Navigation path

Left navigation

Additional tools

MEMO/05/248

Brüsszel, 2005. augusztus 11.

Kérdezz-felelek az elektromos és az elektronikai hulladékokkal kapcsolatos európai uniós politikáról

1. Mi a gond az elektromos és az elektronikai hulladékokkal?

Elektromos és elektronikai hulladék számos különféle termékből keletkezhet. Ilyenek a kisebb-nagyobb háztartási berendezések, az informatikai és a távközlési eszközök, a világítóberendezések, valamint számos fogyasztási cikk, mint például a rádió, a televízió, a videokamera vagy a hifitorony. Ezek az eszközök több különböző anyagból készülnek, amelyek némelyike veszélyes. Ez az oka annak, hogy megfelelő kezelés nélkül az elektromos és az elektronikai hulladékok nagy környezeti problémát okozhatnak a hulladékkezelés során, ezen belül is elsősorban a lerakóban történő elhelyezéskor és elégetéskor.

Mindegyik elektromos és elektronikus eszköz több alapvető építőelemből áll össze: áramköri kártyákból, kábelekből és vezetékekből, égésgátló anyagokat tartalmazó műanyagokból, higanykapcsolókból, kijelző berendezésekből (például katódsugárcsövekből vagy folyadékkristályos kijelzőkből), akkumulátorokból és elemekből, fénykibocsátó eszközökből, kondenzátorokból stb.

Ezekben az alkatrészekben néhány nehézfém (higany, ólom, kadmium, króm) és a halogénezett anyagok (CFC-k, PCB-k, PVC-k, brómozott égésgátló anyagok) jelenléte jelent környezeti szempontból problémát. Több ezek közül toxikus hatású lehet, és a környezetbe kerülve kockázatot jelenthet az emberek egészségére. Az ólom például idegrendszeri károsodást, szív- és érrendszeri megbetegedéseket és veseproblémákat eredményezhet. A kadmium ugyancsak befolyásolja a veseműködést, és agykárosodást is okozhat.

Napjainkban az elektromos és az elektronikai hulladékok 90 %-át mindennemű előkezelés nélkül elégetik, hulladéklearakóban helyezik el vagy hasznosítják, ami azt jelenti, hogy az ártalmas anyagok a környezetbe kerülhetnek, és szennyezhetik a levegőt, a vizeket és a talajt.

Az elektromos és az elektronikai hulladékokra vonatkozó 1998-as adatok azt mutatják, hogy egy évben lakosonként 14 kilogramm, összességében évente 6 millió tonna (a lakossági hulladékkibocsátás 4 %-ának megfelelő mennyiségű) elektromos és elektronikai hulladék keletkezik. A becslések szerint az ilyen szennyezők kibocsátásának éves növekedési üteme 3–5 %, ami a teljes hulladékkibocsátás növekedési ütemének háromszorosa – ezzel ez számít a leggyorsabban növekvő hulladékféleségnek. Napjainkban a lakosság nagyjából 17–20 kilogramm ilyen hulladékot generál fejenként.

2. Mit tesz az EU az elektromos és az elektronikai hulladékokkal?

Az EU két irányelvet is elfogadott az elektromos és az elektronikai hulladékok problémájának megoldására.

Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv („hulladékirányelv”)[1] célja megelőzni az elektromos és az elektronikai hulladékok képződését és elősegíteni az újrahasználatot, az anyagában történő hasznosítást és a hasznosítás egyéb formáit annak érdekében, hogy minél kevesebb ilyen hulladék kerüljön a hulladéklerakókba és az égetőművekbe. Ennek érdekében előírja az elektromos és az elektronikai hulladékok összegyűjtését, hasznosítását és újrahasználatát, illetőleg anyagában történő hasznosítását. Lehetőség szerint előnyben kell részesíteni a teljes berendezés újrahasználatát.

Az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló irányelv („veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv”)[2] arra törekszik, hogy az elektromos és az elektronikus berendezésekben az ólmot, a higanyt, a kadmiumot, a hat vegyértékű krómot, a polibrómozott bifenileket (PBB-ket) és a polibrómozott difenil-étereket (PBDE-ket) minden olyan esetben, ha létezik alternatíva, más anyagokkal helyettesítsék annak érdekében, hogy könnyebbé váljék a hulladék hasznosítása és elkerülhetők legyenek a hulladékkezelés során fellépő problémák. (A CFC-kre, a PCB-kre és a PVC-kre külön európai uniós szabályozás vonatkozik.)

