámai változásokon megy keresztül. Úgy hiszem, a megoldások jó része – Európán belül és kívül egyaránt – az új tudományos eredményekből, az új technológiákból ered majd. Azt szeretném, ha Európa világviszonylatban az élére állna e fejlődésnek. Ezért fordítottunk – mi, a Parlament és a Bizottság – az uniós költségvetés vitája során kiemelt figyelmet a Horizont 2020 keretprogramra.

Ezért használjuk az uniós költségvetést a képességekbe, az oktatásba és a szakképzésbe történő beruházásokra, a tehetségek mozgósítására és támogatására. Ezért álltunk ki az Erasmus Plus mellett.

És később, az ősz folyamán ezért fogunk további javaslatokat tenni a 21. századhoz illő ipari politikára. Miért nyújtunk támogatást a kkv-knak? Mert úgy hisszük, az erős európai gazdaság nem létezhet egy erős és dinamikus ipari alap nélkül.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem során a 20-20-20 célkitűzésekkel gazdaságunkat a zöld növekedés, az erőforrás-hatékonyság, a költségcsökkentés és a munkahelyteremtés pályájára állítottuk.

Az év végéig konkrét javaslatokat fogunk előterjeszteni a 2030-ig érvényes energia- és éghajlat-politikai keret vonatkozásában. Emellett folytatni fogjuk nemzetközi programunkat is annak érdekében, hogy 2015-re partnereinkkel kidolgozzunk egy átfogó, jogilag kötelező erejű globális éghajlat-politikai megállapodást. Európa nem küzdhet egyedül az éghajlatváltozás ellen. Nyíltan kimondom: másokra is szükségünk van. Ugyanakkor folytatni fogjuk az energiaárak versenyképességre és társadalmi kohézióra gyakorolt hatásával kapcsolatos munkánkat is.

A növekedés e mozgatórugói mind az Európa 2020 stratégia részét képezik, gyors és teljes körű végrehajtásuk sürgetőbb, mint valaha. Bizonyos esetekben távolabbra kell tekintenünk a 2020-as menetrendnél.

Ez azt jelenti, hogy folytatnunk kell aktív és öntudatos kereskedelempolitikánkat is. Ennek lényege a feltörekvő harmadik országok piacaival való kapcsolatok szorosra fűzése és helyünk biztosítása a globális ellátási láncban. Szemben az általános vélekedéssel – polgáraink többsége szerint vesztésre állunk a globális kereskedelemben – évente több mint 300 milliárd eurót kitevő jelentős és egyre növekvő kereskedelmi többletünk van, amely árukból, szolgáltatásokból és a mezőgazdaságból származik. Erre kell építenünk. A következő hónapokban ez is osztatlan figyelmünket igényli, különösen az Egyesült Államokkal kialakítandó transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség, illetve a Kanadával és Japánnal folytatott tárgyalások tekintetében.

Végül, de nem utolsósorban, fokoznunk kell a többéves pénzügyi keret – vagyis az európai költségvetés – végrehajtására irányuló erőfeszítéseinket. Az uniós költségvetés a legjobb eszközünk a beruházások fellendítésére. Egyes régióinkban az Európai Unió költségvetése az állami beruházások egyetlen eszköze, mivel nemzeti szinten nem állnak rendelkezésre erőforrások.

Az Európai Parlament és a Bizottság is több erőforrást szeretett volna. Együtt küzdöttünk e célért. De még így is, egyetlen év uniós költségvetése több pénzt jelent – mai árakon –, mint annak idején a Marshall terv! Most biztosítanunk kell egyrészt, hogy 2014. január 1-jén megkezdődhessenek a programok. Másrészt, hogy az eredmények helyben is érezhetők legyenek. Harmadrészt, hogy kihasználjuk az innovatív finanszírozás kínálta lehetőségeket, kezdve a már alkalmazott eszközöktől az EBB-forrásokig, a projektkötvényekig.

