Navigation path

Left navigation

Additional tools

Az Európai Bizottság kiáll a személyek szabad mozgása mellett

European Commission - MEMO/14/9   15/01/2014

Other available languages: EN FR DE DA ES NL IT SV PT FI EL CS ET LT LV MT PL SK SL BG RO HR

Európai Bizottság

TÁJÉKOZTATÓ

Brüsszel, 2014. január 15.

Az Európai Bizottság kiáll a személyek szabad mozgása mellett

(Lásd még: IP/13/1151)

Több mint 14 millió uniós polgár él tartósan a sajátjától eltérő tagállamban, így nem meglepő, hogy az európai polgárok az uniós jogok közül a szabad mozgást tartják a legnagyobb becsben, vagyis azt, hogy az Unióban bárhol élhetnek, dolgozhatnak és tanulhatnak. Az uniós polgárok főként munkával kapcsolatos megfontolásokból döntenek úgy, hogy élnek a szabad mozgáshoz való jogukkal. Az indítékok sorában ezután a családi okok következnek. 2012-ben a más tagállamban élő uniós polgárok („mobil uniós polgárok”) összességének több mint háromnegyede (78%-a) volt munkaképes korú (15–64 éves), míg a belföldi állampolgárok körében ez az arány 66% volt. A mobil uniós polgárok átlagos foglalkoztatottsági aránya (67,7%) meghaladja a belföldi állampolgárokét (64,6%).

A mobil uniós polgárok körében a foglalkoztatásban nem lévők (vagyis a diákok, a nyugdíjasok, az álláskeresők és az inaktív hozzátartozók) részaránya nem számottevő. Ráadásul 64%-uk már dolgozott abban az országban, ahol jelenleg él, 79%-uk pedig olyan háztartásban él, amelynek van legalább egy foglalkoztatott tagja. 2005 és 2012 között 34,1%-ról 30,7%-ra csökkent az inaktívak aránya a mobil uniós polgárok körében.

A polgároknak a szabad mozgáshoz való – az uniós szerződésekben is rögzített – joga elválaszthatatlan az egységes piactól, és alapvetően hozzájárul annak sikeréhez: serkenti a gazdasági növekedést azáltal, hogy az emberek szabadon utazhatnak és más tagállamokban vásárolhatnak. A munkavállalók szabad mozgása nem csupán az érintett munkavállalóknak, hanem a tagállamok gazdaságának is előnyös, hiszen a munkahelykínálat és a képzett munkaerő így hatékonyabban talál egymásra az uniós piacon. A gazdasági válság ellenére még mindig mintegy 2 millió állás betöltetlen az Unióban.

A Bizottság a szabad mozgásról 2013. november 25-én elfogadott közleményében nyomatékosítja, hogy a tagállamok és az Európai Unió közösen felelősek az uniós polgárok azon jogának fenntartásáért, hogy a sajátjuktól eltérő tagállamban éljenek és dolgozzanak. A közlemény konkrét intézkedéseket tartalmaz a tagállamok ilyen irányú erőfeszítéseinek támogatására és a számukra ebből származó előnyök kihasználásának elősegítésére. A szakpolitikai dokumentum egyértelműsíti az uniós polgároknak a szabad mozgáshoz és a szociális ellátórendszer igénybevételéhez való jogát, és foglalkozik azokkal az aggályokkal is, amelyeket egyes tagállamok fogalmaztak meg a helyi hatóságoknak a mobilitásból eredő lehetséges kihívásaival kapcsolatban.

1. A szabad mozgásra vonatkozó jogi keret

Mit jelent a munkavállalók szabad mozgása?

Az uniós munkavállalók 1960 óta szabadon vállalhatnak munkát más tagállamban: ezt a jogukat már 1957-ben, az európai projekt kezdetén rögzítették a szerződések, jelenleg pedig az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 45. cikke ismeri el. A munkavállalókat ennek értelmében az a jog is megilleti, hogy állampolgárságuk alapján ne érje őket hátrányos megkülönböztetés a munkához jutás, a javadalmazás és az egyéb munkafeltételek tekintetében.

