Chemin de navigation

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

FELJEGYZÉS

Brüsszel, 2013. június 26.

Európa mezőgazdasága és a közös agrárpolitika (KAP) – gyakran feltett kérdések

A gazdálkodás helyzete Európában – áttekintés

Mekkora a mezőgazdaság szerepe az EU-ban?

Az Európai Unió területének több mint 77%-a vidéki terület, amelynek 47%-a mezőgazdasági terület, 30%-a erdő. Itt él az Unió népességének mintegy fele (mezőgazdasági termelői közösségek és más lakosok).

Hány gazdálkodó dolgozik az Európai Unióban?

12 millió (teljes munkaidős). A mezőgazdaság és az élelmiszeripar – amelyet leginkább az agrárágazat lát el alapanyaggal – az EU bruttó hazai termékének (GDP) 6%-át teszi ki, valamint 15 millió vállalkozásnak és 46 millió személynek biztosít munkát.

Milyen gazdálkodási formák léteznek az Európai Unióban?

Számos gazdálkodási forma létezik, többek között intenzív, hagyományos és biogazdálkodás. A paletta a közép- és kelet-európai országok csatlakozásával még színesebbé vált.

Jellemző gazdasági formának számít a családi gazdaság, amely sokszor több nemzedékre is kiterjed.

Az EU 12 millió gazdálkodót számlál, a gazdaságok átlagos mérete pedig 15 hektár körül mozog (összehasonlításképp: az Egyesült Államokban 2 millió gazdálkodó él és dolgozik, a gazdaságok átlagos mérete pedig 180 hektár).

Támogat-e az EU valamely sajátos „európai gazdálkodási modellt”?

Igen. Az EU úgy alakította ki közös agrárpolitikáját, hogy az támogassa az olyan gazdálkodást, amely (az éghajlatváltozás kontextusában) élelmezésbiztonságot nyújt és elősegíti Európa-szerte a vidéki területek kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését, beleértve a termelési viszonyok szempontjából legkedvezőtlenebb területek fejlődését is.

Az e modell szerinti gazdálkodásnak tehát több követelménynek is eleget kell tennie. Meg kell felelnie a polgárok élelmiszerekkel kapcsolatos elvárásainak (elegendő mennyiségű, jó minőségű és biztonságos termékek széles választékát kell megfizethető áron kínálnia), meg kell óvnia a környezetet, a gazdálkodóknak pedig megélhetést kell biztosítania.

A vidéki közösségek és a tájkép értékes részei Európa örökségének, ezért ezek megőrzése szintén fontos szempont.

Az EU vezetői 2013 júniusában politikai megállapodást kötöttek, amelynek köszönhetően a közös agrárpolitikában 2014-től jobban figyelembe fogja venni az Európában folytatott gazdálkodási módok sokféleségét.

Hol juthatok hozzá az EU mezőgazdaságával kapcsolatos statisztikákhoz?

A Statisztikák rovatunkban, valamint az EUROSTAT weboldalán.

Alapvető adatok a közös agrárpolitikáról

Mit takar a közös agrárpolitika fogalma?

A közös agrárpolitika lehetőséget teremt az európai gazdálkodóknak arra, hogy meg tudjanak felelni az 500 millió európai fogyasztó elvárásainak. Fő célja, hogy a gazdálkodóknak méltányos megélhetést, a fogyasztóknak pedig megfizethető áron megbízható és biztonságos élelmiszereket biztosítson.

A közös agrárpolitika 1962-ben indult. Azóta sokat módosult, és most is folyamatosan változik. A 2013. évi reform három prioritásra összpontosul:

  1. gazdaságilag életképes élelmiszertermelés

  2. fenntartható gazdálkodás a természeti erőforrásokkal

  3. a vidéki térségek kiegyensúlyozott fejlesztése EU-szerte

Ki irányítja a közös agrárpolitikát?

Az Európai Bizottság a javaslatok kidolgozásakor az érintett felek összességével együttműködik (főként számos tanácsadó csoportján keresztül). A Bizottság javaslatai akkor válnak jogszabállyá, ha a tagállamok mezőgazdasági minisztereiből álló Tanács és az Európai Parlament együtt úgy dönt, hogy elfogadja azokat.

A közös agrárpolitika gyakorlati megvalósítása a tagállamok feladata. Az EU Számvevőszéke fontos szerepet játszik a kiadások ellenőrzésében.

Hogyan használja fel az EU az agrárpolitika költségvetését?

Az agrárpolitika költségvetésének felhasználása három különböző módon történik:

  1. Jövedelemtámogatás a gazdálkodók számára (amelynek feltétele a fenntartható gazdálkodás alkalmazása): a gazdálkodók közvetlen kifizetéseket kapnak, feltéve, hogy betartják a szigorú élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi, állat-egészségügyi és állatjóléti előírásokat. Ezeket a kifizetéseket teljes mértékben az EU finanszírozza, és ezek a kiadások teszik ki a közös agrárpolitika költségvetésének 70%-át. A 2013. júniusi reform úgy rendelkezik, hogy a közvetlen kifizetések 30%-a a fenntartható gazdálkodási intézkedések foganatosításától, azaz a talajminőség, a biológiai sokféleség és általában véve a környezet védelmétől fog függni. Ilyen fenntartható gazdálkodás többek között a növénytermesztés diverzifikálása, az állandó gyepterületek fenntartása vagy az ökológiai zónák megőrzése a gazdaságokban.

  2. Piactámogatás: például akkor adható, ha a kedvezőtlen időjárás egyes piacokat ingataggá tesz. Ezek a kiadások a közös agrárpolitika költségvetésének kevesebb mint 10%-át jelentik.