Júliusban tett vállalásainkat be kell tartanunk. A Bizottság részéről elmondhatom: azokat be is fogjuk tartani. Még ebben a hónapban elő fogjuk terjeszteni például a 2013-ra vonatkozó második költségvetés-módosítást. Elfogadására nincs vesztegetni való időnk, így óva intek visszatartásától. Különösen a tagállamokat kérem: ne késlekedjenek.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni: a polgárokat nem a szép szavak és az ígéretek fogják meggyőzni, csakis a közösen elért eredmények. Meg kell mutatnunk azt a számos területet, ahol Európa megoldotta a polgárok problémáit. Európa nem a problémák oka, Európa a megoldás része.

Teendőinket sokkal terjedelmesebben kifejtem az Európai Parlament elnökének írt mai levelemben, amelyet Önök is megkapnak. A következő évi program kapcsán most nem bocsátkozom részletekbe.

Mondanivalóm egyértelmű:a választások előtt még mindannyiunknak sok tennivalója van. Nem szabad bedobnunk a törölközőt, hanem fel kell tűrnünk az ingujjunkat.

Tisztelt Képviselők!

Egyik teendőnk sem könnyű. Nehéz időket élünk, az EU igazi stresszteszten megy keresztül. A tartós és mély reformok útja éppoly nehéz, mint amilyen elkerülhetetlen. Félreértés ne essék: nincs visszaút a megszokott dolgokhoz. Egyesek azt hiszik, később minden ugyanúgy lesz, mint régen. Tévednek, ez a válság más. Ez a válság nem ciklikus, hanem strukturális. A régi út járhatatlan. Új utat kell keresnünk. A történelem átalakuló időszakában vagyunk. Ezt meg is kell értenünk, nem csak mondogatnunk. Le kell vonnunk belőle minden tanulságot, beleértve a lelkiállapotunkat érintőket is, és hogy hogyan reagálunk a problémákra.

Első eredményeinkből látjuk, hogy ez lehetséges.

Tapasztalatainkból tudjuk, hogy szükséges is.

A jelenlegi törékeny fellendülés idején a legnagyobb kockázat politikai: a stabilitás és a határozottság hiánya. Az elmúlt évek tanulsága, hogy bármi, ami kétséget ébreszt a kormányok reformokkal szembeni elkötelezettségét illetően, azonnal visszaüt. Esélynek látom viszont, hogy a határozott és meggyőző döntések jelentős és azonnali hatással járnak.

A válság ezen szakaszában a kormányok dolga, hogy biztosítsák azt a biztonságot és kiszámíthatóságot, amelyet a piacok még mindig nélkülöznek.

Minden bizonnyal Önök mindannyian ismerik Justus Lipsiust. Justus Lipsius a Tanács egyik brüsszeli épületének a neve. Justus Lipsius 16. századi, rendkívül befolyásos humanista volt, a De Constantia című igen jelentős könyv írója.

A szavait idézve: „Az állhatatosság józan és ingathatatlan lelkierő, amelyet külső vagy véletlen események sem nem emelhetnek, sem nem mulaszthatnak.” Bizonytalan és aggasztó időkön csak az „ítéleten és szilárd érveken” alapuló „lelkierő” segíthet át minket.

Remélem, hogy ezekben az időkben, ezekben a nehéz időkben mindannyian – ideértve a Justus Lipsius épületben találkozó kormányképviselőket is – a tanúbizonyságát adjuk ennek a határozottságnak, ennek a kitartásnak, amikor arra kerül a sor, hogy végrehajtsuk meghozott döntéseinket. Mivel az egyik kötelességünk, hogy következetesek legyünk; ne csak meghozzuk a döntéseket, hanem legyünk képesek azok végrehajtására is.

Tisztelt Képviselők!

Természetes, hogy az elmúlt néhány évben minden mást beárnyékoltak a gazdasági válság leküzdése érdekében tett erőfeszítéseink.

Az európai eszme azonban túl kell, hogy mutasson a gazdaságon. Európa több egy egyszerű piacnál.