A 492/2011/EU rendelet részletesen szabályozza a munkavállalók szabad mozgását, és konkrét területeket határoz meg, ahol tilos az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés. Ilyen területek: a munkavállalás, a munkakörülmények, a szociális és adózási kedvezmények, a képzéshez való hozzáférés, a szakszervezeti tagság, a lakhatás és a gyermekek oktatáshoz való hozzáférése.

A munkavállalók szabad mozgásának megkönnyítésére irányuló irányelvjavaslattal, melyet 2013. április végén terjesztett elő, és amelyet az Európai Unió Minisztereinek Tanácsa és az Európai Parlament várhatóan a következő hetekben fog elfogadni, a Bizottságnak éppen az volt a fő célja, hogy fellépjen a más tagállamból érkező munkavállalókat érő hátrányos megkülönböztetés ellen, és tudatosítsa az uniós polgárokban, hogy joguk van az Unió egy másik tagállamában dolgozni (lásd IP/13/372, MEMO/13/384 és SPEECH/13/373).

Az európai uniós munkaerő-mobilitás nemcsak az érintett munkavállalóknak, hanem a tagállamok gazdaságának is előnyös. Előnyös a fogadó országoknak, mivel ezáltal a vállalkozások betölthetnek olyan állásokat, amelyekre egyébként nem találnának megfelelő embert, s így olyan termékeket és szolgáltatásokat is kínálni tudnak, amelyek előállítására, illetve nyújtására más módon nem lenne lehetőségük. Ugyanakkor a polgárok származási országai is jól járnak, mert így azok a munkavállalók is munkához jutnak, akik egyébként nehezebben találnának munkát, s így otthon maradt családjukról anyagilag gondoskodni tudnak, emellett pedig olyan készségeket sajátítanak el és olyan tapasztalatokat szereznek, amelyekre egyébként nem tudnának szert tenni. Amikor pedig a mobil munkavállaló visszatér hazájába, mindezeket a tapasztalatokat kamatoztathatja.

Mit jelent a polgárok szabad mozgása?

A szabad mozgáshoz való jog a Maastrichti Szerződés hatálybalépése óta, vagyis immár húsz éve minden uniós polgárt megillet, függetlenül attól, hogy gazdaságilag aktív-e vagy sem, mivel az uniós jog (az Európai Unió működéséről szóló szerződés 21. cikke) alapvető szabadságként ismeri el. Ez a jog az uniós polgárság egyik kulcseleme lett.

A szabad mozgásra és tartózkodásra irányadó részletes szabályokat és feltételeket a tagállamok egy 2004-ben elfogadott irányelvben (2004/38/EK irányelv) rögzítették.

A szabad mozgás az uniós polgárság egyik legértékesebbnek tartott joga: az európai polgárok 56%-a szerint a szabad mozgás az Európai Unió legpozitívabb eredménye. Csakugyan egyre több európai él ezzel a joggal és telepedik le valamely másik uniós tagállamban: 2012 végén 14,1 millió polgár élt több mint egy éve a sajátjától eltérő tagállamban. Az Eurobarométer-felmérések alapján az európaiaknak több mint kétharmada (67%-a) véli úgy, hogy hazájuknak gazdaságilag előnyös a személyek szabad mozgása az Unión belül.

Ki élhet a szabad mozgáshoz való joggal?

Az első három hónapban: minden uniós polgárt megilleti a jog, hogy legfeljebb három hónapig mindenféle feltétel és formalitás nélkül egy másik uniós országban tartózkodjon.

Az első három hónap elteltével: ahhoz, hogy három hónapnál tovább tartózkodhasson egy másik uniós országban, az uniós polgárnak adott esetben – a fogadó országbeli tartózkodás jogcímétől függően – bizonyos feltételeket kell teljesítenie.

A munkavállalók és az önálló vállalkozók, valamint közvetlen családtagjaik tartózkodása semmilyen feltételhez nincs kötve.

