Navigation path

Left navigation

Additional tools

EURÓPAI TANÁCS

AZ ELNÖK

HU

Brüsszel, 2013. február 18.

(OR. en)

EUCO 41/13

PRESSE 60

PR PCE 34

Herman Van Rompuynek, az Európai Tanács elnökének beszéde az Európai Parlamentben

Február 7-én és 8-án Uniónk 27 tagállamának elnökei és miniszterelnökei megállapodást értek el a következő hét évre szóló uniós pénzügyi keretről.

Az előző, 2007 és 2013 közötti időszakra szóló kerethez képest a kiadási összeghatárok némiképp csökkentek, ám az egyes kiadási fejezeteken belül a prioritások egyértelmű átrendeződése figyelhető meg: a növekedésbe és a foglalkoztatásba irányuló beruházások aránya nőtt. Ebben tetten érhető a döntéseinket vezérlő két alapgondolat: egyrészt alkalmazkodnunk kell az Európa-szerte jellemző szigorú költségvetési korlátokhoz, másrészt viszont olyan beruházásokat kell eszközölnünk, amelyek a jövő szolgálatában állnak.

A sajtóból mindenki értesülhetett arról, hogy a vezetők mindegyike azért küzdött, hogy a legjobb feltételeket harcolja ki saját országa és polgárai számára. Ezt tökéletesen jogosan tették, ahogy az is teljesen érthető, hogy néhányan leginkább adófizetőik aggályaira, mások pedig inkább a kedvezményezettek igényeire összpontosítottak. Számomra az a legfontosabb, hogy sikerült megállapodásra jutnunk, és hogy Európa egészére nézve előnyös megállapodás született.

A többéves pénzügyi keret három paraméteréről kellett megegyeznünk: döntenünk kellett a költségvetés nagyságáról, azokról a prioritásokról, amelyekre a kiadások irányulnak és a bevételi forrásokról. Ugyanakkor azonban arra is törekednünk kellett, hogy a pénzügyi keret korszerű és realisztikus legyen, és a legsürgetőbb feladatok megoldására irányuljon.

A pénzügyi keret „méretével” kapcsolatban az egyetlen lehetőségünk egy mértékletes költségvetés kidolgozása volt. Európa minden szegletében szorosabbra húzzák a nadrágszíjakat, és ez alól az Unió sem lehet kivétel. Egyesek szerint a kötelezettségvállalási előirányzatok általános felső összeghatárának 3%-os csökkentése visszalépést jelent Európa számára. Ez azonban nem igaz. Ahogy Európa minden országának, nekünk is arra kell törekednünk, hogy kevesebb pénzből többet érjünk el. Emellett biztosítanunk kell azt is, hogy minden egyes euró olyan helyre kerüljön, ahol a legnagyobb hatást tudja kifejteni. Ahhoz, hogy az Unió erősebb legyen, nem feltétlenül kell több pénz.

De hadd mutassak rá arra is, hogy a kötelezettségvállalási előirányzatok összeghatárának csökkentése nem fogja szükségszerűen az Önök által majd elfogadandó éves költségvetések tényleges kifizetési összegeinek csökkenését eredményezni. Az elmúlt hét évben a Parlament által megszavazott kifizetések jóval elmaradtak a többéves pénzügyi keret felső összeghatárától: az éves költségvetések a teljes időszak alatt összesen 875 milliárd euró kifizetésről rendelkeztek, ami jócskán alacsonyabb annál, amit most a következő hétéves időszakra tervezünk.

Mindenesetre, mivel a megállapodáshoz konszenzusra van szükség, a többéves pénzügyi keret főösszege amúgy sem változott volna egyik irányba sem néhány százalékpontnál többel, noha voltak olyan politikai kommentárok, melyek kizárólag ezzel az aspektussal foglalkoztak. A novemberben előterjesztett javaslatomban a kiadások felső összeghatára kötelezettségvállalási előirányzatokban 970 milliárd euró volt, a végső megállapodásban pedig 960 milliárd euró szerepel. E két szám igen közel áll egymáshoz, pedig voltak tagállamok, amelyek 30 milliárd euróval, vagy akár még többel kívánták csökkenteni az eredetileg javasolt összeget. Számottevő változásokat azonban csak akkor látunk, ha a kiadások tartalmát vesszük szemügyre – és ezek a változások elismerést érdemelnek. Jelentőségük sokkal nagyobb, mint a főösszeg változása, és sokkal jobban oda kell figyelni rájuk.