  3. Vidékfejlesztés: az e célra szánt összegek olyan intézkedéseket hivatottak támogatni, amelyek révén a gazdálkodók korszerűsíthetik gazdaságaikat, hogy versenyképesebbekké váljanak, és ugyanakkor a környezetet is védjék, illetve amelyek elősegítik a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációját és a vidéki közösségek boldogulását. Az erre a célra szánt uniós kiadásokat részben a tagállamok állják, és a közös agrárpolitika költségvetésének mintegy 20%-át teszik ki. A vidékfejlesztés finanszírozása általában többéves keret szerint valósul meg.

A három intézkedési terület szorosan kapcsolódik egymáshoz, ezért koherensen kell kezelni őket. A közvetlen kifizetések például amellett, hogy rendszeres jövedelmet biztosítanak a gazdálkodóknak, egyúttal ellenszolgáltatásként járnak azért, hogy a gazdálkodók környezeti szolgáltatást nyújtanak a köz érdekében. Hasonlóképp, a vidékfejlesztési intézkedések elősegítik a gazdálkodások korszerűsítését, miközben ösztönzik a tevékenységek diverzifikálását a vidéki területeken.

Ki dönt a közös agrárpolitika költségvetésének nagyságáról?

A költségvetésről minden évben az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament dönt. Az intézmények ezt megelőzően többéves „pénzügyi keretet” fogadnak el, hogy a hosszú távú kiadásokat ellenőrzés alatt tudják tartani. A közös agrárpolitika kiadásait a többéves pénzügyi keret 2. fejezete („Fenntartható növekedés: természeti erőforrások”) szabja meg. Ez a fejezet maximalizálja a közös agrárpolitika 1. pillérére (közvetlen kifizetések és piactámogatás) elkülöníthető összeget. A közös agrárpolitika 2. pilléréhez tartozó vidékfejlesztést az EU szintén a 2. fejezetből finanszírozza. A jelenlegi pénzügyi keret a 2007 és 2013 közötti időtartamot fedi le. A következő keret a 2014 és 2020 közötti időszakra terjed majd ki.

Minden gazdálkodó egyenlő bánásmódban részesül?

A közös agrárpolitika változásai és az ún. „múltbeli referenciaadatok” miatt a támogatás mértéke gazdálkodásonként, tagállamonként és régiónként igen eltérő lehet. A közös agrárpolitika 2013-ban elfogadott reformjának egyik fontos célkitűzése, hogy a tagállamoknak, a régióknak és a gazdálkodóknak odaítélt támogatások közötti különbségeket a következő finanszírozási időszakban (2014–2020) csökkentse. Az EU a reformmal többek között a pénzeszközök igazságosabb elosztását célozta meg.

A 2004 előtt csatlakozott tagországok vagy azok régiói vonatkozásában a jelenlegi helyzet azzal magyarázható, hogy a támogatás mértéke először attól függött, hogy az adott gazdálkodás mekkora támogatást kapott a 20002002 közötti referencia-időszakban, mekkora területen gazdálkodtak, továbbá attól, hogy az érintett ország milyen támogatási modellt követett. Ezért fordulhat elő az, hogy két teljesen hasonló mezőgazdasági jellemzőkkel rendelkező szomszédos gazdálkodásból az egyik parcellánként 50 eurót, míg a másik parcellánként 1000 eurót kap.

A közös agrárpolitika 2003-as reformja óta a „régi” tagállamok újraoszthatják a gazdálkodóknak szánt közvetlen támogatást, és a kifizetésekről egyedi alapon, regionális alapon vagy a két módszer kombinálásával dönthetnek. A regionális és a vegyes modellt az észlelt egyenlőtlenségek orvoslására alkalmazhatják. A 15 tagállam közül egyedül Németország szakított teljesen a fent említett „múltbeli referenciaadatok” figyelembevételével.

Azokban az országokban, amelyek 2004 után csatlakoztak az Európai Unióhoz, a közvetlen kifizetések hektáronkénti fix összegen alapulnak, amely e tagállamok valamennyi gazdálkodói tekintetében ugyanakkora.

A Bizottság 1999 óta több ízben is javasolta a közvetlen kifizetések összegének maximalizálását, hogy a támogatások elosztása igazságosabb legyen. Ezt a javaslatot több tagállam is elutasította.

Az EU erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az egyes uniós tagállamok gazdálkodóinak ítélt közvetlen kifizetések szintje kiegyenlítődjön. A 2013. júniusi reformoknak köszönhetően a közös agrárpolitikára szánt költségvetési források elosztása biztosítani fogja, hogy egyetlen tagállam se részesüljön az uniós átlag 75%-ánál kevesebb forrásban1. Ezt a célkitűzést 2019-ig kell megvalósítani. Ugyanazon tagállamon vagy régión belül az egyes termelőüzemeknek nyújtott támogatások mértékében megfigyelhető különbségek csökkenni fognak: a hektáronkénti támogatás 2019-ig el kell, hogy érje az ugyanabban az adminisztratív vagy mezőgazdasági övezetben folyósított támogatások átlagának 60%-át. A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a gazdaságok „első hektárainak” nagyobb összeget juttatnak, hogy támogassák a kis- és közepes méretű mezőgazdasági üzemeket. Ami az új tagállamokat illeti, az egységes területalapú támogatási rendszer (SAPS) 2020-ig hatályban maradhat.

Ösztönzi-e a közös agrárpolitika az európai mezőgazdaság korszerűsítését?

Igen. Számos ösztönző létezik a korszerűsítés támogatására. Ezek az intézkedések segítik a gazdálkodókat abban, hogy fejlesszék gazdaságukat, hogy feldolgozzák és értékesítsék termékeiket, hogy jobb minőségű élelmiszereket termeljenek, illetve hogy fenntarthatóbb, környezetbarát termelési módszereket alkalmazzanak. 2014-től kezdve a közös agrárpolitika lehetővé fogja tenni, hogy a tagállamok elősegítsék a kollektív beruházásokat, támogassák a kisgazdaságok fejlődését és az agrárágazattal kapcsolatos európai innovációs partnerségen keresztül ösztönözzék a gazdálkodók közötti tudástranszfert.