Az álláskeresőket hat hónapig vagy akár annál hosszabb ideig is feltétel nélkül megilleti a fogadó tagállamban való tartózkodás joga, amennyiben ott állást keresnek, és komoly esélyük van az elhelyezkedésre. A saját tagállamukban előzőleg munkanélküliként nyilvántartásba vett álláskeresők bizonyos ideig – legalább három hónapig – átvihetik a saját tagállamuk által folyósított munkanélküli ellátást egy másik tagállamba, ahol munkát keresnek.

A diákok és más, gazdaságilag inaktív személyek (pl. munkanélküliek, nyugdíjasok stb.) három hónapon túl is tartózkodhatnak egy másik tagállamban, ha fedezni tudják a maguk és családtagjaik megélhetését, vagyis nem jelentenek terhet a fogadó uniós ország szociális ellátórendszerére nézve, továbbá rendelkeznek egészségbiztosítással.

Öt év elteltével: Öt év folyamatos tartózkodást követően az uniós polgárok és családtagjaik jogot szereznek a fogadó országban való állandó tartózkodásra. E jog megszerzése után többé nem vonatkoznak rájuk az első öt évben érvényes feltételek.

2. Szociális segély és ellátás

Ki jogosult szociális segélyre?

A szociális segély egy, a megélhetést biztosító ellátás, amely jellemzően a minimális megélhetés kiadásainak fedezésére szolgál vagy rendkívüli életkörülmények esetén nyújtott segélyt jelent.

A jogszerűen más tagállamban tartózkodó uniós polgárokat a tartózkodásuk szerinti ország állampolgáraival azonos elbánásban kell részesíteni. Az egyenlő bánásmód elvének köszönhetően tehát általában ők is ugyanúgy jogosultak ellátások, valamint szociális és adózási kedvezmények – köztük szociális segély – igénybevételére, mint a fogadó ország saját állampolgárai.

A gazdaságilag inaktív mobil uniós polgárok esetében azonban az uniós jog a szociális segély igénybevételének korlátozásával igyekszik megóvni a fogadó tagállamokat az indokolatlan pénzügyi tehertől.

Az első három hónapban: a fogadó uniós országot az uniós jog nem kötelezi arra, hogy a gazdaságilag inaktív uniós polgároknak szociális segélyt nyújtson tartózkodásuk első három hónapja alatt.

Az első három hónap elteltétől az ötödik év végéig: a gyakorlatban nem valószínű, hogy gazdaságilag inaktív uniós polgárok szociális segélyre váljanak jogosultak, hiszen csak úgy szerezhetnek tartózkodási jogot, ha a nemzeti hatóságok felé igazolják megélhetési forrásukat (lásd fentebb).

Ha szociális segélyt igényelnek, például azért, mert gazdasági helyzetük a későbbiekben leromlik, kérelmük elbírálásakor szem előtt kell tartani az egyenlő bánásmódhoz való jogukat. Az uniós jog azonban itt is határokat szab.

Egyfelől a szociális segély igénylésének ténye – bizonyos esetekben – okkal keltheti azt a gyanút a nemzeti hatóságokban, hogy az érintett indokolatlan teherré vált a szociális ellátórendszerre nézve.

Másfelől a tagállam a szociális segély vagy a különleges, nem járulékalapú ellátás (vagyis a szociális biztonsági juttatás és a szociális segélyezés jellemzőivel egyaránt rendelkező, a 883/2004/EK rendelet hatálya alá tartozó ellátás) odaítélését ahhoz a feltételhez kötheti, hogy az uniós polgár megfeleljen a három hónapnál hosszabb tartózkodásra való jog megszerzéséhez szükséges feltételeknek. A tagállam azonban a gazdaságilag inaktív uniós polgároktól nem tagadhatja meg automatikusan ezeket az ellátásokat, és nem tekintheti automatikusan úgy, hogy az érintett nem rendelkezik elegendő pénzügyi forrásokkal, ezért nincs joga az országban tartózkodni.

A nemzeti hatóságoknak az eseteket egyénileg kell elbírálniuk, számos tényező (összeg, időtartam, a nehézség átmeneti volta, a nemzeti ellátórendszerre háruló teher összessége) figyelembevételével.