Először is, az 1a. alfejezet kiadásai az előző többéves kerethez képest 37,7%-kal nőnek. Ez az a fejezet, ahova a kutatás és az innováció, az országokat összekötő energetikai, közlekedési és digitális hálózatok, a Galileo és az Erasmus program tartozik. E növekedés ráadásul folyamatos, így az időszak utolsó évére meghaladja a 40%-ot is. A jelenlegi helyzettel összehasonlítva ez lényeges előrelépést jelent. Lehet tehát sajnálkozni amiatt, hogy a megállapodásba nem került bele minden bizottsági beruházási javaslat, de megtévesztő lenne a tervezet módosításait csökkentésként feltüntetni, hiszen a valóságban az általunk elfogadott költségvetési keret a jelenleginél lényegesen több pénzt biztosít a növekedést célzó beruházásokra.

Másodsorban a kohéziós kiadások célzottabbak lesznek, ezenkívül az eredmények elérésére fogják sarkallni a kedvezményezetteket, ugyanis tartalékot képzünk a legjobban teljesítők jutalmazására. A kohéziós támogatások és a gazdasági kormányzás közötti szinergiák fokozása érdekében makrogazdasági feltételeket fogunk megállapítani. Általában véve a finanszírozási programok egyszerűbbé válnak, és fokozzuk az ellenőrzésüket. A kohéziós támogatásokban részesülő országokban az uniós társfinanszírozás aránya magas lesz, ami a héára vonatkozó kedvezőbb szabályozással párosulva segítséget jelent majd a kohéziós országok költségvetéseinek. A strukturális alapok elosztásakor a kohéziós támogatásból nagyobb szeletet kapnak majd a szegényebb országok. A kohéziós politika nem múltba révedés, hanem beruházás a jövőbe. Mindezek mellett változatlan marad a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőknek nyújtott támogatásunk.

Harmadsorban az ijesztő méreteket öltő ifjúsági munkanélküliség átlagosan minden negyedik – egyes országokban minden második – fiatalt érinti Európában. E tragikus helyzet elleni küzdelembe be fog kapcsolódni egy 6 milliárd eurós költségvetésű, most létrehozott kezdeményezés is. Ez világosan mutatja, hogy költségvetésünk erős szociális dimenzióval is rendelkezik.

Negyedszer, a szinte kizárólagosan uniós finanszírozású mezőgazdaság területén a hangsúly egyre inkább arra helyeződik át, hogy a vidéki területeken javuljon az életminőség, elterjedtebbé váljanak a környezetbarát megoldások és a fenntarthatóvá váljon az élelmiszertermelés, hiszen ezek valamennyiünk számára létfontosságúak. A mezőgazdaság korántsem a múlté, viszont az a közös agrárpolitika reformjának köszönhetően a költségvetés kisebb részét emészti majd fel, és ez az arány a jövőben tovább fog csökkenni. A hétéves időszak végére a KAP kiadásainak első pillére a teljes költségvetés körülbelül 27%-át teszi majd ki. Hatalmas előrelépés ez ahhoz képest, hogy a 70-es években ez az arány még 75% volt.

Ötödikként megemlíteném, hogy a „Biztonság és uniós polgárság” elnevezésű fejezet kiadásai 27%-kal növekednek. Ez a növekedés az e területen egyre szorosabbá váló európai együttműködést tükrözi.

Hatodsorban a külkapcsolatainkat sem hanyagoltuk el: itt reálértéken 3,3%-os növekedéssel számolhatunk. Emellett teljesítenünk kell a millenniumi fejlesztési célok terén tett vállalásainkat is. Sikerült megőriznünk azokat az eszközeinket, amelyek lehetővé teszik, hogy Európa szerepet vállalhasson az olyan nagy horderejű globális feladatokban, mint a fejlesztési segélyezés vagy az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Az Európai Fejlesztési Alap rendelkezésére álló összegek – egyes híresztelésekkel ellentétben – nem csökkentek, hanem nőttek.

