Navigation path

Left navigation

Additional tools

EURÓPAI UNIÓ

HU

Brüsszel, 2012. április 19.

(OR. en)

8955/1/12 REV 1

PRESSE 162

A főképviselőnek az Európai Unió nevében tett nyilatkozata: Az EU támogatja a Joseph Kony vezette Úr Ellenállási Hadserege elleni küzdelmet célzó közös műveleti központot

Az Európai Unió teljes mértékben támogatja azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek célja véget vetni a Joseph Kony és az Úr Ellenállási Hadserege (Lord's Resistance Army, LRA) által folytatott elhúzódó megfélemlítő kampánynak, és segítséget nyújtani az LRA tevékenysége által sújtott népességnek. Az Unió támogatja az Afrikai Uniónak az LRA elleni regionális küzdelmet megerősíteni hivatott regionális együttműködési kezdeményezését, továbbá pénzügyi támogatással segíti az LRA-val kapcsolatos ügyekkel foglalkozó afrikai uniós különmegbízott hivatalát és a közös műveleti központ felállítását. E központtal létrejön majd egy ötezer fős regionális csapat, amelynek tagjai Ugandából, a Kongói Demokratikus Köztársaságból, a Közép-afrikai Köztársaságból és Dél-Szudánból érkeznek, és amely gyorsan és hatékonyan lesz képes fellépni az LRA ellen.

Az EU humanitárius segítséget nyújtott az LRA tevékenységei által sújtott népességnek, és kétoldalú támogatásban részesítette azt a négy országot, amelyben az LRA aktív. E támogatás a falvak védelmére, a jogállamiság megerősítésére és a kormányzás javítására irányul, és emellett célja ösztönözni a követők elpártolását az LRA-tól, valamint segíteni az LRA tevékenységei miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülők visszatérését, és ezt követően is támogatni e személyeket. Az LRA-val foglalkozó nemzetközi munkacsoport társelnökeként az EU az éllovasa azoknak a diplomáciai törekvéseknek, amelyek a nemzetközi figyelem középpontjában igyekeznek tartani az LRA ügyét. Az Unió a lehető legmélyebben elítéli az Úr Ellenállási Hadserege által elkövetett rémtetteket, és sürgeti Joseph Kony, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróság által elítélt további személyek letartóztatását. Az EU kijelenti, hogy nem nyugszik addig, amíg e veszedelem végleg el nem hárul.

A csatlakozó ország: Horvátország*, a tagjelölt országok: Törökország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság*, Montenegró*, Izland+ és Szerbia*, a stabilizációs és társulási folyamat országai és egyben potenciális jelöltek: Albánia és Bosznia-Hercegovina, valamint az Európai Gazdasági Térség EFTA-tagországai: Liechtenstein és Norvégia, továbbá a Moldovai Köztársaság, Örményország és Grúzia csatlakoznak e nyilatkozathoz.

* Horvátország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró és Szerbia továbbra is részt vesz a stabilizációs és társulási folyamatban.

+ Izland továbbra is az EFTA és az Európai Gazdasági Térség tagja marad.

Megjegyzések a szerkesztők számára

Az EU az alábbi bilaterális támogatásokban részesítette az LRA tevékenysége által sújtott négy országot:

  • Az uniós tagállamok jelentős hozzájárulásokkal segítettek olyan programokat, melyek célja, hogy ösztönözzék az LRA-tól való elpártolást, valamint a korai előrejelzést szolgáló rádiórendszerek kiépítését a falvak védelme érdekében.

  • Az EU és tagállamai több olyan fejlesztési támogatási programot hajtanak végre az LRA tevékenységei által sújtott országokban, amelyek célja a jogállamiság megerősítése, a helyi kormányzási képességek kiépítése és az LRA volt tagjainak visszailleszkedése eredeti közösségeikbe.

  • Az EU Észak-Ugandában 5 éven keresztül támogatott egy 87,6 millió eurós, a konfliktust követő fejlesztést célzó programot, amely segített abban, hogy az LRA tevékenységei miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő személyek legtöbbje visszatérhessen otthonába.

Az EU a régióra vonatkozó humanitárius segélyprogramja keretében gondoskodik az LRA tevékenysége által jelenleg sújtott lakosság alapvető szükségleteinek kielégítéséről. Az Unió 2011-ben 9 millió eurót fordított erre a célra.

Az EU többoldalú megközelítést követ, és arra sarkallta az ENSZ-t és az Afrikai Uniót, hogy dolgozzanak ki átfogó stratégiát az LRA tevékenysége elleni küzdelemre.


Side Bar