Amennyiben egyedi elbírálás alapján a hatóságok arra a következtetésre jutnak, hogy az érintettek indokolatlan terhet jelentenek, tartózkodási joguk megszüntethető.

Öt év elteltével: azok az uniós polgárok, akik állandó tartózkodási jogot szereztek, ugyanúgy jogosultak szociális segély igénybevételére, mint a fogadó uniós ország állampolgárai. Az uniós jog értelmében ettől eltérni nem lehet.

Ki jogosult szociális biztonsági ellátásra?

Szociális biztonsági ellátás például az öregségi nyugdíj, a hozzátartozói nyugellátás, a rokkantsági ellátás, a betegségi ellátás, a gyermek születésekor kapott támogatás, a munkanélküli ellátás, a családi ellátás vagy az egészségügyi ellátás.

A tagállamok – figyelemmel egyéni körülményeikre – maguk határozzák meg szociális biztonsági szabályaikat. Az Európai Unió csak olyan mértékben hangolja össze e szabályokat (a 883/2004/EK és a 987/2009/EK rendelet útján), amely szükséges ahhoz, hogy az uniós polgárok ne veszítsék el szociális biztonsági jogosultságaikat, amikor élnek az Unión belüli szabad mozgáshoz való jogukkal.

Ez azt jelenti, hogy a fogadó ország jogszabályai határozzák meg, milyen ellátások igényelhetők, és azok milyen (például a munkaviszonyban eltöltött időre vonatkozó) feltételekkel, mennyi ideig és mekkora összegben vehetők igénybe. Az ellátásra való jogosultság ezért az egyes uniós országokban eltér egymástól.

A 883/2004/EK rendelet csupán a szabad mozgáshoz való jogukkal élő mobil uniós polgárok szociális biztonsági jogosultságának megőrzéséről gondoskodik, lényegében annak eldöntése révén, hogy az érintett tagállamok közül melyik illetékes a szociális biztonsági ellátások nyújtásában.

A foglalkoztatott és az önfoglalkoztató munkavállalókra, valamint eltartottaikra a fogadó ország szociális biztonsági rendszerében ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a belföldi állampolgárokra, hiszen járulék- és adóbefizetéseikkel az összes többi munkavállalóhoz hasonlóan ők is hozzájárulnak az ellátások fedezéséhez.

Azokra a mobil uniós polgárokra, akik foglalkoztatottság nélkül tartózkodnak a fogadó tagállamban, a munkavállalás helye szerinti tagállam elve nyilván nem alkalmazható, hiszen ők egy országban sem munkavállalók. A szociális biztonsági rendszerek összehangolására vonatkozó uniós szabályozás értelmében a tartózkodási hely szerinti tagállam csak akkor felelős egy személy szociális biztonsági ellátásáért, ha a szokásos tartózkodási hely megállapítására irányuló alapos vizsgálat igazolja, hogy az érintettet valódi kapcsolat fűzi a tagállamhoz. E vizsgálat szigorú feltételei szerint azok a polgárok, akik nem dolgoznak, csak abban az esetben jogosultak szociális biztonsági ellátásra egy másik tagállamban, ha érdekeltségeiknek központja ebben a tagállamban van (például ott él a családjuk).

3. Az uniós polgárok mobilitásának hatása a szociális biztonsági rendszerekre

A tagállamok által közölt adatok és az Európai Bizottság által 2013 októberében közzétett tanulmány szerint az Európai Unió országainak nagy részében az ott élő más tagállambeli uniós polgárok nem veszik jobban igénybe a jóléti juttatásokat, mint a belföldi állampolgárok. A vizsgált országok többségben a mobil uniós polgárok leginkább lakhatási és családi juttatásban részesülnek.

A tanulmány szerint az olyan pénzbeli juttatások esetében, mint a szociális nyugdíj, a fogyatékossági támogatások és a nem járulékalapú munkakeresési támogatások, vagyis az általános adóbevételekből, nem pedig az érintettek által befizetett járulékokból fedezett, úgynevezett „különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátások” esetében a kedvezményezetteknek csupán elenyésző része gazdaságilag inaktív mobil uniós polgár, és a kapcsolódó juttatásoknak igen csekély a hatása a nemzeti jóléti kiadásokra. A vizsgált országok közül hatban (Ausztria, Bulgária, Észtország, Görögország, Málta, Portugália) az összes (uniós polgársággal rendelkező) kedvezményezettnek kevesebb mint 1%‑a, öt másik országban (Németország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Svédország) pedig 1–5%-a tartozik ebbe a körbe.

