Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

A 2019. évi Európai Ifjúsági Hét mottója: „Én és a demokrácia”

Brüsszel, 2019. április 29.

Az Európai Ifjúsági Hét kétévente kerül megrendezésre. Célja, hogy az Erasmus+ programban részt vevő országokban szervezett események révén előtérbe kerüljenek és támogatást kapjanak a fiatalokat érintő tevékenységek.

Április 29. és május 5. között kerül megrendezésre Európa-szerte a kilencedik Európai Ifjúsági Hét, amelynek középpontjában az idei évben az „Én és a demokrácia” téma áll. A hét során a résztvevő országokban zajló programok mellett több száz fiatal vehet részt és hallathatja hangját az április 29-i és 30-i központi rendezvényeken, Brüsszelben.

A május 23. és 26. között sorra kerülő európai parlamenti választásokra való tekintettel az idei Európai Ifjúsági Hét vitafórumai azt a kérdést fogják körüljárni, hogyan tudnak a fiatalok aktívan részt venni közösségeik életében és befolyást gyakorolni a demokratikus döntésekre.

Április 30-án Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságért és a sportért felelős biztos lesz a házigazdája egyrészt egy fiataloknak meghirdetett civil párbeszédnek, másrészt az Európai Parlament brüsszeli épületében megrendezésre kerülő központi vitafórumnak. E programok több mint 800 résztvevője a demokratikus folyamatokban való részvétel témáját, illetve az Európai Szolidaritási Testület fiatalokra, NGO-kra és helyi közösségekre gyakorolt hatását fogja megvitatni.

Navracsics biztos az Európai Ifjúsági Hét közeledtével így nyilatkozott: „Szeretném elismerésemről biztosítani a mai európai fiatalok tevékeny, elkötelezett és segítőkész nemzedékét. Immáron közel 125 000 fiatal csatlakozott az Európai Szolidaritási Testülethez, ami egyértelműen jelzi a fiatalok társadalmi ügyek iránti elkötelezettségét. Az ifjúság körében végzett legutóbbi Eurobarométer felmérésünk tanúsága szerint a fiatalok háromnegyede tud beszámolni arról, hogy részt vett valamilyen civil tevékenységben – akár szavazatával, akár valamilyen mozgalomhoz való csatlakozásával, online petíció aláírásával vagy önkénteskedéssel. Ez büszkeséggel tölt el, és arra biztatom a fiatalokat, hogy buzdítsák egymást szavazásra a közelgő európai parlamenti választásokon, hogy maguk is beleszólhassanak majd jövőjük alakításába.”

Egy Eurobarométer felmérés ma nyilvánosságra hozott eredményei szerint a fiatalok több mint kétharmada (67%) szerint az elkövetkező tíz évben az EU-nak elsősorban a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén kell aktív szerepet vállalnia. Második és harmadik prioritásként a megkérdezettek az oktatás és a képzés fejlesztését jelölték meg, amelynek részét képezi az egyetemi hallgatók, gyakornokok vagy diákok szabad mozgása (56%), illetve a szegénység, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem (56%) is. Emellett a válaszadó fiatalok 72%-a számolt be arról, hogy attól a pillanattól fogva, hogy lehetősége adódott, minden alkalommal élt szavazati jogával a helyi, országos vagy európai választásokon. A felmérés 2019 márciusában, mintegy 11 000 – 15 és 30 év közötti – ifjú európai bevonásával készült. Az Európai Ifjúsági Hét számos alkalmat kínál majd a résztvevőknek az említettekhez hasonló és egyéb témák megvitatására.

Navracsics biztos emellett ma (április 29-én) délután fogja kihirdetni az Európáról szóló ismeretek terjesztéséért járó 2018. évi Altiero Spinelli-díj eredményeit is. A fiatalok kiemelt figyelmet kaptak az Altiero Spinelli-díj idei kiírásában, amely az ifjú európaiak Unióval kapcsolatos kritikus tudatosságát, valamint a jövőjüket meghatározó demokratikus folyamatokban való részvételi kedvét növelő projekteket részesít elismerésben. A Brüsszelben megrendezésre kerülő díjátadón az összesen beérkezett 79 pályázat közül öt győztes projekt részesül elismerésben.

Háttér-információk

Az Európai Ifjúsági Hét kétévente kerül megrendezésre. Célja, hogy az Erasmus+ programban részt vevő országokban szervezett események révén előtérbe kerüljenek és támogatást kapjanak a fiatalokat érintő tevékenységek. A kiemelt brüsszeli rendezvények mellett helyi szinten programok és események százairól gondoskodnak a szervezők. 2017-ben, az előző Európai Ifjúsági Hét rendezvényein 112 000 fiatal vett részt szerte Európában, Észak-Macedóniában, Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában, Szerbiában és Törökországban.

Az idei rendezvénysorozatban kiemelt figyelmet élvező Európai Szolidaritási Testület létrehozását az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker az Unió helyzetét értékelő 2016-os beszédében jelentette be. E testület lehetőséget kínál a 18–30 éves fiataloknak arra, hogy szolidaritási tevékenységek széles körében vegyenek részt az Európai Unió határain belül vagy akár azokon kívül is. Azóta, hogy 2016. december 7-én megkezdte működését, az Európai Szolidaritási Testülethez már közel 125 ezer fiatal csatlakozott, és közülük mintegy 15 ezren már bele is kezdtek valamilyen tevékenységbe.

Altiero Spinelli-díjakat első ízben 2017-ben osztott ki az Európai Bizottság, az Európai Parlament kezdeményezése nyomán. Ezek a díjak olyan kiemelkedő tevékenységeket hivatottak reflektorfénybe állítani, amelyek növelik a polgárok Európai Unióval kapcsolatos ismereteit és a demokratikus folyamatokban való részvételre ösztönzik őket. 

A Bizottság a 2019-es Európai Ifjúsági Hét folyamán új adatokkal fog szolgálni „Az ifjúsági garancia és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés” elindításával kapcsolatban. Az ifjúsági garancia a fiatalok foglalkoztatásának ösztönzésére irányuló kiemelt uniós kezdeményezés. Célja annak biztosítása, hogy valamennyi 25 év alatti fiatal munkahelye elvesztését vagy a tanulmányai befejezését követő négy hónapos időszakon belül színvonalas állásajánlatot kapjon, illetve további oktatásban, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vagy szakmai gyakorlaton vehessen részt.

További információk

Európai Ifjúsági Hét

Európai Szolidaritási Testület

A 2018-as Altiero Spinelli-díjazottak listája

Eurobarométer: „Hogyan építhetünk egy erősebb, egységesebb Európát?” – a fiatalok véleménye szerint

Erasmus+ program

#EUandMe kampány

IP/19/2255

Kapcsolattartás a sajtóval:

Tájékoztatás a nyilvánosság számára: Europe Direct a 00 800 67 89 10 11 telefonszámon vagy e-mailben


Side Bar