Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

Európai Szolidaritási Testület: megkezdődik a munka, a fiatalok és a szolidaritási szervezetek egymásra találnak

Brüsszel, 2017. március 8.

Három hónnap azután, hogy létrejött az Európai Szolidaritási Testület és az érdeklődő fiatalok elkezdhettek jelentkezni, immár a szolidaritási munkát biztosító akkreditált szervezetek is igénybe vehetik az adatbázist, hogy abból választhassanak munkatársakat, gyakornokokat vagy önkénteseket.

A tavasz folyamán több száz, későbbiekben az év folyamán pedig több ezer lehetőség várja majd a fiatalokat.

Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságpolitikáért és a sportért felelős biztos kijelentette: „Nagy nap ez a mai az Európai Szolidaritási Testület számára. Most, hogy az adatbázisunkat megnyitottuk a szervezetek és közigazgatási szervek számára, egymásra találhatnat a testület tagjai és a szervezetek, , és az első európai fiatalok hamarosan megkezdhetik szolidaritási munkájukat. Büszkeséggel tölt el, hogy máris ennyi fiatal csatlakozott Testülethez, készen arra, hogy tevékenyen hozzájárulnak a pozitív változásokhoz. Arra bíztatnám a szervezeteket, hogy használják ki ezt a lelkesedést, és biztosítsanak e fiatalok számára annyi munkalehetőséget, amennyi csak lehetséges.

Marianne Thyssen a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért, valamint a munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztos így nyilatkozott: “Ma egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk az Európai Szolidaritási Testületműködésében. Azzal, hogy az online rendszert megnyitottuk az Európai Szolidaritási Testület tagjainak munkalehetőséget kínáló szervezetek és partnerek előtt, a fiatalok végre ténylegesen tehetnek a pozitív változásokért, és a jövőjük és karrierjük szempontjából felbecsülhetetlen készségekre tehetnek szert.

A szervezetek széles köre kínál az Európai Szolidaritási Testület számára munkalehetőségeket: például nem kormányzati szervezetek, társadalmi szervezetek, nemzeti, regionális és helyi hatóságok vagy szociális vállalkozások. A jelenlegi első fázisban azok a szervezetek, amelyek részt kívánnak venni az Európai Szolidaritási Testület munkájában, már létező uniós finanszírozási programokból folyósított támogatásért pályázhatnak. Jelenleg nyolc program nyújt az Európai Szolidaritási Testület céljaira támogatást. Erről e tájékoztató bővebb részleteket tartalmaz.

Valamennyi részt vevő szervezetnek el kell fogadnia az Európai Szolidaritási Testület küldetésnyilatkozatát és elveit, valamint be kell tartania az Európai Szolidaritási Testület Alapokmányát, amely a szolidaritási tevékenység minden szakaszára vonatkozóan tartalmazza a jogokat és felelősségeket. Azok a szervezetek, amelyek rendelkeznek az egyik támogatási program akkreditációjával, automatikus hozzáférést kapnak az online eszközhöz.

Az Európai Szolidaritási Testület online rendszere közvetlen kapcsolatot teremet a szolidaritási tevékenységek iránt érdeklődő fiatalok és a szervezetek között. Az online felületen való regisztrációkor a fiatalok a személyes adataikon kívül megjelölhetik, hogy milyen készségekkel, tapasztalatokkal rendelkeznek, mikor érnek rá és milyen indíttatásból jelentkeztek, illetve feltölthetik önéletrajzukat.

 

Háttér-információk

A Bizottság 2016. december 7-én indította útjára az Európai Szolidaritási Testület elnevezésű kezdeményezést, melynek keretében 18 és 30 év közötti fiatalok Európa-szerte különböző szolidaritási projektekben vehetnek részt, hozzájárulva ezzel a társadalmi kihívások kezeléséhez. Ezzel nemcsak felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokra és fontos készségekre tehetnek szert szakmai pályafutásuk elején, hanem lehetőségük nyílik arra is, hogy elősegítsék a szolidaritás – e fontos uniós alapérték – térnyerését. A kezdeményezés elindítása óta 24 000 európai fiatal regisztrált a honlapon, a cél, hogy 2020 végéig 100 ezer fiatal csatlakozzon a Testülethez. 

Az Európai Szolidaritási Testületről szóló közleményében a Bizottság ismertette, hogy a fokozatosság elvével összhangban eleinte a meglévő programokra és eszközökre fog építeni, és ezzel egyidejűleg új, önálló jogi eszközre vonatkozó javaslatot dolgoz ki, melyet előreláthatóan 2017 első felében fog beterjeszteni. A jogalkotási javaslat előkészítéseként a Bizottság nyilvános konzultációt indított, amely kiegészül az érdekelt felek véleményét összegyűjtő célzott konzultációval. 2017. április 12-én megrendezésre kerül egyfórum az érdekelt felek számára , ahol megvitatják a Testület jövőjét érintő legfontosabb kérdéseket.

 

További információk

Tájékoztató: Kérdések és válaszok az Európai Szolidaritási Testületről

Téjékoztató: Európai Szolidaritási Testület

Téjékoztató: Európai Szolidaritási Testület: Hogyan vehet rész egy szervezet a kezdeményezésben?

Az Európai Szolidaritási Testület regisztrálásra szolgáló weboldala

Az Európai Szolidaritási Testület a Facebookon

Kövesse Marianne Thyssen biztos bejegyzéseit a Twitteren

Kövesse Navracsics Tibor biztos bejegyzéseit a Twitteren

#EUSolidarityCorps

IP/17/469

Kapcsolattartás a sajtóval:

Tájékoztatás a nyilvánosság számára: Europe Direct a 00 800 67 89 10 11 telefonszámon vagy e-mailben


Side Bar