Előfordul-e csalás a közös agrárpolitika költségvetésének rovására?

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) adatai szerint a közös agrárpolitika költségvetését károsító csalások mértéke a 2006–2010-es időszakban átlagosan a költségvetés 0,02%-át tette ki. Az elmúlt években az EU megszigorította a költségvetési ellenőrzéseket.

Ellenőrzi-e valaha valaki azt, hogy teljesülnek-e a közös agrárpolitika célkitűzései?

Igen. A közös agrárpolitika hatékonyságát az EU gondosan értékeli. A Bizottság, mielőtt előterjeszti a jogalkotási javaslatait, mindig kikéri az érdekelt felek és a polgárok véleményét, és hatásvizsgálatot végez. Ezenkívül rendszeresen független tanulmányokat végeztet, hogy felmérje a közös agrárpolitika és más eszközök teljesítményét, és megtudja, hogyan lehet azokat javítani.

Mire szolgálnak a közvetlen kifizetések?

A közvetlen kifizetések kiegészítik a gazdálkodók jövedelmét, és ezáltal hozzájárulnak ahhoz, hogy a mezőgazdasági tevékenység EU-szerte fennmaradhasson. Ilyen módon segíteni lehet a gazdaságoknak abban, hogy hosszú távon életképesek maradjanak, illetve védeni lehet őket az áringadozásoktól. A közvetlen kifizetések az Unióban átlagosan a mezőgazdasági jövedelem 30%-át teszik ki. Az utóbbi évek gazdasági válsága során azonban előfordult, hogy a közvetlen kifizetések a mezőgazdasági jövedelemnek több mint 60%-át jelentették. Ez volt a helyzet a válság alatt pl. Svédországban, Írországban vagy Dániában.

A közvetlen kifizetések továbbá lehetővé teszik, hogy a gazdálkodók jutalmat kapjanak munkájuk olyan vetületeiért, amelyeknek nincs közük a piacokhoz, de fontos közjavakat termelnek az európaiak számára. A 2013 júniusában elfogadott reform alapján a gazdálkodóknak folyósított közvetlen kifizetések 30%-át a biológiai sokféleség, a talajminőség és az általános környezet megóvását lehetővé tévő olyan hatékony mezőgazdasági gyakorlatoktól kell függővé tenni, mint például a növénytermesztés diverzifikálása, az állandó gyepterületek fenntartása vagy az ökológiai zónák megőrzése a gazdaságokban.

A gazdálkodók ráadásul csak akkor kaphatják meg ezeket a támogatásokat, ha betartják a vonatkozó szigorú környezeti, élelmiszerbiztonsági, növény- és állat-egészségügyi, illetve állatjóléti előírásokat, és általánosságban gazdálkodási területüket jó termelési körülmények között tartják. Ez a „kölcsönös megfeleltetés” rendszere. A szabályok betartásának elmulasztása esetén az EU felfüggesztheti a támogatás folyósítását és a gazdálkodót bírság megfizetésére kötelezheti.

Milyen uniós mechanizmusok léteznek a mezőgazdasági piacok egyensúlyának megőrzésére?

A közös agrárpolitika nemcsak arról gondoskodik, hogy a gazdálkodók a piaci igényeknek megfelelően termeljenek, hanem olyan mechanizmusokat is magában foglal, amelyek védőhálóként működnek, hogy az esetleges gazdasági, egészségügyi vagy időjárási válsághelyzetek ne semmisíthessék meg termények egész rendjét. E mechanizmusok között említhető az állami intervenciós felvásárlás (azaz a nemzeti intervenciós hivatalok kivonják a piacról a terménytöbbletet) és a magánraktározási támogatás (a piacok stabilizálására).

A 2013. júniusi reformok modernizálták ezeket az eszközöket. Mivel a válságok egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak, az EU különleges tartalékot hozott létre a piacok rendes működését veszélyeztető válsághelyzetek elleni intézkedések finanszírozására, valamint fokozott vészhelyzeti mechanizmust vezetett be. Az EU emellett olyan kockázati alapok és biztosítási mechanizmusok létrejöttét támogatja, amelyek segíthetik a gazdálkodókat abban, hogy felkészüljenek a válságokra és leküzdjék azokat.

Végezetül pedig a közös agrárpolitika arra is ösztönözni fogja a gazdálkodókat, hogy csoportosuljanak szakmai és szakmaközi szervezetekbe. A Bizottság az élelmiszerláncbeli kapcsolatokat is figyelemmel követi, és arra akarja sarkallni a különböző szereplőket, hogy tegyék átláthatóbbá az árképzési és kereskedelmi gyakorlatukat.

A közös agrárpolitika segíti-e a fiatalokat, hogy gazdálkodókká váljanak?

Európában egyre csökken a gazdálkodók száma, ami a munka nehézségének és a gazdaságok elindításához szükséges beruházások sokféleségének a számlájára írható. Jelenleg az európai gazdálkodók 30%-a 65 év feletti (ez 4,5 millió személyt jelent) és csupán 6%-uk fiatalabb 35 évesnél. Az Unió fontosnak tartja, hogy vonzóvá tegye a hivatást a fiatalok szemében és segítse őket a beruházások során.

Ennek érdekében, illetve az agrárszektor jövőjének garantálása céljából a közös agrárpolitika gazdaságalapítási támogatásról rendelkezik. A 2013. évi reform lehetővé teszi, hogy a fiatal gazdálkodók új típusú támogatásban részesüljenek: az EU az indulásukat követő első öt év során a közvetlen kifizetések 25%-ának megfelelő összeget folyósít nekik pluszban.

Vidékfejlesztés

Mit jelent a vidékfejlesztés?

A közös agrárpolitika kontextusában a vidékfejlesztés a vidék életképességének fenntartását hivatott szolgálni a vidéki térségeket célzó beruházási, korszerűsítési és különböző (mezőgazdasági vagy más) tevékenységek létrejöttét segítő programok támogatásával.