3. Melyek a hulladékirányelvben lefektetett legfontosabb rendelkezések és határidők?

Az irányelvek 2003. február 13-án léptek hatályba, és a tagállamoknak másfél év alatt, azaz 2004. augusztus 13-ig kellett átültetniük őket nemzeti jogukba.

2005: a tagállamok nyilvántartást hoznak létre és tartanak fenn a gyártókról, és kétévente tájékoztatják a Bizottságot a kereskedelmi forgalomba került, a begyűjtött, a hasznosított, az újrahasznált és az anyagában hasznosított mennyiségekről. A tagállamok háromévente jelentést készítenek az irányelv végrehajtásáról.

2005. augusztus 13.: eddig az időpontig a tagállamok gondoskodnak a begyűjtő rendszerek felállításáról, valamint arról, hogy az elektromos és az elektronikus berendezések gyártói biztosítsák a begyűjtés, a kezelés, a hasznosítás és a környezetbarát ártalmatlanítás pénzügyi hátterét. A begyűjtés azt jelenti, hogy új termék vásárlásakor a fogyasztónak lehetősége lesz régi elektromos vagy elektronikus berendezését „egyet egyért alapon” leadni. Ezenkívül további olyan begyűjtőhelyeket is létre kell hozni, ahol bárki (magánszemély vagy kereskedő) ingyenesen leadhatja elektromos vagy elektronikus készülékét. Az ilyen begyűjtőhelyek létrehozása során tekintettel kell lenni a megközelíthetőség szempontjaira és a népsűrűségre.

Minden, 2005. augusztus 13-át követően forgalomba hozott terméket el kell látni egy speciális, áthúzott szemétkosarat ábrázoló jellel, amely arra hívja fel a vásárló figyelmét, hogy a terméket nem szabad a szokásos módon, egyszerűen kidobni.

A finanszírozási rendszernek gondoskodnia kell az elektromos és az elektronikai hulladékok begyűjtéséről, kezeléséről, hasznosításáról és ártalmatlanításáról. 2005. augusztus 13-tól a gyártónak az új termék forgalomba hozatalakor a költségek fedezésére pénzügyi garanciát kell nyújtania (például biztosítással kell rendelkeznie, zárolt számlán pénzösszeget kell elhelyeznie vagy részt kell vennie valamely kollektív rendszerben). Ez arra szolgál, hogy azokkal az „elárvult” elektromos és elektronikai termékekkel is foglalkozzék valaki, amelyek gyártója időközben megszűnt.

Ami a „régi”, azaz 2005. augusztus 13. előtt forgalomba hozott elektromos és elektronikus készülékeket illeti, a gyártóknak kollektív rendszerhez kell csatlakozniuk. A kollektív finanszírozás alapulhat átalány-hozzájáruláson vagy az új berendezésekre kivetett illetéken.

2006. december 31.: eddig az időpontig a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az elkülönítetten begyűjtött hulladék egy főre vetített mennyisége elérje az évi 4 kilogrammot. A gyártóknak különböző újrahasznosítási és újrafelhasználási/újrahasználati irányszámokhoz kell alkalmazkodniuk a kezelésre elküldött elektromos és elektronikai hulladék mennyiségére vonatkozóan, amelyek a kérdéses berendezések átlagos tömegén alapulnak. Az újrahasználat érdekében elsősorban a berendezések megjavítására kell törekedni. Ha ez nem lehetséges, akkor az irányelvben az alkatrészek újrahasználatára és az alapanyagok hasznosítására előírt irányszámokhoz kell igazodni.

A nagyméretű háztartási készülékek (például hűtőszekrények, mikrohullámú sütők) esetén az előírt minimális hasznosítási arány 80 %, az alkatrészek és az anyagok újrahasználatára, illetőleg újrafelhasználására előírt arány pedig 75 %. A kisméretű háztartási készülékekre, a világítóberendezésekre, az elektromos és az elektronikai szerszámokra, a gyermekjátékokra, a szórakozást és a sportolást szolgáló berendezésekre és az ellenőrző és vezérlő berendezésekre az előírt minimális hasznosítási arány 70 %, az alkatrészek és az anyagok újrahasználatára, illetőleg újrafelhsználására előírt arány pedig 50 %. Az előírt értékek kategóriánként eltérnek.

