Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

Pénzügyi technológia: Új bizottsági intézkedések a versenyképesebb és innovatívabb pénzügyi piac megvalósítása érdekében

Brüsszel, 2018. március 8.

Az Európai Bizottság ma cselekvési tervet tett közzé, amelyben részletezi azokat a tervezett intézkedéseket, amelyek a pénzügyi szolgáltatások területén megjelenő technológiaalapú innovációk nyújtotta lehetőségek kiaknázására irányulnak.

Az intézkedések célja, hogy Európa a pénzügyi technológiák globális központjává váljon, valamint hogy az európai vállalkozások és befektetők a lehető legnagyobb mértékben kihasználhassák azokat az előnyöket, amelyeket az egységes piac kínál e dinamikusan változó területen. Első jelentős intézkedésként a Bizottság egyúttal új szabályokat terjeszt elő a közösségi finanszírozást („crowdfunding”) biztosító platformok belső piaci növekedésének elősegítésére.

A ma közzétett cselekvési terv célja, hogy lehetővé tegye a pénzügyi szféra számára a gyorsan fejlődő új technológiák, például a blokkláncok, a mesterséges intelligencia és a felhőszolgáltatások alkalmazását. A terv másik törekvése a piacok biztonságának növelése és a piaci hozzáférés megkönnyítése az új szereplők számára. Ez közös érdekük a fogyasztóknak, a befektetőknek, a bankoknak és az új piaci szereplőknek egyaránt. A Bizottság emellett páneurópai címkét javasol bevezetni a közösségi finanszírozási platformok számára. Ennek segítségével az a platform, amelyet az egyik tagállamban már engedélyeztek, az összes többi tagállamban is működhet majd.

A cselekvési terv a tőkepiaci unió és a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások valóban egységes piacának kialakítására irányuló európai bizottsági törekvések része, de részét képezi a digitális egységes piac létrehozását célzó erőfeszítéseknek is. Az intézkedések révén a Bizottság az uniós szabályokat jövőorientálttá kívánja tenni és hozzá kívánja igazítani a gyors technológiai fejlődés újdonságaihoz.

Valdis Dombrovskis, a Bizottság pénzügyi stabilitásért, pénzügyi szolgáltatásokért és tőkepiaci unióért felelős alelnöke így nyilatkozott: „Ahhoz, hogy helyt álljunk a globális versenyben, az innovatív európai vállalkozásoknak tőkére, kísérletezési térre, és növekedési lehetőségekre van szükségük. Ez a pénzügyi technológiai cselekvési terv kiindulópontja. Az uniós közösségi finanszírozási címke segítségével a közösségi finanszírozási platformok előtt Európa-szerte új piacok nyílnak meg. Lehetővé válik számukra, hogy az EU egész területén elősegítsék a befektetők és a vállalkozások egymásra találását, ezáltal pedig a cégek és a vállalkozók a potenciális befektetők szélesebb körének kínálhatják innovatív üzleti ötleteiket.”

Jyrki Katainen, a Bizottság munkahelyteremtésért, a növekedésért, a beruházásokért és a versenyképességért felelős alelnöke a következőket nyilatkozta: „Az új technológiák, azáltal, hogy gyökeresen megváltoztatják a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés módját, átformálják a pénzügyi iparágat. A finanszírozás alternatív forrásai, például a közösségi finanszírozás vagy a személyközi hitelezés közvetlen kapcsolatot hoznak létre a megtakarítások és a beruházások között, és hozzáférhetőbbé teszik a piacot az innovatív vállalkozók, az induló vállalkozások és a kisvállalkozások számára. Ez a tőkepiaci unió egyik alapvető célja.”

Mariya Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos így fogalmazott: „A digitális technológiák gazdaságunk egészére hatással vannak, a polgárokra és a vállalkozásokra egyaránt. A blokklánc és más technológiák fordulópontot jelenthetnek a pénzügyi szolgáltatások és más ágazatok tekintetében is. Ki kell alakítanunk azokat a kereteket, amelyek – a kockázatok kezelése és a fogyasztók védelme mellett – elősegítik az innovációs tevékenység fellendülését. 

A pénzügyi technológiai cselekvési terv: 

A pénzügyi szektor a digitális technológiák legjelentősebb felhasználója és a gazdaság digitális átalakításának egyik fő motorja. A ma közzétett cselekvési terv 19* intézkedést tartalmaz. Ezek célja az innovatív üzleti modellek sikerének elősegítése, az új technológiák elterjedésének támogatása, a kiberbiztonság növelése és a pénzügyi rendszer sérthetetlenségének fokozása. Az intézkedések közé tartoznak például a következők:

 

  • A Bizottság uniós pénzügyi technológiai laboratóriumot hoz létre, ahol az európai és a nemzeti hatóságok semleges, nem üzleti környezetben vitathatják meg a technológiaszolgáltatókkal az egyes új technológiákkal kapcsolatos szabályozási kérdéseket.

  • A Bizottság már útjára indította az Uniós Blokklánc Megfigyelőközpontot és Fórumot. A fórum még 2018-ban jelentést tesz a kriptovaluták jelentette kihívásokról és lehetőségekről, illetve a megosztott könyvelési technológiára és a blokkláncra vonatkozó átfogó stratégiát dolgoz ki a gazdaság minden ágazatára kiterjedően. A megosztott könyvelés olyan információs adatbázis, amelyet egy hálózatban megosztva tárolnak. A legismertebb ilyen technológia a blokklánc.