Hetedik pont, hogy kis mértékben még az igazgatási kiadások is növekednek. Erre a bővítés, valamint a tagállamok által az Unióra bízott újabb és újabb feladatok miatt van szükség. Hogy ez az emelkedés csekély maradhatott, azt az uniós személyzeti állomány igen jelentős áldozatvállalásának köszönhető: a Bizottság javaslatának megfelelően a személyi állomány létszáma csökken, a munkaidő és a nyugdíjkorhatár pedig nő. Az Unió azonban továbbra is hatékony közszolgálattal fog rendelkezni. Néhányan Önök közül kétségbe vonták ezt: a számok önmagukért beszélnek.

Végezetül foglalkoztunk a bevételi oldallal, azaz uniós zsargonnal élve a „saját forrásokkal” is. Úgy döntöttünk, hogy a tagállamoknak az adók és illetékek beszedésekor felmerülő költségeit kisebb mértékben ellentételezzük, ami azt jelenti, hogy a hagyományos saját forrásokból származó bevétel növekszik. Utat nyitottunk továbbá az esetleges új saját források előtt is, amelyek alapja az új héarendszer és a leendő pénzügyi tranzakciós adó lesz. Ezenkívül sikerült kompromisszumot kötnünk a korrekciós mechanizmusok kényes kérdését illetően is.

Engedjék meg, hogy szóljak néhány szót egy konkrét kritikáról, amit ezzel a megállapodással kapcsolatban megfogalmaztak. A kötelezettségvállalások és a kifizetések közötti eltérésről van szó. Ez az eltérés tulajdonképpen nagyon közel áll ahhoz, ami az előző többéves pénzügyi keretben is szerepelt, de most igyekeztünk rendszert kidolgozni a különbségek áthidalására. Nagyobb rugalmasságról – sőt: a lehető legnagyobb rugalmasságról – határoztunk annak érdekében, hogy a jogi kötelezettségvállalásokhoz megfelelő kifizetési előirányzatok társuljanak. Ennek szükségességéről ékesszólóan emlékezett meg ülésünk elején Martin Schulz, az Önök elnöke.

Szeretném kiemelni, hogy a Parlament által képviselt szempontok e folyamat során végig nagyon fontosak voltak, talán fontosabbak, mint azt Önök gondolják. A Parlament kétségkívül segített megértetni mindenkivel, hogy az uniós kiadásokat nem lehet közvetlenül a nemzeti kiadásokhoz mérni, hiszen az EU-s költségvetés magva a beruházási potenciál. A Parlamentnek köszönhetően maradt napirenden a saját források kérdése, amelyről kevés tagállamnak volt igazán kedve tárgyalni. A Parlament szorgalmazta bizonyos fokú sikerrel a rugalmasságra és a felülvizsgálatra vonatkozó új rendelkezések kidolgozását, amelyek szerepelnek is az Európai Tanács következtetéseiben. És a Parlament tagjai voltak azok, akik szakadatlanul ráirányították a figyelmet arra, hogy a forrásokat a növekedésre irányuló új szakpolitikai területekre kell átcsoportosítani. Még ha erre nem is olyan mértékben került sor, mint amit a Bizottság eredetileg javasolt, a hasonlót a hasonlóval – azaz ezt a többéves pénzügyi keretet az előzővel – összevetve kiderül, hogy a növekedés jelentős. Emlékszem, hogy még a teljes kiadási összeghatár tekintetében is sokkal többel csökkent a Bizottság által javasolt összeg az előző pénzügyi keret tárgyalásakor, mint most: akkor 13, most pedig csupán 8%-kal.