Új tagállamok: a 2004. május elsején csatlakozó tíz tagállam 24 hónapig (Szlovénia 12 hónapig) felmentést kap a 4 kilogramm/fő begyűjtési arányra és a hasznosítási, illetőleg az újrahasználati/újrafelhasználási arányra vonatkozó irányszámok alól.

4. Melyek a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelvben lefektetett legfontosabb rendelkezések és határidők?

2006. július 1.: ettől az időponttól a gyártók nem hozhatnak forgalomba olyan elektromos és elektronikus berendezéseket, amelyek ólmot, higanyt, kadmiumot, hat vegyértékű krómot, polibrómozott bifenileket (PBB-t) vagy polibrómozott difenil-étereket (PBDE-ket) tartalmaznak.

Az irányelv melléklete felsorolja azokat a kivételes eseteket, amelyekre nincs helyettesítő megoldás és ezért amelyekre a tilalom nem érvényes. Az irányelv lehetővé teszi továbbá a melléklet módosítását annak érdekében, hogy a kivételek jegyzéke mindenkor összhangban legyen a tudomány és a technika fejlődésével – akkor lehessen a főszabálytól eltérni, ha a veszélyes anyag kiváltása műszaki vagy tudományos szempontból nem valósítható meg, vagy ha a kiváltással járó negatív környezeti, egészségügyi és fogyasztóvédelmi következmények nagyobbak, mint az elérhető környezeti, egészségügyi és fogyasztóvédelmi előnyök.

5. Mi a feladata az egyes szereplőknek: a tagállamoknak, a fogyasztóknak és az Európai Bizottságnak?

Tagállamok: a tagállamok feladata, hogy a két irányelv rendelkezéseit átültessék nemzeti jogukba (lásd a 7. kérdést). Gondoskodniuk kell továbbá arról, hogy a gyártók teljesítsék kötelezettségeiket (lásd a 3. és a 4. kérdést).

Fogyasztók: a fogyasztók többé nem dobhatják egyszerűen a szemétbe megunt elektromos és elektronikus berendezéseiket. 2005. augusztus 13-át követően a berendezést „egyet egyért alapon” visszavihetik abba az üzletbe, ahol az új terméket megvásárolják, vagy elvihetik valamelyik begyűjtőhelyre – mindkét esetben díjmentesen. Ugyanettől az időponttól kezdődően az új elektromos és elektronikai termékek egy speciális, áthúzott szemétkosarat ábrázoló jellel ellátva kerülnek forgalomba, amely arról értesíti a fogyasztókat, hogy a kérdéses terméktől nem szabad a közönséges hulladékkal együtt megszabadulni. (Lásd a 3. kérdést.) Az elektromos és az elektronikai hulladékok elkülönített gyűjtésével és begyűjtőhelyre szállításával a polgárok hozzájárulnak az újrahasználathoz, az újrafelhasználáshoz és az újrahasznosítás egyéb környezetbarát formáihoz.

Bizottság: a Bizottság támogatást nyújt a két irányelv végrehajtásához. Iránymutatással segíti a tagállamok munkáját, ha az irányelvekkel kapcsolatban értelmezési nehézségek merülnek fel. E célból összeállított egy „gyakori kérdések” típusú útmutató dokumentumot. Az útmutató a Környezetvédelmi Főigazgatóság internetes honlapján olvasható:

http://ec.europa.eu/environment/waste/weee_index.htm.

2003-ban a Bizottság elfogadta a hulladékirányelv módosítását,[3] és tisztázta benne a háztartásoktól eltérő forrásból származó elektromos és elektronikai hulladékokkal kapcsolatos pénzügyi kötelezettségek szabályait. 2004-ben határozatot[4] fogadott el arról a kérdőívről, amelyet megválaszolva kell a tagállamoknak tájékoztatniuk a Bizottságot a hulladékirányelv végrehajtásáról. 2005-ben határozatot fogadott el az adatformátumokról.

A Bizottság jelenleg több, a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelvet módosító határozat kidolgozásán fáradozik, amelyek további mentességeket adnak a tiltások alól, és szabályozzák a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv hatálya alá tartozó veszélyes anyagok megengedett legnagyobb koncentrációját.

6. Mennyibe kerül a két irányelv végrehajtása, és romlik-e ezáltal az ipar versenyképessége? Kell-e áremelkedésre számítani az elektromos és az elektronikus berendezések körében?