A tanulmány további megállapításai szerint:

az uniós polgárok túlnyomó többsége azért költözik másik tagállamba, hogy ott munkát vállaljon;

az elmúlt hét évben megnőtt a mobil uniós polgárok munkaerő-piaci részvétele;

a mobil uniós polgárokra átlagosan jellemzőbb a foglalkoztatottság, mint a fogadó ország állampolgáraira (részben azért, mert a mobil uniós polgárok körében nagyobb a 15–64 évesek részaránya);

az inaktív mobil uniós polgárok az egyes tagállamok összlakosságának rendkívül kis hányadát, az EU teljes népességének pedig mindössze 0,7–1,0 %-át teszik ki;

az inaktív mobil uniós polgároknak juttatott egészségügyi ellátás miatti kiadások az összes egészségügyi kiadásnak igen kis részét (átlagosan 0,2%-át) teszik ki, és a fogadó országok gazdasága mellett eltörpülnek (a GDP 0,01%-ának felelnek meg).

  • A különleges, nem járulékalapú ellátások – vagyis a szociális biztonsági juttatás és a szociális segélyezés jellemzőivel egyaránt rendelkező ellátások – kedvezményezettjeinek igen kis hányada mobil uniós polgár: hat országban (Ausztria, Bulgária, Észtország, Görögország, Málta, Portugália) az összes (uniós polgársággal rendelkező) kedvezményezettnek kevesebb mint 1%-a, öt másik országban (Németország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Svédország)
    1–5%-uk, Belgiumban és Írországban pedig több mint 5%-a tartozik ebbe a körbe (Írország esetében az igényléseken alapuló becslésről van szó).

  • A jóléti rendszerek bőkezűsége és a mobil uniós polgárok bevándorlása között nincs statisztikai összefüggés.

  • A nem foglalkoztatott mobil uniós polgárokra jellemző fontosabb adatok:

  • 64%-uk már dolgozott abban az országban, ahol jelenleg él;

  • 71%-uk nyugdíjas, diák vagy álláskereső;

79%-uk olyan háztartásban él, amelynek van legalább egy foglalkoztatott tagja.

A legújabb felmérés eredményei egybecsengenek a korábbi tanulmányok megállapításaival, amelyek következetesen azt mutatják, hogy a más tagállamokból érkező munkavállalók a fogadó ország államháztartásának nettó befizetői. A más tagállamokból érkező uniós munkavállalók általában több adót és járulékot fizetnek be a fogadó ország költségvetésébe, mint amennyit abból juttatások és ellátások formájában kapnak, mivel többnyire a fogadó ország saját munkaerejénél fiatalabb és gazdaságilag aktívabb réteghez tartoznak. Mindezt többek között a következő tanulmányok támasztják alá: az OECD 2013-as áttekintése a nemzetközi migrációs trendekről (OECD's International Migration Outlook 2013), a migrációs kutató- és elemzőközpont (Centre for Research and Analysis of Migration) elemzése az A8-országok bevándorlóinak az Egyesült Királyság költségvetésére gyakorolt hatásáról (Assessing the Fiscal Costs and Benefits of A8 Migration to the UK), valamint az Európai Reformközpont új tanulmánya.

4. Mit tehetünk az esetleges visszaélések ellen?

Milyen eszközöket biztosít az uniós jog a tagállamoknak a visszaélések megelőzésére?

Az uniós jog hatékony biztosítékokat tartalmaz a szabad mozgáshoz való joggal való visszaélések megelőzésére.