Ki irányítja a vidékfejlesztést?

A tagállamok saját igényeik szerint választják meg az intézkedéseket, és maguk irányítják a programokat. Az EU társfinanszírozó, vagyis a költségek egy részét fizeti.

Mennyibe kerül a vidékfejlesztés, és milyen forrásokból fedezi azt az EU?

A költségvetés a 2014-2020-as időszakra és a 28 tagállamra vonatkozóan összesen 95 milliárd euró (folyó árakon).

A pénz az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) származik.

Hogyan használják fel az uniós országok a pénzt?

2014-től az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) az Európai Regionális Fejlesztési Alappal (ERFA), az Európai Szociális Alappal (ESZA), a Kohéziós Alappal és az Európai Tengerügyi és Halászati Alappal együtt az Európa 2020 stratégia céljainak (azaz a fenntartható, intelligens és inkluzív növekedés) megvalósítására hivatott új közös stratégiai keretrendszerbe kerül.

A vidékfejlesztésre elkülönített pénzek mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységek támogatására is felhasználhatók az alábbi hat prioritás szerint:

  1. a tudásátadás és az innováció előmozdítása

  2. a versenyképesség növelése

  3. az élelmiszer-ellátási lánc megszervezésének és a kockázatkezelésnek az előmozdítása

  4. az ökoszisztémák állapotának helyreállítása, megőrzése és javítása

  5. az erőforrás-hatékonyság és a kis szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás elősegítése

  6. a társadalmi befogadás elősegítése, a szegénység csökkentése és a gazdasági fejlődés támogatása a vidéki térségekben

A tagállamoknak vagy a régióknak lehetőségük lesz továbbá arra is, hogy nagyobb támogatási rátájú alprogramokat dolgozzanak ki egyes sajátos helyzetű ágazatok, illetve a fiatal gazdálkodók, a kisgazdaságok, a hegyvidékek és a rövid ellátási láncok szükségleteinek kielégítésére.

Hozzá lehet-e igazítani a vidékfejlesztési programokat a régiók sajátos igényeihez?

Minden ország nemzeti vidékfejlesztési stratégiát dolgoz ki, de regionális szinten is lehet külön programokat tervezni és végrehajtani.

Mi a különbség a közös agrárpolitika keretében finanszírozott vidékfejlesztés és a regionális politika között?

Az EU regionális politikája az EU legszegényebb régióinak támogatására összpontosít, míg a vidékfejlesztési programok hatókörébe az EU valamennyi országának valamennyi vidéki térsége beletartozik.

A vidékfejlesztési politika nemcsak a gazdálkodókat segíti, hanem mindazokat, akik a vidéki gazdaságban szerepet vállalnak, így például az erdőtulajdonosokat, a gazdaságok dolgozóit, a kisvállalkozásokat, a helyi civil szervezeteket stb.

Mi az a „Leader”?

A „Leader” elnevezésű program a vidéki gazdaságot hivatott serkenteni. A program nem kész (fentről lefelé haladó, top-down) tervek előírásával éri el célját, hanem arra ösztönzi a helyi lakosokat, hogy kezdjenek helyi (lentről felfelé haladó, bottom-up) tevékenységek fejlesztésébe. A jelenlegi szabályok értelmében a tagállamoknak a vidékfejlesztési költségvetésük legalább 5%-át Leader-projektek finanszírozására kell fordítaniuk.

Segíthet-e a vidékfejlesztés megóvni a környezetet?

Minden egyes vidékfejlesztési programnak olyan intézkedéseket is kell tartalmaznia, amelyek a vidéki területeken az EU természeti erőforrásainak és tájainak védelmét és ezek értékének növelését szolgálják.

A vidékfejlesztési támogatás olyan tevékenységekre adható, amelyek védik és megóvják a vidéki tájat, és elősegítik az éghajlatváltozás elleni küzdelmet. Példaként említhetők:

  1. a vízminőség megőrzését célzó intézkedések

  2. a fenntartható területgazdálkodás

  3. faültetés az erózió és áradások megelőzése céljából

Mi a közös agrárpolitika célja?

Miért van szükség uniós szintű „közös” agrárpolitikára?

A mezőgazdasági ágazat támogatása szinte teljes egészében európai szinten valósul meg, ellentétben a többi ágazattal, amelyeket tagállami politikák irányítanak. A közös politika kialakítása fontos szempont volt egy olyan szektor kapcsán, amely nem csupán az élelmiszerbiztonságért felel, hanem központi szerepet játszik a természeti erőforrások kiaknázásában és a vidéki térségek gazdasági fejlődésében is.

Ezeket a célokat, melyeket a mezőgazdaság és a vidéki térségek pénzügyi támogatása nélkül nem lehet elérni, az uniós országok mindegyike magáénak vallja.

Európai szinten kell tehát politikát kialakítani, hogy a közös célok, elvek és szabályok egyenlő feltételek mellett érvényesüljenek. A közös agrárpolitika emellett lehetővé teszi, hogy a költségvetési források felhasználása hatékonyabb legyen, mint a különálló nemzeti politikáké.

A közös politika azért is fontos, mert az EU egységes piacának szervezését és számos más kihívást országközi szinten lehet csak megoldani. Ilyen például az országok és régiók közötti kohézió, a határokon túlmutató környezeti problémák kezelése, valamint a globális kihívások mindegyike, többek között az éghajlatváltozás, a vízgazdálkodás, a biológiai sokféleség megőrzése, az állat-egészségügy és -jólét, az élelmiszer- és takarmánybiztonság, növény-egészségügy és az emberi egészség védelme, valamint a fogyasztóvédelem.

Miért van szüksége a gazdálkodóknak arra, hogy közpénzekből támogatást kapjanak?