Az európai eszme az európai társadalom legalapvetőbb elemeit érinti. Európa értékekről szól, és kiemelem ezt a szót: értékek. Az európai eszme a szociális piacgazdaságban gyökerező, politikai, társadalmi és gazdasági előírásokba vetett hitünkön, szilárd meggyőződésünkön alapul.

A mai világban elengedhetetlen az uniós szint ezen értékek és normák megóvásához, valamint az állampolgári jogok ösztönzéséhez: a fogyasztóvédelemtől a munkajogokig, a nők jogaitól a kisebbségek tiszteletéig, a környezetvédelmi előírásoktól az adatvédelmi és a magánélet védelmére vonatkozó előírásokig.

Legyen szó érdekeink védelméről a nemzetközi kereskedelemben, az energiaellátás biztosításáról, vagy az emberek igazságérzetének helyreállításáról az adócsalás és adóelkerülés elleni küzdelem révén: csak Unióként fellépve tudunk kellő befolyással bírni a világ valamennyi színterén.

Legyen szó az általunk a fejlődő országoknak adott fejlesztési és humanitárius támogatás hatékonyságáról, közös külső határaink kezeléséről vagy egy szilárd biztonsági és védelmi politika európai szintű kidolgozásáról: céljainkat valójában csak fokozottabb integráció útján érhetjük el.

E felől sincs kétség. A belső koherenciánk és világpolitikai jelentőségünk elválaszthatatlanok egymástól. Gazdasági vonzerőnk és politikai befolyásunk alapvetően összekapcsolódik.

Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy az euró esetleges összeomlásával európai vagy tagállami hitelességünk nem szenvedne csorbát nemzetközi szinten?

Tudatában vagyunk-e még annak, hogy mekkora siker volt a bővítési folyamat a történelem mély sebeinek begyógyításában és demokráciák létrehozásában, amikor is ezt senki sem gondolta lehetségesnek? Miként lehet az, hogy a szomszédságpolitika volt és még mindig az a legjobb módja annak, hogy biztonságot és jólétet biztosítsunk bizonyos, Európa számára kulcsfontosságú régiókban? Hol lennénk most mindezek nélkül?

Napjainkban egyes országok, mint Ukrajna is, gazdasági és szociális modellünk vonzereje miatt az eddigieknél sokkal szorosabb köteléket keresnek az Európai Unióval. Nem fordíthatunk nekik hátat. Nem fogadhatjuk el az olyan kísérleteket, amelyek korlátozzák ezen országok szuverén választását. Tisztelni kell a szabad akaratot és a szabad beleegyezést. Ezek azok a keleti partnerségünk alapjain nyugvó alapelvek is, amelyeket elő kívánunk terjeszteni a vilniusi csúcstalálkozónkon.

És emlékezünk-e még arra, hogy Európának mennyi szenvedésben volt része az elmúlt évszázadban zajlott háborúk miatt, és hogy a helyes válasz csakis az integráció lehetett?

Jövőre lesz az I. világháború kezdetének századik évfordulója. Az a háború, amely Európát Szarajevótól a Somme-ig szétszabdalta. A békét sohasem szabad biztosra venni. Emlékeznünk kell arra is, hogy az európai integráció miatt lehetséges, hogy ma a korábbi ellenfelek ugyanazon asztal körül ülnek, és együtt dolgoznak. Ez kizárólag azért van, mert európai jövőkép lebegett a szemük előtt, amelyről még az EU közreműködésével Szerbia és Koszovó is megállapodást köt.

Az elmúlt év Nobel-békedíja arra a történelmi teljesítményre emlékeztetett bennünket, hogy Európa maga egy békeprojekt.

Ennek jobban tudatában kellene lennünk. Néha azt gondolom, nem kellene szégyellnünk, hogy büszkék vagyunk. Nem arrogánsnak – büszkébbnek kell lennünk rá. A jövőbe azzal a bölcsességgel kell tekintenünk, amelyet a múltból szereztünk.