Lehetővé teszi, hogy a tagállamok hatékony és szükséges intézkedéseket tegyenek – például megtagadják, megszüntessék vagy visszavonják a 2004/38/EK irányelv által juttatott jogokat (35. cikk) – annak érdekében, hogy fellépjenek a visszaélések (például a névleges házasságok), a csalás (például az irathamisítás), továbbá minden olyan látszatkeltő vagy megtévesztő magatartás ellen, amelynek kizárólagos célja a szabad mozgáshoz való jog megszerzése. Az ilyen intézkedéseknek arányosnak kell lenniük, és összhangban kell állniuk az irányelvben megállapított eljárási biztosítékokkal.

A nemzeti hatóságok egyedileg kivizsgálhatják a visszaélés alapos gyanúját keltő eseteket, és ha megállapítják, hogy valóban visszaélés történt, visszavonhatják az érintett tartózkodási jogát, és a területükről kiutasíthatják őt.

A nemzeti hatóságok továbbá – valamennyi lényeges körülmény mérlegelése után és a cselekmény (például irathamisítás, névleges házasság, szervezett bűnözésben való részvétel) súlyától függően – arra a következtetésre juthatnak, hogy az érintett valódi, fennálló és kellően súlyos veszélyt jelent a tagállam közrendjére, közbiztonságára és közegészségügyére nézve, és ennek alapján beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelhetnek, vagyis az érintettnek meghatározott időre megtilthatják az ország területére való ismételt belépést.

Mi a Bizottság válasza a tagállamok által megfogalmazott aggályokra?

A Bizottság 2013. november 25-én öt konkrét intézkedést kezdeményezett, amelyek sikeréhez a tagállamok együttműködésére van szükség. Ezek kézzelfogható példák arra, hogy az Európai Unió hogyan segíthet a nemzeti és a helyi hatóságoknak az uniós polgárok szabad mozgásával járó előnyök maximalizálásában, a visszaélés és a csalás elleni fellépésben, a társadalmi beilleszkedés problémájának kezelésében és a rendelkezésre álló pénzforrások helyi szintű felhasználásában.

  • A névleges házasságok visszaszorítása: a Bizottság azzal segíti a nemzeti hatóságokat a szabad mozgás jogával kapcsolatos esetleges visszaélések kiszorítását célzó uniós szabályok érvényesítésében, hogy 2014 tavaszáig kidolgozza a névleges házasságok elleni küzdelem kézikönyvét.

  • A szociális biztonsági rendszerek koordinálására vonatkozó uniós szabályok alkalmazása: a Bizottság a tagállamokkal szorosan együttműködve gyakorlati útmutatót készített, amely segít a szociális biztonsági rendszereket koordináló uniós szabályozás (883/2004/EK rendelet) szerinti „szokásos tartózkodási hely” egyértelmű megállapításában, és azt 2014. január 13-án közzétette (IP/14/13). A megállapítás szigorú kritériumai biztosítják, hogy a nem dolgozó polgárok csak abban az esetben vehessék igénybe egy másik tagállam szociális biztonsági rendszerét, ha szokásos érdekeltségi központjukat ténylegesen áttették oda (például a családjuk ott él).

  • A társadalmi beilleszkedés problémájának kezelése: segíteni kell a tagállamokat abban, hogy optimálisan kihasználják az Európai Szociális Alap lehetőségeit a társadalmi befogadás előmozdítására: 2014. január 1-jétől minden tagállamban az ESZA-forrásoknak legalább a 20%-át a társadalmi befogadás támogatására, valamint a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés minden formája elleni küzdelemre kell fordítani. Az ESZA-ból ezenkívül finanszírozható lesz az érdekelt felek kapacitásépítése is nemzeti, regionális és helyi szinten. A mobil uniós polgárok állampolgársága szerinti tagállamok, illetve az őket befogadó tagállamok egyaránt politikai iránymutatást kapnak ahhoz, hogy az ESZA támogatásával társadalmi befogadást elősegítő programokat dolgozzanak ki. A Bizottság továbbra is erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy növelje a helyi hatóságok képességét az európai strukturális és beruházási alapok hatékony kihasználására.