Az egyes országokban elterjedt közvélekedéssel ellentétben a gazdálkodás nem igazán jövedelmező tevékenység, sőt. A gazdálkodók által befektetett idő és pénz mindig ki van szolgáltatva olyan gazdasági, egészségügyi és időjárási tényezőknek, amelyeket nem tudnak befolyásolni. A gazdálkodás komoly anyagi beruházást, időt és energiát igényel, és csak hónapokkal, sőt akár évekkel később hozza meg gyümölcsét, a megtérülés pedig végig bizonytalan.

A gazdálkodóknak nyújtott jövedelemtámogatás biztosítja, hogy mindenhol legyen élelmiszer-termelés az EU területén, valamint olyan közjavak nyújtásáért kompenzálja a gazdálkodókat, amelyeknek nincs piaci értéke: a környezetvédelmet, az állatjólétet, az élelmiszerek biztonságosságát és jó minőségét stb.

Ennek fontosságát azért is kell hangsúlyozni, mert az Európai Unióban hatályban lévő előírások a legszigorúbbak közé tartoznak a világon. Az élelmiszertermelés ebből kifolyólag Európában költségesebb, mint azokban az országokban, ahol a szabályozás nem ennyire szigorú.

Köztámogatás nélkül az uniós gazdálkodók nem tudnák felvenni a versenyt a nem uniós gazdákkal úgy, hogy közben az európai fogyasztók sajátos elvárásainak is megfeleljenek. Ráadásul az éghajlatváltozás egyre inkább érezteti hatását, ami a fenntartható gazdálkodást egyre költségesebbé teszi.

Mennyibe kerül a közös agrárpolitika?

Mennyibe kerül a közös agrárpolitika az adófizetőknek?

Minden európai uniós állampolgárnak naponta körülbelül 30 eurócentjébe. Az EU 2011-ben éves költségvetésének 43%-át, azaz 58 milliárd eurót szánt a közös agrárpolitikára. Az agrárpolitikának a teljes költségvetéshez viszonyított aránya 1984 óta folyamatosan csökkent (akkor 72% volt), noha az 1992-es bővítések után a gazdálkodók száma megkétszereződött.

A közös agrárpolitika az uniós országok összes közkiadásainak voltaképpen kevesebb mint 1%-át teszi ki. A mezőgazdasági közkiadásokat ezenkívül az EU közös kasszából állja, amire egyetlen más gazdasági ágazatban sincs példa. Összehasonlításképp érdemes kiemelni, hogy az uniós országok háromszor ennyit költenek honvédelemre.

Miért van az, hogy az EU a költségvetésének majd 40 %-át a mezőgazdaságra és nem pedig más ágazatokra fordítja?

A mezőgazdaság az egyetlen olyan ágazat, amelyet teljes mértékben az EU finanszíroz, tehát az uniós kiadások helyettesítik a tagállami kiadásokat. A kutatás, az oktatás, a közlekedés, a védelem, a nyugdíjak, az egészségügy stb. kiadásai az uniós költségvetés csupán kis hányadát képezik, vagy pedig nem is szerepelnek benne. Ezeket a szakpolitikai területeket a tagállamok kizárólag vagy nagy részben nemzeti költségvetéseikből finanszírozzák.

A közös agrárpolitika cserében az Unió lakosságát jó minőségű élelmiszerekkel látja el, gondoskodik a biztos és bőséges ellátásról, valamint egészséges környezetet és szépen megőrzött tájakat biztosít.

Hogyan történik a közös agrárpolitika finanszírozása?

Az EU a közös agrárpolitikát az általános uniós költségvetésből fedezi. A közös agrárpolitika vidékfejlesztési kiadásait az EU a tagállamokkal közösen finanszírozza.

Az EU költségvetése nagyrészt az Unió „saját forrásaiból” (vámokból, lefölözésekből, a héából és az egyes országok bruttó nemzeti jövedelmén [GNI] alapuló forrásból) származik.

Ki kap pénzt és mennyit?

Az átláthatóság és az elszámoltathatóság érdekében 2009 óta minden uniós országnak közzé kell tennie az agrárpolitikai támogatások valamennyi kedvezményezettjének listáját. Német gazdálkodók fellebbezése eredményeként azonban az Európai Bíróság 2010-től a magánélet védelmére tekintettel felfüggesztette azt a követelményt, amely szerint a kedvezményezettek összes személyes adatát közzé kell tenni. A Bíróság külön elrendelte, hogy a kedvezményezettek nevét nem szabad közzétenni. A Bizottság továbbra is kitart az átláthatóság elve mellett, ezért most új szabályokat javasolt, figyelembe véve ugyanakkor a Bíróság érvelését. A 2013. júniusi reform újra bevezeti az átláthatóságra vonatkozó kötelezettséget, miközben tiszteletben tartja a Bíróság által felvetett arányosság elvét. Ez többek között azt jelenti, hogy a közzétételi kötelezettség nem fog vonatkozni azokra a kistermelőkre, akik korlátozott összegű támogatást kapnak.

Részesülhetek-e a közös agrárpolitika előnyeiből adófizetőként, ha nem vagyok gazdálkodó?

Ön máris élvezi a közös agrárpolitika előnyeit. A gazdálkodók uniós támogatása az egész európai társadalom javát szolgálja, mivel biztos és megfizethető élelmiszer-kínálatot tesz lehetővé. Egy átlagos uniós háztartás a költségvetésének 15%-át költi élelemre – feleannyit, mint 1960-ban.

A fenntartható gazdálkodást támogatva a közös agrárpolitika révén hozzájárulunk környezetünk védelméhez, valamint vidéki tájaink és élelmiszereink gazdagságának és sokszínűségének megőrzéséhez.

A közös agrárpolitika reformja

Mit sikerült elérni az előző reformokkal?