Hadd mondjam ezt mindazoknak, akik örülnek annak, hogy Európa nehézségekkel küzd, akik visszafordítanák az integrációs folyamatot és visszatérnének az elszigeteltséghez: vagyis az integrációt megelőző, megosztott, lövészárkokkal szabdalt, háborúk sújtotta Európához; mindez ellentétes azzal, amit az emberek kívánnak és megérdemelnek. Az európai kontinens történetében még soha nem volt ilyen hosszú békeidőszak, mint az Európai Közösség létrehozása óta. Kötelességünk megőrizni és elmélyíteni azt.

Tisztelt Képviselők!

Pontosan ezekkel az értékeinkkel megerősítve nézünk szembe a Szíriában uralkodó elviselhetetlen helyzettel, amely az elmúlt hónapokban olyan komolyan próbára tette a világ lelkiismeretét. Az Európai Unió mintegy 1,5 milliárd EUR mobilizálásával vezette a nemzetközi segítségnyújtási programot, amelyből 850 millió EUR közvetlenül az uniós költségvetésből származik. A Bizottság minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy segítse a szíriai lakosságot és menekülteket a szomszédos országokban.

A közelmúltban olyan eseményeknek voltunk szemtanúi, amelyekről már rég azt gondoltunk, hogy nem léteznek. A vegyi fegyverek használata szörnyű és egyértelműen elítélendő tett, ezért határozott választ kell adni rá. A nemzetközi közösség – középpontjában az ENSZ-szel – kollektív felelősséget vállal arra, hogy az ilyen bűncselekményekre szankciókat alkalmazzon és véget vessen e konfliktusnak. A szíriai vegyi fegyverek használaton kívül helyezésére irányuló javaslat pozitív fejleménynek mondható. A szíriai kormánynak most be kell bizonyítania, hogy mihamarabb végre is hajtja a javaslatban foglaltakat. Európában mi úgy gondoljuk, hogy végső soron csak politikai megoldásnak lehet esélye arra, hogy tartós békét teremtsen, amelyet Szíria lakossága már annyira megérdemel.

Tisztelt Képviselők!

Vannak olyanok, akik szerint egy gyengébb Európa saját országukat erősebbé tenné, akik úgy vélik, hogy Európa teher, amely nélkül jobb lenne az élet.

A válaszom egyértelmű: mindannyiunknak szükségünk van egy olyan Európára, amely egyesült, erős és nyitott.

Az Európa-szerte folyó vitában a lényeges kérdés az, hogy: Akarjuk-e javítani Európát, vagy adjuk fel?

A válaszom egyértelmű: rajta hát!

Ha nem szeretjük Európát olyannak, amilyen: tegyük jobbá!

Találjunk módot arra, hogy megszilárdítsuk belülről és nemzetközileg egyaránt, és akkor én leszek a legerősebb támogatójuk! Találjunk módot arra, hogy lehetővé tehessük a diverzitást, anélkül, hogy diszkriminációt alkalmaznánk – ha így lesz, én végig Önökkel tartok.

De ne forduljunk el az ügytől!

Elismerem, hogy mint minden emberi alkotás, az EU sem tökéletes.

A nemzeti és európai szintek közötti munkamegosztást illetően meglévő ellentmondásoknak például soha sem lehet egyértelműen véget vetni.

A szubszidiaritást is nagyra értékelem. Számomra a szubszidiaritás nem technikai fogalom, hanem alapvető demokratikus elv. Az európai polgárok közötti sokkal szorosabb egység azt követeli meg, hogy a döntéshozatalra a lehető legnyíltabban és az emberekhez a lehető legközelebb kerüljön sor.