  • A legjobb gyakorlatok cseréjének előmozdítása a helyi hatóságok között: a Bizottság segíteni kívánja a helyi hatóságokat abban, hogy megosszák a szabad mozgás szabályainak alkalmazásával és a társadalmi befogadással kapcsolatban Európa-szerte összegyűlt tapasztalataikat. A Bizottság a szabad mozgás hat európai nagyvárosban kimutatható hatásairól tanulmányt készít, melyet az európai polgármesterek részvételével 2014 február 11-én tartandó találkozón fog ismertetni. A találkozó szervezésével a Bizottságnak az a szándéka, hogy a polgármestereket segítse a településükön esetleg felmerülő kihívások kezelésében, alkalmat adjon nekik legjobb gyakorlataik megosztására, és iránymutatással szolgáljon a társadalmi befogadást szolgáló uniós finanszírozás igényléséhez. A találkozónak a Régiók Bizottsága ad otthont.

  • A szabad mozgásra vonatkozó uniós szabályok érvényre juttatása helyi szinten: a Bizottság létre fog hozni egy online képzési modult, mely a helyi hatóságok munkatársait fogja segíteni abban, hogy maradéktalanul megértsék és alkalmazzák az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát. A Bizottság javaslatot tett arra, hogy minden országban jöjjenek létre a mobil uniós munkavállalóknak jogi segítséget és tájékoztatást nyújtó szervek (lásd IP/13/372). 2014. január 17-én a Bizottság javaslatot fog előterjeszteni az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES-hálózat) korszerűsítésére a foglalkoztatási szolgálat nemzeti szintű szerepkörének bővítése és hatásának növelése, az uniós munkaerő-mobilitás jobb összehangolása és az EURES teljes körű munkaközvetítési és munkaerő-felvételi eszközzé való továbbfejlesztése érdekében. Jelenleg az uniós polgárok 47%-a úgy véli, hogy azért támadnak nehézségei, amikor egy másik tagállamban él, mert a helyi közigazgatásban dolgozó tisztviselők nincsenek kellően tisztában az uniós polgárokat a szabad mozgás kapcsán megillető jogokkal.

További információ

Az Európai Bizottság tanulmánya az inaktív mobil uniós polgárok hatásáról a szociális biztonsági rendszerekre:

http://ec.europa.eu/social/main.jsp?langId=hu&catId=89&newsId=1980&furtherNews=yes

Európai Bizottság – Szabad mozgás az Unióban

http://ec.europa.eu/justice/citizen/move-live/index_en.htm

Tájékoztatás a társadalombiztosítási koordinációról:

http://ec.europa.eu/social/main.jsp?langId=hu&catId=849

Viviane Reding alelnök, jogérvényesülésért felelős uniós biztos honlapja:

http://ec.europa.eu/reding

Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos honlapja

http://ec.europa.eu/andor

Kövesse Viviane Reding alelnököt a Twitteren: @VivianeRedingEU

Kövesse Andor László biztost a Twitteren: @LaszloAndorEU

Melléklet

1. melléklet: A szabad mozgás az uniós polgárság egyik legértékesebbnek tartott joga

Forrás: 79. standard Eurobarométer-felmérés, 2013. tavasz

2. melléklet: A szabad mozgás közmegítélése

Forrás: 365. Eurobarométer-gyorsfelmérés az európai uniós polgárságról, 44. o.

3. melléklet: Milyen arányú az uniós polgárok mobilitása?

Határokon átnyúló éves mobilitás aránya az Európai Unióban, valamint összehasonlításképpen az Egyesült Államokban és Ausztráliában

Forrás: Az OECD éves felmérése az EU gazdaságáról, 2012

4. melléklet: A mobil uniós polgárok nagyobb eséllyel folytatnak gazdasági tevékenységet, mint a belföldi állampolgárok

Az országok a területükön tartózkodó munkaképes korú (15–64 éves) mobil uniós polgárok számának sorrendjében szerepelnek.

Forrás: Eurostat, Uniós munkaerő-felmérés (lfsa_argan táblázat). Megjegyzés: Az ábrán csak a mobil uniós országok főbb célországai szerepelnek. 2012-ben ebben a 17 tagállamban élt a mobil uniós polgárok 99%-a.


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website