Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

Közúti közlekedésbiztonság az Unióban: a 2016. évi biztató eredmények további erőfeszítésekre ösztönöznek a halálos kimenetelű közúti balesetek számának csökkentése érdekében

La Valette, 2017. március 28.

A Bizottság által a mai napon közzétett, a 2016. évre vonatkozó közúti közlekedésbiztonsági statisztikák tanúsága szerint tavaly az EU-ban 2%-kal csökkent a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma.

A Bizottság által a mai napon közzétett, a 2016. évre vonatkozó közúti közlekedésbiztonsági statisztikák tanúsága szerint tavaly az EU-ban 2%-kal csökkent a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma. 2016-ban 25 500-an vesztették életüket Európa útjain. Ez a szám 600-zal kevesebb, mint 2015-ben, és 6000-rel kevesebb, mint 2010-ben. A Bizottság számításai szerint további 135 000 személyt ért súlyos sérülés közlekedési baleset következtében.

2016-ban – két év stagnálást követően – folytatódott a csökkenő tendencia. Az elmúlt hat évet tekintve a halálos kimenetelű közúti balesetek száma 19%-kal csökkent. Ez az ütem biztató, ugyanakkor előfordulhat, hogy nem lesz elégséges annak az EU által kitűzött célnak az eléréséhez, hogy 2010-hez viszonyítva 2020-ra a felére csökkentjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. Ezért további erőfeszítések szükségesek valamennyi szereplő részéről, ideértve mindenekelőtt a nemzeti és helyi hatóságokat, hiszen az ezzel kapcsolatos mindennapos fellépéseket – például a szabályok érvényesítését és a tudatosítást – ők hajtják végre.

A közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos, Violeta Bulc így nyilatkozott:„A mai statisztikai adatok javulást és olyan pozitív előrelépést jelentenek, amelyre építhetünk. De a számoknál számomra sokkal fontosabb az elveszített emberélet és a hátrahagyott családtagok. Csak a mai napon hetvenen veszítik életüket Európa közútjain, és ötször ennyien szenvednek súlyos sérülést. Felkérek minden érdekeltet, hogy fokozzák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy 2020-ra teljesülhessen célunk, vagyis a felére csökkenjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma.”

Tagállamonként változó, hogy mennyi az esélye annak, hogy valaki közúti balesetben életét veszítse. Habár a különbségek minden évben csökkennek, a halálos kimenetelű közúti baleseteket tekintve legrosszabb statisztikával rendelkező országokban még mindig több mint háromszor valószínűbb, hogy valakit halálos közúti baleset ér, mint a legalacsonyabb mérőszámokkal rendelkező országokban.

A Bizottság 2016-ban tett közzé első ízben olyan adatokat a súlyos közúti baleseti sérülésekről, amelyek új közös definíción alapulnak. Az adatok az EU lakosságának 80%-át kivető 16 tagállamból származnak. Ezen adatok alapján a Bizottság becslései szerint 135 000-en szenvedtek súlyos sérülést az EU közútjain. A súlyos sérültek jelentős része a veszélyeztetett úthasználók, például a gyalogosok, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok közül került ki.

 

Közúti közlekedésbiztonsági konferencia és informális tanácsi ülés Máltán

A halálos kimenetelű közúti balesetek számának a közelmúltban tapasztalt csökkenésére válaszul a Bizottság és a máltai elnökség 2017. március 28-29-én az érdekeltek és a szakminiszterek részvételével konferenciát tart.

A kétnapos eseményen – amely lehetőséget nyújt a közúti közlekedésbiztonság jelenlegi helyzetének, valamint a közúti balesetek halálos áldozatai és súlyos sérültjei számának csökkentése érdekében szükséges következő lépéseknek az áttekintésére – közlekedésbiztonsági szakértők, érdekeltek és szakpolitikai döntéshozók vesznek részt. A miniszteri konferencia alkalmával megerősítésre kerül a közúti közlekedésbiztonságról szóló nyilatkozat,

 

További információk

TÁJÉKOZTATÓ: A 2016. évre vonatkozó közúti közlekedésbiztonsági statisztikák: Mit jelentenek a számok?

A Bizottság közúti közlekedésbiztonság terén végzett munkája és uniós közlekedésbiztonsági statisztikák

Kövesse a témát a Twitteren:

@Bulc_EU

@Transport_EU

 

Melléklet

Közúti halálesetek egymillió lakosra vetített száma

Tagállamonkénti, előzetes adatok 2016-ra vonatkozóan[1]

 

2010

2015

2016

20152016[2]

20102016

Belgium

77

65

56

-13 %

-24 %

Bulgária

105

98

99

0 %

-9 %

Cseh Köztársaság

77

70

59

-16 %

-23 %

Dánia

46

31

37

18 %

-18 %

Németország

45

43

39

-7 %

-12 %

Észtország

59

51

54

6 %

-10 %

Írország

47

36

40

13 %

-11 %

Görögország

112

73

75

2 %

-35 %

Spanyolország

53

36

37

2 %

-31 %

Franciaország

64

54

54

0 %

-13 %

Horvátország

99

82

73

-12 %

-28 %

Olaszország[3]

70

56

54

-5 %

-21 %

Ciprus

73

67

54

*

-23 %

Lettország

103

95

80

-16 %

-28 %

Litvánia

95

83

65

-22 %

-37 %

Luxembourg

64

64

52

*

-6 %

Magyarország

74

65

62

-6 %

-18 %

Málta

36

26

51

*

69 %

Hollandia[4]

32

31

33

4 %

3 %

Ausztria

66

56

49

-11 %

-23 %

Lengyelország

102

77

79

2 %

-23 %

Portugália

80

57

54

-10 %

-40 %

Románia

117

95

97

1 %

-19 %

Szlovénia

67

58

63

8 %

-6 %

Szlovákia

65

57

50

-12 %

-22 %

Finnország

51

49

45

-6 %

-8 %

Svédország

28

27

27

2 %

-1 %

Egyesült Királyság[4]

30

28

28

1 %

-4 %

EU

63

51,5

50

-2 %

-19 %

 

[1] A 2016-ra vonatkozó statisztika előzetes adatokon alapul; az egyes országok végleges adataiban előfordulhatnak kisebb változások.

[2] Százalékos változás a halálesetek számában.

[3] A számítások a január és június közötti adatokon alapulnak.

[4] A számítások a január és szeptember közötti adatokon alapulnak.

* Statisztikailag nem szignifikáns

 

 

IP/17/674

Kapcsolattartás a sajtóval:

Tájékoztatás a nyilvánosság számára: Europe Direct a 00 800 67 89 10 11 telefonszámon vagy e-mailben


Side Bar