Nem mindent kell európai szinten megoldani. Európának arra kell összpontosítania, ahol a legtöbb hozzáadott értéket tudja felmutatni. Ahol nem ez az eset áll fenn, ott nem tanácsos beavatkoznia. Az EU-nak a nagy dolgokban nagy, a kisebb dolgokban kisebb szerepet kell vállalnia – ez valami olyasmi, amit figyelmen kívül hagyhattunk néhány alkalommal a múltban. Az EU-nak meg kell mutatnia, hogy van kapacitása a pozitív és negatív prioritások meghatározásához. Mint minden kormánynak, nekünk is különös óvatossággal kell eljárnunk a szabályozásaink minőségét és mennyiségét illetően annak ismeretében, ahogyan Montesquieu is kifejtette: „a felesleges törvények gyengítik a szükséges törvényeket”. ['les lois inutiles affaiblissent les lois nécessaires'; „Useless laws weaken the necessary ones”.]

Ámde, Tisztelt Képviselők, vannak olyan jelentős területek, amelyeken Európának szorosabb integrációra, nagyobb egységre van szüksége, ahol csak egy erős Európa képes eredményeket felmutatni.

Azt hiszem, a politikai unió megoldás lenne, mint ahogyan azt hangsúlyoztam is az Unió helyzetéről szóló tavalyi beszédemben. Ez nem csak egy szenvedélyes európai kérése. Elengedhetetlen ahhoz, hogy megszilárdítsuk az elért eredményeinket és biztosítsuk a jövőt. Végül szakpolitikáink szilárdsága, nevezetesen a gazdasági és monetáris unió szilárdsága az azt alátámasztó politikai és intézményi struktúrától függ.

Ezért mi az elmélyített Gazdasági és Monetáris Unióra vonatkozó bizottsági tervezetben nemcsak a gazdasági és monetáris jellegzetességeket térképeztük fel, hanem az intézményi felépítés közép- és hosszú távú elmélyítésének szükségességét, lehetőségeit és korlátait is. A Bizottság továbbra is lépésről lépésre, szakaszonként azon fog dolgozni, hogy végrehajtsa tervezetét.

Továbbá a tavaly közzétettek alapján megerősítem abbéli szándékomat, hogy az európai választásokat megelőzően további elképzeléseket mutatok be Uniónk jövőjéről, és hogy miként lehet legeredményesebben hosszú távon megszilárdítani és elmélyíteni a közösségi módszert és a közösségi megközelítést. Ily módon ezen elképzelések valós európai vita tárgyát képezhetik. Az említett elképzelések meghatározzák azokat az alapelveket és irányokat, amelyek egy valódi politikai unióhoz szükségesek.

Tisztelt Képviselők!

Napjaink kihívásainak csak akkor tudunk eleget tenni, ha erősítjük a konszenzust az alapvető célkitűzéseket illetően.

Politikai szempontból: nem hagyhatjuk, hogy az euróövezet és az euróövezeten kívüli országok, a központ és a periféria, az észak és a dél, valamint a kelet és a nyugat között meglévő különbségek megosszanak bennünket. Az Európai Uniónak valamennyi tag számára projektként kell fennmaradnia, az egyenlők közösségeként.

Gazdasági szempontból: Európa mindig is lehetőséget teremtett arra, hogy megszüntesse az országok, a régiók és az emberek közötti szakadékokat. És ennek így kell maradnia. Nem tehetjük meg, hogy a tagállamok csak az önös érdekeiknek megfelelően cselekedjenek. A felelősség az övék marad. Mi azonban kiegészíthetjük és ki is kell egészítenünk azt európai felelősséggel és európai szolidaritással.

Emiatt az elkövetkező hónapok kiemelt feladata lesz, hogy a szociális partnereinkkel együtt megszilárdítsuk a szociális dimenziót. A Bizottság október 2-án fogja előterjeszteni a gazdasági és monetáris unió szociális dimenziójáról szóló közleményét. A szolidaritás kulcseleme annak a gondolatnak, hogy mit is jelent Európa részének lenni, és erre büszkék lehetünk.

Az Európai Unió azért jött létre, hogy megőrizze értékeit, például a jogállamiságot, a kezdetektől a bővítési folyamat legújabb fejezeteiig.

