Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

Európai Szolidaritási Testület: Önkéntesek segítenek a földrengés sújtotta olaszországi régiók újjáépítésében

Brüsszel, 2017. augusztus 17.

Az Európai Szolidaritási Testület önkénteseinek első csoportja ma érkezik az olaszországi Norciába, hogy részt vegyenek a már zajló helyreállítási munkálatokban, és segítsenek újjáépíteni a tavalyi súlyos földrengésekben megrongálódott helyi közösségi létesítményeket.

Az Európai Szolidaritási Testület tizenhat fiatal önkéntese az olasz „Kora” szervezet vezette „Európai fiatalok Norciáért” elnevezésű projektben vesznek részt. Feladatuk, hogy segítséget nyújtsanak a földrengésben súlyosan megrongálódott történelmi épületek – így a Szent Benedek székesegyház és a bencés kolostor – rekonstrukciójában. Az önkéntesek emellett a helyi fiataloknak és időseknek műhelyfoglalkozásokat, szabadtéri tevékenységeket és kulturális eseményeket is szerveznek.

Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságpolitikáért és a sportért felelős biztos kijelentette: „Noha még egy év sem telt el azóta, hogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnök bejelentette az Európai Szolidaritási Testület létrehozását, a kezdeményezés már működik, és segítséget nyújt a rászorulóknak. Norcia és polgárai rengeteget szenvedtek, így büszke vagyok azokra az európai fiatalokra, akik önkéntes munkájukkal szolidaritásukat fejezik ki, és segítenek abban, hogy az érintett közösség talpra álljon. Alig várom, hogy magam is jobban megismerjem a projekteket, és szeptember 4–5-i látogatásom során találkozzak az önkéntesekkel és a helyi hatóságok képviselőivel. Erőfeszítéseik – elsősorban a Szent Benedek székesegyház újjáépítése – révén ezek a fiatalok hidat építenek Európa múltja és jövője között is, ami egyúttal jelentős hozzájárulás a kulturális örökség jövőre meghirdetett európai évéhez is.

A Norciában önkéntesként közreműködő fiatalok Ausztriából, Franciaországból, Görögországból, Magyarországról, Portugáliából és Spanyolországból érkeznek. Az Európai Szolidaritási Testület három projektet választott ki a földrengés sújtotta olaszországi régiókban való közreműködésre: egyikük a norciai projekt, amelyben ez a tizenhat fiatal részt vesz. Szeptemberben az Európai Szolidaritási Testület további tagjai csatlakoznak a másik két projekthez, melyeket az Arci Culture Solidari elnevezésű szervezet, illetve a pescarai önkormányzat szervez. 2020-ig az Európai Szolidaritási Testület összesen 230 tagja fog segítséget nyújtani a földrengések sújtotta olasz közösségeknek, és erre az időszakra 790 ezer eurót különítettek el a projektek támogatására.

Háttér-információk

2016. augusztus 24-én súlyos földrengés rázta meg Norciát és környékét, ami közel 300 ember halálát okozta, és jelentősen megrongálta a környék településeit. Norcia városából nem jelentettek halálesetet a földrengés nyomán, ugyanakkor sokaknak el kellett hagyniuk az otthonukat. 2016. október 30-án újabb nagy erejű földrengés rázta meg a várost, tovább súlyosbítva az addig kialakult helyzetet.

Az azonnali beavatkozást igénylő feladatokat mára elvégezték, így kezdetét veheti az újjáépítés. Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke az Unió helyzetét értékelő 2016. évi beszédében jelentette be, hogy az EU létrehozza az ilyen szükséghelyzetekre reagáló Európai Szolidaritási Testületet, mely lehetőségeket kínál a 18–30 éves fiataloknak arra, hogy szolidaritási tevékenységek széles körében vegyenek részt Európa-szerte.

Az Európai Szolidaritási Testület projektjei az Abruzzót, Laziót, Marchét és Umbriát 2016-ban és 2017-ben sújtó földrengések nyomán folyósított különféle uniós támogatások sorába illeszkednek. Júniusban a Bizottság az Európai Unió Szolidaritási Alapjából – melynek egyébként Olaszország a legnagyobb kedvezményezettje – 1,2 milliárd eurós támogatásra tett javaslatot, ami az alap történetében a valaha mozgósított legnagyobb összeg.

Azóta, hogy 2016. december 7-én megkezdte működését, több mint 34 ezer fiatal csatlakozott a testülethez. A szervetekhez való kihelyezés 2017 márciusában kezdődött; azóta hozzávetőlegesen 15 000 résztvevővel léptek kapcsolatba, és 700 fiatal már részvételi ajánlatot is kapott. A cél, hogy 2020 végéig 100 ezer fiatal csatlakozzon az Európai Szolidaritási Testülethez.

A Bizottság 2017. május 30-án javaslatot terjesztett elő, hogy szilárdabb alapokra helyezze az Európai Szolidaritási Testület működését. Javaslatában külön jogalap kialakítását, illetve a 2018 és 2020 közötti időszakra 341,5 millió eurós költségvetés elfogadását szorgalmazza. A Bizottság továbbá két új lehetőség bevezetésére tett javaslatot. Eszerint az Európai Szolidaritási Testület keretében nemcsak önkéntes vagy szakmai munkára, illetve gyakornoki tevékenységre nyílik majd alkalmuk a résztvevőknek, hanem arra is, hogy saját szolidaritási projektet hozzanak létre, illetve hogy csapatként jelentkezzenek önkéntes munkára. A rendelet azt követően lép majd hatályba, hogy a tervezetet elfogadja az Európai Parlament és a Tanács.

További információk

Tájékoztató: Uniós támogatás Olaszországnak

Tájékoztató: Európai Szolidaritási Testület: új szakaszba lépett a kezdeményezés

Szervezeteknek szóló tájékoztató

Tájékoztató: Kérdések és válaszok az Európai Szolidaritási Testületről

Tájékoztató: Európai Szolidaritási Testület: új szakaszba lépett a kezdeményezés Kérdések és válaszok

Az Európai Szolidaritási Testület regisztrálásra szolgáló weboldala

Az Európai Szolidaritási Testület a Facebookon

Twitter: #EUSolidarityCorps

Kövesse Günther Oettinger biztos bejegyzéseit a Twitteren

Kövesse Navracsics Tibor biztos bejegyzéseit a Twitteren

Kövesse Marianne Thyssen biztos bejegyzéseit a Twitteren és a Facebookon

IP/17/2543

Kapcsolattartás a sajtóval:

Tájékoztatás a nyilvánosság számára: Europe Direct a 00 800 67 89 10 11 telefonszámon vagy e-mailben


Side Bar