A közös agrárpolitika legjelentősebb reformja 1992-ben kezdődött és 2003-ban csúcsosodott ki, amikor az EU függetlenítette a támogatást a termeléstől. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodóknak már nem áll érdekükben csak azért termelni, hogy támogatást kapjanak, azaz olyan élelmiszereket előállítani, amelyekre nincs felvevőpiac. Ehelyett szabadon termelhetik azt, amit a piac és a fogyasztók kívánnak, kereshetnek nyereséges új piacokat, kiaknázhatják az új lehetőségeket.

A gazdálkodók ma jövedelemtámogatást kapnak azzal a feltétellel, hogy gondoskodnak a gazdaságukhoz tartozó földterületekről, és betartják az élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi és állatjóléti előírásokat. Ha ezeket nem tartják be maradéktalanul, az EU csökkenti a nekik szánt támogatás összegét.

Az új közös agrárpolitika a korábbinál jobban figyelembe veszi a piacok nyitott jellegét, és a Kereskedelmi Világszervezet szerint közvetlen kifizetéseink 90%-a nem jár versenytorzító hatással.

A közös agrárpolitika kiváló minőségű élelmiszerek bőséges választékát kínálja a fogyasztók számára.

A Bizottság folyamatosan korszerűsíti, racionalizálja és egyszerűsíti a közös agrárpolitikát.

Most, hogy a kifizetések már nem kapcsolódnak a termeléshez, a gazdálkodók továbbra is bizonyos szintű anyagi biztonságot élvezhetnek, és emellett szabadon reagálhatnak a piac jelzéseire.

A közös agrárpolitika piaci eszközeit (például az állami intervenciót) az EU úgy alakította át, hogy valódi védőhálóként szolgáljanak anélkül, hogy torzítanák a piacot. A vidékfejlesztési politika segítséget nyújt a gazdálkodóknak abban, hogy gazdaságaikat átszervezzék és védjék a környezetet, valamint elősegíti a vidéki közösségek boldogulását.

Melyek a közös agrárpolitika legfontosabb jellemzői 2013 után?

Az EU vezetői 2013-ban elfogadták a megreformált közös agrárpolitikát, amely 2014. január 1-jén lép hatályba. A reform elemeit 2014. január 1-jétől alkalmazni kell, kivéve a közvetlen kifizetések új rendszerét, mivel e rendszer működésének a közvetlen kifizetések éves ciklusához kell igazodnia: a gazdálkodóknak minden év tavaszán kell bejelentést tenniük a közös agrárpolitika kapcsán. Az EU tehát 2015-ben kezdi folyósítani a közvetlen kifizetések új rendszere szerinti támogatásokat (pl. a „zöld” kifizetéseket, a fiatal gazdálkodóknak ítélt plusztámogatást), figyelembe véve az előző évben beérkezett bejelentéseket.

Az új reform az EU összes állampolgárát érinti. A Bizottság ezért a reform kidolgozása előtt párbeszédet folytatott a civil társadalommal és az érintett szereplőkkel. A 2010 áprilisában indított és ugyanazon év júliusában lezárult nyilvános konzultációt (melyre csaknem 6000 egyéni és kollektív észrevétel érkezett) élénk politikai vita követte az EU Tanácsában és az Európai Parlamentben. A folyamat eredményeként nagyvonalakban körvonalazódtak a megújult közös agrárpolitika főbb elemei. A Bizottság 2011 októberében jogalkotási javaslatokat terjesztett elő, amelyeket az EU vezetői 2013 júniusában elfogadtak.

Mi fog változni az új reform hatására?

  1. A gazdálkodóknak járó közvetlen kifizetések méltányosabbak lesznek és jutalmazni fogják a gazdákat az általuk nyújtott közszolgáltatásokért (például azért, hogy védik a környezetet). A közvetlen kifizetések továbbá több támogatást biztosítanak majd azoknak a régióknak, ahol a termelési viszonyok nehezebbek, illetve segíthetnek a fiataloknak a gazdálkodói tevékenység beindításában.

  2. A piacszervezési mechanizmusok egyszerűbbé, hatékonyabbá és élénkebbé válnak.

  3. A vidékfejlesztési szakpolitika a versenyképesség javítására és az innováció támogatására fog összpontosítani.

A vidékfejlesztés olyan új intézkedési lehetőségekkel fog bővülni, amelyek révén segíteni lehet a termelőket az ár- és bevételingadozással szemben.

Élelmiszerárak

Miért kell a magas élelmiszerárak ellenére támogatni a gazdálkodókat?

A termelői ár a fogyasztók által fizetett árnak viszonylag kis részét képezi. A felhasznált gabona ára például csak 5%-a a kenyér árának. A fogyasztói ár drágulása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gazdálkodók jövedelme is növekedik, arról nem is beszélve, hogy a gazdálkodók termelési költségei is emelkednek. A gazdálkodókat rendkívül hátrányosan érintik az egyre gyakoribb és egyre szélsőségesebb piaci és áringadozások. Az utóbbi években a mezőgazdasági üzemek energiakiadása 223%-kal, a műtrágya ára 163%-kal emelkedett. A mezőgazdasági termékek ára átlagosan 50%-kal növekedett.

Igaz-e, hogy a bioüzemanyagok miatt emelkedtek az élelmiszerárak?

Az eddigi tanulmányokból arra lehet következtetni, hogy az Európai Unióban a bioüzemanyagok termelése nem játszik fontos szerepet az élelmiszerárak drágulásában. Az EU gabonakészletének csupán 1%-ából készül etanol. Az olajrepce-termelés 2/3-ából ugyan biodízel készül, de ez a globális kereslet csupán 2%-át teszi ki. Ezzel együtt fontos, hogy beruházzunk a második és harmadik generációs bioüzemanyagok termelésébe.

A közös agrárpolitika és a környezet

Hogyan hat a mezőgazdaság a környezetre?

A mezőgazdaság elősegítheti a fenntartható környezet kialakítását és megóvását, ugyanakkor veszélybe is sodorhatja azt. A közös agrárpolitikának fontos szerepe van az egyensúly kialakításában, és ez a szerep egyre fontosabbá fog válni a következő években.