Az Unió helyzetéről szóló tavalyi beszédben hangsúlyoztam annak szükségességét, hogy most, amikor saját országainkban a jogállamiságot is kihívások érik, átjárhatóságot kell biztosítanunk egyrészt a politikai meggyőződés és a célzott kötelezettségszegési eljárások, másrészt a Szerződés 7. cikke – amit én a nukleáris energiáról szóló résznek hívok –, nevezetesen a tagállami jogok felfüggesztése között.

A tapasztalatok megerősítették a Bizottság független és objektív szerepkörének hasznosságát. Ezeket a tapasztalatokat meg kell szilárdítanunk egy általánosabb keret révén, amelynek a tagállamok közötti egyenlőség elvén kell alapulnia, és amely csak olyan helyzetekben aktiválódott, amelyekben súlyos, rendszerszintű kockázat fenyegeti a jogállamiságot, és amelyet előre meghatározott referenciaértékek alapján hoztak létre.

A Bizottság ezzel kapcsolatban közleményt fog előterjeszteni. Úgy vélem, ez a vita kulcsfontosságú az Európáról alkotott képünk szempontjából.

Ez nem jelenti azt, hogy a nemzeti szuverenitás vagy a demokrácia csorbát szenvedne. Viszont szilárd európai mechanizmusra van szükségünk ahhoz, hogy befolyásoljuk az egyenletet, amennyiben a közös alapelvek forognak kockán.

Vannak bizonyos, vita tárgyát nem képező értékek, amelyeket az EU-nak és tagállamainak mindig védelmezniük kell.

Tisztelt Képviselők!

A válságból eredő polarizáció mindannyiunkra és a projektre, az európai projektre nézve is veszélyes.

Mi, az Európai Unió törvényes politikai képviselői megfordíthatjuk a folyamatot. Önök, Európa közvetlenül megválasztott demokratikus képviselői lesznek a politikai vita kereszttüzében. A kérdés, amelyet fel szeretnék tenni, így szól: az Európáról alkotott képek közül melyik kerül a szavazók elé? Az őszinte vagy a humoros változat? A mítoszok vagy a tények? Az őszinte, az ésszerű vagy a szélsőséges, populista változat? Mert lényeges különbség.

Tudom, egyesek odakinn azt fogják mondani, hogy Európa tehető felelőssé a válságért és a nehézségekért.

Mi azonban emlékeztethetjük az embereket arra, hogy nem Európa idézte elő a válságot. A válságot a nemzeti kormányok államháztartásának helytelen irányítása és a pénzügyi piacokon tapasztalt felelőtlen magatartás okozta.

Elmagyarázhatjuk, miként működött közre Európa abban, hogy orvosolja a válság okozta problémákat, és mit veszíthettünk volna, ha nem sikerül fenntartani az egységes piacot, mert ez a veszély fennállt, és megvédeni az egységes valutát – hiszen egyesek már az euró végét is megjósolták –, vagy ha nem koordináltuk volna a helyreállításra irányuló erőfeszítéseket és a foglalkoztatási kezdeményezéseket.

Néhányan azt fogják mondani, hogy Európa a kormányokat a kiadásaik csökkentésére kényszeríti.

Felhívhatjuk a szavazók figyelmét arra, hogy az államadósság már a válság kezdetét megelőzően kicsúszott a kormányok kezei közül, és nem Európa miatt, hanem Európa ellenére történt így. Hozzátehetjük, hogy társadalmaink legsebezhetőbb tagjai és gyermekeink fogják végül megfizetni mindennek az árát, ha most nem tartunk ki. Az igazság az, hogy az euróövezeti országok vagy az euróövezeten kívüli országok, Európán belül vagy kívül mind erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megoldják az államháztartásukat sújtó problémákat.

Egyesek kampányukban azt állítják majd, hogy túl sokat áldoztunk a sérülékeny országokra. Mások azt állítják majd, hogy túl kevés pénzt adtunk a rászoruló országoknak.