Az, hogy sikerült megállapodásra jutni, azt mutatja, hogy Európa vezetői érzik a közös felelősségvállalás fontosságát. Mindvégig pontosan tisztában voltunk azzal is, hogy a végső megállapodáshoz még az Európai Parlament egyetértésére is szükség lesz. Emlékeztettem az Európai Tanács tagjait, hogy amiről döntöttünk, az csupán egy – bár kétségkívül nagyon fajsúlyos – felhatalmazás volt a Tanács és az elnökség számára, hogy a kérdést Parlamenttel együttműködve végigvigyék. Döntésével az Európai Tanács a Szerződés 15. cikkében rárótt feladatát teljesítette, azaz meghatározta az Unió „általános politikai irányait és prioritásait”. Most a Tanácson a sor, hogy a Parlamenttel közösen dolgozzon a szükséges jogi aktusok elfogadásán.

Azt se felejtsük el, hogy a kedvezményezettek 2014. január 1-jétől számítanak az új többéves pénzügyi keretre. Egy hét évre szóló beruházási költségvetés nagyon fontos a kiszámíthatóság szempontjából. Ha nem lenne, mindig csak egy évre előre tudnánk lekötni a forrásokat. Ez rendkívül hátrányosan érintené a tudományos élet szereplőit, az egyetemeket, a nem kormányzati szervezeteket, de ugyanígy a helyi és regionális hatóságokat is szerte Európában. A nagyszabású projektekhez hosszú távú tervezés szükséges. Most, mikor kezd fokozatosan helyreállni a gazdaságainkba vetett bizalom, további pozitív hatással bírna, ha mindenki áldását adná erre az Európa jövőképét hét évre felrajzoló megállapodásra.

A késlekedés és a bizonytalanságok elkerülése érdekében arra kérem a Tanácsot és a Parlamentet, hogy minél előbb zárják le a munkát. Ha nincs új pénzügyi keret, akkor az előző többéves pénzügyi keret utolsó évére meghatározott felső összeghatárokat kell követni, ami azt jelentené, hogy bennragadunk a kiadások jelenlegi rendszerében, és nem tudjuk végrehajtani a reformokat, amelyekben megállapodtunk. Ráadásul ezzel a szükséges jogalapok megújítása során is patthelyzet alakulna ki. Ezért sok sikert szeretnék kívánni Önöknek és a Tanács ír elnökségének az Önök előtt álló munkához. Továbbra is biztos vagyok benne, hogy nyitott, tényeken és adatokon alapuló megbeszélésekkel megállapodásra juthatunk a többéves pénzügyi keretről.

A többéves pénzügyi kereten kívül a kereskedelem is szerepelt a napirenden. A kereskedelem is képes annyit tenni a növekedésért és a foglalkoztatásért, amennyit azok a beruházások, amelyek a többéves pénzügyi keret jóváhagyásának köszönhetően lehetővé válnak. „Zöld utat” adtunk az Egyesült Államokkal folytatandó transzatlanti kereskedelmi tárgyalásoknak, majd rögtön ezt követően Barack Obama, José Manuel Barroso és jómagam közös nyilatkozatban jelentettük be, hogy mindkét fél megkezdi azokat a belső eljárásokat, amelyekre szükség van ahhoz, hogy megkezdődjenek a tárgyalások egy transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről.

Beszéltünk az arab világban végbemenő eseményekről is. Két évvel az arab tavasz kezdete után eljött a megfelelő pillanat arra, hogy számba vegyük a térség országainak demokratikus átalakulásához nyújtott európai támogatást. A legfrissebb események újra rávilágítottak, hogy mennyi kihívás rejlik ezekben az átmenetekben, az Unió azonban továbbra is partner marad ezekben az erőfeszítésekben.

Ülésünket Malival zártuk: üdvözöltük azokat a határozott lépéseket, amelyeket Franciaország más európai és afrikai partnerek támogatásával tett meg. Az Európai Unió elkötelezetten támogatja ezt a küzdelmet, és teljes eszköztárát felhasználja arra, hogy segítsen visszatérni a demokráciához és az alkotmányos rendhez Maliban. Ennek fontos része az európai kiképzési misszió haladéktalan megindítása.

Ezzel beszámolóm végére értem, és érdeklődéssel várom észrevételeiket.


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website