Hogyan segíti a közös agrárpolitika a környezetvédelmet?

A megújult közös agrárpolitika lehetővé fogja tenni, hogy az összes tagállam, terület régió és gazdálkodó részt vállaljon az éghajlatváltozás elleni küzdelemben és a fenntarthatóság kihívásainak kezelésében. Ennek eszközei egyszerű és bizonyítottan kedvező hatású intézkedések lesznek. Az EU 2014 és 2020 között több mint 100 milliárd euró befektetéssel segíti a mezőgazdasági szektort abban, hogy felülkerekedjen a talaj- és a vízminőség, a biológiai sokféleség és az éghajlatváltozás terén jelentkező kihívásokon.

  • A mezőgazdaság „kizöldítése”: az EU ezentúl a közvetlen kifizetések 30%-át attól teszi függővé, hogy a gazdálkodó megvalósítja-e a környezet védelmét szolgáló három intézkedést, nevezetesen: a növénytermesztés diverzifikálását, az állandó gyepterületek fenntartását, az ökológiai szempontból fontos területek 5, majd 7%-ának a megőrzését 2018-tól, illetve minden egyéb olyan intézkedést, amelynek környezeti hatása vélhetően a fentiekkel legalább egyenértékű.

  • A vidékfejlesztési programok költségvetésének legalább 30%-át agrár-környezetvédelmi intézkedésekre, az ökológiai gazdálkodás támogatására, környezetbarát beruházási projektek vagy innovációs intézkedések finanszírozására kell fordítani.

  • Az EU szigorítani fogja az agrár-környezetvédelmi intézkedéseket, amelyeknek mostantól ki kell egészíteniük a „kizöldítés” keretében támogatott tevékenységeket. A környezetvédelem szempontjából ezek a programok várhatóan ambiciózusabbak és hatékonyabbak lesznek (és elkerülhető lesz a kétszeres finanszírozás).

Mit tesz az EU a biogazdálkodás támogatásáért?

Az Unióban szigorú, külön termelési követelményeket megfogalmazó uniós jogszabályok védik a biogazdálkodást, ezt a növények és állatok természetes életkörülményeit tiszteletben tartó gazdálkodási formát. Ezenkívül címkézési és nyomonkövethetőségi szabályok garantálják a biotermékek minőségét és valódiságát, függetlenül attól, hogy azok a világ melyik táján készültek.

Az EU ezért saját európai logót tervezett az olyan termékek megjelölésére, amelyek megfelelnek az uniós biogazdálkodási előírásoknak. A biotermékeket termelő gazdáknak, illetve élelmiszergyártóknak szigorú tanúsítási eljáráson kell átesniük ahhoz, hogy használhassák a logót.

Az uniós országok vidékfejlesztési programjukban külön támogatást kínálhatnak azoknak a hagyományos módszereket alkalmazó gazdálkodóknak, akik át szeretnének térni a biogazdálkodásra. Ez a választási lehetőség látványosabban fog szerepelni a 2013 utáni közös agrárpolitikában, amelyben külön támogatási formaként fog szerepelni a biogazdálkodás segítése. Az új rendszerben nem csupán a biogazdálkodásra való áttérésért, hanem a biogazdálkodás fenntartásáért is lehet majd támogatást igényelni.

Kiterjed-e a közös agrárpolitika az erdőgazdálkodásra?

A közös agrárpolitika nem foglalja magában a kereskedelmi célú erdőgazdálkodást, de elismeri, hogy a szakszerűen kezelt erdő védi a természeti tájat és a biológiai sokféleséget. Az EU ezért támogatja azokat a gazdálkodókat, akik gazdaságuk egy részén erdőt akarnak telepíteni.

A közös agrárpolitika és a kereskedelem

Nyitva áll-e Európa piaca az élelmiszerimport előtt?

Az EU sokat tett az utóbbi 20 évben azért, hogy megnyissa piacait. Az Unióba érkező mezőgazdasági termékek több mint 2/3-a a fejlődő országokból származik, tehát az EU többet importál ezekből az országokból, mint az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Japánból, Kanadából és Új-Zélandról együttvéve. Az EU sok országgal kétoldalú egyezményt kötött, melynek értelmében azok kedvezményes vámtarifával hozhatják az Unióba mezőgazdasági termékeiket, a világ 50 legszegényebb országa pedig korlátlan mennyiségben vámmentesen exportálhat élelmiszert az EU-ba.

Nem kellene újból gátat szabnunk az importálásnak, hogy védelmezzük gazdáinkat és élelmiszereinket?

Ha újból behozatali korlátozásokat állítunk fel, kereskedő partnereink is ezt fogják tenni. Európa versenyelőnye abban rejlik, hogy nagy hozzáadott értékű feldolgozott élelmiszereket állít elő. A fejlődő országok – köztük Kína és India – piacai hatalmas lehetőséget kínálnak az ebben az irányban való terjeszkedésre.

Az élelmezésbiztonság garantálásának legjobb módja az, ha egészséges kétirányú kereskedelmet tartunk fenn. Gazdáinkat úgy védhetjük leginkább, ha biztos jövedelmet nyújtva lehetővé tesszük számukra, hogy hatékonyan részt vegyenek a világpiaci versenyben – és a közös agrárpolitika pontosan ezt célozza.

A közös agrárpolitika és a fejlődő országok

20 évvel ezelőtt az EU évente 10 milliárd eurót költött exporttámogatásra, 2011-ben csupán mintegy 160 milliót. Az exporttámogatások nem a fejlődő országokat célozzák, hanem a földközi-tengeri térség országait és Európának azt a részét, amely nem tartozik az EU-hoz. A támogatásban részesített áruknak igen csekély részét exportálja az EU Afrikába.

2014-től viszont az exporttámogatási mechanizmusok csak kivételes esetekben lépnek életbe.