De mindegyikünk magyarázattal tud szolgálni arról, hogy mit tettünk és miért: közvetlen kapcsolat áll fenn az egyik ország hitelei és egy másik ország bankjai között, az egyik ország beruházásai és egy másik ország üzleti vállalkozásai között, az egyik ország munkavállalói és egy másik ország vállalatai között. Ez a fajta egymásrautaltság azt jelenti, hogy csak európai megoldások működnek.

Én az embereknek azt mondom: ha ugyanabban a csónakban evezünk, nem mondhatjuk, hogy: „a csónak Önök felőli része süllyed.” Nos, ugyanabban a csónakban eveztünk, amikor jól mentek a dolgok, együtt vagyunk benne most is, amikor nehéz a helyzet.

Egyesek azzal kampányolhatnak, hogy Európa túl nagy hatalmat szerzett. Mások szerint Európa mindig túl keveset tesz és azt is túl későn. Érdekes dolog az, hogy néha ugyanazok az emberek mondják, hogy Európa nem tesz eleget és ugyanakkor ez nem ad több okot Európának arra, hogy megtegye, amit meg kell tennie.

De elmagyarázhatjuk, hogy a tagállamok feladatokkal és kompetenciákkal ruházták fel Európát. Az Európai Unió nem idegen hatalom, hanem európai intézmények és tagállamok által hozott demokratikus döntések eredménye.

Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy egyes területeken Európának még mindig nincs kellő ereje ahhoz, hogy megtegye, amit kérnek tőle. Ezt a tényt túl könnyen elfelejtik azok – és sokan vannak ilyenek –, akik szeretik nemzetivé tenni a sikert és európaivá tenni a kudarcot. Végül pedig mindaz, amink van és amink nincs, a demokratikus döntéshozatal eredménye. És azt gondolom, erre emlékeztetnünk kellene az embereket.

Hölgyeim és Uraim!

Elnök Úr!

Tisztelt Képviselők!

Remélem, hogy az Európai Parlament vállalni fogja ezt a kihívást a benne élő teljes idealizmussal, illetve annyi realizmussal és elhatározással, amennyit napjaink megkövetelnek tőlünk.

Az érvek adottak,

a tények is magukért beszélnek,

az ütemtervben is kijelöltük a teendőket.

8 hónapon belül a szavazók meghozzák a döntést.

Most pedig rajtunk a sor, hogy Európa mellett érveljünk.

Ezt megtehetjük, ha a következő 8 hónapot arra használjuk, hogy a lehető legtöbb ügyet lezárjuk. Még sok a teendőnk.

Elfogadjuk és végrehajtjuk az európai költségvetést, a többéves pénzügyi keretet. Ez kulcsfontosságú a beruházások régióinkban, Európa-szerte történő megvalósításához, továbbá elengedhetetlen a legfontosabb prioritás, a munkanélküliség, pontosabban az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelem szempontjából.

Haladjunk előre a bankunióval és hajtsuk is végre azt. Ez lényeges a vállalkozások és a kkv-k finanszírozási problémájának megoldásához.

Egyértelmű kiemelt területeink tehát: a foglalkoztatás és a növekedés.

Munkánknak ezzel még nincs vége. Most érkezett el döntő szakaszához.

Mert, Tisztelt Képviselők, a választások nem csak az Európai Parlamentről, vagy az Európai Bizottságról, illetve a Tanácsról fognak szólni, sem pedig bizonyos személyekről.

A választások Európáról fognak szólni.

Együtt fognak bennünket megítélni.

Hát dolgozzunk együtt – Európáért!

Szenvedélyesen és kellő határozottsággal.

Ne feledjük: száz évvel ezelőtt, 1914-ben Európa alvajáróként tartott az I. világháború katasztrófája felé.

Remélem, hogy jövőre, 2014-ben Európa kijut a válságból, és elindul egy egységesebb, erősebb és nyitottabb Európa irányába.

Nagyon köszönöm a figyelmüket!


Side Bar

Mon compte

Gérez vos recherches et notifications par email


Aidez-nous à améliorer ce site