  • A Bizottság konzultációt rendez arról, hogyan lehetne a leghatékonyabban előmozdítani a tőzsdén jegyzett európai vállalkozások által kibocsátott információk digitalizálását, egyebek mellett a nemzeti adatbázisok összekapcsolására szolgáló innovatív technológiák segítségével. Ezáltal a befektetők sokkal könnyebben juthatnának hozzá a befektetési döntéseiket meghatározó információkhoz.

  • A Bizottság műhelytalálkozókat szervez majd a kiberbiztonsággal kapcsolatos információcsere javítása céljából.

  • A Bizottság tervezetet készít, amelyben az európai felügyeleti hatóságok javaslatai alapján vázolja a szabályozási kötöttségek nélküli tesztelés lehetőségeinek bevált gyakorlatait. A szabályozási kötöttségek nélküli tesztelés a hatóságok által létrehozott olyan keret, amelyben a pénzügyi technológiai startupok és egyéb innovatív vállalkozások ellenőrzött környezetben, egy szabályozó hatóság felügyelete alatt, élesben tesztelhetnek egyes innovációkat. A szabályozási kötöttségek nélküli tesztelés népszerűsége – különösen a fejlett pénzügyi piacokon – egyre nő.

A közösségi finanszírozásról szóló rendelet:

A közösségi finanszírozás elősegíti a finanszírozáshoz való hozzáférést, különösen az induló innovatív vállalkozások és más kisvállalkozások esetében. A vállalkozás online platformon mutatja be projektjét, és kölcsön („személyközi hitelezés”) vagy tőke formájában támogatást kér. A befektetők befektetésük után pénzügyi hozamot könyvelnek el. Jelenleg számos platform számára nehézséget okoz tevékenységének kiterjesztése más uniós tagállamokba. A közösségi finanszírozás uniós piaca ezért a világ más nagy gazdaságaival összehasonlítva kevésbé fejlett, és jelentősen szétaprózott. Az egyik legnagyobb akadályt a közös európai szabályok hiánya jelenti. Ez számottevően megnöveli a megfelelési és működési költségeket, és megakadályozza a közösségi finanszírozási platformokat abban, hogy határon átnyúló jelleggel működjenek.

A ma közzétett javaslat megkönnyíti e platformok számára, hogy az EU egész területén szolgáltatásokat nyújtsanak, és ezáltal elősegíti a forráshiányos vállalkozások hozzáférését a finanszírozás ezen innovatív formájához. Amennyiben a rendeletjavaslatot elfogadja az Európai Parlament és a Tanács, a platformok egységes szabályok alapján uniós címkét kérelmezhetnek. Ez lehetővé teszi majd számukra, hogy az EU egész területén kínálják szolgáltatásaikat. A közösségi finanszírozási platformokon befektetőket az információk közzétételére, az irányításra és a kockázatkezelésre vonatkozó egyértelmű szabályok és koherens felügyeleti intézkedések védik majd.

Háttér-információk

A tőkepiaci unióra vonatkozó cselekvési terv 2017. júniusi félidős értékelésében a Bizottság hangsúlyozta, hogy a pénzügyi technológia új lendületet adhat a tőkepiacok fejlődésének azáltal, hogy új piaci szereplőket mozgósít, hatékonyabb megoldásokat biztosít, növeli a versenyt, és csökkenti a vállalkozások és a befektetők költségeit. Az értékelésben a Bizottság bejelentette, hogy a digitalizálásban rejlő lehetőségek integrálásával átfogó megközelítést dolgoz ki a pénzügyi technológiák fejlődésének előmozdítására és az uniós tőkepiacok elmélyítésére és kiszélesítésére.

A pénzügyi technológiai cselekvési terv előkészítéseként a Bizottság 2017 márciusában nyilvános konzultációt folytatott, melynek során felmérte az érdekelt felek véleményét arról, milyen hatást gyakorolnak az új technológiák a pénzügyi szolgáltatásokra. A nyilvános konzultációra adott válaszukban sokan aláhúzták, hogy a pénzügyi technológia és általában a technológiai innováció a pénzügyi szektor fejlődésének egyik motorja, amely hatalmas lehetőségeket tartogat a finanszírozáshoz való hozzáférés, a működés hatékonysága, a költségtakarékosság és a verseny vonatkozásában.

A közösségi finanszírozásra vonatkozó javaslat előkészítése során a Bizottság figyelembe vette a tőkepiaci unióra vonatkozó 2015. évi cselekvési terv végrehajtása során szerzett tapasztalatokat, a tőkepiaci unió félidős értékeléséhez kapcsolódó nyilvános konzultáció eredményét és a 2017. márciusi pénzügyi technológiai konzultáció tanulságait.

*[Figure corrected on 19/03/2018 at 16:50]

IP/18/1403

Kapcsolattartás a sajtóval:

Tájékoztatás a nyilvánosság számára: Europe Direct a 00 800 67 89 10 11 telefonszámon vagy e-mailben


Side Bar