Valóban származik hasznuk a fejlődő országoknak az EU kereskedelmi engedményeiből?

Az EU preferenciális vámtarifa-megállapodásokat kötött számos fejlődő országgal. Az Unió egymaga több kereskedelemtámogatást nyújt a fejlődő országok számára, mint a világ többi része együttvéve – az elmúlt 3 évben évente közel 1 milliárd eurót fordított erre a célra.

Az EU piaca veszi fel a fejlődő országok mezőgazdasági exportjának 71%-át (2008 és 2010 között ez 59 milliárd eurós forgalmat jelentett) – többet importál tehát, mint az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Új-Zéland és Ausztrália együttvéve. Az EU csak Afrikától 12 milliárd eurót meghaladó értékben importál mezőgazdasági termékeket (ez az EU teljes importjának 15%-a). A fejlődő országok exportjának mintegy harmada az EU-ba irányul .

Mi az EU álláspontja a fejlődő országokkal folytatott kereskedelem tekintetében?

Az EU olyan többoldalú kereskedelmi szabályokat szorgalmaz, amelyek mindenki számára előnyösek, és különösen azok a fejlődő országok számára. Ezért meggyőződése, hogy a fejlett országoknak sokkal nagyobb mértékben és gyorsabban kellene csökkenteniük vámtarifáikat, mint a fejlődő országoknak.

Élelmiszer-minőség és -biztonság

Biztonságosak-e az élelmiszereink?

Az 1990-es évek élelmiszerbotrányai óta az EU jelentősen javította az élelmiszer-biztonságot, többek között higiénés intézkedésekkel, állat- és növény-egészségügyi szabályokkal, valamint a növényvédőszer-maradványok és az élelmiszer-adalékanyagok ellenőrzésével. Az európai élelmiszerbiztonsági jogszabályok a világ egyik legszigorúbb szabályozása.

Hogyan garantálja az EU az élelmiszerminőséget?

Az élelmiszerminőséget címkézési, értékesítési és minőségi szabályok garantálják. Példaként említhető az eredetmegjelölések oltalma, a tápértékre vonatkozó információk feltüntetésének kötelezettsége, a minőségbiztosítási logók bevezetése, de az állatjóléti szabályozás is.

A biztonságos termékeket garantáló higiéniai szabályokon kívül az EU kidolgozott:

  1. értékesítési előírásokat, amelyeknek az EU-ban forgalmazott termékeknek meg kell felelniük,

  2. minőségre utaló választható kifejezéseket, amelyekkel a termék címkéjén feltüntethető a termék minősége,

  3. európai minőségbiztosítási rendszereket a különleges minőségű termékek azonosítására:

  • „oltalom alatt álló eredetmegjelölés” (OEM) és „oltalom alatt álló földrajzi jelzés” (OFJ), ha a minőség a földrajzi eredethez köthető,

  • hagyományos különleges termék (HKT),

  1. külön európai uniós logót a szigorú uniós követelményeknek megfelelő biotermékek megjelölésére,

  2. iránymutatásokat a termékek bizonyos jellemzőinek, illetve az előállítási folyamatnak való megfelelést garantáló élelmiszerminőség-tanúsítási rendszerek teljesítményének javítására.

Állategészségügy és állatjólét

Hogyan bánnak az állatokkal az EU-ban?

A haszonállatok jólétére vonatkozó uniós szabályozás azt hivatott elérni, hogy az állatoknak, mivel érző lények, ne kelljen fölöslegesen szenvedniük. A szabályozás az állatoknak „öt szabadságot” biztosít:

  1. elegendő táplálék és ital, hogy ne kelljen éhezniük vagy szomjazniuk

  2. komfortérzés

  3. fájdalom, sérülés és betegség nélküli élet

  4. lehetőség a természetes viselkedésre

  5. a félelem és szorongás nélküli élet

A Bizottság Élelmiszerügyi és Állategészségügyi Hivatala ellenőrzéseket végez annak érdekében, hogy az állatjóléti szabályok megfelelően érvényre jussanak a tagállamokban.

A közös agrárpolitika támogatást ad a gazdálkodóknak ahhoz, hogy az állatok jólétét biztosító körülményeket a minimumkövetelményeket meghaladó mértékben javítsák:

  1. A gazdálkodóknak a közös agrárpolitika keretében juttatott támogatások feltétele, hogy a gazdálkodók tiszteletben tartsák az állatjóléti minimumkövetelményeket. Az a gazdálkodó, aki nem tartja be ezeket az előírásokat, eleshet e támogatások egy részétől vagy akár egészétől.

  2. Az állattartási rendszerük (például a tartási feltételek) javításába beruházni kívánó gazdálkodók további támogatásra jogosultak.

Az állatjóléti előírások az ökológiai állattartás esetében a legszigorúbbak. Az állatjóléti előírások miatt Európában költségesebb élelmiszert előállítani, mint azokban az országokban, ahol nem alkalmaznak ilyen szigorú előírásokat. Köztámogatás nélkül az uniós gazdálkodók hosszú távon nehezen tudnának helyt állni a globalizált világban.

Az állatok jólétének kérdése túlmutat az EU határain, ezért az EU a nemzetközi színtéren is felhívja a figyelmet az állattenyésztésnek erre a kereskedelmi többletértéket nyújtó vetületére.

Milyen módon óvja az EU az állatok egészségét?

Az állatbetegségekre vonatkozó uniós szabályozás kötelező minden tagállam számára. Az EU a szabályokat az egyre bővülő tapasztalat és ismeretanyag felhasználásával folyamatosan tökéletesíti.

MEMO/13/621

IP/13/613

1 :

Ahhoz, hogy ez hatályba léphessen, a többéves pénzügyi keretről szóló tárgyalások során megállapodásra kell jutni róla.


Side Bar

Mon compte

Gérez vos recherches et notifications par email


Aidez-nous à améliorer ce site