Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

Héa: a legfrissebb adatok szerint az EU tagállamai még mindig csaknem 150 milliárd euró bevételtől esnek el

Brüsszel, 2018. szeptember 21.

Az Európai Bizottság által ma közzétett új tanulmányból kiderül, hogy az uniós országok 2016-ban csaknem 150 milliárd euró héabevételtől estek el.

A héabevétel-kiesés a várt héabevétel és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbséget jelenti. Bár a tagállamok sokat tettek a héabeszedés javítása érdekében, a ma közzétett adatok arról tanúskodnak, hogy a jelenlegi uniós héarendszer reformjára és az uniós szintű együttműködés javítására van szükség ahhoz, hogy a tagállamok teljes mértékben fel tudják használni héabevételeiket a költségvetésükben.

Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztos a következőket mondta: „A tagállamok Unió-szerte javították a héa beszedését. Ezt az örvendetes tényt el kell ismerni. Ugyanakkor továbbra sem fogadható el az, hogy évente 150 milliárd euró veszteség keletkezik a nemzeti költségvetésekben – különösen annak ismeretében, hogy ebből 50 milliárd euró bűnözők, csalók és feltehetőleg terroristák zsebébe vándorol. Csak az általunk egy éve javasolt héareform elfogadásával fog bekövetkezni jelentős javulás. Határozottan arra kérem tehát a tagállamokat, hogy a 2019. évi európai parlamenti választások előtt érjenek el előrelépést a héarendszer véglegesítésében.

A héabevétel-kiesés 2016-ban névértéken 10,5 milliárd euróval, 147,1 milliárd euróra, azaz az összes héabevétel 12,3 %-ára csökkent. Összehasonlításképpen a megelőző évben 13,2 %-os volt ez az arány. Az egyes tagállamok teljesítménye továbbra is jelentősen eltér. 22 tagállamban csökkent a héabevétel-kiesés. Ezek közül Bulgária, Lettország, Ciprus és Hollandia a héakiesés több mint 5 százalékpontos csökkentésével kimagaslóan teljesített. A bevételkiesés ugyanakkor hat tagállamban nőtt: Romániában, Finnországban, az Egyesült Királyságban, Írországban, Észtországban és Franciaországban.

Uniós szinten jelentősen javult a héa beszedése és kezelése. Most arra van szükség, hogy a tagállamok előrelépjenek és a Bizottság tavalyi javaslatának megfelelően az uniós rendszerben jelentkező héacsalások visszaszorítása érdekében minél előbb megállapodjanak egy sokkal szélesebb körű reformról. Az átalakítás következtében javulna és korszerűsödne a rendszer a kormányzatok és a vállalkozások számára egyaránt, valamint szilárdabbá és ügyfélbarátabbá válna.

Háttér-információk

A héabevétel-kiesésről szóló tanulmány finanszírozása az uniós költségvetésből történik. Megállapításai egyaránt fontosak az EU és a tagállamai számára, mivel a héa az uniós és a nemzeti költségvetések jelentős részét teszi ki. A tanulmány felülről lefelé építkező módszertant követve a nemzeti számlák adatait használja fel a héabevétel-kiesések becsléséhez.

A 2018. évi jelentés – első ízben – szélesebb körűen elemzi egyrészről egyes külső tényezők, például a gazdaság termelőszerkezete és a munkanélküliség, másrészről az adóhatóságok által közvetlenül befolyásolható tényezők, többek között az adóhatóság mérete és az informatikai kiadások által gyakorolt hatást. Ez a szempont különösen fontos, mivel az informatikai beruházások eredményeképpen általában csökken a héabevétel-kiesés, ahogy arra a Bizottság tagállamok számára korábban megfogalmazott ajánlásai is rámutattak.

Hasznos linkek

További információkért olvassa el a gyakran feltett kérdések listáját.

A teljes jelentés és a tájékoztató adatlap itt olvasható.

Videó: Pierre Moscovici biztos a héacsalás elleni küzdelemről

IP/18/5787

Kapcsolattartás a sajtóval:

Tájékoztatás a nyilvánosság számára: Europe Direct a 00 800 67 89 10 11 telefonszámon vagy e-mailben


Side Bar