A két irányelv rendelkezései nem tesznek különbséget az európai uniós és az EU-n kívüli gyártók között, mindegyikükre egyformán vonatkoznak. Ugyanígy, a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv hatálya alá tartozó anyagok kiváltására alkalmas megoldások költségeit is egyformán viselik uniós és Unión kívüli gyártók. A verseny tehát nem sérül.

A teljes Európai Uniót figyelembe véve a hulladékirányelv végrehajtása 500–900 millió euróba kerül. Ebből 300–600 millió eurót kell a begyűjtésre fordítani, míg 200–300 euróba kerül a hulladék hasznosítása, újrahasználata és anyagában történő hasznosítása.

Az ebből következő árnövekedés a legtöbb elektromos és elektronikus berendezés esetén 1 % körül várható, míg a hűtőszekrények, a televíziókészülékek és a monitorok 2–3 %-kal drágulnak. A két irányelv végrehajtásából származó előnyökkel összevetve a költségek és az árak növekedése indokoltnak látszik.

Az új előírások elsősorban az emberi egészség és a környezet védelmét szolgálják. Az elektromos és az elektronikai hulladékok anyagukban történő hasznosítása ugyanakkor durván évente 2,8 millió tonnányi kőolaj elfogyasztásának megfelelő energia megtakarításával is jár. Ennek következtében mérséklődnek az erőforrások igénybevételével járó negatív környezeti hatások. A két irányelv ezenkívül az alapanyagok előállításában és a hulladékok ártalmatlanításában is megtakarítást eredményez.

7. Hol tart a két irányelv tagállami átültetése?

A két irányelv 2003. február 13-án lépett hatályba, és a tagállamoknak 2004. augusztus 13-ig kellett átültetniük őket nemzeti jogukba.

A hulladékirányelv nemzeti jogba ültetése érdekében tett intézkedésekről a mai napig Franciaország, Málta, Lengyelország és az Egyesült Királyság kivételével valamennyi tagállam tájékoztatást adott a Bizottságnak.

A veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv tekintetében a mai napig Franciaország és az Egyesült Királyság kivételével valamennyi tagállam ugyanígy tett.

A Bizottság jelenleg értékeli, hogy a tagállamok által megjelölt intézkedések helyesen ültetik-e át a két irányelvben foglalt kötelezettségeket. A Bizottságnak jogában áll jogsértési eljárást kezdeményezni azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek nem megfelelően ültették át nemzeti jogukba a két irányelvet. 2005 júliusában a Bizottság nyolc olyan tagállam ellen kezdeményezett jogsértési eljárást, amelyek addig még nem ültették át az irányelveket nemzeti jogukba.

A hulladékirányelvről és a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelvről részletesen a következő internetes honlap tájékoztat:

http://ec.europa.eu/environment/waste/weee_index.htm

A tagállamok által már felállított rendszerekről például a következő honlapok adnak tájékoztatást:A belgiumi gyűjtőrendszerről:

http://www.recupel.be (2001. július 1. óta működik)A hollandiai gyűjtőrendszerről:

http://www.nvmp.nl (1999. január 1. óta működik)A svédországi gyűjtőrendszerről:

http://www.el-kretsen.se/index-e.htm (2001. július 1. óta működik)


[1] A Európai Parlament és a Tanács 2003. január 27-i 2002/96/EK irányelve az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól (HL L 37., 2003.2.13), amelyet a 2003/108/EK irányelv módosított (HL L 345., 2003.12.31.).

[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2003. január 27-i 2002/95/EK irányelve egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról (HL L 37., 2003.2.13.).

[3] A módosítást a 2003/108/EK irányelv (HL L 345., 2003.12.31.) tartalmazza, amely rögzíti a háztartásoktól eltérő forrásból származó elektromos és elektronikai hulladékokkal kapcsolatos pénzügyi kötelezettségeket. A 2005 után forgalomba hozott elektromos és elektronikus készülékek esetén a gyártók kötelesek fedezni a hulladékkezelés költségeit. A „régi” hulladékokra vonatkozóan a gyártók akkor fedezik a költségeket, ha a terméket egyenértékű vagy azonos feladatot ellátó termékkel helyettesítik. Az előírások rendelkeznek a felhasználók pénzügyi felelősségének lehetőségéről is. Más „régi” hulladékok esetén a finanszírozás a felhasználók feladata.
[4] 2004/249/EK határozat.


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website